Hogyan találd meg önmagad | Kimberley Freeman

Szóval hol is kezdjem. Talán a találkozásunk történetével. Az jó bevezető lesz, hiszen minden ott kezdődött. Egy döntés, amelyet futtában hoztam meg. Már jó ideje nem néztem meg a leveleimet, főleg nem a kiadóktól jövőt. Minek, hisz úgyis lefoglal az egyetem. Ezer meg egy más dolgom van, nem hogy olvassak. Vagyis nem olyat, amit puszta szórakozásból tennék. De egy nap – nem is emlékszem, talán a nosztalgiától vezérelve – úgy határoztam, megnyitom mégis azt az elfeledett fület. Rendet rakok, gondoltam, nem árthat. A régiek között válogatva láttam, hogy nem maradtam le sok mindenről. Viszont nem szerettem volna egybe kitörölni az egészet. És aztán – már az újaknál nézelődve – rábukkantam Kimberley Freeman Csillagok az óceán felett című regényére. Nem is tudom, mi fogott meg benne először, a borítója vagy a fülszövege, melyek ugyan – véleményem szerint – nem illenek egymáshoz, mégis elérték azt, hogy kézbe vegyem. És milyen helyesen is tettem, hisz egy csodálatos utazással lettem volna szegényebb, vagyis inkább két egybefonódóval, anya és lánya életével.

Magyar megjelenés éve: 2019
Atheneum Kiadó
női sors, romantikus
négy csillag

1874-ben a vadóc és akaratos Agnes Resolute végleg elhagyja az észak-angliai lelencházat, ahol felnőtt. Távozása előtt tudja meg: édesanyja apró emléktárgyat, egy egyszarvú képét ábrázoló gombot hagyott hátra neki. Agnes abban a tudatban élt, hogy az anyja nem tudta eltartani, és ezért került lelencházba, csakhogy felismeri a gombot: a fenséges és gyönyörű Genevieve Breckby, egy helybeli nemesi család lányának kabátkájáról való. Agnes ugyan csak egyszer látta őt, de soha nem tudta elfelejteni. Kideríti, hogy Genevieve Londonban van. Agnes követi, és London nyomornegyedében tengődik, amíg megtudja, hogy Genevieve továbbutazott Párizsba. Agnes követi édesanyját, de egyre több mindenben kell csalódnia, mire végül Melbourne-ben rátalál Genevieve-re. De képes-e a nő olyan anya lenni, amilyennek Agnes szeretné?

~~~

Kezdetben nemigen értettem meg a történet logikáját. A változó szemszögek, különböző idősíkon történő cselekmények kusza egyvelege viszont a végére megvilágosodott minden. A jelenben játszódó cselekményszálat ugyan nem éreztem a jogosnak, a végén sem. Egyszerűen számomra felesleges volt a történész professzorasszony és főleg lánya életének ismerete. Annyit nem adott hozzá magához a fő történethez sem. Értem én, hogy keresik a levéltöredékeket, de azoknak tálalása másképp is megoldható lett volna. Így a történetük idegennek tűnt. Külön könyvben lett volna a helye.

A negatívum után – melyből nálam csak ez szúrt szemet – következzenek azok a részek, amelyek megfogtak, és előre vittek az úton. Először is maga a történet, hisz aszerint…

Hogy élek most - Majd ha újra lesz béke

A vendég fel-alá téblábolt az étteremben. Maga sem tudta, hogy mit keres.

- Egy disztópiát kérek – bökte ki az első eszébe ötlő szót kellő sznobizmussal, majd kényelembe helyezte magát az egyik fotelben, és várt.

Valahogy én is hasonló fenntartásokkal kezelem a borús jövőképet elénk festő könyveket. Nem elég, hogy a saját korunk problémáival kell foglalkoznunk, még gondolkodjunk el a jövő ezer lehetőségéről is? Bár nekem is van egy harmadik világháborús ötletem, mely még az első fellángolás fázisban található, mégis elszörnyülködök a háború gondolatától.

Mai könyvem a Majd lesz újra nyár Meg Rosofftól, akinek nevét mindig rosszul hangsúlyozom, egy variációt mutat be ebből a jövőképből, mégpedig egy tizenöt éves gyerek szemével.

„Elizabeth a nevem, de senki sem szólít így. Mikor megszülettem, és az apám rám nézett, biztos arra gondolt, hogy olyan méltóságteljes, szomorú képem van, mint egy középkori királynőnek vagy egy halottnak. Később kiderült, hogy átlagos vagyok, nincs bennem semmi különös. Még az életem is tök átlagos volt eddig. Ez egy Daisy élete, nem egy Elizabethé.”

„Azon a nyáron, amikor elmentem Angliába az unokatestvéreimhez, minden megváltozott. Valamennyire a háború miatt is, hisz az állítólag nagyon sok mindent felborított, de mivel nem sokra emlékszem a háború előtti életből, az nem is igazán fontos most ebben a könyvben.”

„Leginkább Edmond miatt változott meg minden körülöttem. Elmondom, mi történt. Itt és most – az én könyvemben.”

A könyvvel való kapcsolatom valahogy hasonlóképpen indult, mint a Zabhegyezővel: megláttam a sok pozitív értékelést róla, hogy milyen jó könyv, ezért sürgető vágyat kezdtem érezni, hogy kézbe vegyem, és végre elolvassam.