2022 év végével két
rövidebb könyvet kerestem, amivel egyrészt lekerekíthetem az olvasmányok
számát, másrészt pedig tanulhatok belőlük. Így esett a választásom Frederick Backman A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb kisregényére és Janne Teller Ha
háború
lenne nálunk című esszéjének német nyelvű változatára, a Kriegre. Mindkettőt
megérintve fejeztem be, hiszen nem a történet hosszától függ az, hogy mennyire
értékes a könyv.
 |
| Eredeti megjelené éve: 2015 Magyar megjelenés éve: 2017 Animus Kiadó lélektani öt csillag |
Frederick Backman: A
hazavezető út minden reggel egyre hosszabb
„Inkább lennék öreg,
semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek.”
Noah életében különleges
szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel
minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel. Nagyapó már rettentően öreg. Olyan
öreg, hogy a dolgok kezdenek elmosódni a fejében. Szeretett számjegyei, remek
ötletei, egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó
emléke. Mindezek gyönyörűséges, szívszorító képekben kavarognak agyának egyre
fáradó tekervényeiben. Olyan, mint egy kihunyóban lévő csillag. Vagy egy
különleges táj, amely lassan eltűnik a vastag hótakaró alatt.
Ez a kötet az emlékekről
és az elengedésről szól. Azért született, hogy az írója megértsen bizonyos
dolgokat. És mi, az olvasói is megérthetünk általa valamit. Valami fontosat a
búcsúzásról. Mert ez a könyv búcsú és találkozás egyszerre.
Elég kemény olvasmány, ami
nem csak a kötetet kézbe vevőknek szól, hanem maga Backman is szerette volna
magából kiírni a félelmeit. Ugyan korábban még nem olvastam tőle, de itt egy
nagyon emberi oldalát ismertem meg, aki a kreativitásának hála szabadul fel.