A következő címkéjű bejegyzések mutatása: időutazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: időutazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. március 25., kedd

Rabszolgaság elsőkézből | Octavia E. Butler

Octavia E. Butler munkásságát már olvasatlanul is tiszteltem, hiszen a hetvenes évek végétől írt fekete nőként tudományos fikciót. Ezek külön-külön is nehezítő tényezőnek számítanak, ám mindez éleslátással és kritikai gondolkodással kiegészülve csak még inkább bizonyítja az írónő nagyságát. Bár sokáig gondolkodtam azon, hogy A magvető példázatával kellene kezdenem, végül azonban a Rokonság győzött. Sokkal inkább vonzott az időutazós vonala, különálló kötetként pedig kerek egészet is alkot. Emellett pedig Dóri is nagyon szerette, akivel utána jól meg is beszéltük a könyvet.

 

Eredeti megjelenés éve: 1979
Magyar megjelenés éve: 2024
Agave Könyvek Kiadó
történelmi fantasy, időutazás
öt csillag

1976-ban Dana arról álmodik, hogy író lesz.

1815-ben viszont rabszolgaként bánnak vele.

Amikor Dana és Rufus először találkoznak egymással egy marylandi ültetvény mellett, a fiú épp a folyó vizében fuldoklik. Dana megmenti őt – majd megteszi később újra és újra.

Egyikük sem érti, hogyan képes Rufus megidézni Danát a jövőből, valahányszor az élete veszélybe kerül, ahogy nincsenek tisztában azzal sem, milyen kötelékek fűzik őket egymáshoz.

Ám ahogy Dana egyre többet tér vissza a múltba, annál világosabb lesz számára, hogy az élete talán még azelőtt véget érhet, hogy egyáltalán elkezdődhetne.

Az 1979-ben megjelent Rokonság érzékenyen és eredeti módon vizsgálja a faji és nemi alapú identitás témáit. A könyv negyvenöt évvel később sem veszített semmit az értékéből, így méltán tartják a science fiction egyik meghatározó művének.

 

A borítóval egyértelműen meg kellett barátkoznom, ugyanis a szemem nem találta harmonikusnak a színkombinációt. A kukorica – ha jól értelmeztem a sematikus rajz alapján – ugyan nem számít a rabszolgaság tipikus jelképének, mert a legtöbben a gyapotot asszociálnánk, viszont jól passzolt a regényhez. A vércseppek pedig nagyon találók, hiszen jelzik előre a kötet keménységét.

 

2024. november 3., vasárnap

Kaotikus események láncolata | Jodi Taylor

Bár már előre éreztem, hogy vékony jégen fog táncolni az Egyik átkozott dolog a másik után, a Semmi lány reménnyel töltött el, hogy Jodi Taylor mégis nekem való szerző. A St. Mary-krónikák időutazós alapkoncepciója is adta magát, hogy jó legyen, de sajnos nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy nagyon nem rezonálok a kötettel. Éppen emiatt az első rész után nem is tervezem folytatni ezt a sorozatot.

 

Eredeti megjelenés éve: 2013
Magyar megjelenés éve: 2017
Metropolis Media
sci-fi
két csillag

A St. Mary Történettudományi Kutatóintézet ártatlannak tűnő, ódon homlokzata mögött a megszokottól igencsak eltérő tudományos tevékenység folyik. A történész munkatársak fizikai valójukban látogatnak el a szakma érdeklődésére leginkább számot tartó korszakokba és helyszínekre, hogy később az ő szemtanúként szerzett, első kézből származó tapasztalataik alapján lehessen a legfontosabb történelmi eseményekről szóló leírásokat kiigazítani. Bár ők ezt nem tekintik időutazásnak, úgy pattognak ide-oda híres dátumok – példának okáért a peterloo-i vérfürdő, a westminsteri apátság alapjainak lerakása és a Somme-offenzíva – között, mint a gumilabda, időközben szakadatlanul hódolva kedvenc ténykedéseiknek, nevezetesen a megfigyelésnek, a dokumentálásnak, a mértéktelen teaivásnak és a halál torkából való megmenekülésnek. A ritka szünetekben a környék lakóiban iparkodnak – az intézetben sűrűn bekövetkező robbanások miatt inkább kevesebb, mint több sikerrel – megszilárdítani az elképzelést, miszerint csupán ártalmatlan, különc tudósok tanyáznak a szomszédságukban.

A történelemért, a csokoládéért, no meg – brit lévén – a testet-lelket felfrissítő esőért bevallottan bolonduló Jodi Taylor lendületes humorral átszőtt, egy szempillantás alatt népszerűvé vált történelmi SF-regényfolyamának első kötetében szívből szerethető vagy gyűlölhető, vérbő karakterekkel ismerkedhetünk meg, akik úgy kalauzolnak át minket a feszített tempójú cselekményen, hogy a könyv végén már nyúlnánk a sorozat következő kötetéért, amiből ma már 15 folytatás jelent meg.

 

A cím tökéletesen tükrözi azt, hogy miről is van itt szó: egy sor egymás mögé pakolt, szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb kimenetelű eseményről, amelyek nagy időtávot ölelnek fel. Állandóan csak rohan, nem ad mélységet a jeleneteknek, amely olyan hatást keltett bennem, mintha nem is lenne az írónak fontos, hogy ezekről beszámoljon, így én miért is érdeklődjek irántuk. Emellett egy ponton pedig konkrétan ki is hagyják az olvasót a lényegből, mert a beszélgetésekből mindenki mindenttudónak tűnik, én meg kamillázhattam, hogy most meg már megint miről maradtam le.

 

2023. szeptember 17., vasárnap

Időrohanás | Karen Akins

Van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy nem hagyok félbe könyvet, pedig bizisten ezt kellett volna tennem Karen Akins Időhurok című regényével. Vagy csak egyszerűen jegelnem kéne az időutazós történeteket, mert amennyire szeretem a témát, annyira kritikusan állok hozzájuk, és éppen emiatt rengetegszer csalódok bennük.

 

Eredeti megjelenés éve: 2014
Magyar megjelenés éve: 2015
GABO Kiadó
ifjúsági, sci-fi
egy csillag

A tizenhat éves Bree Bennis olyan iskolába jár, ahol az időutazás kötelező tantárgy, és szó szerint veszik a történelmi kirándulásokat. Miután háromszor is kudarcot vall a XXI. századba tett félévi küldetésén, mert véletlenül túszul ejt egy fiút, már az ösztöndíja forog kockán.

Amikor visszaszökik a múltba, hogy hallgatásra bírja a fiút, nem megy elég messzire: Finn közben három évvel idősebb lett, ráadásul meg van róla győződve, hogy szerelmesek egymásba Bree-vel, vagyis a lány jövőbeli énjével, aki közel sem tartja olyan elviselhetetlennek. Még tovább bonyolódik a helyzet, amikor Bree akaratán kívül magával viszi Finnt a XXIII. századba, majd rájön, hogy valaki üldözi, aki nem csak őt akarja tönkretenni, hanem a múltat, a jelent és a jövőt is.

 

A kötet több sebből vérzik, amelynek még a rövidség sem áll jól. Az időutazáshoz sajnos összeszedettség és átgondoltság szükséges, amelyet mintha teljesen mellőzött volna az írónő. Leginkább a béna és a kaotikus jelzők jutnak róla eszembe, és értetlenül álltok a tény előtt, hogy valakinek tetszik a regény.

 

Történetünk…

Breeről szól, aki egy félresikerült csempészésnek köszönhetően hatalmas bajba keveredik. A hibát próbálja orvosolni, ám azzal, hogy véletlenül magával hoz a múltból egy fiút, csak még nagyobb problémát idéz elő. Eközben pedig édesanyja balesetével kapcsolatban is különös részletek derülnek ki, és az időutazásról alkotott kép is töredezni látszik.

 

2022. november 11., péntek

Vajon tényleg megéri bolygatni a múltat? | Kathleen A. Flynn

Austen és időutazás? Rachel Giwney Szerelmes Jane című regényében nagyon bejött ez a párosítás, ám ott kedvenc írónőnk utazott a jelenünkbe. Kathleen A. Flynn viszont csavar egyet a történeten, és kutatókat küld a múltba egy nem túl távoli jövőből, de ez valahogy nem működött A Jane Austen-küldetésnél. Az egész leginkább a megvalósításon és az elbeszélőnkön múlt, mert az ötlet maga jó.

 

Eredeti megjelenés éve: 2017
Magyar megjelenés éve: 2022
Athenaeum Kiadó
történelmi fikció, időutazás
három csillag

A távoli jövőből azzal a megbízással küldenek két kutatót a múltba, hogy férkőzzenek Jane Austen, az akkor már híres írónő közelébe, és szerezzék meg tőle A Watson család története című kéziratát, amelyről azt feltételezik, hogy az írónő befejezte, de bizonyos okok miatt meg akarta semmisíteni.

Rachel Katzman és Liam Finucane a jövőből érkezik 1815-be, Angliába. Magukat vagyonos ültetvényesnek kiadva próbálják megtalálni a módját, hogyan ismerkedhetnének meg Jane Austennel. Rachel és Liam az írónő egyik testvérén, Henryn keresztül próbál Jane közelébe férkőzni. Ám amikor szembesülnek a korabeli viszonyokkal és Jane gyógyíthatatlan betegségével, azzal az etikai problémával állnak szemben, hogy van-e joguk megváltoztatni a múltat.

 

Nagyon azt éreztem olvasás közben, hogy az írónő nem tudta eldönteni, hogy végülis mit szeretne írni. Egyrészt történelmi fikciót, merthogy a régensség időszakába mennek vissza a főszereplőink, akik viszont ha kettesben maradnak, akkor sokat beszélgetnek a jelenükről, ami számunkra egy jövőkép. Emellett pedig az elbeszélőnk, Rachel önmagában is szokott elmerengeni az életéről, és ezek a részek nagyon kilöktek a sztoriból. Sokkal inkább szerettem azokat a részeket, amikor nem csak kettesben vannak Liammal.

 

2022. augusztus 14., vasárnap

Hogy ​told el (jól) a hallowenod – Olvassunk graphic novelt #22


A képregény/graphic novel, mint formátum nem csak a szuperhősök kedvelőinek tartogat érdekeségeket, hanem a mezei olvasó is kedvére válogathat a jobbnál-jobb kötetek közül. Magyarországon a Ciceró Könyvstúdió ennek egyik éllovasa, akiknek gondozásába már számos olyan fantasztikus történet jelent meg, mint a Nimona, az Ánya kísértete vagy a Lore Olympus. A mai képregényeim közül a bejegyzés megjelenésekor még csak az első két rész jelent meg magyarul, de szerintem nem fognak sokat késlekedni a továbbiakkal sem. A kiadónak mindenképpen jár nekik a hatalmas elismerés, és nem lehetünk nekik elég hálásak.

2021. október 3., vasárnap

Jane Austen és a 21. század | Rachel Givney

A Jane Austen lázam általában tavasszal köszönt be, ám nem tudtam szótlanul elmenni a frissen megjelenő Szerelmes Jane című regény mellett. Rachel Givney könyve úgy csavar a történeten, hogy szeretett írónőnket belehelyezi a 2020-as évbe, és mindezt finom kézügyességgel teszi. Szerintem jól megoldotta, főleg az volt benne az izgalmas, hogy tudtam, hogy fikció, és épp emiatt bármi megtörténhet.


Eredeti megjelenés éve: 2020
Magyar megjelenés éve: 2021
Athenaeum Kiadó
romantikus, időutazás
öt csillag

Rachel Givney első, romantikus regényében az írói álmokat dédelgető Jane Austen egyszer csak a jövőbe utazik, hogy fellelje a szerelmet, amelyről már oly sokat írt, és azt a jövőt, amit elképzelt magának… Ezzel azonban saját írói hagyatéka forog kockán…

Anglia, Bath, 1803. A társaságkerülő, inkább a magányos sétákat kedvelő, huszonnyolc esztendős Jane Austen arról álmodozik, hogy egy nap megjelennek aprólékos műgonddal írt történetei. Ugyanakkor egyre inkább fenyegeti a veszély, hogy vénlány marad, ezért hamarosan döntő lépésre szánja el magát, és a jövőben köt ki. Úticélja pedig…

…Anglia, Bath, napjainkban. A klastrom titka filmváltozatának díszletei. Sofia Wentworth, ismert hollywoodi színésznő a kosztümös filmben kapott szerepével egyszerre próbálja megmenteni hanyatló karrierjét és széthullóban lévő házasságát. Amikor megismerkedik Jane-nel, nagy hatással van rá az ifjú „kollegina”, aki a jelek szerint sehogy sem akar kibújni a szerepéből, még akkor sem, amikor épp nem forognak a kamerák.

Jane, miután megszokta a ló nélküli hintók látványát és a 21. század sokkoló divatját, találkozik Freddel, Sofia öccsével, akinek – minő arcátlanság – van mersze egyszerre sármosnak, szellemesnek és kedvesnek is lenni.

De mi történik, amikor Jane, akarata ellenére, beleszeret Fredbe? És ha Jane kitart Fred mellett, vajon meg tudja-e valósítani az írói karriert, amire mindig is vágyott?

 

Arra vágyott a lelkem, hogy megölelgessék, és mindezt megkapta ettől a teljes mértékben komfortolvasmánytól. A modern kor is jól állt a regénynek, egyáltalán nem érzetem, hogy a korában haladó szellemű Miss Austen annyira kilógott volna. Természetesen rengeteg új inger érte az azóta eltelt idő találmányai által, de szépen adaptálja mindet.

2021. augusztus 14., szombat

Az apai ösztönök időn át is működnek | Mike Chen

Mike Chen Itt és most és aztán című köteténél az időutazós tematika mellett a Monument Valley nevű játékra emlékeztető borítója fogott meg. Valami fantasztikus munkát műveltek megint a Galaktikások. Nem is értem, miért panaszkodnak az emberek állandóan, ha nem marad meg a borító, mert ennél az esetnél is előnyére vált a könyvnek, pont mint a Ház az égszínkék tengernél.


Eredeti megjelenés éve: 2019
Magyar megjelenés éve: 2021
Metropolis Media
sci-fi, thriller
három csillag

Kin Stewart átlagos családapa: informatikával foglalkozik, a mindennapok apró-cseprő gondjaival küzd, és próbál jóban lenni tinédzser lányával, Mirandával. Valójában azonban időutazó titkos ügynök a jövőből, aki az 1990-es években rekedt egy küldetés során.

Múltját titkolva új életet kezdett, ám időről időre emlékezetkieséssel járó rosszullétek törnek rá, és ezek megzavarják a családi nyugalmat. Egy délután megérkezik a „mentő” csapat – tizennyolc év késéssel. Küldetésük: visszavinni őt 2142-be, ahol valójában csak hetek teltek el, és ahol egy másik család várja, amire nem emlékszik. A két történet között őrlődő Kin kétségbeesetten igyekszik fenntartani a kapcsolatot múltbeli és jelenbeli életével egyaránt. De amikor bizonyos lépései azzal fenyegetnek, hogy elpusztulhat az Időfelügyelő Ügynökség, megváltozhat a történelem, és lánya élete is veszélyben forog, vállalkoznia kell egy utolsó útra Miranda megmentése érdekében, még akkor is, ha ezzel megsérti az időutazás összes szabályát.

Az Itt és most és aztán kivételes sci-fi, melyben a szerző egyszerre képes elkápráztatni játékos fantáziája, képzelőereje sokszínűségével, ugyanakkor megmutatja az apai szeretet mindent elsöprő erejét is. Hiszen, ha egy férfi számára a lánya élete a tét, nem ismer határt sem térben, sem időben…

 

Több időutazásra és kevesebb családi drámára számítottam, de pont fordítva sikerült. Mike Chen a sci-fi környezetet fűszerként használja, néha belekap, és akkor meglepődök az ötletein, de sok helyen kihasználatlanul hagyja. Ezt egy idő után már nem bántam, mert sokkal jobban tetszettek azok a részek, ahol a lányára koncentrálunk, mert azon kívül elég kusza volt a regény és az elbeszélése.

2021. július 16., péntek

Olvasó nőként a 18. században – boszorkányság vagy lehetőség? | Karády Anna

Az időutazós történetek különleges helyet foglalnak el a szívemben, és emiatt magas elvárásokkal is állok ezeknek a könyveknek. Karády Anna A füredi lány című regényét a magyar Outlanderként emlegették, amelyet inkább elengedtem a fülem mellet, hiszen sem a sorozat, sem a könyv nem nyerte el maradandóan a tetszésemet. A füredi lány viszont a magyar helyszínnel már nagyobb előnnyel indult.


Eredeti megjelenés éve: 2021
Álomgyár Kiadó
történelmi romantikus, időutazás
négy csillag

Szerelem téren és időn át

Almássy Anna, a XXI. századi jogászlány akaratán kívül az Úr 1763. esztendejében találja magát. Kénytelen beilleszkedni a közösségbe, míg rá nem jön, miként juthat egyszer haza. Hamar megérti, a szabályok itt pofonegyszerűek: a vérhatalom jogán a földesúr élet és halál ura.

A lány számára úgy tűnik, mintha a sötét középkorba zuhant volna vissza: pestis, máglya, pellengér, éhínség…

Ám a rémisztőnek tűnő világban is létezik az az időtlen érzés, amelyet úgy hívunk, hogy szerelem.

Anna egy napon találkozik nemes Oroszy Mihállyal – a fiatal földesúrral. Mindenben különböznek, mégis szenvedélyes vonzalom alakul ki közöttük. A mai értékek szerint nevelkedett lány és az előjogokkal született férfi eltérő világlátása drámai helyzeteket szül.

Vajon a két világot összekötheti a szerelem?

 

Ez egy romantikus regény, tehát így kell kezelni, ám a sok fantasy és sci-fi történet után vártam volna a hasonló izgalmat és fordulatokat. Hosszú idő telik a regény alatt, kerek fél év, ami viszont segített a karaktereknek a helyzetbe való beleszokásban, nem csak pár nap alatt rendezi le az egészet. A mindennapi életre helyezi a hangsúlyt, és jól is ábrázolja azt, ahogy beleszokik hősnőnk az új helyzetbe. Viszont ott lebeg felette a „de”-érzés, amit az elvárásaimnak köszönhet.

2020. november 15., vasárnap

Kusza időkalandok | Ryan Graudin


Ígéretes fülszöveg, nem mindennapi borító, ez jellemzi Ryan Graudin Invictus – Az idő gyermeke című regényét. Csak az önmagam támasztotta elvárásokkal futottam neki, nem olvastam előzetes véleményeket még a megvételkor sem. Annyira szerettem volna szeretni, de nem jött össze ennek az önálló regénynek, amin még a folytatások sem segítettek volna.

Eredeti megjelenés éve: 2017
Magyar megjelenés éve: 2018
Maxim Könyvkiadó
ifjúsági, sci-fi
három csillag
Lélegzetelállító
kaland, mely dacol térrel és idővel.
Farway Gaius McCarthy az időn kívül született egy XXIV. századi időutazó anyától és egy ókori gladiátor apától, így egész léte dacol a természet törvényeivel. Álma, hogy ő is időutazó lehessen, de megbukik a záróvizsgán, így be kell érnie a kapitánysággal egy kalózhajón, amellyel a feketepiacra szánt kincseket rabolja össze a múltból. Vele tart legjobb barátja, a zseni és kocka mérnök, Gram, a színes hajú történész, Imogen – akik titkon szerelmesek egymásba –, és az orvos Priya, akitől pedig Farway lélegzete akad el minden pillanatban. Egyik bevetésükön, a süllyedő Titanicon találkoznak egy Eliot nevű titokzatos lánnyal, aki mintha mindig előttük járna egy lépéssel, és drámai titkokat őriz, amelyek az első perctől meghatározzák Far életét. Eliot, aki pontosan tudja azt, hogy a történelem nem olyan megváltoztathatatlan, mint amilyennek látszik, őrült vágtába kezd Farwayjel és legénységével az időn át, hogy helyrehozzanak bizonyos dolgokat, amíg még van rá lehetőség.

Nem kapott el a hangulata, pedig nem is együltő helyemben olvastam el. Szántam rá időt, hogy érjenek a karakterek, az események, de evvel csak azt értem el, hogy állandóan halogattam a kézbevételét. Pedig a filmszerűen sikerült dupla nyitánya még tetszett, de utána egyszerűen csak pörgettem a lapokat, érzelmek nélkül.

2020. szeptember 18., péntek

A mindentudás hatalma | Claire North

Csak ülök a billentyűzet felett, és gondolkodok. Gondolkodok, pont mint olvasás közben. Ülök és mélázok az élet értelméről, a világban betöltött saját helyzetemről, és a könyv mondanivalójáról. Mert Claire North Harry August csodálatos élete egyszerre dobta el az agyamat és rázott meg, vitt magával és taszított el. Idő kell a feldolgozásához, és a felvetései biztosan elkísérnek még egy darabon.


Eredeti megjelenés éve: 2014
Magyar megjelenés éve: 2015
Athenaeum Kiadó
sci-fi, időutazás
négy csillag
Harry August a halálos ágyán fekszik. Már megint.
Bármit tesz, bárhogy dönt, ha eljön a halál, Harry mindig visszatér oda, ahonnan elindult: újra gyerek lesz, de olyan gyerek, akinek birtokában van az immár jó néhányszor leélt életére vonatkozó összes tudás. E téren soha nem változik semmi.
Egészen mostanáig. Ugyanis a tizenegyedik élete végéhez közeledő Harry ágya mellett fölbukkan egy kislány: „Kis híján lekéstem magát, dr. August” – mondja. „Küldenem kell egy üzenetet.”
A könyv annak történetét meséli el, hogy mit tesz Harry ez után, mit tett előtte, és hogyan próbálja megmenteni a múltat, amelyen nem változtathat, illetve a jövőt, amelyet nem hagyhat bekövetkezni.

Meghatározó olvasmányélményt nyújtott, mely komótosabb volt, mint vártam. Helyenként szünetet tartottam, vagy épp le is álltam vele, hogy értelmezzem és befogadjam a szavakat, amire a rövid fejezetek teret is adtak. Ezt leginkább az elméleti fizikáról szóló diskura váltotta ki, viszont kétszer bántalmazás miatt kellett abbahagynom. Ez van, a gyomrom nem bírja.

2020. július 17., péntek

Az irodalommal nem illik szórakozni | Jasper Fforde


Léteznek könyvek, melyek attól még hogy jók, téged egyszerűen nem találnak meg. És ez ellen nem tudsz mit tenni. Jasper Fforde A Jane Eyre eset című regénye számomra beleesett ebbe a kategóriába, mert maga a koncepciója érdekes, és voltak benne kiemelkedő részek, összességében elég kusza. Nem is tudtam benne úgy haladni, ahogy szerettem volna, pedig nem volt rossz.

Első magyar meglenés éve: 2008
Láva Könyvkiadó
(a képen a Cor Leonisos kiadás)
alternatív történelem, időutazás
három csillag
Jasper Fforde regénye egy másik lehetséges és meglehetősen bizarr 20. század végi Angliába vezet el – olyan világba, ahol mindennapos az időutazás, kihalt állatfajok házilag klónozott példányai sétálgatnak a kertekben, virágzó feketepiacuk van a hamisított verseknek, és a művészeti irányzatok harcias hívei utcai csatákat vívnak egymással.
Ebben a világban él Thursday Next, a rettenthetetlen irodalmi mesterdetektívnő, aki élete legnagyobb kihívásával szembesül, mikor a zseniális bűnöző, Acheron Hades a hírnév és a busás váltságdíj reményében elrabolja Charlotte Brontë nagyszerű regényének hősnőjét, Jane Eyre-t…
Jasper Fforde nemzetközi sikerű könyvsorozatának e darabját a Harry Potter-sorozat fordítója, Tóth Tamás Boldizsár magyarításában ajánljuk a Kedves Olvasónak.

Az már mond valamit egy könyvről, hogy inkább egy 800 oldalas monstrumot olvas helyette az ember. A krimi szálat a fülszöveg már pedzegeti, de ott ugyanakkora hangsúlyt fektetnek Jane Eyre elrablására is, amely az utolsó 100 oldalon kerül képbe. Igaz, hogy a regény párszor már felbukkant előtte is, de ugyanannyit szerepel Charles Dickens Martin Chuzzlewitje is, mégsem az lett a címe. Talán mert kevésbé ismert, és kevesebb embert fogott meg volna meg cím alapján.

2020. június 20., szombat

Tündéri gimnázium #3 - Két tűz között | Sandra Regnier


Ez idén a harmadik elolvasott sorozatbefejezésem, és remélem, hogy ezek után már csak felfelé megy a menet. Tudom, hogy mindezt magamnak köszönhetem, de kíváncsi voltam, hova fut ki Sandra Regnier Sárkányok gyermeke sorozata. A sárkányok titka végre közelített az általam várt elképzeléshez, de sok helyen még mindig bukdácsolt.

Magyar megjelenés éve: 2019
Maxim Könyvkiadó
ifjúsági, időutazás, fantasy
három csillag
Valójában Felicitynek boldognak kellene lennie. Nemcsak az iskola összes pasija hever a lábai előtt, de a suli szívtiprója, Lee – aki nem mellesleg félig elf – szintén a kegyeit keresi. Bár ez nem meglepő, mert a sármos félelfnek már régen megjövendölték, hogy Felicity lesz a menyasszonya. De a lánynak kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a szerelmi életén törje a fejét. Már régebb óta tudja, hogy ő az elfek megjövendölt megmentője, ami egyre súlyosabb teherként nyomja a vállát. Kiderül, hogy fontos szerepet játszik az elfek és sárkányok végső összecsapásában. De miközben próbálja megteremteni az egyensúlyt, megdöbbentő titkok látnak napvilágot, ami nemcsak abban ingatja meg Felicityt, hogy valóban jó oldalon áll-e, ha az elfek mellett harcol, hanem saját származásának körülményeire is fény derül, ami minden eddigi tettét megkérdőjelezi.

Sokat gondolkodtam még a könyv olvasása közben is, hogy külön bejegyzést szenteljek ennek a résznek, vagy hagyjam a fenébe, és csapjak egy pár mondatos értékelést az előző végére. Biztos egyszerűbb lett volna, viszont szerintem ha az előzők megérdemeltek egy teljes bejegyzést, ez főleg megérdemel, hisz a sorozat folyamatosan javul, egyre érdekesebb, és egyre többet tudtam meg az amúgy különleges háttérvilágról.

2020. június 19., péntek

Tündéri gimnázium #2 - Merre kószál Lee? | Sandra Regnier


Folytattam kálváriámat Sandra Regnier Sárkányok gyermeke sorozatával. A második része, A sötét jóslat már lényegesen kevesebb gimnáziumi hisztizést tartalmazott, de még mindig a sötétben tapogatóztam. A vége viszont rendesen meglepett. Határozottan tartalmaz jó ötleteket, csak az a megvalósítás…

Magyar megjelenés éve: 2016
Maxim Könyvkiadó
ifjúsági, időutazás, fantasy
két csillag
Felicity Morgan igen szerencsésnek mondhatja magát. Nemcsak hogy szinte minden srác érdeklődik iránta a suliból, hanem london leghelyesebb pasija a jegyese. Csakhogy sajnos az eljegyzés már évszázadokkal ezelőtt megtörtént, és a jövendőbelije, a kissé beképzelt félelf, Leander FitzMor, aki sok nőnek csavarja el a fejét. Felicity egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy megüsse, vagy megadja neki a mindent eldöntő csókot.
De Fay figyelmét más dolgok is lekötik: ő az elfek kiválasztottja. Csak ő találhatja meg az elfeknek oly fontos koronaékszereket, de ehhez az időn át kell utaznia. És ha ez nem lenne elég, Felicity épp csak visszatért a VIII. századi Germán Birodalomból, máris komoly dolgok miatt kell aggódnia: az elfek gyilkossággal vádolják. Lee mindent megtesz, hogy bizonyítsa Fay ártatlanságát, így nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot.
Eközben kiéleződik a helyzet az elfek birodalmában is, és ismét minden Felicitytől függ. Csak ő találhatja meg az elfeknek oly fontos koronaékszereket, de ehhez az időn át kell utaznia…

Mi ez a fülszöveg már megint? Teljesen félrevezető és nem mellesleg nem is feltétlenül erről szól. Lee viszonylag keveset szerepel, és igen, a háttérben tényleg nyomoz, de ebből mi vajmi keveset látunk. És az eljegyzés… Azt is csak odaböki az egyik mellékszereplő, hogy amúgy helo, de Lee a jegyesed. És mindezt kb. csak 200 oldallal később beszélik meg. És ugyan mi már az első könyv eleje óta tudjuk ezt, de Fay nem.

2020. május 29., péntek

Tündéri gimnázium #1 - Időutazást akarok! | Sandra Regnier


Tündérek és időutazás. Nálam két olyan hívószó, ami külön-külön is elég ahhoz, hogy megfontoljak egy könyv elolvasását, de ha együtt állnak, sokkal rövidebb a gondolkodási idő. Sandra Regnier Sárkányok gyermeke sorozatának viszont addig nem álltam neki, míg az összes részt be nem szereztem, mondván hogy úgyis tetszeni fog. Az elfek öröksége azonban nem ütötte meg a mércét, és bár a vége javított az összképen, úgy látszik, nálam eddig senki sem tudta lepipálni Kerstin Gier Időtlen szerelem sorozatát. 

Magyar megjelenés éve: 2015
Maxim Könyvkiadó
ifjúsági, időutazás, fantasy
két csillag
Felicity Morgan nem pontosan az, akit az elfek megjövendölt megmentőjeként elképzelünk. A lány még csak tizennyolc éves, fogszabályozót visel, a divat nem az ő világa, és mindig úgy fest, mint aki nem aludt eleget. Fay mégis különleges sorsra rendeltetett. A neve ott ragyog az elfek ősi nagy könyvében…
Egy nap új tanuló érkezik Felicity iskolájába, aki messze a leghelyesebb srác Londonban. Ő Leander FitzMor. Vonzó megjelenésével, kedvességével és megnyerő személyiségével mindenkit az ujja közé csavar. Felicity távol marad a fiút ostromló lányok csapatától, de Leandert mégsem tudja kizárni az életéből. Mert bár az iskola legnépszerűbb diákjai sorban állnak Lee barátságáért, a fiú mégis folyton Felicity társaságát keresi.
Ahogy telik az idő, Fay egyre több furcsaságot tapasztal, és úgy tűnik, hogy Lee is titkol valamit. A lány egyre biztosabb benne, hogy valami nem stimmel, de erről csak akkor bizonyosodik meg, mikor Leevel váratlanul visszautaznak az időben.

Ez meg mi volt? De most komolyan kérdezem. Cukorhabos gimis történet vagy időutazós? Nagyon sokáig nekem inkább az elsőre hasonlított, mert semmi izgalmas nem történik, csak gimibe járunk. Értem én, hogy meg kellett ismerni a szereplőket, de nekem ez 250 oldalon túlságosan elnyújtottnak hatott. Sokkal hamarabb is belecsöppenhettünk volna az időutazósdiba, vagy legalább az elfek életébe, mert nem igaz, hogy Felicity ennyire egyszerű, hogy nem jött rá az elején, hogy Leevel nem minden kóser.

2020. május 8., péntek

A Keresztapa színre lép #2 - Nyargalások időn és téren | Alexandra Bracken


Szenvedésem végére értem. Ezt azonban csak magamnak és a makacsságomnak köszönhettem. No meg a szépérzékemnek, hisz engedett elcsábulni nem is egy, hanem egyszerre két könyvvel. Alexandra Bracken Passenger sorozatának második része, a Világok utazóit ugyan jobbnak mondanám az előzőnél, de még mindig kusza. Sajnos nem tudok egyetérteni az írónő köszönetnyilvánításának első mondatával, mert nem sikerült ezt helyrepofoznia a kéziratot.

Magyar kiadás éve: 2018
Maxim Könyvkiadó
időutazás, ifjúsági
két csillag
Etta Spencer nem sejtette, hogy időutazó, egészen addig, amíg egy napon a tengeren ébredt, a múltban. Az első kötet folytatásában, megfosztva a nagy hatalmú varázstárgytól, ami egyetlen reménye volt anyja megmentésére, ezúttal szintén időutazó kedvesétől, a 18. századi kalóztól, Nicholastól szakad el, csakúgy, mint a saját természetes életidejétől. Mikor akarata ellenére a Gubancolóknál köt ki – e lázadó utazók vették el tőle a csillagórát –, megesküszik, hogy megszerzi tőlük a csodatévő műszert, és végleg megsemmisíti. Ehelyett vezérük, Henry Hemlock felfedi előtte titkát.
Hirtelen minden megkérdőjeleződik, amiért Etta eddig küzdött. Olyan útra kell lépnie, amely egész jövőjét átformálja. Nicholas a lány keresésére indul. Segítői és társai ebben, a kezdetben ellenséges Ironwood rokona, Sophia és az eleinte szintén érdekből melléjük álló kínai zsoldoslány, Li Min. Nemcsak Ettát keresik, de a mindent befolyásoló, az idővonalat átállító csillagórát is. Ez utóbbi egyre iszonyatosabb pusztítást okoz, s a tét is fokozatosan nő. Mindeközben egy olyan ősi erő is belép a műszerért folyó küzdelembe, amely sokkal hatalmasabb és gonoszabb, mint az egymással vetekedő időutazó családok. A tét immár egy világégés.

Miért nem ezzel kezdték? Persze értem én a „felfedezzük a képeségünket, hogy aztán majd a következő részekben használjuk” felfogást, de ez már nem az első könyve volt az írónőnek. Több az értelmes karakter, kevesebb a nyáladzás, ami határozottan a könyv előnyére vált. Egy ponton az izgalom is megérkezett egy fordulat formájában, de aztán megint felültette a gyerekeknek szánt hercegnős kisvasútra, és oda volt az egész varázs.

2020. április 24., péntek

Keresztapa színre lép #1 | Alexandra Bracken


Úgy szerettem volna szeretni, de tényleg. Nem kell annyira, mint a borítót, ami szerintem fantasztikus. Kevesebbel is beértem volna. Ugyan annak a híve vagyok, hogy nem adunk lejjebb az elvárásainkból, de Alexandra Bracken Az idő vándorai című könyve miatt megtettem volna. Sajnos azonban nagyobb volt körülötte a felhajtás, mint a regény valódi értéke. Vagy az is lehet, hogy én már kinőttem belőle.


Magyar megjelenés éve: 2017
Maxim Könyvkiadó
romantikus, sci-fi, ifjúsági
két csillag
A 17 éves Henrietta kiválóan hegedül, ez az élete, és kész ezért bármit feláldozni. Ám egy tragédia rádöbbenti, hogy az emberek a zenénél is fontosabbak. Ezért megpróbálja helyrehozni megromlott kapcsolatukat szerelmével, és megtalálni az egyensúlyt az életében.
Etta lehetőséget kap rá, hogy a New York-i Metropolitan Múzeumban hegedülhessen. A koncert előtt azonban olyasmi történik, amire sohasem számított. Az egyik percben még a folyosón van, a következő pillanatban arra eszmél, hogy egy tengeri csata részese. Az Ardent hajón találja magát az Atlanti-óceán kellős közepén. Az év, amit írnak pedig 1776, mikor egy pillanat alatt minden megváltozik…
Kiderül, hogy Etta képes utazni az időben. Hamarosan az is világossá válik a lány számára, hogy okkal került a hajóra. Egyedül ő tudja megtalálni azt a különleges tárgyat, ami képes megmutatni a világok közötti átjárókat.

Ezzel kezdetét veszi egy őrült kaland, melyben Nicholas, a jóképű kalóz lesz a lány segítője és védelmezője. Útjuk során Etta lassan felfedezi különleges képességét, megismeri az időutazók világát, feltárja a múlt titkait, és eközben egyre közelebb kerül Nicholashoz. De gonosz erők azzal fenyegetnek, hogy elválasztják Ettát nemcsak a fiútól, hanem a hazatérés lehetőségétől is, méghozzá örökre.

Az elején sokat morogtam. Nem tetszett a főhősnő viselkedése, nem tetszett az információ adagolása, no meg a történelemről fojtatott hosszas párbeszédek. Mindent kritizáltam benne, amit lehetett. Viszont végigolvastam, és a folytatását is tervezem. Tanulópénznek legalább jó lesz.

2020. március 21., szombat

Időszökkenő szerkezetek alfája | H. G. Wells – Olvassunk „auf Deutsch”


Mindennek van egy kezdete. Ami után már semmi sem ugyanaz. H. G. Wells Die Zeitmaschiene (Az időgép) című klasszikus regénye is ilyen. Ugyan már a megjelenése előtt is írtak időutazásról szóló vagy épp azt megemlítő műveket, de először itt használnak egy szerkezetet a végrehajtásához. Nem véletlenül tartják a regényt műfaj egyik meghatározó darabjának. Ezért is szerettem volna oly nagyon elolvasni. No meg azért, mert Félix J. Palma Az idő térképe című könyve sokat inspirálódott belőle, és az egyik főszereplője maga az író.

Eredeti megjelenés éve: 1895
sci-fi, időutazás, utópia
négy csillag


Ungläubig staunen die Gäste des genialen Tüftlers über das, was er ihnen berichtet: Mit einer Zeitmaschine sei er achthunderttausend Jahre in die Zukunft gereist. Und dann erzählt er vom Leben zweier Gattungen dort, den kindlichen Eloi und den garstigen Morlocks, die unter der Erde hausen, unterdrückt vom Herrenvolk oben im Grünen. Oder ist es gar nicht so, sondern ganz anders? Fieberhaft lauscht der Besuch, während der Zeitreisende die ganze Wahrheit enthüllt. Mit H. G. Wells’ 'Zeitmaschine' reist der Leser in eine fantastische Utopie von der Zukunft der Menschheit. 

Kétnyelvű példányom lévén gondoltam, hogy majd a nehezebbik nyelven állok neki, de nem akartam szenvedni vele, hanem élvezni akartam minden sorát. De egyszer biztosan nekiállok a másikon is, hisz ott van mellette tükörfordításban.

Történetünk szerint...
az Időutazó (másmilyen nevet nem találtam rá) kisebb társaságot hív össze, hogy bemutassa nekik nagyszerű találmányát, az időgépet, amit előttük működésbe is hoz. A társaság tagjai szkeptikusan állnak a teóriához, ám a szemük előtt válik köddé hősünk a masinával együtt, majd nem sokkal később visszatérve mesél a messzi jövőben átélt kalandjáról 800 701-ből.

2017. december 23., szombat

Nippon gyöngyszemei - Betekintő #16 | Cucui Jaszutaka

Nem olvastam még japán irodalmat. Az én életemből kimaradtak mangák és az ahhoz kapcsolódó lázas rajongás is. De szeretnék nyitott lenni más nemzetek irodalmára, így esett a választásom Cucui Jaszutaka Az idő felett járó lány regényére. Miért ne bővítsem tudásom az időutazásban egy ismerős téma más szemszögből megközelítve.

Magyar megjelenés éve: 2015
Trivium Kiadó
ifjúsági, sci-fi
három csillag
A világhírű japán író mindmáig legnépszerűbb regényének hőse egy tizenöt éves, középiskolás lány. Kazuko egy napon megdöbbenve tapasztalja, hogy képes visszamenni az időben. A fiatal lány életét egy csapásra felborítja ez a megdöbbentő felfedezés. Csupán a legjobb barátai hiszik el, mikor beszámol hátborzongató kalandjairól. Kazuko úgy dönt, megpróbálja kideríteni, hogyan tett szert erre a szuperképességre. Ehhez azonban vissza kell mennie az időben. Az iskola sötét fizikaszertárban akarja tetten érni azt a titokzatos árnyalakot, akivel ez az egész hátborzongató kaland elkezdődött. Időugrásai során nemcsak a tér és az idő korlátjait szakítja át, de egy olyan világban mozog, ahol nincs éles határvonal az álmok és a valóság között.
A kötetben található második kisregény, A rémálmok fogságában főszereplőnője számos dologtól fél. Maszako nem mert átmenni a régi hidakon, viszont habozás nélkül felmászik az iskolai óratorony tetejére, ha úgy gondolja, hogy ezzel legyőzheti félelmeit. Legjobb barátja segítségével megpróbál rájönni, hogy mitől vannak visszatérő rémálmai. Egyre inkább úgy érzi, hogy múltjában egy nagyon sötét titok rejtőzik. A bátor lány útra kel, hogy szülőfaluja határán, a zubogó hegyi folyó fölött áthidaló hídon szembeszálljon a rémálmokkal.
Cucui Jaszutaka világhírű művét most olvashatják először magyarul a hazai olvasók. A szerzőt nem véletlenül tartják napjaink legnépszerűbb japán tudományos-fantasztikus írójának. Kisregényei azoknak is tetszeni fognak, akik kedvelik a száraz humort és szeretnének többet megtudni a japán középiskolások különös világáról. 

2017. szeptember 2., szombat

Pöszmögés Pécsett | Pierrot és Gábor Endre

Még sosem jártam Pécsett, pedig szüleim még akkor megígérték nekünk, hogy elvisznek édesapám egyetemi városába, mikor Európa kulturális fővárosa volt. Pierrot és Gábor Endre Magister M című regényét egyfajta kárpótlásnak fogtam fel, hisz pont abban az évben játszódik, mikor mi is mentünk volna.


Megjelenés éve: 2013
Alexandra Kiadó
kaland
kettő csillag
Egy visegrádi ásatáson a Mátyás korabeli várfal kis cellájában harmincöt év körüli férfi földi maradványait tárják fel a régészek. Ez önmagában nem számítana szenzációnak, azonban a felirat, amelyet a fogoly vélhetően a kínhalála előtti órákban börtöne falába kapart, igencsak meghökkenti a kutatókat: Magister M 1872 Pécs – 1488 Visegrád.
Hogyan születhetett valaki négyszáz évvel a halála után? Tévedés történt, netán zseniális lelethamisítás áll a háttérben? A rejtély megoldása most is Jonathan Huntra vár. A New York Times Magyarországon élő újságírója ezúttal Pécsre utazik, ahol rég elfeledett, római kori kincsről szóló legendára bukkan, amely már Janus Pannonius képzeletét is megmozgatta.
Ám az értékes lelet ígéretére furcsán reagálnak új ismerősei. Valaki hazudik vagy másnak mutatja magát. De ki? A kissé rámenős, ám igencsak gáláns múzeumigazgató? A dúsgazdag osztrák műkincsgyűjtő? A csinos, de bizalmatlan pesti régésznő? Netán a fiú a nevelőintézetből, aki azt állítja, őriz egy darabot Ábray professzor időgépéből?