A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar irodalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. július 6., vasárnap

Homályba burkolózó női sorsok | Mörk Leonóra – Betekintő #43

Mörk Leonóra regényeihez kutatva számos elfeledett női sorsra bukkant, amelyet most a Saját utakon című könyvében foglal össze. Már A papagájos ablak során megállapíthattam, hogy számomra jobban fekszenek a fikciótól mentes művei, és így volt ezzel a kötettel is. Bár egy ponton túl már nem voltak annyira maradandók a bemutatott hölgyek, de belesimultak és kiegészítették a felépített komplex képet.

 

Eredeti megjelenés éve: 2024
Jaffa Kiadó
nonfiction
négy csillag

Lánynak születtek, de meg sem fordult a fejükben, hogy emiatt be kellene érniük a fiúkénál szűkebbre szabott lehetőségekkel. Ha kellett, elfogadták, hogy csak függöny mögé rejtve vehetnek részt az egyetemi előadásokon, hogy kigúnyolják őket a férfiak, hogy álruhába kell bújniuk, hogy megállás nélkül gyereket várnak, mégsem tévesztették szem elől a céljukat. Nem mindig jártak sikerrel, de soha nem adták fel. Tanítottak, írtak, festettek, muzsikáltak, gyógyítottak, dolgoztak. Valóban a saját útjukon jártak, rendíthetetlenül és bocsánatkérés nélkül.

A kötet lapjain tizenöt nő portréja bontakozik ki, az 1500-as évek elejétől az 1800-as évek közepéig. Olyan személyiségeké, mint Katharina von Bora, Luther felesége és a reformáció legtehetségesebb topmenedzsere; Anna Maria van Schurmann, a 17. századi Európa legokosabb asszonya; Maria Sibylla Merian, a rovartan tudományának megalapozója és lélegzetelállító illusztrációk alkotója; Johanna Schopenhauer, az első sikeres hivatásos írónő; a nőként született, de férfiként meghalt James Barry, a világtörténelem legelső transznemű orvosa,; vagy épp a rézrozsdazöld festéket termelő montpellier-i nők, akik a 18. században felszámolták a két nem fizetése közötti bérszakadékot.

Mörk Leonóra a tőle megszokott módon most is fordulatos kultúrtörténeti utazásra hív, ám ezúttal kitalált alakok helyett valós múltbeli személyiségekkel.

 

Tizenöt hölgy sorsába kapunk betekintést, de már a kötet hossza is indikálja azt, hogy a legtöbb esetben csak a felszínt fogjuk kapargatni. Ez azonban lendületet adhat további elmélyülésre, amely szerintem az írónő célja is volt. Azt viszont azért sajnálom, hogy helyenként tényleg alig foglalkozunk a női alakokkal, hanem sokkal inkább a körítésre fókuszálunk.

 

2025. május 15., csütörtök

Táltosgulyás | Kálmán Áron

Szeretek igazi gyöngyszemekre bukkanni, amelyet most Pontosvessző Nikinek köszönhetek, ugyanis az ő kívánságlistáján láttam meg először Kálmán Áron Ördögpörkölt című képregényét. A kötet a gördülékeny címe mellett a fülszövegében felvázolt témával fogott meg. Utóbbiról egyszerre Virág Emília Sárkánycsalogatója jutott az eszembe, és habár itt egy múltbéli kalandozást kapunk, a népi mondavilág központi szerepet játszik benne.

 

Eredeti megjelenés éve: 2025
Empyreum Kiadó
fantasy
öt csillag

 

1728 nyara. Kora tavasz óta egy csepp csapadék sem esett a szegedi határban, óriási pusztítást okozva ezzel a kiszáradt földeken. Az éhezés miatt felgyülemlett feszültséget a város vezetése bűnbakfaragással próbálja enyhíteni, ártatlanok vádolásával tovább sanyargatva a szegény népet. Ebben a feltüzelt helyzetben csak egy lentről érkező hős vehetne elégtételt a kialakult igazságtalanságért.

Vajon melyik daliáról szólnak majd a dalok? A rongyos viseletű garabonciás diák lesz az, aki móresre tanítja a hatalmával visszaélő megyéspüspököt? Vagy netalán egy felelősséget kerülő, törvényen kívüli rakja helyre a mohó főbírót?

A két alkalmatlan hősjelöltet mesebeli hátasállatok vezetik természetfeletti elemekkel átszőtt kalandos útjukon, mielőtt fellobbannának a boszorkányégetés máglyái.

 

Az Ördögpörkölt eszenciálisan magában foglalja mindazt, amit szeretek egy könyvben. Kaptam egy izgalmas kalandot, amelynél ugyan sejted a végkifejletet, de a módját és az oda vezető utat nem, így megvan a felfedezés öröme. A mesékhez hasonlóan a szereplők végletesek, azaz vagy jók, vagy rosszak. E két oldal szembenállása illetve a konfliktusuk feloldása kerül a kötet középpontjába. Végül pedig az elmaradhatatlan elem a humor, amely a képregény egészét átitatta és sokat tudtam kuncogni rajta.

 

2025. május 6., kedd

Zaklatások lelki hatásai | Bessenyei Gábor

Vannak azok a könyvek, amelyeket témájuk miatt kellemetlen olvasni, de mégis annyira fontosak, hogy semmiképpen sem szabad kihagyni őket. Ilyen Bessenyei Gábor Tested és lelkem című regénye is, amely iskolai zaklatásról és internetre kikerült magánjellegű képekről szól. Mindezt egy tinédzser fiú szemszögén keresztül látjuk, amellyel elég mélyre betalál. Lányok és fiúk esetében is felnyitja a szemeket, ezáltal egy olyan történetet alkotva, amit minden tinédzsernek olvasnia KELL. Mert az élet gyakran kegyetlen, amire nem árt időben felkészülni.

 

Eredeti megjelenés éve: 2021
Könyvmolyképző Kiadó
ifjúsági
öt csillag

Semmi bajom a meztelenséggel.

Hogyan is lenne? Igazából nincs is annál jobb, mint eljutni oda a lánnyal, hogy meztelenül láthasd. De mi van akkor, ha nemcsak te láthatod? Hanem az összes haverod, az egész iskola, és hirtelen mindenki azt hiszi, hogy jár neki belőle egy darab. Ez nem lehet a valóság. Mert ha az, nem biztos, hogy el bírom viselni. De ha én nem bírom elviselni, mi lesz Lucával?

Kemenes Bálint élete boldog. Ő a focicsapat ünnepelt sztárja, egyre sikeresebb a YouTube-csatorna, amit a barátaival csinál, és még egy gyönyörű lánnyal is flörtöl. Igaz, az a lány a legjobb haverja barátnője… De hát miért nem szakít Luca Áronnal? Talán fél a fiú bosszújától?

Orosz Luca az egyik legvidámabb, legmagabiztosabb lány az osztályban. Szeret olvasni, szívesen bulizik a barátaival, jól tanul és másoknak is segít. Aztán egy nap megtörténik vele az elképzelhetetlen: olyan képek kerülnek fel róla az internetre, amiket csakis egyetlen embernek szánt.

Hogyan lehet ezután folytatni az életet? Ugyanaz az ember tud maradni, aki eddig volt? Kire számíthat, kibe kapaszkodhat?

Bálint és Luca közös kalandja éppen csak elkezdődik, de a képek mindent megváltoztatnak. Bimbózó szerelmüket letöri egy olyan bosszú, aminek talán sohasem lépnek túl a következményein.

Mit hajlandó Bálint feláldozni azért, hogy Luca mellett kiálljon? És vajon mennyit ér ez a szerelem?

Te kitartanál a végsőkig is? Tudnál ítélkezés nélkül segíteni?

Tarts Bálinttal ezen a különleges úton, és ismerd meg a fiúk lelkének mélységeit!

 

Az író számomra már az Első csók és egyéb démonokkal egy maradandó élményt nyújtott, amit a dedikáláskor ejtett beszélgetés is megkoronázott, de a fiatalabb korosztálynak írt regényei kevésbé vonzottak. Megjelenése után a Tested és lelkemet a kellemetlen témája miatt egy jó ideig kerülgettem, és csak most éreztem magam hozzá lelkileg is erősnek. Mert igen, ez nem egy könnyed olvasmány, nekem pedig az érzékenységem miatt kifejezetten nehezemre esett. Ugyan tinédzserek állnak a középpontban, de sohasem késő kézbe venni.

 

2025. április 14., hétfő

Kapukaland | Michael Walden

Michael Walden nevét először az Eshtar sorozatával kapcsolatban hallottam, emellett pedig tudtam róla, hogy a nyugati határszélről származik, így előjött belőlem a lokálpatriotizmus, hogy nekem márpedig mindenképpen kell majd tőle olvasnom. Ismerekedés gyanánt jó ötletnek tűnt A végtelen város, hiszen önálló kötetként nem kíván elköteleződést, illetve az időutazásos történeteknek nehezen tudok ellenállni, valamint a táncos főszereplő is hívószóként működött.

 

Eredeti megjelenés éve: 2023
Metropolis Media
sci-fi, thriller
három csillag

Egy táncos, egy révész és egy lovag elindul a tiltott városba. Céljuk, hogy rázárják a tízezer kaput a hódítóra, aki elsőként intézett sikeres támadást a Városlánc központja ellen. Egy titokzatos lény, az Árnyak Királynője üldözi őket, akihez talán több szálon kötődnek, mint ahogy sejtik. Útjuk a sötétség mélyére vezet, ahol a legyőzhetetlen kauzalitás az úr, és minden döntés a legnagyobb árat követeli.

Michael Walden rendhagyó sci-fije, a zsáner határait feszegetve, különleges utazásra hív a másodpercek közötti térbe.

Akit a végtelen város egyszer foglyul ejt, azt nem engedi el soha!

 

Ez egy roadtripnek induló regény, ahol sokkal inkább maga az utazás ténye fontos, minthogy milyen állomásokat keresnek fel a szereplőink. Mindezen út egy bosszúhadjáratba torkollik, viszont végig meglepően szűk marad annak ellenére, hogy egy durván szerteágazó univerzumról van benne szó. Ugyan a fordulatokon én is meglepődtem, de végig megmaradt a regény irányába érzett semlegességem.

 

Történetünk…

Seleináról, Gabrielről és Corvinról szól, akiket a káosz sodort össze, hogy megmentsék a világmindenséget. A végtelen városba tartanak, ugyanis azt mondják, hogy ott egy mesterkulcs segítségével egyöntetűen be lehet zárni kapukat, ezzel megvédve mindenkit egy hódító pusztításától. Az út során azonban megtapasztalják az elzárt világok sanyarú sorsát és mindegyikükben kezdenek átértékelődni a korábbi tapasztalatok.

 

2025. február 21., péntek

Luther nyomában | Mörk Leonóra

Végre! Eddig is nagyon szerettem volna szeretni Mörk Leonóra regényeit, de valamiért a fikciós alkotásaival nem tudtam zöld ágra vergődni. A papagájos ablak azonban egy nonfiction könyve, ahol mesterkéltségtől mentesen mesél egy németországi útjáról. Ez a személyes hangvétel visszavezeti őt a gyökereihez, hiszen újságíróként kezdte pályafutását.

 

Eredeti megjelenés éve: 2017
Jaffa Kiadó
nonfiction, útinapló
öt csillag

Olykor szabadságra kell mennünk a saját életünkből. Amikor fordulóponthoz érkezünk, és rádöbbenünk, hogy már régóta nem azzal töltjük a napjainkat, amivel szeretnénk. Amikor végre meghalljuk, mit mond addig makacsul elnémított belső hangunk. Amikor megértjük, hogy ki kell lépnünk a megszokott környezetünkből, mert csak így láthatunk rá önmagunkra, és találhatjuk meg a hitelesebb élet felé vezető utat.

Sokan ilyenkor felülnek egy Spanyolországba tartó repülőre, és meg sem állnak az El Caminóig. A papagájos ablak szerzője másfelé indult, Németországba, ahol szintén vezet egy zarándokútvonal, összekötve Luther életének legfontosabb színhelyeit. Utazott hajóval az Elbán és szamárháton fel Wartburg várába, lakott romantikus panzióban és gótikus kolostorban, sétált girbegurba középkori utcákon és tévedt el őserdőben, s eközben megtanulta újraértelmezni legfontosabb élményeit, emlékeit. Hiszen egy régi történelmi alak és egy mai, modern átlagember is könnyen találhatja magát hasonló helyzetekben, nézhet szembe hasonló kihívásokkal, és tapasztalhat meg hasonló érzéseket.

A papagájos ablak egy szökés történetével indul, és egy megérkezéssel fejeződik be. De ahogy a mondás tartja: ahol egy út véget ér, ott elkezdődik egy másik.

 

A korábbi tapasztalatok miatt vonakodtam kézbe venni, de beleolvasva egyszerre elkapott a stílusa, és azt vettem észre, hogy az eredetileg csak kísérő olvasmánynak szánt kötetet sokkal szívesebben veszem kézbe. Nagyon érdekesen mesél a németországi útjáról, annak állomásairól, a környék történelméről, valamint személyes múltjáról. Kombinálódnak a megfigyelések és a kutatómunka gyümölcsei, amelynek segítségével én is rengeteget tanulhattam Németország közepének egy szeletéről.

 

2024. december 21., szombat

Gombakommunizmus | Kleinheincz Csilla

Kleinheincz Csilla a magyar fantasztikus irodalom egyik meghatározó alakja, aki a szerkesztői és fordítói munkája mellett – nem lehetünk elég hálásak a szövegeinek minősége miatt – önmaga is íróként tevékenykedik. Éppen emiatt már kerülgetem egy ideje – és nem csak a lila üstökét a könyves események alkalmával –, és végül az Alvilági szövedéket kerítettem először sorra, pedig az Ólomerdő már régebb óta a polcomon van. Témája miatt az utóbbi sokkal jobban is érdekelt, viszont egy személyes ajánlásnak és kölcsönadott példánynak nehezen tudok ellenállni.

 

Eredeti megjelenés éve: 2023
GABO Kiadó
fantasy
három csillag

Cseregő, a hagyományokat büszkén őrző hegyi falu és Kísértó, az iparosodásának köszönhetően egyre messzebbre terjeszkedő város között évszázadokra nyúlik vissza a szembenállás. Nemcsak szokásaik választják el őket egymástól, hanem Mikosz, a rettegve csodált isten is, aki hívei testében él, és akitől a falusiak mindenáron távol akarják tartani magukat. A közösségek békés távolságtartással élnek egymás mellett, ezt azonban egyre több feszültség fenyegeti.

Gerlére cseregői közösségében fényes jövő vár: az érzékeny, de robbanékony kertészlány hamarosan megörökli édesapjától a kertvezetői munkát és egybekel gyerekkori szerelmével. Miután azonban egy nap valami rettenetes történik vele a közeli erdőben, nem csak az ő élete fordul fel gyökerestül: olyan folyamat veszi kezdetét, amelynek során földalatti és emberfeletti erők lépnek működésbe, a tét pedig nem kisebb, mint a jelenleg ismert világ fennmaradása.

Kleinheincz Csilla, az Ólomerdő-trilógia szerzőjének régóta várt új regénye nagyszabású fantasy, amelyben az ember csak egy a természet élőlényei között, a merev gondolkodásmód visszafordíthatatlan károkat okoz, az együttélésért pedig korábban elképzelhetetlen árat kell fizetni.

 

Látom, hogy miért szeretik annyian, de én olvasás közben inkább mérges voltam. A feloldása ugyan tetszett, viszont be kellett látnom, hogy ez nem az én könyvem. Talán az sem segített rajta, hogy nem sokkal előtte kerítettem sort a Mítoszok korára, ahol jobban szerettem a világ fejlettségbéli különbségeinek ábrázolását. A megszállt testtől pedig instant Horgonyhely vibe-om volt, amely szintén nem segített neki, hiszen azt a könyv nagyon megviselt. Azt viszont ki kell emelnem, hogy Csilla írásmódja a kötet lassúsága ellenére tetszett.

 

2024. december 14., szombat

Párafelhő | Papp Dóra

Számomra a tánc a minden: az ad energiát és kapcsol ki egyszerre. Éppen ezért már egy ideje keresem ennek a tökéletes könyves megvalósítását, és bár tiniként Federica Bosco Szerelmem egy angyal sorozatát nagyon szerettem, felnőttként már csak a hibáit láttam. Váratlanul azonban betoppant az életembe Papp Dóra Tükörlelkek sorozata, amelyről a második és egyben zárórésze után magabiztosan kijelenthetem, hogy ez az A táncos regény, amelyre régóta várok. Köszönöm.

 

Eredeti megjelenés éve: 2016
Ciceró Könyvstúdió
ifjúsági
öt csillag

Orsi és Kriszti nem is lehetnének távolabb egymástól.

Fekete Orsolya ezúttal olyan helyzetbe sodorta magát, amiből csak segítséggel tud kimászni: muszáj lazítania a falakon, amikkel körbevette magát, különben teljesen egyedül marad. Eszter az egyetlen támasza, de legjobb barátnőjét túlságosan lefoglalja a szerelem. Orsinak helyre kell hoznia a viszonyát Olivérrel és Paullal, ráadásul az édesanyjával is egyre furcsábban alakul a kapcsolata. És persze ott van Zsolt meg Rágógumi is, akik változatlanul szúrják a szemét…

Péterfi Krisztina felhőtlenül boldog a budapesti kirándulás után, ám rá kell jönnie, hogy egyre kevesebb ideje jut a szerelemre, Vikire, és a táncra is. A felvételi miatt hatalmas rajta a nyomás, nem találja a helyes irányt a jövőjéhez vezető úton. Mindennek a tetejébe ott van Tragédia, aki ellenségként tekint rá, hiába szeretne Kriszti ezen változtatni. Pedig eljön az idő, amikor kénytelenek lesznek szóba állni egymással…

 

Bár nekem egyértelműen a tánc jut róla elsőként az eszembe, de annyi minden mással is foglalkozik a kötet, és ettől csak még jobban imádom. Komoly témákat feszeget, de mindezt fiatalos lendülettel tálálja. A mindennapi problémák mellett viszont kapunk csavarokat is, amelyektől leesett az állam, a végén pedig még el is érzékenyültem a regényen, és azonnal újra akartam olvasni (ami sajnos eddig még nem valósult meg).

 

2024. december 8., vasárnap

Tűz és víz | Papp Dóra

Papp Dóra Tükörlelkek sorozatára táncos vonatkozása miatt figyeltem fel, viszont sokkal többet kaptam tőle. Az első részt egyszerűen imádtam, mert amellett, hogy szórakoztatott, fontos témákkal is foglalkozott, ami mankóként szolgálhat az önmagát kereső fiatalságnak. Nem idealizál, kapunk balhés gyerekeket is, viszont mindenkit szerettem a maga gyengeségeivel és erősségeivel.

 

Eredeti megjelenés éve: 2015
Ciceró Könyvstúdió
ifjúsági
öt csillag

Kriszti és Orsi nem is lehetnének különbözőbbek.

A végzős Péterfi Krisztina mintadiák. Színötös mindenből, illemtudó, népszerű lány, a szülei szeme fénye. Legalábbis kívülről ez látszik. Olyan titkai és gondolatai vannak, amelyeket még önmagának sem mer bevallani, nemhogy a szüleinek vagy a környezetében bárkinek is. De, mint tudjuk, a titkok egyfolytában azért küzdenek, hogy előbb-utóbb felszínre kerülhessenek…

Fekete Orsolyát úgy becézik: Tragédia. Ő az a lány, aki a saját rettenetes, kibírhatatlan stílusába és az üvöltő metálzenébe menekül a problémái elől. A lány, akinek mindenki ismeri a titkát, de a teljes igazságot csak ő és a legjobb barátja, Eszter tudja. A lány, aki verekszik, cigizik, káromkodik, és úgy általában háborúban áll az egész világgal, és aki hosszú évek óta küszködik az egyszerű emberi kapcsolatokkal. De ez változhat, csak kell valaki, aki segít neki ebben…

 

Mostanában már ritkán olvasok fantasztikumtól mentes ifjúsági történeteket, és ezek között még kevesebb a magyar szerzős cím. Róbert Katalin Szelídíts meg című regénye után viszont ismét sikerült egy kincsre bukkannom, ami pont jókor talált meg. Hirtelen felindulásból vettem kézbe, és csak úgy vittek magukkal az események. És az sem zavart, hogy igazából két lazán egymáshoz kapcsolódó sztorit kaptam, mert mindegyik egyformán érdekelt.

 

2024. november 24., vasárnap

Ha Napóleon ajánlatát elfogadták volna | Baráth Katalin

Baráth Katalin munkásságával először akkor találkoztam, mikoris éppen az Ambrózy báró eseteihez hasonló regények után keresgéltem. Mivel azonban a Dávid Veron első részét a GABOs újrakiadáig szinte lehetetlen volt beszerezni, így a lelkesedésem hamar derékba tört még úgy is, hogy egy alkalommal az Agave standjánál lévő dobozból előbányásztam a harmadik és negyedik kötetet. Ezután viszont történt egy Aki gróf úr akar lenni, aki a Tulipános Fanfan pitchével, a Bridgerton hangulatú borítójával, és a Jane Austenos nyitányú fülszövegével kilóra megvett, és a regénytől ugyan inkább egy romantikával fűszerezett történelmi krimit kaptam, öröm volt a részleteiben elveszni.

 

Eredeti megjelenés éve: 2023
GABO Kiadó
alternatív történelem, krimi,
történelmi romantikus

négy csillag

Mialatt Angliában Jane Austen a legújabb regényét körmöli, addig Magyarországon egy balsorsú grófkisasszonyt csak a házasság menthet ki szorult helyzetéből.

Ám a kisasszony legalább olyan makrancos, mint amilyen ágrólszakadt.

A szomszéd kastély urának jobbkezét, egy fortélyos, közrendű férfit szintén csak a házasság segítheti hozzá, hogy följebb kapaszkodjon a ranglétrán.

Ám a férfi legalább olyan csapodár, mint amilyen becsvágyó.

Ők ketten talán megakadályozhatják a merényletet, amely végveszélybe sodorná az országot. Nincs visszaút: együtt kell menekülniük kémek, titkos társaságok és egyéb ármányok – no meg az esküvő fenyegetése elől.

Baráth Katalin nyolcadik regényében kaland, intrika és csipkelődő főhősök várnak minden olvasót, aki szívesen elmerülne egy színes és derűs történelmi mesében.

 

Szerintem révbe ért az írónő, mármint ami a kiadóválasztást illeti, amit a kötetmigráció is igazol. Mind történelmi, mind romantikus, mind krimi fronton megvan a GABOnál az az olvasói bázis, akiknek kezébe én magam is nagy lelkesedéssel nyomnám eme regényt. Emellett pedig már nagyon látszik a szerzőn, hogy gyakorlott tollforgató, így dinamikusságban sincsen hiány, valamint az események is finoman illeszkednek bele a történelmi kor szövetébe.

 

2024. október 8., kedd

Festékkel fedett múlt | Mörk Leonóra

Mörk Leonóra regényeivel időről időre megpróbálkozok, de a siker eddig háromból kétszer elmaradt. Hiába meseszép kívülről A Hellinger-Madonna új kiadása, a beltartalma kevésbé nyűgözött le. Ugyan bővített az eredeti szövegen az írónő, amelynek pozitív hatása mellett nem lehet szótlanul elmenni, de témakörében számomra eléggé összecsengett Bauer Barbara Vörös posztójával, ami lényegesen jobb élményként maradt meg bennem.


Eredeti megjelenés éve: 2014
Jaffa Kiadó
romantikus
három csillag

Kata, az elegáns pesti galéria művészettörténésze a szakmájában sikeres, a szerelemben kevésbé. Egy fájdalmas csalódást követően úgy dönt, kipróbálja a Hellinger-féle családállítást, ahol bebizonyosodik, magánélete kudarcaira a múltban kell keresnie a magyarázatot. Élményei akkor nyernek értelmet, amikor egy eltűnt családi örökség, egy Madonna-kép után kutatva Németországba utazik és megismerkedik a mű új tulajdonosával. Johannes, a weimari ügyvéd nem hajlandó megválni a képtől, ám meglepő ajánlatot tesz a lánynak. Kata igent mond a férfinak, és közösen igyekeznek felderíteni a festményt övező rejtélyt.

Nyomozómunkájuk az 1500-as évek Wittenbergjébe vezeti őket, ahol egy nap titokzatos fiatal nő érkezik a szász választófejedelem udvari festőjének, Lucas Cranachnak a házába. Matthiast, a festő legkedvesebb növendékét elbűvöli a különös idegen, és amikor a mester megbízza a lány portréjának megfestésével, a fiú olyan üzenetet rejt el a képen, amelyből a figyelmes szemlélő megrázó történetet olvashat ki.

Két fiatal nő, akiket ötszáz év választ el egymástól. De mi köti össze őket?

MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. A Hellinger-Madonna az eredetileg 2014-ben megjelent regény bővített, átdolgozott kiadása.

 

Leginkább a távolságtartás jut eszembe Mörk Leonóra regényeivel kapcsolatban. Ugyan szeretem az események mögötti szorgos kutatómunkát, de a bevonódás hiánya rányomja a bélyegét az olvasmányélményemre. Az átdolgozás hatása és az írói fejlődés is érezhető, de nem állította a feje tetejére a kötetet, emiatt elég kétélű lenyomatot hagyott.

 

2024. szeptember 20., péntek

A csodagyerek | Gáspár András Gáspár

Egy véletlennek köszönhetően találkoztam Gáspár András Gáspár Héjnélküli című regényével, amely a különleges hangulata mellett a mondanivalójával győzött meg arról, hogy több figyelmet szenteljek eme méltatlanul radar alatt lévő szerzőnek. A legújabb regényének megjelenéséről is csak a 2023-as Könyvfesztivál kiadói standjáról értesültem, és a dedikálásnak köszönhetően magával az íróval is sikerült találkoznom, ami még inkább csak megerősítette bennem a munkásságáról alkotott pozitív képet. A Tisztában tematikája miatt a felnőtt korosztályt szólítja meg, valamint az időben is sokat utazunk vissza, mégis ugyanúgy élveztem, mint a korábban olvasott könyvét.

 

Eredeti megjelenés éve: 2023
Trend Kiadó
történelmi fikció, thriller
négy csillag

A Frank Birodalom területén játszódó olvasmányos, sodró lendületű történelmi thriller főhőse, aki később plátói szerelmétől a Tiszta nevet kapja, nem kívánt gyermekként érkezik a világra. A fiúra hányattatott sors vár - már életben maradásáért is olyan súlyos árat kell fizetnie, amelynél súlyosabbat a legtöbb férfi el sem képzelhet. S amikor öntudatra ébredését követően megpróbálja kideríteni, kik lehettek a szülei, ördögi események, rituálisnak tűnő gyilkosságok forgatják fel szülőfaluja, Feu-Chapelle mindennapjait...

A Tiszta az ifjúsági regényeivel ismertté vált szerző első felnőtteknek szóló műve.

 

Sokat gondolkodtam a kötet borítójának jelentésén, amelynek végleges változatához – mint kiderült – nekem is közöm volt. A kereszt elég egyértelműen kiemelkedik, amely egyrészt utal a kötet vallásos helyszíneire, másrészt viszont az áldozatot is szimbolizálja. A regényt befejezve ért azonban a megvilágosodás, hogy valójában a keretes szerkezet jelenetének elemei dominálnak, viszont az első rész első fejezete annyira sejtelmes volt, hogy akkor még ez nem esett le.

 

2024. június 2., vasárnap

A múlt kétszer csenget | Gabriella Eld

Most már mindent értek, legalábbis ami a Legendák a Bagolyvárosból sorozat körüli rajongást érinti. Gabriella Eld mindegyik kötettel újabb és újabb aspektusát hozza be az általa kitalált neonfénnyel teli világból, és mindehhez pedig a szereplői repertoárt is mesterien bővíti. Ugyan már a Húsevők ketrecét is élveztem, de számomra már egy hangyabokányit túlment a brutalitási küszöbömön, A lányok titkos élete viszont minden szempontból is tökéletes volt.


Eredeti megjelenés éve: 2020
Főnix Könyvműhely
disztópia, urban fantasy
négy csillag

#3 Húsevők ketrece

 

Alaska Jones sosem hitte, hogy ez vele is megtörténhet.

Most meg itt ül megkötözve egy Adottságkereskedő lakásán, és várja, hogy eladják, mint egy darab húst.

London és Oliver Green veszélyesek; Igornál és Kasjánál ezt senki se tudja jobban az egész Impériumban. Az adottságuk ellen mit sem ér egy élő tükrökép vagy egy másodpercnyi jövőbe látás, ráadásul a törvény keze közül is mindig kicsúsznak.

Amikor az Adottságkereskedők betoppannak a tetoválószalonba, és elviszik Alaskát, Igor tudja, hogy még az életénél is többet kockáztat, ha ki akarja szabadítani őt. Meg kell küzdenie a nővérével, a régi szerelmével, azokkal a veszélyes titkokkal, amiket sose mondott el senkinek, és egy olyan Adottsághasználóval, aki mellett labdába se rúghat.

Még mielőtt az egyetlen barátját pénzzé tennék a negyvenegyes kerület legmélyén.

 

Ez egy roppant lendületes kötet, ahol az események mellett a szemszögeket is gyakran váltogatta az írónő, így nagyon résen kellett lennem, nehogy lemaradjak valamiről. Maga a bonyodalom Alaska elrablásából áll, de a történet sokkal inkább a Blankenschift és Green testvérek összecsapásáról szól. A konfliktusuk a múltban gyökerezik, ahol elég sok verekedésről mesél, illetve a jelenben sem mentes a brutalitástól. Viszont mikor azt hiszed, hogy nem lehet durvább, midig tud meglepetést okozni.

 

2024. május 31., péntek

Báránybőr és pesztonka | Gabriella Eld

Vannak azok a könyvek, amelyeket magadtól csak nézegetnél, de valószínűleg sosem jutnál el oda, hogy ténylegesen el is olvasd, ha nem lenne egy barátod, aki az arcodba nyomja, hogy ez márpedig jó lesz. Gabriella Eld Legendák a Bagolyvárosból sorozata is ilyen a számomra, amelyet Rékától kaptam kölcsön, aki szintén személyes ajánlásra kezdett bele, szóval ő is csak folytatta a hagyományt.


Eredeti megjelenés éve: 2018
Főnix Könyvműhely
disztópia, urban fantasy
négy csillag

#1 Talpig feketében

 

Az Impérium legfőbb alapszabálya: az Adottsághasználókat el kell távolítani a társadalomból.

Amikor Igor Blankenschwiftet a katonai rendőrök elkapják az utcán, bilincsbe verik és megkínozzák, tudja, hogy óriási bajban van. Akár a rábízott, titkos küldemény, akár az addig sikeresen rejtegetett adottsága az ok, menekülnie kell, erre pedig az egyetlen esélye egy öngyilkos akció.

Alaska Jones tizennégy napja ki sem lépett a lakásából, amikor egy feketébe öltözött idegen beesik az ablakán. Egyvalamit biztosan tud: ha a katonai rendőrség utoléri, Igor halott ember lesz, és őt is gondolkodás nélkül magával rántja.

Mindezek tetejébe érkezik a fenyegetés, amely rengeteg ember pusztulását ígéri, és veszélyesebb, mint ahogy azt a két Adottsághasználó fiú a legmerészebb álmaiban gondolta volna…

 

Rövidségéből kifolyólag nem teketóriázik sokat a könyv, és már a nulladik fejezettel berántott. Pörgőssége miatt olyan érzésem volt, mintha akciófilmet néznék. A figyelmemet pedig sikerült végig fenntartania amellett, hogy remekül szórakoztam rajta. Bírom az írónő stílusát.

 

2024. május 1., szerda

Könyvmolyok örök álma | Ecsédi Orsolya

Majdnem minden könyvmoly elgondolkodott már életében legalább egyszer azon, hogy milyen jó lenne, ha találkozhatna kedvenc történeteinek szereplőivel, merthogy az ottani pasikhoz nem érhetnek fel a valóságbéliek. Ecsédi Orsolya ezt a vágyat öntötte regényes formába a Juli vagyok, könyvmoly című kötetében.


Eredeti megjelenés éve: 2022
Kolibri Kiadó
ifjúsági, fantasy
négy csillag

Juli még soha nem volt szerelmes. Azaz dehogynem volt: csak éppen könyvek szereplőibe. A valódi, hús-vér fiúkban nincs semmi érdekes, ha egy kitalált hőssel hasonlítja őket össze az ember, nem igaz? Hiszen a képzeletbeli könyves kedvenceink erősek és titokzatosak, angyalok és démonok, csábító rosszfiúk és született romantikusok, akikben egy a közös: vonzanak, mint a mágnes. Vagy ez csak addig igaz, míg túl közel nem megy hozzájuk az ember?

Juli megkapja a lehetőséget, hogy kiderítse a választ erre a minden valódi könyvmolyt foglalkoztató kérdésre. Élete legizgalmasabb és legveszélyesebb utazása egy könyvvel kezdődik, természetesen, a története végét viszont neki magának kell megírnia.

 

Magas elvárásokkal álltam neki, mert mindenhonnan is azt hallottam róla, hogy mennyire jó. Azt én is megállapíthatom, hogy mindenképp kiemelkedő ifjúsági kötetről beszélünk, amely megérdemli a dicséretet, de azért messze nem tökéletes. Felnőtt fejjel Juli egy ponton túl már inkább idegesített, de valószínűleg ha fiatalabb koromban olvasom, akkor oda meg vissza lettem volna érte.

 

A legmeglepőbb ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy senki sem beszél a cselekményéről. Én magam is vakon mentem bele, ami jót tett a regénynek. Annyit viszont elárulhatok, hogy főszerepőnk, Juli egy hatalmas könyvmoly (bár ezt a címből is kitalálhattátok), aki a saját kis buborékjában él. Kedvenc időtöltése az antikváriumok darálása, és minden szünetet, sőt még az órákat is olvasással tölti (természetesen ha teheti). Egy nap azonban egy titokzatos antikváriumra bukkan, ahonnan szinte ajándékba kap egy könyvet, amelynek köszönhetően különösebbnél különösebb kalandokban lesz része. De vajon itt rejtezik a megoldás a problémájára?

 

2024. február 23., péntek

Traumák feldolgozása és a döntések szabadsága a nők életében | Bauer Barbara

Bauer Barbara nagyrészt fikciós köteteket ír, de akaratlanul is belerak önmagából egy szeletet a történeteibe, amellyel sokkal mélyebbé és magával ragadóbbá varázsolja őket. Az eddig megjelent műveire visszatekintve engem is ezek váltak nagy kedvencé. A Vörös posztó című regénye is csatlakozott ehhez a körhöz, amelyben a Találkozások kisregények után ismét egy lelki utazásra invitál minket, ahol több nő sorsán keresztül követhetjük a traumák feldolgozását. 


Eredeti megjelenés éve: 2023
Jaffa Kiadó
családregény, női sors
öt csillag

Körösi Laura háromgyermekes, boldog házasságban élő ötvenes nő. Az élete ugyan izgalmaktól mentes, de talán éppen ezért gondolja úgy, hogy ennél többet nem is kívánhatna magának. Férje sikeres építész, a három fia közül az egyik egyetemre jár, a másik nősülni készül, a harmadik lázadó kamaszévei előtt áll. Laurának nincs más dolga, mint egyengetni a gyerekei útját, és segíteni férje munkáját. Nagy ritkán mégis rátör egy sosem élt élet utáni nosztalgikus vágy. Ilyenkor elmegy a nagyanyjához, és szétnéz a dédnagymama festményei között a padláson.

Laura gyermekkorát a dédnagymamája, nagymamája és édesanyja hármasában töltötte, a három nő hallgatással teli, feszült kapcsolata között egyensúlyozott, miközben fogalma sem volt, mi okozza az örvényt a felszín alatt. Legjobban a dédnagymamájához kötődött, a bohém, ifjúkorában színésznőnek készülő, később minden örömét a festésben kiélő asszonyhoz.

Hosszú évek teltek el, mire Laura teljesítette egykori ígéretét, és a dédnagymama festményeiből kiállítást szervezett. Arra azonban nem számított, hogy minden egyes kép a saját múltjának egy darabja, minden egyes szín egy emléktöredék, a képekhez tartozó elbeszélések pedig lassan kibontakozni engednek egy évtizedekre hallgatásba burkolódzott történetet.

Titkok, elhallgatás. Vajon mi okoz nagyobb lelki terhet: a kíméletes csend, vagy a kimondott, olykor kegyetlen valóság?

Bauer Barbara új regénye a négy asszony történetén keresztül egy generációkon átörökített, mélyen elzárt trauma útját követi végig a tragédia pillanatától a felismerés napjáig, a II. világháború végjátékától napjainkig.

 

Megindító, magával ragadó és roppant tanulságos. Bár korban még elég távolt álltam főszereplőnktől, Laurától, mégis mintha együtt éltem át volna vele a nehézségeit. Ehhez hozzájátszott a katalizátor szerepe is, hiszen általa ismerhetjük meg háromgenerációnyi nő sorsát, akikkel viszont életük különböző pontjain találkozunk. Mindegyiküknek másképp volt nehéz, de a kihívásaikból Laura erőt tud meríteni, ha már nem mindegyiküknek volt ehhez elég bátorsága.

 

2023. november 27., hétfő

Képalapú felnőttmesék | Mészöly Ágnes – Betekintő #40

A mesék még a Grimmek idejében sokkal inkább felnőttes és komoly hangvétellel rendelkeztek, ezzel is hangsúlyozva a tanító szándékot. Ezt a vonalat követve írta meg Mészöly Ágnes Nap aranya, Hold ezüstje című kötetét, amelynek történeteit Viive Noor képei inspiráltak. Mindezzel azonban szembemegy a mai mainstreamnek, és jól áll neki ez az egyediség.

 

Eredeti megjelenés éve: 2023
Trend Kiadó
mese, felnőtt
négy csillag

Áldás vagy átok, ha valaki érti, mit mond a szél? Milyen sors vár arra, aki a Nap aranyára és a Hold ezüstjére vágyik? Boldog életet élhet, aki soha nem néz szembe a sötétséggel? Mészöly Ágnes felnőtteknek szóló „gonosz” meséit nemcsak sajátos hangulatuk teszi különlegessé, hanem az is, hogy a tizenhárom történet mindegyikét Viive Noor észt illusztrátor egyedi világú képei ihlették.

 

Mészöly Ágnes nevével ugyan már találkoztam és jókat is hallottam róla, még nem volt szerencsém olvasni tőle. Mindez egyébként annak is köszönhető, hogy nagyrészt gyerekeknek szánt mesekönyveket írt eddig a néhány ifjúsági regény mellett. Leginkább a stílusa miatt voltam kíváncsi az új kötetére, és egyáltalán nem csalódtam benne.

 

Elsőre a könyv eléggé sötét benyomást kelt, fel is tettem a kérdést magamban, hogy vajon kapok-e benne boldogabb kimenetelű mesét is. Az illusztrációk tökéletesen keltik a hangulatot, és csak egy helyen nem passzolt számomra a történethez. Nagyon bírtam az rajzstílust, amelyet a feltupírozott vagy csak egyszerűen tömbként használt haj, illetve a nőiesség jellemez. A színek is kellemesek a szemnek, nekem tetszett a barna-piros-fekete-fehér kombinációja.

 

2023. szeptember 29., péntek

Keleti kínlódás | Cselenyák Imre/Jean-Pierre Montcassen

Két könyv után elég határozottan ki tudom jelenteni, hogy soha többet nem fogok Cselenyák Imrétől/Jean-Pierre Montcassentől olvasni. Míg A sivatag hercegnőjénél még nem voltam ennyire határozott, hiszen lehetségesnek tartottam, hogy a keleti téma egyszerűen csak nem fekszik nekem, addig a Melikinél már pontosan körvonalazódott, hogy márpedig az íróval vannak problémáim. Egyrészt nem tartom egészségesnek az általa felvázolt kapcsolatokat, másrészt pedig a döntéseivel sem vagyok megelégedve. Természetesen el tudom fogadni azt is, ha valakinek tetszenek ezek a regények, de nálam kiverték a biztosítékot.

 

Eredeti megjelenés éve: 2009
Könyvmolyképző Kiadó
történelmi romantikus
két csillag

A sivatag hercegnője

 

Bagdad, hastáncosok, fűszeres illatok, földet-eget megmozgató szerelmek világa!

A kislány Zubeida élete csupa kaland, amíg a bagdadi bazársoron lakik. De a gondtalan napok véget érnek, amikor az apja tartozása miatt eladják őt a mara házba, ahol hastáncosokat nevelnek.

Nem elég szépnek lenni, a tehetség is kell, hogy átvészelje a nehézségeket. Egy nap szemet vet rá a síita főimám, de Zubeida retteg a férfitől.

A sors közbeszól, és Bagdadban árvíz támad.

Zubeida éppen csak megmenekül, és egy titokzatos, jóképű férfival kell átvészelnie napokat egy szigeten.

Vajon az-Zahir mit érez iránta?

Tudja szeretni szívből, szenvedélyesen, vagy csak tárgyként kezeli?

Miért hagyja őt faképnél? Találkoznak még valaha?

És mit tehet Zubeida, amikor újra felbukkan a gyűlöletes imám, és magának követeli őt?

Zubeida a szerelem szabadságáért küzd egy olyan világban, ahol a nőknek kevés joguk van választani és ellentmondani.

Lebilincselő hitelességgel és gazdag szókinccsel megalkotott, letehetetlen történet. Titkos vágy, tilalmak és szenvedély. Repülj vissza és merülj el az Ezeregyéjszaka meséinek magával ragadó világában!

 

Hangulatos kezdése miatt kezdtem ezzel a regénnyel, amelyről sütött Az Ezeregy éjszaka meséi hatás. Egy szerető családot látunk, akik egy bagdadi boltot üzemeltetnek. Az édesapa jókedélyű, ám a poénos fogadásai barátjának rosszindulatú felesége miatt komollyá válnak, és kénytelen eladni a lányát. Zubeida így kerül be a hastáncosok közé, akiket nagy tisztelet övez, és csak jóval később derül ki számára, hogy ezáltal sokkal jobb sora lett.

 

2023. szeptember 15., péntek

Az utolsó nyomozás | Böszörményi Gyula

Senki sem gondolta, hogy A hullaházi skandallum lesz az utolsó Böszörményi Gyula regény. Ugyan az Ambrózy báró eseteinél már érződött számomra is a lendület alábbhagyása, de kíváncsian vártam, hogy mit talál ki következőleg Gyula bátyó. Így viszont már csak az eddig olvasatlan könyvek várnak bepótlásra, amelyek közül szerencsére két sorozat be is van készítve.

 

Eredeti megjelenés éve: 2022
Könyvmolyképző Kiadó
ifjúsági, történelmi, krimi
négy csillag

A Monarchia hírneves magánzó detektívje, báró Ambrózy Richárd és ifjú felesége, Mili 1901 júniusában két, már-már megoldhatatlan feladattal szembesül. A friss házasoknak valahogy össze kell boronálniuk az arisztokrata és a polgári lét magukkal hozott, ám egymástól eltérő szokásait, miközben közös háztartást próbálnak teremteni az általuk válogatott, igencsak vegyes és öntörvényű személyzettel. Nem könnyű ez, ha a báró úr kocsisa egykor kasszafúró, az inasa kávéházi fizetőpincér, a mindenese a hírhedt Conti utca bordélyainak lakója volt, ráadásként a báróné őnagysága a börtöncellában ismerte meg a cselédlányát, morózus szakácsnőjének múltjáról semmit nem tud, a komornája pedig még ma is a Tabán legfirkásabb zsebmetszőjének tekinthető.

Az Ambrózy-villában eluralkodó káoszt azonban még lehetne is valahogy kezelni, ha nem éppen ekkor bontakozna ki a fiatal Budapest addigi leghátborzongatóbb és legvéresebb bűnügye.

Ambrózy báró és cserfes neje, Mili most először házaspárként vágnak bele közös életük leggroteszkebb, legfelkavaróbb nyomozásába. A rendőrség tehetetlen, a sajtónál hírzárlatot rendelnek el, a detektívek széttárják a karjukat, miközben szó szerint eluralkodik a teljes fejetlenség!

 

Nagyrészt a nosztalgia hajtott az olvasás során. Nem tartom a legerősebb Ambrózy résznek, de kétség kívül jót szórakoztam rajta. A két kötetes kitérő után végre visszakaptam a kedvelt párosomat, ugyanis Mili és morc bárónk kettőse jelenti számomra a cselekmény lelkét. Ha kivesszük őket, akkor csak egy nagyon erős karakter, mint pl. Márika a Szer’usz világban képes egyedül fenntartani az izgalmat.

 

2023. szeptember 10., vasárnap

Nárcisz és tűzvirág | Finy Petra

Finy Petra Kerti szonáta című regényének befejezésekor eldöntöttem, hogy fogok még olvasni az írónőtől. Akkoriban éppen Könyvért Lelkemet – Nóri ajánlásába futottam bele, ami segített döntést hozni, hogy a Marlenka legyen a következő. Nem bántam meg, hiszen talán témájában Petra regényei közül ez áll hozzám a legközelebb, ám mégsem nyűgözött le úgy, mint az említett kötete.

 

Eredeti megjelenés éve: 2019
Athenaeum Kiadó
mágikus realizmus
három csillag

Marlenka imádja a nárciszt. Nem csak a virágot. Bár már három felnőtt gyereke van, vonzza magához a narcisztikus személyiségeket, és gyenge ahhoz, hogy ellenálljon nekik. De vajon miért viselkednek furcsán Marlenka felnőtt gyermekei? Miért tör az asszonyra rosszullét a Városmajor egyes pontjain? Az 1944 telén a városrészben történt tragikus események Marlenka családjának több nemzedékére kihatnak. A gyógyuláshoz pedig több nemzedéknyi idő szükséges.

Finy Petra legújabb regénye identitástörténet: főhőseinek hosszú utat kell bejárniuk ahhoz, hogy rájöjjenek, kik is ők valójában. Marlenkának és gyermekeinek meg kell dolgozniuk a boldogságért és a szerelemért, ám a harmónia még így is törékeny marad.

 

Nem könnyű olvasmány, így mindenképp időt kell hagyni az események feldolgozására. Az elbeszélőink gondolatai helyenként elkalandoznak, miközben haladunk előre az időben, emellett pedig nem mindegyikük 100 %-osan megbízható. Apró részletekből áll össze az egész, és sokkal inkább a belső fejlődésre koncentrálunk, mint a nagy cselekményre.

 

Történetünk…

a felszínen Marlenkáról, a családjáról és a virágboltjáról szól, alatta viszont sokkal inkább a nárcisztikus személyek kerülnek a középpontba, akik elveszik az emberek álmait. Mindez kiegészül a múlt sebeinek feldolgozásával valamint a második eséllyel, de végig megmaradunk a kisemberek életénél.