A találkozások napja – Könyvfesztivál 2023

Vonatkáosz ide, tumultus oda, már tűkön ülve vártam a Könyvfesztivált, amely egy erőltetett menetű két hét megkoronázását is jelentette. Ugyan a Könyvhéttel ellentétben ennek nincsen olyan erős bandázós hangulata, viszont idén sikerült sok emberrel hosszan beszélgetnem, és nagyon jó társaságom is volt. Bár azért azt nagyon sajnáltam, hogy kedvenc Rékám nem tudott velünk tartani.

 

A szombati napot szokásosan a Mamut Frei Caféjában indítottuk, de mivel vidékiként én értem fel a leghamarabb, így kimentem megnézni a még üres helyszínt. A standok még csak akkor pakoltak ki, de jó volt egy rövid időre csendben átélni a helyszín hangulatát. Visszafele a kávézóba pedig Dórival is sikerült összefutnom, akivel amúgy is találkozni akartam, mert megkaptam tőle Humphrey Carpenter híres Tolkien életrajzát. Maga a találkozás elég vicces volt, merthogy élőben még sosem futottunk össze, így mindketten csak meresztettük a szemünket, és forogtak az agytekervényeink, hogy vajon honnan is lehetünk ismerősek egymásnak. A másik humoros találkozás Bogival volt, akivel szintén ismerjük egymást az interneten keresztül.

 

A kávé(esetemben tea)szünet után belevettük magunkat a forgatagba. Mivel a többieknek már nem ez volt az első napjuk, így lecsatlakoztam tőlük, hogy egyedül navigáljak keresztül a kis bőröndömmel a standok között. Legelőször az sokkolt le, hogy mekkora a Könyvmolyképző mellett az Agave fizetős sora, így ezeket teljesen el is engedtem, és inkább nyugodtabb irányba lavíroztam.

 

 

Elsőként a Galaktika/Metropolis Mediához köszöntem be, ahol végre személyesen is találkozhattam az új kapcsolattartóval, aki egy tündéri lányzó. Eredetileg Michael Walden frissen megjelenő A végtelen város című regényének recenziós példányáért mentem, de mivel éppen nem nézelődött senki, így tudtunk egy jót beszélgetni, meséltem én is, de ő is beavatott kulisszatitkokba. Már alig várom, hogy legközelebb is elidőzzek náluk.

 

Továbbállva a következő megállóm a Livre standja volt, akik többek között nagyon – ismétlem NAGYON – menő és jó minőségű vászonszatyrokat készítenek. A vállalkozást egy házaspár működteti, akiket mindenképpen támogatni szerettem volna, ha már ennyire tetszenek a mintáik. A könyvgerincesre esett a választásom, amit azóta is nyúzok teszt jelleggel, mert ha tényleg beválik, akkor biztosan szerzek be még tőlük. Itt találkoztam  Mariannal, akivel egy faluban laktunk, sokáig azonban nem találkoztunk egymással (ami azóta megtörtént már, és egy jót traccsoltunk a könyvespolca előtt), és akivel így most már közös vászonszatyrunk is van.

 

Beszerzendő könyvek terén előre végiggondolt listával érkeztem, amihez sikerült is tartanom magamat. A GABOnál beszereztem Baráth Katalin frissen megjelenő regényét, az Aki gróf úr akar lennit. A dedikálást viszont kihagytam, pedig erősen gondolkodtam rajta, viszont előbb szeretném elolvasni. Hiába az Austen-hívószó, még nem olvastam tőle. Ezután felkutattam a Fumax standját, ahol kedvenc Rékám kérésére megszereztem Gabriella Eld legújabb kötetét, a Holt szemek és színaranyat. Itt futottam össze Barbival, a kiadóban lévő kedvenc emberemmel, és szintén hatalmas Michael J. Sullivan rajongóval, akivel mindig öröm találkozni.

 

 

A felnőttrész után – ahol addigra már kezdett igazán a elviselhetetlen szint fölé emelkedni a létszám, átvágtattam a gyerek részlegre, ahol Zsófi köszönt rám hatalmas lendülettel, és így vele nézegettem végig a standokat. A kedvencem egyértelműen a Boszi Gyertyaműhely volt a kialakítása miatt, de a pirofóbiámmal könnyen meg tudtam állni itt a költekezést.

 

Ebédidőben legnagyobb örömömre mégis lett egy törzshelyünk, avagy Andi jelentette a biztos pontot, aki körül abban az idősávban mindenki is megfordult. Megmutogattuk egymásnak a szerzeményeinket, de emellett beszélgettünk még mindenféléről. Itt futottam össze Nalinával is, aki megsúgta nekem, hogy az emeleten az egyik standnál lehet tök olcsón orosz könyveket venni, a bácsi is nagyon kedves, és egyszerre rám gondolt, szóval megörült a találkozásnak, mert így el tudta újságolni nekem. A délutáni folyamán sikerült két sorbanállás között eljutnom ide, és három nagyon szép mesekönyvet szereztem be, amik tökéletesek lesznek a tanuláshoz.

 

Több dedikálást néztem ki, mint amennyire végül eljutottam. Számomra az egyik legfontosabb Papp Dóra volt, akihez már a Könyvhéten is beálltam, de akkor még csak a Tükörlelkek első részét olvastam. Az akkori sorhosszúsághoz képest ez most elenyésző volt. Az pedig különösen tetszett, hogy egy emlékkönyvet is elindított a sorban állók között, amibe apró üzeneteket írhattunk az írónő számára. Maga a dedikálás számomra elég érzelmesre sikeredett, de még aznap tudták ezt fokozni.

 

 

Ezután döntést kellett hoznom, hogy Michael Waldenhez vagy Gabriella Eldhez állok be a sorba, hiszen Réka könyvét szerettem volna aláíratni, és szerintem jól döntöttem, mert Gabi sora egyszerűen végtelen volt, és a társaságom is első osztályú volt Fanni és Ati, majd végül „kicsi” Réka személyében. Gabi nagyon cuki volt, és kiderült, hogy ő is imádja a sárgát. Hasonlóan hosszú sorbanállást éltem meg a Juli V. Scott standnál is, ahol a gyertyaszaglászok lassították az előrehaladást. Mindezek után leginkább már csak nyugalomra vágytam. Megpihenve egy jót beszélgettünk Andival és Avildával, majd szegény Dórihoz csoportosultunk át, ő ugyanis hősként beállt a Scalzi sorba úgy, hogy meghallgatta előtte az előadását is.

A nap egyik legkülönlegesebb élménye az utolsó dedikáláshoz köthető. Már a Könyvhéten szerettem volna dedikáltatni Gáspár András Gáspárral a Héjnélkülit, de akkor nem volt kint, így most nagyon megörültem. Az asztalhoz leülve azonban még nagyobb meglepetés ért. A bloggerségemet és a bejegyzésemet említve egyszerre tudta, ki vagyok, és köszönetet mondott. Igen, nekem. Megköszönte az őszinte bejegyzésemet, és az éleslátásomat a borítóval kapcsolatban, amely neki tárgyalási alapot jelentett az újonnan megjelenő regényénél. Szóval igen, nekem is közöm van ahhoz, hogy a Tiszta olyan borítóval jelent meg, amilyennel. Alig találtam a szavakat, teljesen meghatódtam, hogy ekkora hatást voltam képes gyakorolni egyszerű mezei bloggerként.

 

A meglepettségből felocsúdva, amelyhez a barátom szolgált támaszként, visszanéztünk még egyszer utoljára Könyvmolyképző standjához, és örömmel láttam, hogy már csak lézengenek az emberek. Azonnal le is csaptam a legújabb Poldark kötetre, a Warlegganre, illetve a Solitaire – Pasziánsznál estem gondolkodóba, hogy most kell-e ez nekem. De aztán Austen ismét meggyőzött.

 

 

Összességében egy nagyszerű napot tudhatok magam mögött, amely tele volt nem várt fordulatokkal. Szerencsére az idő is kedvezett nekünk, de ha esett volna, a találkozások bearanyozták volna így is úgy is.