Egy véletlennek
köszönhetően találkoztam Gáspár András Gáspár Héjnélküli című regényével, amely
a különleges hangulata mellett a mondanivalójával győzött meg arról, hogy több
figyelmet szenteljek eme méltatlanul radar alatt lévő szerzőnek. A legújabb
regényének megjelenéséről is csak a 2023-as Könyvfesztivál kiadói standjáról
értesültem, és a dedikálásnak köszönhetően magával az íróval is sikerült
találkoznom, ami még inkább csak megerősítette bennem a munkásságáról alkotott
pozitív képet. A Tisztában tematikája miatt a felnőtt korosztályt szólítja meg,
valamint az időben is sokat utazunk vissza, mégis ugyanúgy élveztem, mint a
korábban olvasott könyvét.
![]() |
Eredeti megjelenés éve: 2023 Trend Kiadó történelmi fikció, thriller négy csillag |
A Frank Birodalom
területén játszódó olvasmányos, sodró lendületű történelmi thriller főhőse, aki
később plátói szerelmétől a Tiszta nevet kapja, nem kívánt gyermekként érkezik
a világra. A fiúra hányattatott sors vár - már életben maradásáért is olyan
súlyos árat kell fizetnie, amelynél súlyosabbat a legtöbb férfi el sem képzelhet.
S amikor öntudatra ébredését követően megpróbálja kideríteni, kik lehettek a
szülei, ördögi események, rituálisnak tűnő gyilkosságok forgatják fel
szülőfaluja, Feu-Chapelle mindennapjait...
A Tiszta az ifjúsági
regényeivel ismertté vált szerző első felnőtteknek szóló műve.
Sokat gondolkodtam a kötet
borítójának jelentésén, amelynek végleges változatához – mint kiderült – nekem
is közöm volt. A kereszt elég egyértelműen kiemelkedik, amely egyrészt utal a
kötet vallásos helyszíneire, másrészt viszont az áldozatot is szimbolizálja. A
regényt befejezve ért azonban a megvilágosodás, hogy valójában a keretes
szerkezet jelenetének elemei dominálnak, viszont az első rész első fejezete
annyira sejtelmes volt, hogy akkor még ez nem esett le.