Mostanában két Aranymosás Irodalmi Válogató
nyertes mű került a kezembe. Az egyiktől előzetes vélemények alapján kissé tartottam,
de nekem kifejezetten tetszett, míg a másik műfajából és korszakából adódóan
közelebb állt hozzám, és nagy elvárásaim voltak vele kapcsolatban. Ez utóbbi
volt Hercz Júlia Arany és Ónix című kötete, amelynek szereplőiért egyáltalán
nem izgultam és a történetét sem szerettem. Szerintem ennek a pötty is okozója,
mert egyre inkább látom, hogy a new adult könyvek nem nekem valók.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2019 Könyvmolyképző Kiadó felnőtt, fantasy, történelmi romantikus két csillag |
Mi vár az út végén?
Szerelem vagy halál?
Különleges, veszélyes lények járják a 19. századi
Angliát, akik a világokat elválasztó Fátyol résein szöknek át.
Asarella tizenöt éves volt, a külvilágiak a szeme
láttára meggyilkolták a szüleit. Ő lett Anglia egyetlen életben maradt őrzője,
a Fátyol őre, ám ezt mélységesen titkolja.
Hat évvel később Asarella úgy él, mint minden úri
kisasszony, amikor különös levelet kap: halottnak hitt unokahúga életben
maradt, és csak ő segíthet rajta.
De hogy induljon el egyedülálló nőként egy ilyen
illetlen kalandra?
Szüksége van egy kísérőre.
Dhelward, a híres earl, immáron tíz éve él emberek
között, de a világ nem tudja róla, hogy holdvérű, egy félelmetes külvilági.
Kínszenvedés számára minden nap az emberek között. Ráadásul ahhoz, hogy
megőrizze képességeit, egy undorító bort kell innia… vagy varázserejű emberek
vérét.
Vajon miért lép kényszerházasságra a lánnyal? És
ki küldte a titokzatos levelet?
Útjuk számtalan veszélyes kalandon át vezet, de ki
tudja, talán a legtöbbet akkor veszthetik, ha túl közel kerülnek egymáshoz…
A lebilincselő és sodró lendületű regény a 19.
századi Angliában játszódik, ahol az udvariasság és az életveszély kéz a kézben
jár. Miközben a szereplők útra kelnek megmenteni valakit, szinte tapintható az
érzéki feszültség, és számos izgalmas helyzetet szül.
Nehezen vettem rá magam az olvasásra, minden más sokkal érdekesebb volt, mint ez a regény. Nem kötött le, a „wow” érzés pedig messze elmaradt, így mindig csak pakolgattam arrébb, hogy majd legközelebb ebből olvasok. Pedig ezidőtájt sokat utaztam, és akkor sem jött hozzá meg a kedvem. Ez van, másokat biztos elvarázsol, de az nem én vagyok.