Egy bejegyzés megírásának
halogatása nem feltétlen az elfoglaltságok tömkelegén múlik, hiszen arra van
ideje az ember lányának, amire szakít. A Verity szörnyei duológia első része
után voltak elvárásaim az Egy sötét duett irányába, illetve pont azelőtt, hogy
olvastam volt, a Bookstagrammon is előkerült, hogy mennyire zseniális a sorozat
második része. Schwab azonban nem nyűgözött le, ami nem feltétlen a könyv hibája,
hanem a saját preferenciáimnak tudható be.
![]() |
Eredeti megjelenés éve: 2017 Magyar megjelenés éve: 2018 Fumax Kiadó ifjúsági, disztópia, urban fantasy három csillag |
A New York Times-bestseller Verity szörnyei-duológia lenyűgöző zárókötete!
A világ meghasad, ahogyan
ők is.
Kate Harker nem fél sem a
sötéttől, sem a szörnyektől. Sőt, vadászik rájuk, és piszkosul jól csinálja.
August Flynn szörnyetegnek
született, de mindennél jobban vágyott arra, hogy ember lehessen. Most el kell
fogadnia saját természetét: kerüljön bármibe, végig kell járnia az utat, amelyet
sorsa kijelölt számára.
Fél évvel Kate és August
első találkozása után az emberek és szörnyek háborúja immár nem csupán egy
lidércnyomásos álom, hanem maga a valóság. Verity városában Augustnak olyan
vezetővé kell válnia, ami ellen örökké tiltakozott, míg ezalatt Prosperityben
Kate azzá a kegyetlen vadásszá edződött, aki mindig is lenni szeretett volna.
A sötétségben új szörny
ébredezik, egy lény, amely a káoszból táplálkozik és felszínre hozza áldozatai
belső démonait. Hazacsalogatja Kate-et, aki kénytelen visszatérni Verity háború
dúlta városába, Augustnak pedig újra meg kell tanulnia bízni a lányban. A
kérdés csak az, a valódi szörnyet lesz könnyebb legyőzniük, vagy azt, amelyik a
tükörből néz vissza rájuk?
Ez nem egy boldog kötet.
Kemény és véres jelenetek vannak benne, de kibírhatók. A lezárása sem a legfelemelőbb,
viszont elégtételt ad, mert mindenki elnyeri a büntetését. Szerettem, hogy az írónő nyugodt szívvel használja fel a főszereplőit a célok elérésének érdekében,
és nem csak viaszbábuként pakolja be a jelenetekbe őket.