A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IPC-Mirror Könyvek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IPC-Mirror Könyvek. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. november 10., vasárnap

Az elveszett hercegnő | Colin Falconer

Anasztázia Romanovot, mint a korosztályomból oly sokan, a róla készült mese által ismertem meg, azóta pedig csak még inkább el kezdtem érdeklődni az orosz kultúra és történelem iránt. Így került hozzám Colin Falconer Anasztázia című regénye, amit viszont már A korona című sorozat Ipatyev-ház epizódjának hatására kezdtem el. Mind a könyv, mind a sorozat az ottani eseményekkel kezd, és azon a téren jól kiegészítették egymást, de sajnos a kötet nagy része inkább a személyes drámákkal foglalkozik, ami miatt csalódnom kellett benne.

 

Eredeti megjelenés éve: 2002
Magyar megjelenés éve: 2014
IPC-Mirror Könyvek
történelmi romantikus
három csillag

Sanghaj, 1921.

Az amerikai újságíró, Michael Sheridan beugrik a Huangpu folyóba, hogy kimentsen egy fehérorosz menekült lányt, akivel Sanghaj egyik lokáljában ismerkedett meg. Anasztázia Romanov rendkívüli módon emlékeztet az azonos nevet viselő nagyhercegnőre, akiről azt rebesgetik, hogy túlélte, amikor a bolsevik forradalmárok brutális kegyetlenséggel meggyilkolták a családját. Az orosz cár legkisebb lányának sorsa a korszak egyik legtöbbször emlegetett rejtélyévé vált. Michael Anasztáziája azonban amnéziában szenved, és csak élete legutóbbi egy-két évére képes visszaemlékezni.

A lány múltját és személyazonosságát övező rejtély kibogozása Sanghaj utcáiról a húszas évek Berlinjébe és Londonjába, a bolsevik Oroszországból a Wall Street-i tőzsdekrach előtt álló New Yorkba sodorja el Michaelt és Anasztáziát. Michael az egyetlen férfi, aki úgy segít Anasztáziának, hogy semmit sem kér cserébe – de vajon a lány le tud-e mondani az igaz szerelem kedvéért a lehetőségről, hogy hercegnő legyen?

„Némelyik férfi nem szerelmes lesz, hanem egyszerűen elvész. Én is abban a pillanatban elvesztem, amikor azon az estén megpillantottam a lokálban Anasztázia Romanovot…”

A nemzetközi hírű bestseller író, Colin Falconer gyilkosságról és árulásról, királyi botrányról és pénzügyi fondorlatról szövi a húszas évek viharos és romantikus évtizedén átívelő meséjét – és a valaha elbeszélt szerelmi történetek egyik legremekebbjét tárja elénk.

 

Bárcsak több történelmet és kevesebb drámát tartalmazott volna a regény, mert akkor sokkal jobb lehetett volna. Bár biztos van, akinek így is tetszik, de engem kifejezetten idegesített a szereplők közti végeláthatatlan huza-vona. Érződik a regényen a kutatómunka, és a valós események előterében lévő történések nekem is jobban tetszettek, de sajnos nem ezek vannak többségben.

 

2020. július 18., szombat

Családi csatározások | Mary Robinette Kowal


Mary Robinette Kowal Bűbájoló történet sorozata „guilty pleasure”-nek [bűnös élvezetnek] számít, hisz a számomra oly kedves 19. század eleji időszakot fűszerezi meg művészetnek számító mágiával. A harmadik része, a Sosemvolt nyár visszakalauzol minket a szigetországba, és azon belül is a londoni életbe. Ez kissé nehezebben csúszott mint elődei, bár ezt szerintem a fáradtságomnak tudhatom be, de ettől függetlenül érdekes volt. Nem mellőzi a társasági élet mellett az összeesküvést sem, bár néha egy kis izgalmat azért elbírt volna.

Magyar megjelenés éve: 2015
IPC-Mirror Könyvek
történelmi romantikus, fantasy
öt csillag
Jane ​Ellsworth, vagyis Lady Vincent, miután a Napóleon ellen vívott háborúban megmentette férje életét és komoly szolgálatot tett királyának, férjével és egyben bűbájolótársával együtt Londonba utazik teljesíteni egy újabb, komoly megbízást. Húga, Melody is velük tart, hogy Jane a londoni társasági élet forgatagában méltó kérőt találhasson számára. Miközben a házaspár a csodás illúziók megteremtésén fáradozik Stratton ír származású bárójának báltermében, Jane-nek gyanús események keltik fel a figyelmét.
A hidegárusok, a bűbájoló fiúk, akiket azzal vádolnak, hogy ők a felelősök az 1816-os nyár szokatlanul hűvös időjárásáért, munka nélkül tengetik napjaikat, és félő, hogy előbb-utóbb fellázadnak. Ugyanekkor előbukkan Vincent múltjából az apja, aki kitagadta őt; és a jelek arra mutatnak, hogy megbízójuk fia is rosszban sántikál.
Jane-nek egyszerre kell megküzdenie a nőket háttérbe szorító, a szegényeket sanyargató brit főnemesekkel és intrikus apósa gonoszságával. De annak ellenére, hogy szembesül néhány nem túl szívderítő részlettel férje múltjából, rájön, hogy szerelmére mindig számíthat – és a húgára is. Melody, akire Jane eddig kislányként tekintett, bebizonyítja, hogy komoly, határozott hölggyé érett, aki megérdemli a boldogságot.

A szerző utószavából jöttem rá igazán, hogy miért sem voltam száz százalékban megelégedve a könyvvel, miért morogtam Janere, aki húgát kiházasítási szándékból a lehető legtöbb nőtlen férfinak bemutatta, és természetesen pont az nem tetszett neki, aki igazából hozzá illő lett volna. Igen, ez Jane Austen Emmájára hajaz, ami nekem egyáltalán nem is esett le. Majd legközelebb szemfülesebb leszek.

2020. július 11., szombat

Tanulmányút Belgiumba | Mary Robinette Kowal


Mary Robinette Kowal Tűnékeny illúziója belopta magát a szívembe, így egyáltalán nem volt kérdés, hogy folytatom a Bűbájoló történet sorozatot. Sőt, már annyira rápörögtem a könyvekre, hogy a magyarul meg nem jelent részeket is el akarom olvasni. Ebből meglátjuk mi lesz, de addig is jöjjön az Üvegbűbáj, mely pontos korbeli elhelyezést is kapunk, ami külön pluszpont volt a regénynek. Helyszínben és szereplőgárdában is újít, ami miatt elszakad az austeni behatástól, mégis megtartja a kor báját.

 Magyar megjelenés éve: 2014
IPC-Mirror Könyvek
történelmi romantikus, fantasy
öt csillag
1815 ​– Miután Napóleont megfosztották trónjától és Elba szigetére száműzték, már a brit alattvalóknak is biztonságos a kontinensre utazniuk. A friss házas Jane és Vincent elfogadja a férfi régi barátjának és kollégájának meghívását. Monsieur Chastainnél és családjánál szállnak meg a festői belga kisvárosban, Binchében.
Miközben a két férfi az új bűbájolási technikákkal ismerteti meg egymást, Jane csak elméletben fejlesztheti tovább legújabb ötletét, mert állapota egy ideig nem teszi lehetővé, hogy tényleges bűbájolást végezzen, pedig mielőbb szeretné kipróbálni, lehetséges-e üvegbe zárni, s ily módon raktározni és szállítani a bűbájt.
A kellemesen csordogáló napok nyugalmát riasztó hír zavarja meg: Napóleon visszatért! Partra szállt Franciaországban, és már Belgium felé tart. Vincent azonnal haza akarja küldeni a feleségét, azt viszont nem hajlandó elárulni, hogy ő miért akar mindenáron maradni. Ám Jane-nek hamarosan nem csak amiatt kell aggódnia, hogy kettejük között megrendült a bizalom: francia katonák szállják meg a házat, és elhurcolják Vincentet.

Az egész könyv egy lustálkodós nyári délutánra emlékeztetett, mely a meleg miatt lassan telik, de amint lemegy a nap, elkezdődik az élet. Kevésbé pörgött mint az első rész, a hangulata viszont továbbra is elvarázsolt. Nem is igen a mágiára összpontosít, hanem Jane és Vincent kapcsolatának fejlődésére, no meg a helyszínre, ahol forrongás húzódik a háttérben.

2020. június 26., péntek

Mágikus kisasszonyok | Mary Robinette Kowal


Egy kósza könyvesbolti látogatásom alatt találkoztam először Mary Robinette Kowal Bűbájoló történet sorozatával. Megbújt a sok egyéb történet között, de a második címe felkeltette az érdeklődésemet, így elolvastam a fülszövegét. Nem titkolom, a Büszkeség és balítélet volt a hívószó és kíváncsivá tett a 19. századi mágikus környezete. Aztán utána a 2017es Könyvhéten botlottam bele véletlenül, és nem volt kérdéses, hogy jön haza velem. Azóta azonban csak itt porosodott a polcomon, eddig. Nem is értem, miért nem vettem még kézbe, pedig a Tünékeny illúzió olvasásakor teljesen azt éreztem, mintha személy szerint nekem írták volna ezt a regényt. Sajnos csak kevesen ismernek, én legalábbis magyar oldalon nemigen hallottam még róla, de ezért is szép foglalatosság a bloggerkedés, mert másokkal is megoszthatom a fantasztikus olvasmányélményeimet.

Magyar megjelenés éve: 2013
IPC-Mirror Könyvek
történelmi romantikus, fantasy
öt csillag
A ​19. század első fele, Anglia…
Egy nem túlságosan gazdag nemesi családhoz két leány tartozik: az egyik gyönyörű és éppen eladósorba jutott, a másik nem igazán szép, és már egyre többen tekintenek rá úgy, mint vénkisasszonyra, aki sosem talál magának párt. Amikor a család körül, majdnem egyszerre felbukkan három férfi – egy gazdag szomszéd, egy vándorló művész és egy bátor katona – mindenki biztosra veszi, hogy a fiatalabbik lány hamarosan menyasszony lesz. A másik? Ő csak zongorázzon, csak foglalkozzon a művészetekkel, ha már csak a lelke szép szegénynek…
Egy olyan világban, mint a miénk, talán ez is történne, egy olyan Angliában azonban, ahol a hölgyek számára a mágia művelése, a bűbájolás éppen olyan köznapi tevékenység, mint a kézimunka vagy a kertészkedés, valóban bármi megeshet. A kérőkről kiderül, hogy egyikük sem egészen olyan, amilyennek tűnik, a lányok példája pedig megmutatja: nem mindig az a legértékesebb, ami a legszebben ragyog.

Teljesen levett a lábamról. Mikor befejeztem, percekig nem jutottam szóhoz és csak ölelgettem magamhoz a kötetet. Benne volt minden, amit egy Jane Austen regényben szeretek, és mégsem éreztem azt, hogy koppintani próbálná szeretett írónőm regényeit. És mindezen konvenciókkal teli világot megfűszerezi egy csipetnyi mágiával. Egyszerűen imádom.

2020. május 16., szombat

Mary és Kitty, avagy az új szomszéd új kérőt hoz? | Terri Felming


Végtelen azon regények tárháza, melyek Jane Austen leghíresebb regényével, a Büszkeség és balítélettel foglalkoznak. Jómagam már több folytatást illetve továbbgondolást olvastam, de mindegyik rendre csak Lizzy és Jane sorsára szorítkozik. Ugyan feltűnik a család többi tagja is, de nem elég hangsúlyos a szereplésük. Még Georgiana Darcyval is többet törődnek, pedig aztán az eredetiben sem szerepel sokat. Ezért is voltam annyira kíváncsi Terri Fleming Észérvek és érzelmek című regényére, mely a szokástól eltérően Kitty és Mary életével foglalkozik. És igen, tudom, hogy angol nyelven kismillió velük kapcsolatos történet létezik, ezek azonban még nem jutottak el a kishazánk olvasótáborába.

Magyar megjelenés éve: 2018
IPC-Mirror Könyvek
romantikus
öt csillag
Mary Bennet nem álmodozik házasságról. Anyja legnagyobb rémületére, Mary nem kíván nővérei, Jane (most már Mrs. Bingley) és Lizzy (most már Mrs. Darcy) nyomdokaiba lépni. Mary és Kitty még a szülői ház biztonságában él, azonban őt – húgával ellentétben – egyáltalán nem érdeklik sem a férfiak, sem a divat, sem a hízelgés. Reményei egyszerűek; zongorázhasson, olvashasson, s ne kelljen hozzámennie az első férfihoz, akit az anyja kifog neki. Csakhogy Mrs. Bennetnek nem szokása, hogy a lányaira hallgasson. Mikor Meryton egyik legtehetősebb lakosa bejelenti, hogy a fia visszatér a városba, Mrs. Bennet azonnal elhatározza, hogy egyik lányának bizony megkondulnak majd azok az esküvői harangok. A társasági életbe csöppenve Mary rájön, hogy az ígéreteket megszeghetik, a pénz győzedelmeskedhet a szerelem felett, s hogy a boldogsághoz vezető út nem mindig a kötelesség. Ám mire ráébred, hogy talán rosszul látta a dolgokat, már lehet, hogy el is szalasztotta az esélyt arra, hogy olyan jövője legyen, amilyenről soha nem is álmodott.

Szívmelengető történet, melyet nagyon szerettem. Rég nem olvastam ilyen jó Austen folytatást, versenyre kel a Longbourn árnyékával. Ez is, pont mint az említett regény nem a megszokott főszereplőkkel operál, hanem háttérbe szoruló, de figyelmet érdemlő karakterekkel. Persze itt is szerepel a szeretett Lizzym és Janem, de ők már révbe értek, boldog házasságban élnek. Izgalmas az életük, csak családanyaként nem feltétlenül a kalandokat hajszolják. Illetve Austen regényeinek pont az volt a varázsa, hogy a longbourni mindennapokba csöppentük bele, és figyelemmel kísértük Mrs. Bennett kiházasítási terveit, amit még két hajadon lányával is előszeretettel folytat. Nagyon szerettem, kedvencem lett, de most jöjjön a könyv bővebben.

2015. november 3., kedd

Longbourn mindenapjai

8 éves lehettem, mikor is először találkoztam a Büszkeség és balítélettel. Emlékszem, karácsonykor adták a tévében, és mivel anya egyik nagy kedvence volt, leültünk közösen megnézni a hat részt az egymás utáni estéken. Mit is mondhatnék, szerelem volt első látásra. Nem kellett sok ahhoz, hogy rögtön azután el is olvassam, és azóta is a legeslegjobban kedvelt könyveim listáján kiemelkedő helyet foglal el. Nem is csoda, hogy minden feldolgozást és továbbgondolást izgatottan várok. Mai könyvemre, a Longbourn árnyékábanra Jo Bakertől egy véletlen keresgélés folyamán bukkantam rá, és mikor megláttam, tudtam, hogy ez nekem KELL.

„Ha Elizabeth Bennet maga mosná az alsószoknyáit, gondolta Sarah, valószínűleg sokkal jobban vigyázna rájuk.”
Büszkeség és balítéletnek ebben az ellenállhatatlanul megrajzolt továbbgondolásában a szolgák a főszereplők, mely Jane Austen remekének szalonjain túlra, a szigorú házvezetőnő és a csillogó szemű cseléd gyakran észre sem vett birodalmába kalauzol bennünket.
Ám Longbourn alagsorában is éppoly erős a romantika, a szívfájdalom és az intrika jelenléte, mint az emeleten. Amikor a házhoz új inas érkezik – aki titkokat és tengeri illatokat hoz magával –, a cselédek ebédlőjének nyugodt világa teljesen, talán visszavonhatatlanul a feje tetejére áll.
Mikor a változás megjelent Longbournban, Polly úgy bámulta, mint akinek elment az esze, Mrs. Hill folyton teletöltötte a poharát, sőt, még Mr. Hill is úgy pillantgatott rá, és kapta el róla a tekintetét, mint valami ábrándos leány, Sarah elcsüggedt. Rá már senki nem figyelt, és azt kívánta, hogy bár sose jött volna el Longbournba ez a változás a sötét hajával meg a mogyoróbarna szemével.