Szeretek klasszikusokat olvasni. A sok kortárs ifjúsági regény között igazi felüdülés néha komolyabb könyveket is kézbe venni, értékelni azonban annál nehezebb őket. Most mégis megpróbálkozok vele, beszámoló jelleggel leírom, hogy mit is váltott ki belőlem Bulgakov méltán híres regénye.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 1966 Európa Könyvkiadó (angol nyelvű jubileumi kiadás borítója) |
„A kéziratok nem égnek el” - mondja
Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a
szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritának akár a mottója is
lehetne. A regény - Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan - csak
jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte
töretlen a népszerűsége. A Mester és Margarita a világirodalom egyik alapműve,
amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint
szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden
korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek
közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök
dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a
felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel
szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben
sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov
értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben:
Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással
küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán;
a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség…