2021. július 25., vasárnap

Lecsap a tűzmadár | Bauer Barbara

Máté Pétert csak névről ismerem, illetve egy-két számát hallottam már, de nálunk odahaza nem ez szólt a kazettákról. Egy kicsit félve Bauer Barbara Most élsz című regényéhez, amely az ő életéről szól, mert nem vagyok részese a rajongásnak, ám rendesen meglepődtem magamon. Teljesen magával ragadott a művész életmódja és a zenei tematika, emellett még külön élveztem az epizodikusságát, hogy részletekből rakhattam össze a legenda életét és emberi kapcsolatait.


Eredeti megjelenés éve: 2021
Jaffa Kiadó
életregény
öt csillag

Ellentmondások és rejtélyek. Talán ez a két szó jellemzi leginkább a hatvanas évek ikonikus és legendás zenészének, Máté Péternek a személyiségét, életét és halálát. Összetéveszthetetlen, mély, rekedtesen búgó hangján felcsendülő örökzöld dalaiban ott lüktet minden fájdalma és öröme, ott rezonálnak vívódásai és kétségei, ábrándjai és illúziói, vágyai és csalódásai, mégis mind a napig titkok övezik alakját. Ezeket a titkokat próbálja megfejteni új regényében Bauer Barbara, életre keltve a halhatatlanná lett művészt és az esendő embert.

A zárkózott, tornából felmentett, szemüveges kisfiút, aki egy Krisztina körúti lakásban, egy egész állatsereglet, sünök, baglyok, kutyák társaságában, szülei óvó-féltő gondoskodása közepette, valóságos burokban nő fel, és már kisiskolás korában is szívesebben ül a zongoránál, mint hogy a barátaival focizzon az udvaron. A hihetetlen zenei tehetséggel megáldott, öntörvényű fiút, aki veleszületett rendellenességgel, szívében egy időzített bombával indul neki az életnek és a pályájának egy olyan korban, amely alkalmazkodást és megalkuvást követel. Az álmok és elvárások szorításában vergődő, éjszakáit füstös bárokban töltő, idollá lett fiatal zenészt, aki őrült szenvedéllyel két végéről égeti a gyertyát. A szerelmes férfit, aki rózsacsokorral és bonbonnal várja kedvesét, élete asszonyát a Mátyás-templom előtt. Két tündéri kislány imádott, mindig mókázó édesapját, akinek a család jelenti az egyetlen biztos pontot és menedéket.

De vajon a szeretet képes-e megmenteni az önmarcangoló kétségbeeséstől, a lebírhatatlan magánytól azt, akinek egész élete versenyfutás az idővel? Vajon erősebb lehet-e a múlhatatlan szerelem a halálnál?

Bauer Barbara archív anyagokból, családtagok, ismerősök, egykori zenésztársak visszaemlékezéseiből és mindenekelőtt magukból a Máté Péter-dalokból építkező fikciós regénye egy fájdalmasan rövid életút és egy, az öröklétbe vezető művészi pálya egyszerre megrázó és felemelő története.

 

Ez egy életregény, amelynek nem célja az események pontos dokumentálása, hanem sokkal inkább a kutatási anyagok összefűzése, és a valóság kitalált fordulatokkal való megfűszerezése. Így aki egy életrajzot keresne a regényben, ne tegye, mert csalódni fog. Sokkal inkább érzéseket és élményeket ad át az írónő, egyfajta festményt készít Máté Péterről, amely emléket állít neki.

2021. július 18., vasárnap

Háborúk árnyékában – Olvassunk graphic novelt #11


A történelmet lehet tankönyvből tanulni, ám a személyes élményeket olvasva sokkal közelebb kerülhetünk az eseményekhez. Bepillanthatunk a színfalak mögé, hiszen az írásos anyagok a győztes szemszögéből íródnak, aminek köszönhetően kozmetikázáson esnek át. George Takei és Thi Bui memorájai háborús helyzetekbe kalauzolt el, előbbi az USAban élő japánok második világháborús internálásához, utóbbi pedig a vietnámak második világháborútól tartó helyzetébe.

2021. július 16., péntek

Olvasó nőként a 18. században – boszorkányság vagy lehetőség? | Karády Anna

Az időutazós történetek különleges helyet foglalnak el a szívemben, és emiatt magas elvárásokkal is állok ezeknek a könyveknek. Karády Anna A füredi lány című regényét a magyar Outlanderként emlegették, amelyet inkább elengedtem a fülem mellet, hiszen sem a sorozat, sem a könyv nem nyerte el maradandóan a tetszésemet. A füredi lány viszont a magyar helyszínnel már nagyobb előnnyel indult.


Eredeti megjelenés éve: 2021
Álomgyár Kiadó
történelmi romantikus, időutazás
négy csillag

Szerelem téren és időn át

Almássy Anna, a XXI. századi jogászlány akaratán kívül az Úr 1763. esztendejében találja magát. Kénytelen beilleszkedni a közösségbe, míg rá nem jön, miként juthat egyszer haza. Hamar megérti, a szabályok itt pofonegyszerűek: a vérhatalom jogán a földesúr élet és halál ura.

A lány számára úgy tűnik, mintha a sötét középkorba zuhant volna vissza: pestis, máglya, pellengér, éhínség…

Ám a rémisztőnek tűnő világban is létezik az az időtlen érzés, amelyet úgy hívunk, hogy szerelem.

Anna egy napon találkozik nemes Oroszy Mihállyal – a fiatal földesúrral. Mindenben különböznek, mégis szenvedélyes vonzalom alakul ki közöttük. A mai értékek szerint nevelkedett lány és az előjogokkal született férfi eltérő világlátása drámai helyzeteket szül.

Vajon a két világot összekötheti a szerelem?

 

Ez egy romantikus regény, tehát így kell kezelni, ám a sok fantasy és sci-fi történet után vártam volna a hasonló izgalmat és fordulatokat. Hosszú idő telik a regény alatt, kerek fél év, ami viszont segített a karaktereknek a helyzetbe való beleszokásban, nem csak pár nap alatt rendezi le az egészet. A mindennapi életre helyezi a hangsúlyt, és jól is ábrázolja azt, ahogy beleszokik hősnőnk az új helyzetbe. Viszont ott lebeg felette a „de”-érzés, amit az elvárásaimnak köszönhet.

2021. július 11., vasárnap

Boldogságbomba, avagy hogyan romboljuk le az előítéleinket | T. J. Klune

A tavalyi év T. J. Klune Ház az égszínkék tengernél című regényével állandóan összefutottam. Annyian olvasták angolul, hogy nekem is felkeltette az érdeklődésemet. Aztán nagyon megörültem a Metropolis Media hírének, hogy elhozzák magyarul, mert kíváncsi voltam, hogy valós-e a hatalmas felhajtás.


Eredeti megjelenés éve: 2020
Magyar megjelenés éve: 2021
Metropolis Media
fantasy
öt csillag

Egy varázslatos sziget. Egy veszélyes feladat. Egy égető titok.

Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársa az agglegények csendes, magányos életét éli egy apró házban, egy kiállhatatlan macskával, az esős és szürke nagyvárosban. Feladata, hogy a kormány által fenntartott árvaházakban élő gyermekek jólétét felügyelje.

Egy nap berendeli a Rendkívül Magas Felsővezetés, hogy életbevágóan fontos és szupertitkos küldetéssel bízza meg. El kell utaznia a Marsyas-szigeten működő árvaházba, ahol hat különleges gyermek lakik: egy gnóm, egy tündér, egy wyvren, egy azonosíthatatlan, zöld paca, egy alakváltó törpespicc és a hatéves Antikrisztus. Linusnak el kell nyomnia magában a félelmeit, és meg kell állapítania, mennyire veszélyesek a gyermekek önmagukra, egymásra és a világra.

Az árvaház vezetője a szimpatikus és kissé rejtélyes Arthur Parnassus, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a védencei és a saját titkai biztonságban legyenek.

A Ház az égszínkék tengernél elbűvölően bájos és humoros szerelmi történet. Ezenkívül mesterien mesél arról, hogy mennyire vagyunk foglyai az előítéleteinknek, valamint arról, hogy az ember a legváratlanabb pillanatokban találhatja meg a helyét a világban.

 

Olvasás után megállapíthatom, hogy ez a könyv egy valóságos boldogságbomba. Egy hatalmas ölelés, amiből nem akarsz kibújni, hanem kinyújtanád, hogy ne hagyjon el. Cselekmény szempontjából egy egyszerű regény, de a mondandói szívmelengetők.

2021. július 10., szombat

Telgemeier élete és képzelete – Olvassunk graphic novelt #10


Még januárban láttam molyon, hogy Kleinheicz Csilla olvassa Raina Telgemeier Guts című képregényét, amit ő fog fordítani. Aztán olyan hírekbe is belefutottam, hogy a GABO limitált példányszámban fogja árulni a sorozat első kötetét. Már elég löketet ad egy graphic novel olvasásához, ha sokat hallom, de itt a témája is megfogott, mégpedig a fogszabályozás. Aztán azt vettem észre, hogy a Smile sorozattól független Ghostot is elolvastam, amihez elöljáróban csak annyit, hogy jobban tetszett.

2021. július 3., szombat

Fantasztikus gyerekek és felnőttek – Olvassunk graphic novelt #9

Kezd egyre inkább elismert lenni a fantasztikus irodalom kishazánkban. Épp egy könyvesbolti betérőm alkalmával döbbentem rá, hogy mekkora választékot is tartanak, holott régebbi emlékeim szerint nem voltak ilyen kiemelkedő helyen. Rájöttek, hogy a gyerekek mellett a felnőtteknek is szólnak ezek a történetek. A képregények területén is egyre inkább nyitnak a fantasztikum felé, de számos érdekes cím nem került még lefordításra.

2021. július 2., péntek

Hotel Metropol – börtön helyett lehetőségek tárháza | Amor Towles

A címben szereplő város miatt került kezembe Amor Towles Egy úr Moszkvában című regénye. Már évek óta porosodott a polcomon, és az eltelt időben csak egyszer találkoztam a könyvvel, az is idén történt. Külföldről nincs tudomásom, de idehaza egyáltalán nem örvend nagy népszerűségnek, viszont szerintem csak nem találta meg az olvasóközönsége. Épp ezért örülök, hogy elolvashattam ezt a léleksimogató történetet.


Eredeti megjelenés éve: 2016
Magyar megjelenés éve: 2019
Könyvmolyképző Kiadó
történelmi fikció
négy csillag

Nem távozhat szabadon. De miért is tenné?

Rules of Civility című bemutatkozó regényével Amor Towles a magával ragadó, kifinomult próza mestereként alapozta meg hírnevét: ragyogó hangulatteremtő eszközökkel, makulátlan stílussal idézte meg a kései 1930-as évek Manhattanét. Az Egy úr Moszkvában újabb elegáns ceruzavonásokkal megrajzolt korszakba repít vissza minket gróf Alekszandr Rosztov történetén keresztül.

A harmincéves gróf, miután a bolsevik népi ítélőszék 1922-ben osztályidegennek bélyegzi és házi őrizetre ítéli, a Metropolba, a Kreml szomszédságában lévő nagyszállóba kerül. A zabolátlan, művelt és szellemes Rosztov egy padlásszobába kényszerül, miközben a szálló falain túl az orosz történelem talán legviharosabb évtizedei zajlanak.

A korlátozott lehetőségek azonban az érzelmi feleszmélés sokkal hatalmasabb birodalmába vezetik a grófot. Összebarátkozik a hotel néhány vendégével: az önfejű színésznővel, az éles eszű férfival, aki a rendszer támogatója, a jó kedélyű amerikaival és a temperamentumos séffel. És amikor a sors szeszélye folytán egy fiatal lány élete kerül veszélybe, a grófnak minden tudását latba kell vetnie, hogy olyan jövőt teremtsen a lány számára, amilyet megérdemel.

A humorban bővelkedő, káprázatos szereplőgárdát felvonultató és gyönyörűen megírt jelenetek egész sorát kínáló regény lebilincselő stílusban mesél a gróf erőfeszítésiről, aki arra keresi a választ, mit is jelent értelmes életet élni.

 

Rengeteg gondolat kavargott a fejemben olvasás közben, hisz sok témát dolgoz fel. Emellett hosszú időtávot is felölel, ezáltal epizodikus a cselekménye, viszont így többször meg tudtam állni és magamba szívni a hangulatot. A pörgős események hiánya bizonyos embereknél nehézséget is jelenthet, viszont amint ráérez valaki az ízére, akkor szeretni fogja.