A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sárkány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sárkány. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 22., vasárnap

Legendák és sárkányok | Samantha Shannon

Kilenc éve olvastam először Samatha Shannontól. Az írónő már a Csontszürettel belopta magát a szívembe, amit a rá fél évvel kézbe vett A Mímes Rend csak még inkább megerősített. Elkaszált sorozatként azonban vajmi kevés esély volt arra, hogy további regények jelenjenek meg tőle magyarul, míg nem a Next21 Kiadó felkarolta A Narancsfa-kolostort, amiért nem lehetek eléggé hálás nekik. Úgy érzem, hogy végre megtalálta a közönségét, amit a magyarországi látogatása is megerősít.


Eredeti megjelenés éve: 2019
Magyar megjelenés éve: 2023
Next21 Kiadó
high fantasy
öt csillag

Inysben ezer éve a Berethnet-ház uralkodott. Kilencedik Sabran királynő még nem választott férjet. Lányt kell szülnie, hogy a birodalmát megvédje a pusztulástól – de a bérgyilkosok egyre közelebb járnak.

Ead Duryan kívülálló az udvarban. Bár kinevezik udvarhölgynek, továbbra is lojális a varázslók titkos társaságához. Ead szemmel tartja Sabrant, és titokban a tiltott mágiával is védelmezi.

A sötét tengeren túl Tané kezdettől fogva arra képezte magát, hogy meglovagolja a sárkányokat, de olyan választás elé kerül, amely révén egész addigi élete feje tetejére áll.

Kelet és Nyugat szemben áll egymással, a tárgyalások nem vezetnek eredményre, és közben hosszú szunnyadás után a káosz erői ébredeznek.

 

Amennyire gyönyörű a kiadás – igen, nálam a sárga még pluszban rátesz –, a hossza miatt pont annyira elrettentő. Emellett előzetesen tudtam a lassan olvashatóságáról, így magam is hosszan halogattam a kézbevételt. Elolvasva viszont már azt kell mondjam, hogy ugyan tényleg egy belesüppedős kötetről van szó, szerettem azt az utazást, amelyre magával vitt. Emellett pedig megengedte, hogy együtt lélegezzek a szereplőkkel, akiket nehezen engedtem el a végén.

 

Történetünk…

egy sárkányok uralta világban játszódik, amelyek közül nem mindegyikük áll a jó oldalon. Míg keleten Tanénak a tengerőrség leendő tagjaként a legnagyobb álma, hogy meglovagolja őket, addig nyugaton férgekként tekintenek rájuk. Az Inysi királynőségben emellett Sabran trónját veszély fenyegeti, amelyből az egyetlen kiút egy örökös biztosítása. A testi épségét azonban bérgyilkosok és egy mélységben szunnyadó veszély is fenyegeti, de a messzi földről érkezett Ead pajzsként védelmezi a királynőt. A világ kezd egyre inkább lángba borulni, és egyedül a népek összefogása jelenti a kiutat. De vajon képesek lesznek rá?

 

Shannon az elmúlt években rengeteget fejlődött íróként, ami meg is látszik a regény összetettségén. Epikus fantasykhez mérten sok szereplőt mozgat, akiket egyáltalán nem kímél, és már az első 300 oldalon hármójukat veszítjük el. A nevekbe azonban helyenként belebonyolódtam, viszont a kötet végén található szószedet mindig segített. Kapunk térképet is, amelyen bemutatott világot megtöltött élettel, és nem mellesleg nekem nagyon jól esett oda-vissza lapozgatnom olvasás közben. Süt a lapokból a végiggondoltság, hiszen az apróságoknak is jelentőséget tulajdonít és leheletnyi utalásokkal fűzi szorosra a függetlennek tűnő szálakat.


Forrás: Pinterest


Már az elejétől kezdve a nyugati részek álltak hozzám közelebb, ahol intrikával és játszmázással fűszerezett udvari eseményeket követünk. Mindezt Ead tolmácsolásában tesszük meg, aki a királynő udvartartásában vékony jégen egyensúlyozik a kötelesség és a vágyai között. Imádtam a kommentárjait, hiszen éleslátásának köszönhetően pontosan látja előre a bajt, ami ellen a kiképzése miatt fel is tud lépni. Mindig a saját logikáját követi, megállíthatatlan harcosnő, aki az első pillanattól belopta magát a szívembe. Ezért is esett annyira nehezemre, mikor a vége előtt 200 oldallal kispadra ültetik, mert így a történet is vesztett a lendületességéből.

 

Tanéval végig megtartottuk a távolságot, amely nagyrészt annak is köszönhető, hogy sokáig elég mellőzhetőnek tűnik a jelenléte. Azonban általa tapasztalhatjuk meg, milyen érzés is sárkányon lovagolni, amely nagyon érzékletes leírást kap. Aggódó és feszültebb típus, aki görcsösen ragaszkodik az álmaihoz, azonban ezzel csak inkább bajt okoz. A messzi keleten azonban nem kavar sok vizet, aztán még ott is száműzik egy kisebb szigetre, ahol aztán végleg belefásul a remete életmódba. Tényleg szerettem volna, ha hamarabb és jobban integrálódik az eseményekbe, de ezt csak a végén kaptam meg, és akkor sem volt túlságosan mozgalmas.

 

Rajtuk kívül még Loth és Niclas kapnak külön szemszöget, az elején azonban ezek a részek igen sejtelmesek, és kevésbé hoztak lázba. Idővel azonban a kalandjaikon keresztül is bővült a világ, látunk például kalózkirálynőt ill. megszállt ország hősies örökösét. Mindkettő úriembert megkedveltem a végére, míg Loth egy igaz barátnak bizonyult, Niclason legtöbbször csak jót szórakoztam, amit mit sem bizonyít jobban, hogy a legnagyobb eseményt is átaludta.


Forrás: Pinterest


Ez egyértelműen egy nőközpontú regényről, amely Inysben központosul. Sabran uralkodónőként hiába nagyhatalmú, az udvara árnyékában tesz mindent. A házasságot is rákényszerítik, holott ő sosem akart férjhez menni, mert akkor nem uralná már a saját testét sem. Szeret a középpontban lenni, így teljesen jogos a félelme, hogy a gyermeke érkezése el fogja halványítani a csillogását, hiszen ezzel be is teljesítette a kötelességét. Királynő, de ugyanúgy emberi oldalát is megmutatja nekünk, főképp ha Eadról van szó.

 

Az események mögött egy legenda és az ezen alapuló vallás áll. Elég hamar rájövünk, hogy az inysi szentély maga felé hajlítja a múltat, hiszen Ead a naracsfa kolostor küldötteként egy másik valóságban hisz. Már a 130. oldal körül el kezdtem gyártani a teóriákat az alapító királynő szobrainak hiányából kiindulva, de a tényleges csavart meg sem tudtam közelíteni. Általa azonban dupla tetőponttal rendelkezik a regény, általa pedig elhúzódnak az izgalmak. Bár sokkal inkább az oda vezető útra helyezi a hangsúlyt, mint a tényleges csattanóra. Az is tetszett, hogy a csata után mindegyik szálat lezárta.

 

Mindenképp fontos kiemelnem, hogy a kötet tartalmaz szerelmi szálat, amelyre nekem nagyon hamar ráállt a szemem. Hallottam azonban olyanról is, hogy nem tűnt megalapozottnak, viszont inkább csak finoman fonja össze a kettejük sorsát. Két hölgyről van szó, akiknél a flörtölés mellett aktív ágyjelenetet is kapunk, illetve egy nagyon szép megoldást. Én ezt a részét is szerettem.

 

Forrás: Pinterest


Összességében

Kiforrott küldetésközpontú fantasy, amelybe megéri belesüppedni. Sokkal fontosabb volt az út, amelyekre a szeretett szereplőket elkísértük, mint a tényleges cél. Ugyan fontos szerepet kapnak benne a sárkányok, de viszonylag keveset szerepelnek benne. Erős női karakterekkel operál, akik közül Ead volt a kedvencem, aki élettel tölti meg az amúgy is intrikával teli inysi udvart.

 

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a Next21 Kiadónak!


„A történeteknek nagy erejük van.”

~~~

„A hajnal darutojásként hasadt meg Szeíki fölött.”

~~~

„– Aggódsz a népedért, de ezt nem mutathatod ki az udvarodban. Nappal olyan vastag vértet viselsz, hogy éjszaka már nem tudod tovább hordani. Éjszaka csak te magad vagy. És a félelemmel szemben még egy királynő is védtelen.”

~~~

„Egyetlen nőnek sem lenne szabad attól félnie, hogy nem teljesít megfelelően.”

~~~

„Egyébként is szeretek olykor szembemenni a megszokással. Egyetlen uralkodó sem ért el fejlődést azzal, hogy biztosra ment.”

~~~

„– Egy száműzöttet, aki belekapott az alkímiába, és heteket töltött kalózok szolgálatában – közölte csípősen. – Igen, épp ilyes valakire bíznák, hogy formálja a következő nemzedék gondolkodását.”

~~~

„– Vannak olyan tények, amelyek jobb, ha rejtve maradnak – magyarázta. – És olyan légvárak is, amelyek legjobb, ha örökre a levegőben maradnak. Az elmondásra váró történetek ígéretet jelentenek. Ilyen az árnyak világa, amelyet nem ismernek sokan.”

 

A sorozat további kötetei:

A leszálló éj napja (#0)

2022. július 15., péntek

Az emberek tökéletlenségében rejlő tökéletesség | Szigeti Kovács Viktor

Gyerekként nagyon szerettem a Mondák a magyar történelemből című rajzfilmsorozatot, majd alsósként belekóstoltam Gyula bátyó által a Világfa csodálatos világába, és azóta is örömmel merülök el a magyar mesék és hiedelmek világában. Szigeti Kovács Viktor A táltos című ifjúsági regénye pont emiatt keltette fel az érdeklődésemet, és bár megjelenése óta alig találkoztam vele, engem mégis hajtott a kíváncsiság.


Eredeti megjelenés éve: 2019
Ciceró Könyvstúdió
gyerek, high fantasy
három csillag

Húsz éve van már tél az emberek világában, mert Cilonda, a boszorkány, gyűlöli az Öregisten számára oly kedves teremtményeket. Ám megszületik a lelkekben a remény egy Kücsen nevű táltos személyében, akiről már csecsemőként is lehet tudni, hogy kiválasztott; ám hogy legyőzhesse a boszorkányt, még át kell esnie három próbatételen: legyőzni a fekete bikát, elmenni a kígyók és békák országába, végül megküzdeni a rettenetes sárkánnyal.

A szerző új könyve ezúttal az ősi magyar hiedelemvilág elemeit alapul véve meséli el egy táltos varázslatos cselekedeteit. A történetben régi idők mítoszaiból elevenednek meg ördögfiak, sárkányok és boszorkányok. Az író arról a korról mesél. amikor még az égigérő fa tetején lakott az Öregisten, a fa gyökerei között pedig a rémséges alsóvilág húzódott. A jó és rossz küzdelmének kimenetele ezúttal azonban kétséges, mert a gonosz ereje nagy, a jóság pedig sebezhető.

 

Ez egy jó ötlet középszerű megvalósítása, amely sokkal jobban cselekmény és világközpontú, mint azt szeretettem volna. Hiányoltam a karakterek mélységét, illetve hogy belelássunk hősünk, Kücsen fejébe. Sokat adott volna magához a cselekményhez, és lett volna időm belemélyedni és kötődni hozzájuk. Így viszont egy futószalagon éreztem magamat, viszont a könyv által teremtett világot még így is szerettem.

2020. október 3., szombat

A szem a lélek tükre | Lene Kaaberbøl

A sok angolszász és magyar regény között igazán felüdülést nyújt, ha más nemzet tollából olvashatok. Ezt viszonylag ritkán teszem meg, pedig jó lenne a látásmódomat ez irányba is bővíteni, nem csak a fantasy műfajon belül. Lene Kaaberbøl A sárkány hívása először borítójának színével keltette fel az érdeklődésemet (igen, nem titkoltan a sárga a kedvenem), de aztán fülszövegét és főleg korosztályi besorolását megnézve úgy éreztem, hogy ehhez talán már egy kissé öreg vagyok. Ezen félelmem olvasás közben be is igazolódott, de ettől még egy értékes történetet ismerhettem meg.

Eredeti megjelenés éve: 2000
Magyar megjelenés éve: 2020
gyerek, fantasy
három csillag

A sárkány hívása lebilincselő fantasy, melynek főhőse, Dina különleges képességet örökölt az anyukájától: ha valakinek belenéz a szemébe, látja az illető összes bűnét, szégyenét. De Dina számára ez a képesség nem áldás, hanem átok. Hiszen ki merne barátságot kötni egy ilyen lánnyal?

Amikor Dunark fejedelmét, az uralkodó menyét és gyermeküket megöli valaki, Dina anyját hívját el a kastélyba, hogy segítségével megtalálják a gyilkost. A gyanúsított a trón egyetlen örököse. Ám mivel Dina anyja ártatlannak látja őt, és nem hajlandó képességét rossz ügyért használni, tömlöcbe vetik. Dinára hárul a feladat, hogy megtalálja a valódi gyilkost, mielőtt a sárkányok elé vetnék fogságba került édesanyját.

Lene Kaaberbøl több mint húsz nyelvre lefordított regényéből 2015-ben nagy sikerű film is készült.

~~~

Először is a nagyon menő oldalszámozásra hívnám fel a figyelmet, mert igen, nekem az ilyen apró részletek is feltűnnek és számítanak. Mindegyik három számjegyből áll, így a legelején 005-tel indulunk, és ez így meg egészen addig, míg amúgy is indokolt a százas jegy.


2020. június 20., szombat

Tündéri gimnázium #3 - Két tűz között | Sandra Regnier


Ez idén a harmadik elolvasott sorozatbefejezésem, és remélem, hogy ezek után már csak felfelé megy a menet. Tudom, hogy mindezt magamnak köszönhetem, de kíváncsi voltam, hova fut ki Sandra Regnier Sárkányok gyermeke sorozata. A sárkányok titka végre közelített az általam várt elképzeléshez, de sok helyen még mindig bukdácsolt.

Magyar megjelenés éve: 2019
Maxim Könyvkiadó
ifjúsági, időutazás, fantasy
három csillag
Valójában Felicitynek boldognak kellene lennie. Nemcsak az iskola összes pasija hever a lábai előtt, de a suli szívtiprója, Lee – aki nem mellesleg félig elf – szintén a kegyeit keresi. Bár ez nem meglepő, mert a sármos félelfnek már régen megjövendölték, hogy Felicity lesz a menyasszonya. De a lánynak kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a szerelmi életén törje a fejét. Már régebb óta tudja, hogy ő az elfek megjövendölt megmentője, ami egyre súlyosabb teherként nyomja a vállát. Kiderül, hogy fontos szerepet játszik az elfek és sárkányok végső összecsapásában. De miközben próbálja megteremteni az egyensúlyt, megdöbbentő titkok látnak napvilágot, ami nemcsak abban ingatja meg Felicityt, hogy valóban jó oldalon áll-e, ha az elfek mellett harcol, hanem saját származásának körülményeire is fény derül, ami minden eddigi tettét megkérdőjelezi.

Sokat gondolkodtam még a könyv olvasása közben is, hogy külön bejegyzést szenteljek ennek a résznek, vagy hagyjam a fenébe, és csapjak egy pár mondatos értékelést az előző végére. Biztos egyszerűbb lett volna, viszont szerintem ha az előzők megérdemeltek egy teljes bejegyzést, ez főleg megérdemel, hisz a sorozat folyamatosan javul, egyre érdekesebb, és egyre többet tudtam meg az amúgy különleges háttérvilágról.

2019. július 7., vasárnap

Így edzd az angolod | Cressida Cowell - Olvassunk "in English"


Az Így neveld a sárkányodat filmváltozata az egyik kedvencem. Mindig meg tud hatni, de emellett vicces és szórakoztató. Épp ezért szerettem volna megnézni, hogy az eredeti, Cressida Cowell által írt könyvek mennyiben másak, mert hogy azok, abban teljes mértékig biztos voltam. Eleve a sorozat hossza miatt. Végtelen...

2017. május 27., szombat

Vajon meddig tart (az) Elán? | Cinda Williams Chima

Hét királyság. Négy ifjú. Egy cél.

Cinda Williams Chima Lángvető című könyve rádöbbentett arra, hogy szeretem a többszemszögből íródott történeteket. Tény, hogy az elejéén kicsit kusza, mert nem egy előéletet és tudást kell felmérnem, de cserébe változatos eseménysort kapok és mindenhova benézhetek.

Magyar megjelenés éve: 2017
Agave Könyvek Kiadó
ifjúsági, fantasy
négy csillag
Hán sarja Adrián, röviden Ád, Zordonföld uralkodóházának sarja, a Szürke Farkas vérvonalának őrzője. Gyógyításra képezték, nagy varázserővel rendelkezik és bosszúra szomjas. Sokáig bujkálnia kellett, mivel egy gyilkosságsorozat veszélybe sodorta az egész birodalmat, most azonban kevés választja el attól, hogy végezzen az öldöklések felelősével, Elán kegyetlen királyával. Hamarosan gyötrő kérdéssel kell szembenéznie: képes-e az erejét a gyógyítás mellett pusztításra is használni?
Lángszín Szonja egy delphi kocsmáros lánya, a tarkóján különös mágusjellel, amiért egyesek képesek tűvé tenni érte a Hét Királyságot, sőt talán az egész világot is. Amikor hajtóvadászat indul ellene, Szonja úgy véli, hogy a dolognak több köze van a szabotőr tevékenységéhez, semmint a születéskor kapott átkához. Szonja ugyanis robbantó a bányában, aki lelkében sárkányokkal társalog. Nem kaphatják el, ezért kénytelen menekülni.
Ád és Szonja útja a hatalmas birodalom különböző szegleteiből indul, de miután Elánban összetalálkoznak, minden megváltozik. Nem csak egymást menthetik meg oly módon, ahogy soha nem gondolták volna, de talán még a reményt is felébreszthetik a kietlen vidéken. 

2017. február 4., szombat

Harcos Hófehérke | C. J. Redwine

- Bőröd fehér, mint a hó. Ajkad vörös, mint a vér. Kerülöd a feltűnést… Tudom mi vagy! Egy vámpír.
- Nem, csak Hófehérke.
Nagyon népszerű manapság a harcos és erős hősnő karakter, aki elé temérdek akadályt gördít a sors. C. J. Redwine Hófehérke köntösbe alkotta meg az ő amazonját, Lorelait. Az árnyékkirálynő, melynek nem csak a borítója szép, nem okozott csalódást.

Magyar megjelenés éve: 2016
Twister Media Kiadó
mesefeldolgozás
öt csillag
Lorelai Diederich szökevény koronahercegnőnek egyetlen célja van: megölni a gonosz királynét, aki magához ragadta a hatalmat, elfoglalta Ravenspire trónját, és megölte a hercegnő apját. Ehhez Lorelai kénytelen a varázslat fegyverét bevetni, amivel azonban Irina királyné is élhet. A hercegnőnek erősebbnek, gyorsabbnak és kitartóbbnak kell lennie Irinánál, akihez fogható veszélyes varázslót még nem látott Ravenspire.
A szomszédos királyság, Eldr földjén Kol herceg apját és bátyját megölik az országot lerohanó, varázserővel irányított ogrék, így hirtelen a másodszülött herceg felelősségévé válik megvédeni az országot. Ehhez Kolnak varázserőre van szüksége. Ezt csak úgy szerezheti meg, ha egyezséget köt Ravenspire uralkodójával. Irina azt kéri tőle, hogy segítségéért cserébe vigye el neki Lorelai szívét.
A hercegnő azonban egyáltalán nem olyan, mint amilyennek Kol gondolta. Gyönyörű, megzabolázhatatlan és megállíthatatlan. A sötét varázslat ellenére Lorelai vonzódik a zaklatott ifjú királyhoz. Azért küzd, hogy mindig egy lépéssel a sárkányszívű vadász király előtt járjon, akit a kelleténél sokkal jobban kedvel. Mindent megtesz, hogy legyőzze a gonosz királynét. Irina azonban nem adja fel harc nélkül, és végső lépésének következménye az is lehet, hogy a hercegnő elveszti utolsó megmaradt vesztenivalóját.

2016. július 21., csütörtök

Rút banyák lázadása | Michael A. Larson

Milyen jó lenne hercegnőnek lenni! Egész nap csak szép ruhákban járkálni és sok nyelvet tanulni. De azt sem bánnám, ha nem előkelő családba születettként kapnék egy esélyt arra, hogy az legyek. Kéne egy iskola, ahol mindenkiből lehet Igazi hercegnő.
M. A. Larson Csillagfürt Akadémiája is ilyen hely, de ott sem volt ez mindig így. Kellett hozzá egy halálos veszedelem, hogy összerántsák magukat, és kinyissák a kapukat az alacsonyabb sorból érkezőknek, de se baj. A lényeg úgyis a jó szakemberekben rejlik, akik megvédik a világot a gonosztól. Majd csak megoldják így is. Hisz minden jó, ha a vége jó. Nemde?

Magyar megjelenés éve: 2015
Ciceró Könyvstúdió
gyerek, mesefeldolgozás
három csillag
A Csillagfürt Akadémia bátor és vakmerő ifjak és leányok jelentkezését várja, akikből a jövő hercegnői és lovagjai lesznek…
Gyertek csak, gyertek!

Egy titokzatos származású fiatal lány, akinek még neve sincs, megérkezik egy királyságba, ahol nagy a sürgés-forgás. Az egész világ háborúban áll. A lányt felveszik a Csillagfürt Akadémiára, ahol hercegnőket és lovagokat képeznek ki a két nagy ellenség, a boszorkányok és a sárkányok ellen. Itt kap nevet is: Titti. El kell viselnie a keménykezű Tündőrmester szigorú szabályait, és meg kell találnia a helyét a barátok és ellenségek teljesen új világában.
Miközben Titti megtanulja, hogy mit is jelent valójában hercegnőnek lenni, meglepő dolgokat tud meg magáról, családjáról, az emberi együttérzésről és az embertelen kegyetlenségről.

2016. május 24., kedd

A lidérccsirke, a boszorkány és a kotyogós kávéfőző | Virág Emília

Szeretem a magyar irodalmat, mert tudom, hogy a poénok az eredetiben ütnek a legnagyobbat. Rengeteg igényes művet lehet olvasni, melyek nem állnak be az amerikai tucattörténetek sorába. Virág Emília Sárkánycsalogató című regénye is ízig-vérig magyar, ugyanis mind a környezetében, mind hiedelemvilágában a tudottakból és a kevésbé ismert dolgokból táplálkozik.

Első megjelenés éve: 2016
Athenaeum Kiadó
urban fantasy
 öt csillag
Józsi, a pizzafutár egyetemi hallgató egy másnapos reggelen utat nyit a világok között, s rászabadít egy sárkányt Budapestre. Nyomában ott van Béla, a lovag, akinek a sárkány tojására fáj a foga. Aki ugyanis megszerzi a sárkány tojását, elnyeri a szépséges királynő kezét.
Miután feldúlják az Oktogont, ellopnak egy tehenet és legyőzik a gonosz boszorkát, a tabletébe kapaszkodó, nyegle fiúról kiderül, hogy pont olyan nemes, önfeláldozó és hűséges, mint Béla lovag, s ketten együtt nagyon sok mindenre képesek szívük hölgyéért.