A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Charles Dickens. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Charles Dickens. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 29., szombat

Magas elvárások | Charles Dickens

Egy eszménykép élt bennem Charles Dickens Szép remények című regényével kapcsolatban. Tudat alatt már felső polcra raktam, mert a filmet látva az tetszett és a Szent Johanna Gimiben olvasta Reni, ami eleve plusz pontot adott neki. Viszont amióta megkaptam, nem akartam belekezdeni. Talán a méret riasztott vissza vagy, hogy ismertem a történetet. Ezt már sosem tudom meg.

Első magyar megjelenés éve: 1959
Általam olvasott példány kiadója:
Kairosz Könykiadó
realizmus, lélektani
három csillag
Történetünket nagyon nehéz röviden összefoglalni, mert annyi esemény sorakozik egymás mellett, mint a Fertőben a nád. Főhősünk Philip Pirrip, amit mindenki csak Pipnek hív, szülei halála után nénjéhez és annak férjéhez, a helyi kovácshoz kerül. A szigorú asszony kemény nevelésben részesíti mindkettőjüket.
Egy nap Pip a lápon barangolva egy szökevénnyel találkozik, aki fenyegetve ugyan, de segítséget kér tőle. A fiú nagy bűntudattal teljesíti a kérést, viszont szeretné ezt minél hamarabb elfelejteni. Nem sokkal később a város hírhedt matrónája, Havisham kisasszony kéreti magához, hogy szórakoztató társaságot nyújtson neki. Rendszeres látogatásai alatt megismerkedik az ifjú Estellával, akiből a kisasszony nevelésének hatására egy jégszívű férfilélektipró lesz. 
Ahogy telik-múlik az idő, Pip beáll tanoncnak az otthoni kovácsműhelybe, de titokban elvágyik onnan. Ezért is jön jókor hirtelen meggazdagodása. Hatalmas vagyont hagyott rá jótevője, amiből Londonba költözik és kifinomult úrember válik belőle. De vajon elég ez céljai eléréséhez?

2015. december 24., csütörtök

Boldog karácsonyt mindenkinek! | Charles Dickens

Az év legszebb ünnepe immár  a sarkunkra lépett. Ezen a napon is kedveskedni szeretnék nektek egy sokak által szeretett könyvvel, Charles Dickens Karácsonyi énekével.

Helikon Kiadó, 2015
karácsony, klasszikus
öt csillag

Igen méltányos és igazságos dolog, hogy míg a betegségek és a bánat fertőző, semmi sem terjed olyan járványszerű gyorsasággal, mint a nevetés és a jókedv.

Minden családnál más hozza meg az igazi karácsonyi hangulatot, hol egy igényesnek nem nevezhető feldíszítésű műfenyő, a frissen sült sütemények illata, egy kósza fagyöngy a kandallón. De mindenki egyetért abban. hogy ez a szeretet ünnepe. Ez az az időszak, mely a gyerekeknek leginkább az ajándékokról, a felnőtteknek pedig a közösen eltöltött estékről szól. Bár idén úgy tűnik, a hó elmarad, mégis a házakba kucorodva, közösen tölti a legtöbb ember az idejét.

A zsugori Ebenezer Srooge azonban teljesen másképp vélekedik az ünnepekről. Szerinte ez egyszerűen butaság, ezért begubózik az alulfűtött kis sötét szobácskájába, de nem várt látogatói érkeznek, kiknek feladata ebből a mozdulatlanságból kiragadni őt. Megismertetik vele múltja, jelene és jövője karácsonyait azzal a céllal, hogy elgondolkozzon viselkedésén.
Megható, röviden így lehetne jellemezni. Megértem, hogy miért olvassák minden évben újra meg újra. Elgondolkoztatott azon, hogy ilyen emberek ma is élnek közöttünk, de a szívükbe csempészett kicsiny gyertya is egyszer meggyullad.
Jó volt olvasni arról is, hogy az ember bármennyire is goromba másokkal, azok azért azért mégis megemlékeznek róla, legalább karácsonykor. Ez a szeretet ünnepe, ahol minden nézeteltérésünket félretéve tudunk örülni egymásnak. Legfontosabb üzenete az önzetlenség, az adni tudás és a szeretet.
Legjobban a múlt karácsonyi események tetszettek, ahol még Scrooge kemény szíve is meglágyult. Újra gyerekként látta önmagát, ahogy csillogó szemekkel várta a karácsonyt.

Összességében
Tökéletes karácsonyi történet arról, hogy a leggonoszabb ember is képes lehet arra, hogy megváltozzon és erre az időszak a legalkalmasabb.


Hogy kinek ajánlom?
Nemtől és kortól függetlenül mindenkinek, hiszen több formátumban is létezik (mesekönyv, képregény, film). Örök karácsonyi klasszikus. Megéri olvasni!

Ezúton szeretnék nektek kellemes ünnepeket kívánni! Töltsetek minél több időt azokkal, akik fontosak nektek, mert ezek a pillanatokat nem tudja pótolni semmi sem.

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Babó Buca