A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nonfiction. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nonfiction. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. július 6., vasárnap

Homályba burkolózó női sorsok | Mörk Leonóra – Betekintő #43

Mörk Leonóra regényeihez kutatva számos elfeledett női sorsra bukkant, amelyet most a Saját utakon című könyvében foglal össze. Már A papagájos ablak során megállapíthattam, hogy számomra jobban fekszenek a fikciótól mentes művei, és így volt ezzel a kötettel is. Bár egy ponton túl már nem voltak annyira maradandók a bemutatott hölgyek, de belesimultak és kiegészítették a felépített komplex képet.

 

Eredeti megjelenés éve: 2024
Jaffa Kiadó
nonfiction
négy csillag

Lánynak születtek, de meg sem fordult a fejükben, hogy emiatt be kellene érniük a fiúkénál szűkebbre szabott lehetőségekkel. Ha kellett, elfogadták, hogy csak függöny mögé rejtve vehetnek részt az egyetemi előadásokon, hogy kigúnyolják őket a férfiak, hogy álruhába kell bújniuk, hogy megállás nélkül gyereket várnak, mégsem tévesztették szem elől a céljukat. Nem mindig jártak sikerrel, de soha nem adták fel. Tanítottak, írtak, festettek, muzsikáltak, gyógyítottak, dolgoztak. Valóban a saját útjukon jártak, rendíthetetlenül és bocsánatkérés nélkül.

A kötet lapjain tizenöt nő portréja bontakozik ki, az 1500-as évek elejétől az 1800-as évek közepéig. Olyan személyiségeké, mint Katharina von Bora, Luther felesége és a reformáció legtehetségesebb topmenedzsere; Anna Maria van Schurmann, a 17. századi Európa legokosabb asszonya; Maria Sibylla Merian, a rovartan tudományának megalapozója és lélegzetelállító illusztrációk alkotója; Johanna Schopenhauer, az első sikeres hivatásos írónő; a nőként született, de férfiként meghalt James Barry, a világtörténelem legelső transznemű orvosa,; vagy épp a rézrozsdazöld festéket termelő montpellier-i nők, akik a 18. században felszámolták a két nem fizetése közötti bérszakadékot.

Mörk Leonóra a tőle megszokott módon most is fordulatos kultúrtörténeti utazásra hív, ám ezúttal kitalált alakok helyett valós múltbeli személyiségekkel.

 

Tizenöt hölgy sorsába kapunk betekintést, de már a kötet hossza is indikálja azt, hogy a legtöbb esetben csak a felszínt fogjuk kapargatni. Ez azonban lendületet adhat további elmélyülésre, amely szerintem az írónő célja is volt. Azt viszont azért sajnálom, hogy helyenként tényleg alig foglalkozunk a női alakokkal, hanem sokkal inkább a körítésre fókuszálunk.

 

2025. február 21., péntek

Luther nyomában | Mörk Leonóra

Végre! Eddig is nagyon szerettem volna szeretni Mörk Leonóra regényeit, de valamiért a fikciós alkotásaival nem tudtam zöld ágra vergődni. A papagájos ablak azonban egy nonfiction könyve, ahol mesterkéltségtől mentesen mesél egy németországi útjáról. Ez a személyes hangvétel visszavezeti őt a gyökereihez, hiszen újságíróként kezdte pályafutását.

 

Eredeti megjelenés éve: 2017
Jaffa Kiadó
nonfiction, útinapló
öt csillag

Olykor szabadságra kell mennünk a saját életünkből. Amikor fordulóponthoz érkezünk, és rádöbbenünk, hogy már régóta nem azzal töltjük a napjainkat, amivel szeretnénk. Amikor végre meghalljuk, mit mond addig makacsul elnémított belső hangunk. Amikor megértjük, hogy ki kell lépnünk a megszokott környezetünkből, mert csak így láthatunk rá önmagunkra, és találhatjuk meg a hitelesebb élet felé vezető utat.

Sokan ilyenkor felülnek egy Spanyolországba tartó repülőre, és meg sem állnak az El Caminóig. A papagájos ablak szerzője másfelé indult, Németországba, ahol szintén vezet egy zarándokútvonal, összekötve Luther életének legfontosabb színhelyeit. Utazott hajóval az Elbán és szamárháton fel Wartburg várába, lakott romantikus panzióban és gótikus kolostorban, sétált girbegurba középkori utcákon és tévedt el őserdőben, s eközben megtanulta újraértelmezni legfontosabb élményeit, emlékeit. Hiszen egy régi történelmi alak és egy mai, modern átlagember is könnyen találhatja magát hasonló helyzetekben, nézhet szembe hasonló kihívásokkal, és tapasztalhat meg hasonló érzéseket.

A papagájos ablak egy szökés történetével indul, és egy megérkezéssel fejeződik be. De ahogy a mondás tartja: ahol egy út véget ér, ott elkezdődik egy másik.

 

A korábbi tapasztalatok miatt vonakodtam kézbe venni, de beleolvasva egyszerre elkapott a stílusa, és azt vettem észre, hogy az eredetileg csak kísérő olvasmánynak szánt kötetet sokkal szívesebben veszem kézbe. Nagyon érdekesen mesél a németországi útjáról, annak állomásairól, a környék történelméről, valamint személyes múltjáról. Kombinálódnak a megfigyelések és a kutatómunka gyümölcsei, amelynek segítségével én is rengeteget tanulhattam Németország közepének egy szeletéről.

 

2022. május 21., szombat

Mindenki hercegnője | Carrie Fisher

Carrie Fisher egy ikon. A férfiak által uralt világban lett híres, ezáltal számos lánynak lett a példaképe azzal, hogy nem a megmentésére vár, hanem maga is aktív alakítója az eseményeknek. Sajnos azóta már nincs közöttünk, így még nagyobb jelentőséggel bírt számomra A hercegnő naplója, amely a Csillagok háborújával kapcsolatos élményeit, valamint a franchise életére gyakorolt hatását meséli el.

 

Eredeti megjelenés éve: 2016
Magyar megjelenés éve: 2017
Libri Kiadó
memoár
négy csillag

A hercegnő naplója szellemes, provokatív, őszinte, intelligens és szókimondó. Épp olyan, mint szerzője volt, a napló megszületésekor mindössze 19 éves Carrie Fisher. A színésznő régi újsághalmok között bukkant rá kézzel írott naplójára, és szembesült tinédzserkori önmagával, azzal, hogy milyen is volt megélnie a Csillagok háborújának forgatását vagy éppen „hosszúra nyúlt egyéjszakás kalandját” színésztársával, Harrison Forddal. A hercegnő naplója ezekről az intimitásokról is beszámol, igazán egyedivé azonban az időutazás teszi: az idősebb Carrie Fisher találkozása a 19 évessel. A könyvben a hatvanéves színésznő emlékei a stábról, a forgatásról, a szerelemről, a sikerről vagy éppen a függőségekről izgalmasan keverednek, vetülnek a kézzel írott napló szövegeivel, amelyek egy sokkal naivabb, sebezhetőbb nő képét mutatják. Carrie Fisher utolsó kötete ékes bizonyíték rá, hogy nem csupán egy hollywoodi szupersztárt, generációk ikonját, de egy kiváló írót is elveszítettünk a személyében.

 

Ez egy közvetlen stílusban írt memoár kötet, melynek olvasása közben végig azt éreztem, mintha Carrie nekem mesélné el ezt a rengeteg történetet. Az eseményeket kendőzetlenül tárja elénk, egyaránt beszél a megélt érzésekről és nehézségekről. Mindezt humoros formában teszi, így végig mosolyogtam közben. Helyenként felnőttes megfogalmazásmódot alkalmaz, épp emiatt nem ajánlanám kiskamaszoknak, de ők amúgy se szoktak non-fictiont olvasni.

2022. március 26., szombat

Én nem leszek olyan mint a szüleim! Tényleg? | Orvos-Tóth Noémi – Betekintő #27

Sosem tanultam pszichológiát, mindig csak távolról figyeltem a lélekben turkáló embereket, közben pedig néha nekem is jól esett volna. A családban is került téma volt, így először magam is csak könyvekben találkoztam velük. Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című regénye nagyot futott, ami az olvasmányosságának is köszönhető. Szakmai szinten nem tisztem megítélni ezt a könyvet, viszont laikusként eléggé rádöbbentős olvasási élmény volt.


Eredeti megjelenés éve: 2018
Kulcslyuk Kiadó
nonfiction, pszichológia
öt csillag


Amikor elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenkor érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni.

A legtöbb esetben döbbenten tapasztaljuk majd – amit a modern kutatások eredményei is igazolnak –, hogy felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései még a halálukkal sem enyésznek el, hanem bennünk élnek tovább. Az egykori háborús üldöztetés a mi életünkben depresszió formájában jelentkezik, a kitelepítés traumája állandó bizalmatlanságban, az árván maradt dédmama kötődési vesztesége párkapcsolati kudarcokban, az öngyilkos nagypapa eltitkolt története pánikzavarban – hogy csak néhány lehetséges példát említsek.

Számomra ma már egyértelmű, hogy egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs szemlélet nélkül. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját.

Ez gyakran nem egyszerű feladat, mert sok titkot, kimondatlan feszültséget hurcolunk magunkkal, és adunk tovább generációról generációra. A tabutémák pedig megakadályozzák, hogy egészségesen és őszintén kapcsolódjunk egymáshoz és önmagunkhoz.

Ebben a könyvben szeretném végigvezetni az olvasót egy transzgenerációs önismereti úton, hogy saját életében tetten érhesse és helyrehozhassa a múltból megörökölt negatív érzelmi viszonyulásokat és viselkedési mintákat.

 

Már kézhezvétel után tudtam, hogy ez biztosan nem egy egyszer olvasós könyv lesz. Mivel nem a saját példányomban merültem el, így jelölgetni sem tudtam benne, de amikor legközelebb szükségem lenne rá, akkor biztosan magam is meg fogom venni. Ugyan a problémákra megoldást nem kínál, a gondolatébresztéssel viszont tud lökni egyet az olvasóján, hogy rálépjen a felismerés útjára.

2022. január 21., péntek

Nonfiction, avagy az iskolán kívüli tanulás – kalandjaim fákkal és teákkal

Képek forrása: Pinterest


Szakkönyvek. Leginkább ez jut eszembe akkor, mikor a fikciós irodalmon túli könyves világra tekintek. De minek is olvasnak az emberek szabadidőben ilyeneket?

 

Sokáig én sem értettem, hiszen iskolásként rengeteg tudást szippantottam magamba nap mint nap, és utána sokkal jobban esett elmerülni a fantázia birodalmába. Az idők változnak, és kezdem magamon észrevenni, hogy már nemigen emlékszem azokra a dolgokra, amik gimnazistaként érdekeltek, hiszen azóta nem foglalkoztam velük. És akkor döbbentem rá, hogy miért is olvasnak a felnőttek ilyen könyveket. Így tudják leginkább kielégíteni a tudásvágyukat és a kíváncsiságukat, hiszen ők már nem ülnek be az iskolapadba.

 

De hol is kezdjem? Mit is olvassak? A témák száma végtelen, nem is beszélve a könyvekről. Nem lesz unalmas? Hogyan olvassam, egybe vagy szakaszosan? Meg tudom én egyáltalán jegyezni ezt a rengeteg információt egyszerre, vagy időnként vissza kell térnem frissítés céljából.

2022. január 15., szombat

Gondolatok egy írótól íróknak | Vámos Miklós

Egyre többet olvasok, amit leginkább a jó időmenedzsmentnek köszönhetek, ám ezzel együtt kezdem elfelejteni, hogy könyvek terén sincsenek véletlenek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Vámos Miklós IGEN című kötete, amit ugyan láttam, de elolvasni semmiképp sem terveztem. Aztán egy nap egy hiba folytán a Szerelmes Jane helyett ez a könyv érkezett meg a kiadótól. Még semmit sem olvastam az írótól, eddig az Anya csak egy van című regényét nézegettem.


Eredeti megjelenés éve: 2021
Athenaeum Kiadó
memoár, írástechnika
négy csillag

Az én három fő tevékenységem ebben az életemben: Élek. Olvasok. Írok. Ez valamiféle fontossági sorrend is. Sok tapasztalatot, gondolatot, megfigyelést gyűjtöttem össze, amióta az aranyérmes tevékenységet folytatom. Ezeket próbálom közreadni most. Ugyanakkor tudhatni rólam, hogy soha nem veszem magam túl komolyan. Igyekszem kevesebbet sírni, mint írni. Valamint lehetőleg soha nem félni, inkább élni. Élni arany. Olvasni ezüst. Írni ötvözet.

 

Előzetesen csak annyit tudtam erről a könyvről, hogy az írásról szól, és ennyi tudás bőven elegendő ahhoz, hogy bárki belemerüljön a könyvbe. Nem kell ismerni hozzá az író műveit, bár azoknak, akik mégis olvastak már tőle, pluszt fog adni. Valamint ők már ismerik az írói stílust, és nem itt szembesülnek vele.

 

Nincs története, hiszen ez egy nonfiction kötet, amellyel meglepően gyorsan lehet haladni. Az elején nem rajongtam az elbeszélésmódjáért, mert úgy éreztem, hogy Vámos egy magas polcon ül, és onnan néz le a feltörekvő írókra. Valószínűleg a való életben sem kedvelném első látásra, de egy pár fejezettel beljebb már én is belesüppedtem a gondolatfolyamába. Onnantól kezdve pedig már vele elmélkedtem a témákon.

2021. november 13., szombat

Útravaló | J. K. Rowling – Olvassunk "in English"

J. K. Rowling az utóbbi időben eléggé vitatott írónővé vált főleg a megnyilvánulásai miatt, de tény és való, hogy a Harry Potterrel nagy hatással volt generációk olvasóvá nevelésére. Illetve egy generációnyi fiatal nőnek is példát mutatott, hogy minden magánéleti nehézség mellett is követhetők az álmok és lehet valaki sikeres. Ma nem egy regényéről lesz szó, hanem a Very Good Lives [Az élet dolgai] címet viselő kötetéről, amely egy egyetemi diplomaosztóra írt beszédét tartalmazza igényes kivitelben.


Eredeti megjelenés éve: 2015
Magyar megjelenés éve: 2018
Animus Kiadó
nonfiction
öt csillag

J. K. Rowling humorral és mély empátiával átszőtt beszédét – amelyet eredetileg a Harvard Egyetem végzős diákjaihoz intézett – nemcsak azoknak ajánljuk, akik most kezdik felnőttéletüket, hanem bárkinek, aki úgy érzi, fordulóponthoz ért, és szeretne kicsit szebben, bátrabban, szabadabban élni.

„Köszönöm – ezzel szeretném kezdeni. Nemcsak azért, mert a Harvard kivételes megtiszteltetésben részesített, hanem mert a gondolattól, hogy itt avatási beszédet kell mondanom, heteken át összeszorult a gyomrom, így sikerült fogynom egy kicsit. Duplán jól jártam! Most már nincs más hátr a, mint mélyeket lélegeznem, a piros zászlókra hunyorognom, és meggyőzni magam, hogy a világ legnagyobb griffendéles találkozóján vagyok.”

 

A felkéréskor eléggé izgult az akkor már sikeres író, ami az idealizált szerzők képének megy ellen. Sokáig nem láthattunk bele olvasóként az alkotási folyamatokba, csak a kész termékeket látva kaptunk képet a munkájukról. A közösségi médiának hála azonban rájöhetünk, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mi – tele aggodalommal, kétséggel, örömmel vagy épp bánattal.

2021. október 23., szombat

Az ismeretlen és a kitalált történelem – Olvassunk graphic novelt #15

Evezzünk tovább a történelem vizein, hiszen az ilyen témájú könyvektől sokat tanulhatunk, függetlenül attól, hogy valós vagy épp kitalált eseményeket dolgoznak fel. A mostani csokorból kettő képregényre teljes mértékben véletlenül találtam rá barangolásaim során, és egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam. A harmadik viszont erőteljesen a perifériámon volt, és a balatoni nyaralás alatt szántam rá magam, hogy eme alapművel megismerkedjek.


2021. szeptember 2., csütörtök

Japánként Észak-Koreában | Isikava Maszadzsi

Nagyon keveset tudunk Észak-Koreáról. Kívülről a propaganda azt hirdeti, hogy minden rendben, az átlagembereket viszont nem tudjuk megkérdezni, hogy tényleg így van-e, vagy ők hogyan vélekednek róla. Egyedül az onnan elmenekültek beszámolóiból alkothatunk képet, akik az életüket kockáztatva szöktek meg a Föld fekete lyukából. Isikava Maszadzsi is kijutott, és a Folyó a sötétben című memoárjában meséli el, hogy milyen élete is volt azután, hogy a családja önként és dalolva költözött vissza Japánból, nem tudva, mi vár rájuk.


Eredeti megjelenés éve: 2000
Magyar megjelenés éve: 2020
Könyvmolyképző Kiadó
memoár
öt csillag

Szívbe markoló igaz történet egy férfiról, aki megszökött Észak-Koreából, hogy hazatérhessen.

Félig koreai, félig japán emberként Isikava Maszadzsi egész életében úgy érezte, egyik országhoz sem tartozik. Ez az érzés akkor mélyült el benne igazán, mikor egy megtévesztés hatására a családja Japánból Észak-Koreába költözött, és az akkor tizenhárom éves Isikava a legalsó társadalmi kaszt tagjaként találta magát.

Ebben az életrajzi könyvben őszintén beszámol viharos gyermekkoráról, az elnyomó, totalitárius rezsimben eltöltött harminchat kegyetlen évről és arról, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie, hogy visszatérhessen szülőhazájába, Japánba, miután sikerült megszöknie Észak-Koreából.

A Folyó a sötétben nemcsak az országban zajló élet részletes rajza, hanem az emberi lélek megingathatatlanságának és a méltóság megőrzésének testamentuma is.

 

Ez nem csak egy szökésiről szóló könyv, hiszen az csak az utolsó fejezetben kerül elő, és viszonylag gyorsan le is zajlik. Hatalmas szerencse is kellett hozzá, no meg segítőkész emberek, illetve szürke foltok. Ez azonban sosem családi mutatvány, hanem egyéni, így mindent hátra kellett hagynia.

2021. július 18., vasárnap

Háborúk árnyékában – Olvassunk graphic novelt #11


A történelmet lehet tankönyvből tanulni, ám a személyes élményeket olvasva sokkal közelebb kerülhetünk az eseményekhez. Bepillanthatunk a színfalak mögé, hiszen az írásos anyagok a győztes szemszögéből íródnak, aminek köszönhetően kozmetikázáson esnek át. George Takei és Thi Bui memorájai háborús helyzetekbe kalauzolt el, előbbi az USAban élő japánok második világháborús internálásához, utóbbi pedig a vietnámak második világháborútól tartó helyzetébe.

2021. június 6., vasárnap

Igaz történetek alapján – Olvassunk graphic novelt #8


A valóság is lehet olyan érdekes, mint a fantázia szüleménye. A mai két graphic novelem közül az egyik igaz történet alapján íródott, a másik pedig egy memoár. Bár témájukban eléggé különböznek, egyik sem nyert meg magának maradéktalanul.


2021. március 7., vasárnap

Sorsok hálójában – Olvassunk graphic novelt #4


Az idegen kultúrákat az ott élő embereken keresztül ismerhedet meg a legjobban. A különbségek azonosítása mellett arra is rádöbbenhetsz, hogy nem feltétlenül különbözünk oly nagyon, hisz rengeteg közös téma foglalkoztat minket. Marjane Satrapi a Persepolis után további képregényeket írt az iráni kultúra szélesebb körű megismertetéséhez, amihez ezúttal a rokonságából merít.

2021. február 27., szombat

Történetek, amelyek megérintettek – Olvassunk graphic novelt #3


A graphic novel műfajjal való ismerkedésemet folytatva történelmibb vizekre eveztem. Sorra is vettem két (ha szigorúak vagyunk, akkor négy) híresebbet, a Maust és a Persepolist, és mindkettő hatalmas élmény volt számomra. Ezek már hosszabbak és a szórakoztatás mellett elgondolkodtattak, így lassabban haladtam velük.

2021. február 26., péntek

Schindler listájának másik oldala | Leon Leyson

Januárban én is csatlakoztam Réka (Bari olvas) tematikus hónapjához, ahol a holokausztot dolgozta fel. Közösen olvastuk Leon Leyson A lehetetlen valóra vált című memoárját, amelyet elbeszélései és jegyzetei alapján állítottak össze. Ebben a rövidke kötetben a második világháborút megélő zsidók sorsa elevenedik meg egy kisfiú szemszögén keresztül.


Eredeti megjelenés éve: 2013
Magyar megjelenés éve: 2015
Maxim Kiadó
memoár
öt csillag

Még a legsötétebb időkben is – és főleg akkor – helye van az erőnek és a bátorságnak. Leon Leyson volt az egyik legfiatalabb, aki Oskar Schindler listájának köszönhetően élte túl a holokausztot. Leon Leyson (eredeti neve Leib Lejzon) csupán tízesztendős volt, amikor a nácik megszállták Lengyelországot, és családjával együtt be kellett költöznie a krakkói gettóba. Hihetetlen szerencsével, kitartással és ügyességgel Leyson túlélte a második világháborút, és elviselte az ördögien gonosz plaszówi lágerparancsnok, Amon Göth kegyetlenségét. Végül egy bátor és mindenre elszánt férfi, Oskar Schindler volt az, aki megmentette Leyson, valamint szülei és két testvére életét azzal, hogy az ő nevüket is felvette azoknak a munkásoknak a listájára, akiknek a gyárában kellett dolgozniuk. Ez a névsor vált Schindler-listájaként híressé.

Leon Leyson elbeszéléséből hiányzik a gyűlölet és a bosszúvágy. A visszaemlékezés tökéletesen megragadja annak a fiúnak az ártatlanságát, akinek hihetetlen borzalmakat kellett túlélnie. A méltóság és a remény könyve ez, mely regényes formában tárja az olvasó elé az elképzelhetetlent.

 

Ilyen regényeket kellene ajánlani történelemórán, mert ezekkel a személyes történetekkel sokkal többet lehet elérni, mint bármennyi magolással. Beleláthatunk az emberek gondolkodásába, hogy nem minden fekete és fehér, és a döntések meghozatala is csak utólag tűnik egyszerűnek. Fontos és jó non-fictionnek tartom, mert beszél a borzalmakról, de gyengébb gyomorral és idegrendszerrel is élvezhető. Nem mint a Maus, amit azért emésztenem kellett.

2021. február 7., vasárnap

Az ismerkedés – Olvassunk graphic novelt #1


Szeretem magam elképzelni a történeteket, ezért is tartottam olyan sokáig magam távol a képregényektől. Ugyan van egy-két korai rémképem, mikor gyerekként arra vetemedtem, hogy ilyet fogjak kézbe, ám ez annyira elhalványult az évek során, hogy talán nem is igaz. Aztán egy szép napon azon gondolkoztam, hogy vajon mit is olvassak el először az ebook olvasómon. Év vége lévén nem akartam nagy fába vágni a fejszémet, így jöttek szóba a képregények, vagyis inkább graphic novelek, mert ez utóbbi elnevezést én jobban szeretem. Hihetetlen nagy lelkesedéssel vetettem bele magamat, és egymás után jöttek az újabbnál-újabb kötetek.

2017. március 19., vasárnap

Elveszve Indiában | Saroo Brierley

Mindig meglepődök a kulturális különbségeket olvasva, mivel még nem volt lehetőségem ezt szemtől szemben átélni. Ezért tűnik számomra inkább mesevilágnak, mint valóságnak, de folyton folyvást emlékeztetnem kell magam arra, hogy ezek tényleg léteznek. 
Saroo Brierly Oroszlán című regénye egy utazás volt Indiába, ahonnan az író származik. Memoárként még inkább új volt számomra, mert a helyszín mellett a formával is ismerkedtem.
Magyar megjelenés éve: 2016
Athenaeum Kiadó
memoár, igaz történet
három csillag


Mi történik akkor, ha egyszer csak egy zakatoló vonaton találjuk magunkat, és azt sem tudjuk, merre robogunk? Ha nem emlékszünk a kisváros nevére, ahonnan elindultunk? Mi lesz velünk, ha Kalkuttába keveredünk, és a múltunkról semmiféle információnk nincs? Szárú, az ötéves indiai kisfiú egy szerencsétlen véletlen folytán India egyik legveszélyesebb városába kerül. Volt otthona, most nincs semmije. Mit várhat az emberektől, az érzéketlen tömegtől? Vajon túl lehet élni azokat a megpróbáltatásokat, amelyek elé az élet állítja őt? Hogy juthat el egy kisfiú Indiából Ausztráliába? Képes lesz új életet kezdeni? Találkozhat még valaha az édesanyjával? Megtudhatja egyáltalán, hol élte le élete első öt évét? Vajon ki lehet az igazi oroszlán?
Egy valós történet a kitartásról, az önfeláldozásról és a hitről.

A könyv az Oscar jelölés miatt került a magyar piacra. Ez természetesen kérdéseket vetett fel bennem, amikre azonnal válaszokat akartam kapni. 
Egy fiúcska sorsát meséli el, aki egy pályaudvaron elveszve próbálja túlélni a mindennapokat. Még szerencse, hogy viszonylag hamar megtalálja egy gyermekvédő szervezet, és nekik köszönhetően került Ausztráliába. Új családban felnőve teljesen más ember lett, mint akivé otthon vált volna. Az idő előrehaladtával a múltja azonban egyre jobban foglalkoztatja. Szeretné megtalálni a családját, de az ötéveskori ismerethiány miatt ez igen csak lassan megy. Végül azonban összekerül a család, mert minden jó, ha a vége jó. Meg különben akkor nem lett volna belőle sikersztori.
"Néha harcba szálltam egy-egy darabka lepényért is. Mindenki egyforma igyekezettel próbálta megkaparintani őket, így gyakorta félrelöktek, sőt meg is ütöttek. Mintha kóbor kutyák lettünk volna, akik egy csonton marakodnak."
Nyugati szemmel elrettentő volt az indiai nyomornegyed zsúfoltsága, az utcán élés és a szegénység. Ez azonban hozzátartozik az élethez egy olyan országban, ahol még nálunk is kevesebbet keresnek az emberek.
Sarooval útja során meglepően sok minden történt. Bár lehet, hogy ez a regény felnagyító sajátossága, de a legdurvább az, hogy tényleg így volt. Vagy legalábbis így emlékezett vissza rá. A rémült kisfiú, aki meg szeretne bízni a felnőttekben, akinél természetes, hogy pár napig nincsen otthon. Mindez egy hatalmas országban. Egyszerű környékről származva, és iskolázottság hiányában még megértetni is nehezen tudta magát másokkal. Naivsága miatt nagy a veszély arra, hogy kihasználják, mert mindenhol vannak gonosz emberek.
Evvel ellentétben a modern Ausztráliába megérkezve felvette az ottani élet ritmusát. Megtanult mindent, és boldog ember lett belőle. Az ottani családja mindenben támogatja, igazi fiúkként nevelik fel. 
"Fiatal felnőttként mindnyájan eljutunk arra a pontra, amikor feltesszük a kérdést, hogy mihez kezdjünk az életünkkel – de legalábbis milyen irányban induljunk tovább. A létfenntartáson túl arra is gondolnunk kell, mi a legfontosabb a számunkra. Nem meglepő módon arra jutottam, hogy nekem ez a család."
Elgondolkodtatott a befogadó szüleinek motivációja. Sue, a nevelőanyja azért döntött amellett, hogy Indiából fogad be gyerekeket ahelyett, hogy sajátot szülne, mert a Föld népessége egyre csak nő. Indiában viszont rengeteg gyerek árvul el, akiken csak a jó szádék segít. Felelősséget vállalva nem csak Saroot, hanem még egy gyereket is magukhoz vesznek. Bár ez csepp a tengerben, de mindenképpen értékelendő hozzáállás.
A végére pedig tartogattam egy érdekes tényt Sue származásáról, ugyanis az édesanyja egy magyar emigráns volt. Milyen kicsi a világ… Mindenhol ott vagyunk.



Hogy kinek ajánlom?
Aki szeretné megismerni a film mögött húzódó történetet az elveszett fiú tollából is.
Ha érdekelnek az igaz történetek.
Vagy egy röpke utazás erejéig kíváncsi vagy Indiára és egy onnan származó fiúcska életére.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak!

2017. március 12., vasárnap

Végtelenbe nyúló idő | Fekete István - Betekintő #10

Végre végeztem Fekete István Ballagó idő címet viselő falazó téglájával. Nem volt kínszenvedés az olvasása, de nagyon nem az én terepem. Lassan haladtam vele, mert nem volt, ami rávigyen arra, hogy kézbe vegyem. Végül a „minden elolvasott könyv után 60 oldal”-módszer segített rajtam.

Első kiadás éve: 1970
Móra Ferenc Könyvkiadó
önéletrajz
három csillag
„Közel jött hozzám a város, szinte rám telepedett erőszakos nagyságával, színével, szagával, kissé idegenes nyelvével is, de a szülőfalumat el nem nyomhatta, meg nem sérthette, még csak nem is homályosíthatta el sem akkor, sem később, és azóta sem soha. Tudom, hogy Gölle azóta megváltozott formájában, szokásaiban és bizonyára nyelvében is, de az a falum, amelyben én születtem, a nagy béke zsúpos házainak sora, az emberek szíve, a Kácsalja és a Cönde, a templom és a temető meg nem változhattak soha, mert emlékeim lelkében őrzöm őket, s ez a lélek örökkévaló.” Fekete István önéletrajzi regényében gyermek- és ifjúkorát eleveníti fel láttató erővel, az egymásra toluló emlékek látszólag szeszélyes, de mindig a cél irányába igazodó rendjét követve. A Ballagó idő messze túlmutat a megélt eseményeken: bevezet az író különös hangulatokkal teli világába, beavat megérzéseibe, legbensőbb titkaiba – fénykép is a kötet mindazokról, akik emberségét formálták.

Az eleje kusza volt, ugrált az időben. Gyerekkorát idézte fel, de képtelen volt lineárisan haladni vele. Megismerkedhetünk az életével egészen az első világháború kitörésének pillanatáig. A leírt dolgokról viszont mindig újabbak jutnak eszébe, melyeket csak egymás után fűzött. A visszaemlékezéseiből felépíti saját személyét, teljesen beleéli magát. Le a kalappal előtte, hogy az idő távlatából ilyen tisztán emlékszik a dolgokra.
Szerettem a Göllei részeket. A külvilágtól elzárt faluban igazi idill uralkodott. Egész nap csibészkedhetett és a természetet járhatta. A körülötte lévő emberek is mások voltak. Ebből az idilli környezetből szakítja ki a felső tagozat, amelyet kénytelen Kaposváron kijárni. A városi eseményeket már kevésbé szerethetően adta vissza. Benne van az emberek modorossága, és elidegenedése. Világlátott ember lesz a kis Mestörpistából, szíve mélyén azonban visszavágyik Göllébe, még a memoár írása közben is.

A göllei házikó, melyben ma egy emlékmúzeum kap helyet
Forrás
Kedvenc szereplőm a göllei öreganyja. Nagy szíve van az öreglánynak, mindig kimenti az apja előtt. Láthatatlan szövetség van kettejük között, melyre mindig is szeretettel gondol vissza.
A tanulság, ami viszont rendesen megfogott: Attól még, hogy az a Valaki beszél veled a fejedben, még nem vagy más. Egyszerűen többet jár az agyad, amit közvetít feléd gondolatok formájában.
Legnagyobb meglepetés: Gárdonyi Egri csillagok című regényének példánya, mely ugyanaz a kiadás, mint amit Jonathan Hunt örököl.

Kinek ajánlom?
Akik szeretik a Fekete István műveit. Ha nem, még véletlenül se állj neki. 
Falusi hangulati behatások tanulmányozására is jó volt. 
A múlt század gyermekeinek múltidézésként. 
Sok ilyen jeltelen sír van a göllei temetőben – és minden temetőben szerte a világon –, jeltelenül is jelezve, hogy az élőkhöz az élők tartoznak, s a halottakhoz a – holtak. Az emlékeken kívül nem köti össze őket semmi, s ezek az emlékek csak addig elékeztetnek, amíg van valaki, aki emlékezik.