Nagyon hosszú három hónap elé
néztem, amelynek vége májusban még nagyon messzinek tűnt. Mindezen helyzetet az
is nehezítette, hogy szabadság híján az egész nyarat végig kellett dolgoznom.
Szerencsére csak a végére indult el a nagy pörgés, addig egész nyugodtan teltek
a heteim – már amikor kellő kipihentséggel tudtam jelen lenni, és nem épp a
hétvége fáradalmait kellett munka közben kipihennem. A korábbi évekhez képest
sokat voltam úton, amelyet a jelenlegi helyzetem mellett az időjárás is
megengedett. Bár a negyven fok engem is megviselt, a kertet még inkább, és az,
hogy ennyi termésünk lesz az idén, csak az odafigyelésnek köszönhető.
2026. szeptember 6., vasárnap
Nyári zárás – 2026
2026. május 31., vasárnap
Téli & Tavaszi zárás – 2025/2026
Elég régen jelentkeztem bejegyzéssel,
melynek okait részletekbe menően nem firtatnám. Annyit viszont szeretnék
magyarázatként adni, hogy nem csak fizikailag volt kemény számomra ez az évkezdés,
hanem mentálisan is próbára tett. Éppen ezért voltak olyan hosszabb időszakaim,
mikor egyszerűen nem tudtam koncentrálni a könyvekre am block. Mostanában
azonban mintha kezdene visszatérni a régi lendületem, így ezt az alkalmat
megragadva gondoltam, hogy a múlt lezárásával egy új fejezetet szeretnék
megnyitni. Ehhez az is apropóként szolgál, hogy júniusban lesz tizenegy éve,
hogy elindítottam a blogomat, amely online olvasónaplóként az életem több mint
egyharmadában elkísért.
2025. november 30., vasárnap
Őszi zárás – 2025
Bár odakint már ropog a lábunk
alatt a fű, ami már inkább a telet idézi, de még mielőtt ráfordulnék az adventi
készülődésre, nézzük meg együtt, hogy hogyan is telt az idei ősz. A blog
mellett az instán is kicsit inaktívabb voltam, amit nagyon sajnálok, mert láthatóan
hiányzik mostanában a mindennapjaimból a flow élmény, ami nálam a kreatív
munkavégzéssel jár együtt.
2025. szeptember 13., szombat
Nyári zárás – 2025
Amennyire lassan indul a
nyár, a végjátékban annyira felpörgött. Az első két hónapot végigdolgoztam,
mert az egyik kollégámat kellett helyettesítenem, és azt hittem, hogy már sosem
lesz augusztus. Korábban mindig június végével szoktunk nyári szabadságra
menni, de így nagyon hosszúra nyúlt az első félév. Éppen ezért nagyon ránk fért
az egyhetes balatoni pihenés. De előtte még megjártam Düsseldorfot is.
2025. június 30., hétfő
Örömteli visszatérés a tett helyszínére – Könyvhét 2025
Sokáig lógott a levegőben, hogy részt tudok-e venni az idei Könyvhéten, viszont a tavalyi elmaradást pótolva idén két napra is ki tudtam látogatni. Illetve tanultam a Könyvfesztiválból is, hogy mennyivel jobb még úgy a standok között sétálni, hogy oda is férsz a kínálathoz, és nem kell megvívnod Az éhezők viadalát.
2025. június 1., vasárnap
Tavaszi zárás – 2025
Idén sokkal aktívabban
követem a természet alakulását, így a tavasz rengeteg tapasztalással indult.
Eleve belenyúlt még jócskán a metszés és a szőlő kötözés, de leginkább a
növényvédelmi felelősségköröm miatt figyelem ennyire aktívan az időjárást. A hőösszegre
alapozott előrejelzés még azért elég magas, de a különféle károsítókat már
egész jól tudom.
2025. március 5., szerda
Téli zárás – 2024/2025
Jöjjön egy jól ismert
bejegyzés átdolgozott változata, ugyanis ezentúl nem havonta fogok számadást
készíteni, hanem áttérek az évszakos formátumra. Úgy éreztem, hogy erre
szükségem lesz, mert szeretném megadni magamnak a szabadságot, és nem görcsösen
ragaszkodni olyanhoz, amin igazából csak pluszban stresszelek. Emellett pedig
mostanában még olvasni is sokkal kevesebb időm van, nemhogy friss bejegyzéseket
írni, így muszáj az optimális időbeosztásra törekednem.
2024. november 30., szombat
Havi zárás – Október & November 2024
Teljesen elvesztem, mintha
egy szőnyeget húztak volna ki alólam. Pedig októberben nagyon jól haladtam, de
aztán novemberben csak a túlélésre játszottam. Leginkább csak magam után futok,
és pihenés hiányában enerváltnak is érzem magam. Nálam az adventi kalendárium
az év végi szabadsághoz történő centivágást is jelenti, addig pedig veszek egy
nagy levegőt, hátha kitart addig. De nem minden pillanata volt ennyire
gondterhes.
2024. október 16., szerda
Havi zárás – Szeptember 2024
A nyár lencsengésével elindult
a szezon, amely előre nem látható következményeket hozott. A nyári nyugalmat
felváltott a munkahelyi nyüzsgés, és egyre inkább azt érzem, hogy
egyensúlyművészetet folytatok az időbeosztás terén. Mindehhez még a kert
bőséges termése is hozzáadódik – amelynek alapvetően nagyon örülök –, viszont
roppant időigényes. Már a második héten úgy tűnt, hogy legalább egy hónap telt
el. Éreztem, hogy a kimerülés szélén kezdek billegni, így meg kellett hoznom
egy nagyon nehéz döntést: abbahagyom a táncot. Ugyan valószínűleg az életem egy
pontján ismét nyolcadokra fogom ropni, de a versenyzésnek már biztosan vége. Már
nem ez az első alkalom, hogy búcsút kell intenem neki, de eddig minden
alkalommal fájt.
2024. október 13., vasárnap
A jóból megéri duplázni – Könyvfesztivál 2024
Ugyan én inkább Könyvhét
párti vagyok – hiába a mindig beköszönő eső és a Vörösmarthy tér szűkössége –,
viszont idén halaszthatatlan dolgok miatt sajnos ki kellett hagynom, így
kétszeres lendülettel készültem a Könyvfesztiválra. Még az sem gátolhatott meg
a részvételben, hogy az almaszüret kellős közepén voltunk. Valamint okos
szervezésnek köszönhetően két nap is ki tudtam látogatni, és szerintem a
jövőben is megtartom ezt a jó szokásomat.
2024. szeptember 8., vasárnap
Havi zárás – Augusztus 2024
Nem tudom, hogy hova tűnt
az augusztus – bár a felnőtt létnek úgy tűnik, hogy a gyors idő az egyik
velejárója. Szerencsére a németeknél dúlt a szabadságszezon, így
legnagyobbrészt nem szakadtam meg a munkában, amelyet a két hosszúhétvége is csak
megerősített. Bár nem voltunk kifejezetten sehol sem, de néha csak jól esik a
pihenés, mert megterhelő a mindennapok stresszes hangulata. Sajnos nem sikerült
kijutnom Bécsbe, ugyanis valaki többezer ember álmát vette el azzal, hogy
terrortámadást tervezett a Taylor Swift koncert ideje alatt. Helyette azonban
játszhattam a kis keresztlányommal, de bár csak más lett volna az apropója.
2024. augusztus 4., vasárnap
Havi zárás – Július 2024
Hatnapos munkahetekből és projektekkel teli hosszú napokból állt a júliusom, ami mentálisan nagyon kifárasztott. Ehhez társul a fürdőszobafelújítás diszkomfort érzése, hiszen jelenleg csak egy csap működik a lakásban, és az is csak hideg vizet ad. Az előszoba is az építkezési terület része, így nem tudod elkerülni a bútorokra fokozatosan rakódó egyre szürkébb porréteget. Emellett pedig még a meleget is nehezen viselem, így a minimális szabadidőmben is csak léteztem. Mindez magyarázhatná azt is, hogy mennyi filmre és sorozatra volt időm, ha már csak bambulni volt kedvem, de nem ez a helyzet. Egyedül az Ollie hazatalált néztem meg, ami számomra túlságosan nyomasztó és ijesztő volt egy meséhez képest. Talán könyvben kevésbé hozzák rá a gyerekekre a frászt, de itt mintha nem vették volna figyelembe a korhatárt. Az üzenete szép, de amilyen úton eljutunk odáig… Viszont történt velem jó is a hónapban, ugyanis eljutottam ismét Szentmargitbányára, ahol a kőfejtőben minden évben különböző operákat adnak elő. Idén az Aidát tűzték műsorra, aminek eszméletlen volt a megvalósítása a díszlettel és a vízjátékkal egyetemben.
2024. július 14., vasárnap
Havi zárás – Június 2024
Már június elején a hónap végén
lévő szabadságomat vártam, hiszen nagyon sűrűnek ígérkezett, legfőképpen egy
hét, de előtte is volt azért bőven teendőm. Véget ért a táncos tanév, amit
őszintén megvallva már vártam. Elég húzós volt az idei versenyszezon, és már
szerettem volna a hétvégék mellett a kedd-péntek estémet is visszakapni. A gála
is jól sikerült, bár elég fáradtan érkeztem meg dél körül, ugyanis az év
legsűrűbb hétvégéje cím várományosaként szombaton még egy esküvőn és lakodalmon
is részt vettünk. Nagyon jól éreztük magunkat, én teljesen széttáncoltam a
lábamat, amit még pár napig böjtöltem. Utána héten pedig végre lehetőségem
nyílt ellátogatni a munkahelyem németországi központjába, ahol a csapatépítőn
vehettem részt. Ez azonban azt is eredményezte, hogy péntek után hirtelen megint
pénteken találtam magam. Mindezek után rám fért egy kis Balatonozás, ahol tavalyhoz
hasonlóan idén is folytattuk a családi nyaraló szépítgetését a kapuk
lefestésével.
2024. június 7., péntek
Havi zárás – Május 2024
Szempillantás alatt múlt
el a május, amely nagyrészt a versenyfelkészülés jegyében zajlott. Idén szintén
kijutottunk egy világbajnokságra, amely most egy ottalvós csapatépítős majdnemhetet
is tartalmazott. Bár nekem munka miatt előbb haza kellett jönnöm, mégis nagyon
jól éreztem magamat. Az eredmények tekintetében a formáció igencsak büszke
lehet magára, ugyanis a kemény gyakorlások hada meghozta a gyümölcsét, és a
második helyezést hoztuk el egy elég kemény mezőnyből. Emellett pedig még a
pünkösdi hétvégére belefért egy leánybúcsú is a Balatonon, ami szintén nagyon
jó hangulatban telt, és már alig várom, hogy együtt bulizhassak a lányokkal a
lakodalomban.
2024. május 3., péntek
Havi zárás – Április 2024
Minden téren sűrű volt az
áprilisom. A hónap elejének délutánjait a szőlőkötözés tette ki, emellett pedig
mind a soproni, mind a budapesti irodát megjártam, ami után mindig kell egy nap
regenerálódás. Emellett pedig három hétvégén is táncversenyünk volt, így az
előkészületek és az utána lévő pihenés is elég sok időmet elvette. Érzetre
azonban – meglepő módon – csak a hónap második felét mondanám sűrűnek. Az
viszont tény, hogy végtelen hosszúnak érződött.
2024. március 31., vasárnap
Havi zárás – Március 2024
Volt egyszer egy március…
Biztos, de olyan iramban szaladt el, hogy akármennyire is siettem utána, nem
értem utol. Már az év első két hónapja sem feltétlen a pihenésről szólt, de
most ez annyira begyürüzött, hogy már alig vártam a húsvétot, hogy legyen egy
kis nyugalmam. A metszést ugyan befejeztük, de ezzel kapcsolatban volt egy
továbbképzésünk is, ami szintén hétvégére esett. Jártunk Bécsben is, voltak
köszöntések, tréningek és egy táncverseny is, amire már egyáltalán nem volt időm
külön készülni. A hétköznapjaim is besűrűsödtek, ugyanis egyre aktívabb
résztvevője vagyok a csapatmunkának, aminek örülök, csak hát mindez egyszerre
már a pihenés rovására ment.
2024. március 4., hétfő
Havi zárás – Február 2024
El sem tudjátok képzelni,
hogy mennyit számított nekem a plusz egy nap. Általa végre nem éreztem azt, hogy
kifutott a lábam alól ez a hónap, mint általában a februárnál szoktam érezni.
Viszont idén sokkal kevesebb nyugodt időm volt, mert hétvégente az létra tetején
metszettem az almafákat, ami után este engem úgy kellett összekanalazni,
annyira kifáradtam a jó levegőn. Hétköznap pedig a munka foglal el – míg az
egyik helyen a pályázatleadási határidő sürgetett, a másiknál pedig a meetingek
zavarják meg a megszokott délelőtti nyugalmamat. Emellett pedig elkezdtem
konditerembe járni, hogy fizikálisan is felkészüljek a négyperces
versenykoreográfiára. Ez azonban heti két reggelemet veszi el, így azokon a
napokon eleve kevesebb időm van olvasni, és jóval fáradtabb is vagyok. Cserébe
a vonatozások alkalmával hosszan tudok elmerülni a könyvekben, már ha épp nem
melletted beszélik meg az életüket
2024. február 11., vasárnap
Havi zárás – Január 2024
A megszokások embereként a drasztikus változások mindig mélyen érintenek.
Ilyen volt januárban az új munkahely, amely rendesen felborította az addig
megszokott rutinomat. Bár még az első hetek nyugodtabban teltek, mégis ott
volt bennem a görcs, hogy már kétfelé tartozom munkaidő elszámolással. A
hétvégék kerti munkával teltek – ugyanis elindult a metszés szezon, – és
januárban a szőlővel indítottunk. Ez a korábbiakhoz képest fordított
sorrend, viszont ez még a hidegben sem annyira megterhelő. Horgolni sajnos nem volt annyi időm, mint szerettem volna, de a fenti képen található mackót sikerült befejeznem, aki azóta is minden nap motivál.
2023. december 31., vasárnap
Havi zárás – December 2023
Bár most, ahogy ezt a
bejegyzést írom, az ablakon kinézve inkább novembert juttat az eszembe az
időjárás, itt illatozik mellettem az első közös karácsonyfánk, amely instant
karácsonyi hangulatba hoz. Emellett hozzánk a Mikulás és a készülődéshez az
angyalkák is hoztak havat, így egyáltalán nem panaszkodhatok. A sütemények
illata is belengte a lakást, illetve az ünnepek családi körben teltek,
amelyeknek mindig jó a hangulata.
2023. november 30., csütörtök
Havi zárás – November 2023
Szülihónap. Háziasszony-időmenedzsment.
Sok rendezvény. Velem és a nagy meglepetés. Ha röviden össze kéne foglalnom a
novemberemet, akkor ezeket emelném ki. De mivel éppen nem szenvedek
időszűkében, így billentyűzetet ragadok és mesélek nektek ezekről egy kicsit
bővebben.

















