Egy időben elég sokat
hallgattam a Karib tenger kalózai filmek zenéit, mert annyira ráfüggtem a
filmekre. Azóta is szorgosan keresem a kalózos történeteket, melyekkel hol
nagyon befürdök, hol viszont emelem a kalapom a nagyszerűsége előtt. Natalie C. Parker Seafire – Lángoló tenger című regénye az utóbbi kategóriába tartozik, és
ennek nagyon örültem. Az erős kezdés után nem lanyhadt el a történet, és végig
kellő mennyiségű izgalommal szolgált ez a kalóznőkről szóló könyv.
Eredeti megjelenés éve: 2018 Magyar megjelenés éve: 2019 Maxim Könyvkiadó ifjúsági, fantasy, disztópia öt csillag |
Caledonia Styxtől még fiatal lányként elvette a szüleit és az öccsét egy könyörtelen hadúr. Az ifjú kapitány most a bajtársnőivel hajózik a halálos Kartács-tengeren, készen arra, hogy visszavágjanak a rettegett zsarnoknak. .
Mióta a hírhedt Aric
Athair vérszomjas katonái, a kartácsok, végeztek a családjával, az elárvult
Caledoniát csakis a bosszúvágy vezérli a veszélyes vizeken. Hajója, a Mors
Navis legénységét csupa olyan lány és nő teszi ki, akik hozzá hasonlóan
elveszítették a családjukat és az otthonukat Aric meg az emberei miatt. A
küldetésük nem más, mint életben maradni, és legyőzni a kartácsok hadihajóinak
gyilkos flottáját.
De miután Caledonia
legjobb barátnőjének és elsőtisztjének életét megmenti egy dezertálni vágyó
kartács, a kapitány kénytelen fontolóra venni, vajon hagyja-e a fiúnak, hogy a
hajójukon maradjon. A jóképű idegen rögtön megdobogtatja Caledonia szívét. De
tényleg épp egy kartács lenne a kulcsa, hogy egyszer és mindenkorra
leszámoljanak Aric Athairrel – vagy a fiú végül veszélybe sodorja mindazt,
amiért a Mors Navis legénysége annyit küzdött?
A friss megjelenések között bukkantam rá anno erre a regényre, és azóta sem hallottam róla sokat, így nem is igazán tudtam, hogy mit várjak tőle. Viszont akkor is kérdés nélkül vettem meg ezt a könyvet, most is így álltam neki, és milyen jól tettem. Nagyon elkapott a hangulata és a cselekmény sodra, igazi kemény hősnőkkel operál, akiknek ugyanúgy megvannak a gyenge pontjai, mint az erősségei. És nincs benne felesleges szerelmi szál, aminek külön örültem.