A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bauer Barbara. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bauer Barbara. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. február 23., péntek

Traumák feldolgozása és a döntések szabadsága a nők életében | Bauer Barbara

Bauer Barbara nagyrészt fikciós köteteket ír, de akaratlanul is belerak önmagából egy szeletet a történeteibe, amellyel sokkal mélyebbé és magával ragadóbbá varázsolja őket. Az eddig megjelent műveire visszatekintve engem is ezek váltak nagy kedvencé. A Vörös posztó című regénye is csatlakozott ehhez a körhöz, amelyben a Találkozások kisregények után ismét egy lelki utazásra invitál minket, ahol több nő sorsán keresztül követhetjük a traumák feldolgozását. 


Eredeti megjelenés éve: 2023
Jaffa Kiadó
családregény, női sors
öt csillag

Körösi Laura háromgyermekes, boldog házasságban élő ötvenes nő. Az élete ugyan izgalmaktól mentes, de talán éppen ezért gondolja úgy, hogy ennél többet nem is kívánhatna magának. Férje sikeres építész, a három fia közül az egyik egyetemre jár, a másik nősülni készül, a harmadik lázadó kamaszévei előtt áll. Laurának nincs más dolga, mint egyengetni a gyerekei útját, és segíteni férje munkáját. Nagy ritkán mégis rátör egy sosem élt élet utáni nosztalgikus vágy. Ilyenkor elmegy a nagyanyjához, és szétnéz a dédnagymama festményei között a padláson.

Laura gyermekkorát a dédnagymamája, nagymamája és édesanyja hármasában töltötte, a három nő hallgatással teli, feszült kapcsolata között egyensúlyozott, miközben fogalma sem volt, mi okozza az örvényt a felszín alatt. Legjobban a dédnagymamájához kötődött, a bohém, ifjúkorában színésznőnek készülő, később minden örömét a festésben kiélő asszonyhoz.

Hosszú évek teltek el, mire Laura teljesítette egykori ígéretét, és a dédnagymama festményeiből kiállítást szervezett. Arra azonban nem számított, hogy minden egyes kép a saját múltjának egy darabja, minden egyes szín egy emléktöredék, a képekhez tartozó elbeszélések pedig lassan kibontakozni engednek egy évtizedekre hallgatásba burkolódzott történetet.

Titkok, elhallgatás. Vajon mi okoz nagyobb lelki terhet: a kíméletes csend, vagy a kimondott, olykor kegyetlen valóság?

Bauer Barbara új regénye a négy asszony történetén keresztül egy generációkon átörökített, mélyen elzárt trauma útját követi végig a tragédia pillanatától a felismerés napjáig, a II. világháború végjátékától napjainkig.

 

Megindító, magával ragadó és roppant tanulságos. Bár korban még elég távolt álltam főszereplőnktől, Laurától, mégis mintha együtt éltem át volna vele a nehézségeit. Ehhez hozzájátszott a katalizátor szerepe is, hiszen általa ismerhetjük meg háromgenerációnyi nő sorsát, akikkel viszont életük különböző pontjain találkozunk. Mindegyiküknek másképp volt nehéz, de a kihívásaikból Laura erőt tud meríteni, ha már nem mindegyiküknek volt ehhez elég bátorsága.

 

2023. szeptember 9., szombat

Kisbogár | Bauer Barbara

Az élet rendjén nem tudunk változtatni, és előbb vagy utóbb érnek minket veszteségek. Bauer Barbara Az átutazó című kisregényében édesapja halála utáni gyászát vetette lapokra, amelyből süt az őszinte fájdalom, de ugyanúgy a gyógyulásként is használja. Egy nagyon fontos könyv, amelybe teljességében nem tudtam magam belehelyezni, viszont éppen emiatt vagyok szerencsés. Ha eljön az az idő, akkor viszont tudni fogom, hova nyúljak.

 

Eredeti megjelenés éve: 2023
Jaffa Kiadó
lélektani, gyászfeldolgozás
öt csillag

Születés és halál. A kezdet és a vég. Valóban e két pont között élünk? Vagy éppen ezt írja át egy különös találkozás?

Élet. Két állomás – a születés, amikor a világ készen áll a változásra, amit létezésünkkel magunkkal hozunk, és a halál utolsó sóhaja – közötti pillanatok sora.

Az átutazó mesélője, aki az emlékei között bolyong, válaszokat akar. Miért? Miért akkor, miért úgy, miért őt? Választ akar a kérdésekre, noha tudja, hogy az egyetlen, aki meg tudná felelni őket, már nem teheti, hiszen halott. Így a maga mögött hagyott életben keresi a válaszokat.

Új és új kérdések között őrlődik, amelyeket a távolodó idő diktál. Meg akarja változtatni a megváltoztathatatlant. Le akarja győzni, el akarja üldözni, meg akarja ölni… a halált. Az átutazót. Aki jön, megkeseríti a mindennapokat, majd távozik, elragadva, ami kell neki, és onnantól az élet része lesz. Ott van minden fotón, ünnepnapon, régi bútorok között, az utcán, a temetőben, egykori facsemetékben, kopott emlékekben, lezárt és nyitva maradt történetekben, hangokban, ízekben… a zsigerekben. Éjszaka. És nappal. Két mosoly között. Elsírt és elfojtott könnyek között. De sosem fedi fel magát igazán

Mígnem eljön egy váratlan pillanat. Egy különös beszélgetés kezdete.

BAUER BARBARA négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző misztikus belső utazásra hívja az olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle.

 

A felnőttkor kezdetén számomra még távolinak tűnik a szülők elvesztése, de ha már csak belegondolok, mély szomorúság uralkodik el rajtam. Ugyanezt éreztem a kötet olvasása közben, hiszen akarva-akaratlanul is belehelyeztem magam. Nem sírtam, de lettek volna helyek, amik indokolták volna. Emellett azonban vannak a könyvnek boldog pillanatai is, mert a jó dolgokra érdemes visszaemlékezni.

 

2023. május 6., szombat

A mozgatható betűk csodája | Bauer Barbara

A tudás könyvekben rejtezik, de miért csak a kiváltságosok juthatnak hozzá? Ez a kérdést mozgatta fel Johannes Gensfleischt, ismertebb nevén Gutenberget, akit a modern könyvnyomtás atyjaként ismerünk. Bauer Barbara Bíborbetűk című regényében az ő innovációját helyezi a középpontba, ami ezáltal egy fontos korszakot dolgoz fel, viszont ezzel együtt nagyon elüt a korábbi köteteitől.

 

Eredeti megjelenés éve: 2022
Jaffa Kiadó
történelmi
négy csillag

Vannak, akik úgy gondolják, az Ige Istennél van, és a Terv elkészült.

És vannak, akik úgy gondolják, jobb, ha a múltat homály fedi. Ők azok, akik kart karba öltve irányítják a világot. Az egyházi és a földi hatalom. Mindkettő fogságban tartja a szellemet, elnémítja a hangot, hogy saját képére formálhasson.

A XV. század elején a Rajna mentén újra felüti a fejét a pestis. Agnes, az alig 12 éves kislány egyedül marad. Édesanyja utolsó kérése, hogy keresse meg a Mestert, az idegent, aki a műhelye mélyén valami titokzatos találmányon dolgozik.

Agnes édesapja könyvmásoló volt. Az egyetlen, amit örökül hagyott a lányának, a betűk ismerete, és egy emlék egy könyvről az öröklét receptjével. Ez a tudás és egy levél hozzájárul ahhoz, hogy Agnes inasnak szegődhessen a Mester mellé. Itt ismeri meg Hansot, a fiatal novíciust, aki – akárcsak egykor Agnes édesapja – szkriptorként dolgozik. És itt ismeri meg a tudást, a gondolatot, az igazságot, ami ez idő tájt a kiváltságosok tulajdona.

Agnes a Mester mellett marad, Hans végérvényesen Isten mellé szegődik, és egy időre elválnak útjaik.

Azonban az évekig tartó munkát, a nyomtatott betűbe vetett hitet, amely letörhetné a sötétség láncait és szárnyára kaphatná a szellemet, veszély fenyegeti.

Bauer Barbara ezúttal a szellemi forradalom kapujába repíti az olvasót, a könyvnyomtatás szülőházába, Johannes Gutenberg világába, ahol a betű, amely öl és megvált, a nyomtatás, amely ezrekhez és ezrekhez juttathatja el a gondolatot, világosságot hoz a homályba burkolózott középkorba, miközben az egyházi hatalmak éppen azon dolgoznak, hogy a sötétség uralmát ne fenyegesse veszély.

 

Nem véletlenül húztam-halasztottam az olvasását, és nehezen is rázódtam bele. Az első fejezet előtti felvezető részek eléggé ködösek voltak a számomra, amire később ugyan kapunk magyarázatot, de az adott pillanatban csak egy hagymázas szövegnek tűnt. Ezek után az elbeszélőnk nagyrészt egy fiatal lány és kisebb százalékban egy bigott szerzetes lesznek, akik közül utóbbi szerencsére csak keveset tűnik fel, mert a kuszaságuk miatt egyáltalán nem szerettem az ő részeit.

 

2023. január 14., szombat

A nagybetűs Döntés | Bauer Barbara

Mindenki találkozott már azokkal a motivációs könyvekkel, amik az életed jobbátételét célozzák meg, ám ezek a kötetek helyenként kissé töményen próbálják lenyomni az ember torkán az okosságokat. Mi van azonban, ha mindezt irodalmi köntösbe csomagolja az ember? Bauer Barbara Az idegen című kisregényével kilépett az általa megszokott formátumból, és olyat alkotott, amelyet akár egy nehezebb napon is elő tudok venni, hogy a benne feldolgozott témákon elmerengjek.

 

Eredeti megjelenés éve: 2022
Jaffa Kiadó
misztikus
öt csillag

Hol kezdődik az élet, és meddig tart? Miért éppen ott vagyunk, ahol élünk? Miért éppen azokkal találkozunk, akik aztán meghatározzák az életünket? Mi tervezünk, vagy egy terv részei vagyunk?

Vannak kérdések, amelyekre nincsenek válaszok – talán nem is keressük őket. A hétköznapok monotonitásában élünk, beletörődve a sorsunkba, bizonygatva önmagunknak, hogy boldogok vagyunk. De a szavak mögött feltörnek a könnyek, és szabad estéink magányában a sorsunkat kísértő apró játszmákban leljük örömünket. Az idegen mesélőjével azonban megtörténik az, ami kevesekkel. Éppen hazafelé tart egy átlagos nap után, amikor hirtelen különleges társaságban találja magát.

Négyen várják, hogy megmutassanak neki valamit, és közben döntés elé állítják. Négyük közül az egyik előlép, és felfedi magát, de felfed egy utat is, amely életeket szel át, születéseket és a halálokat köt össze, miközben rámutat a lényegre – ami nem más, mint a szerelem.

Szerelem, halál, születés és sors. Körforgás. Spirál, amely egyre feljebb és feljebb visz a beteljesülés felé. Le nem tett életek, porrá zúzott emlékek sora, amelyek újabb és újabb kihívások elé állítanak minket.

Bauer Barbara négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző ezúttal misztikus belső utazásra hívja olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle.

 

Ez egy kicsi könyv. Nem csak a terjedelmét tekintve, hanem a mérete is elüt az általam olvasott korábbi Jaffás kiadványoktól. Ez egy kísérletezés. Az írónő ugyanis egy különleges kisregénysorozat nyitott meg vele, amelynek középpontjában a találkozások állnak. Ez egy belső út. Mondhatni, hogy unalmas, mert nem történik benne semmi izgalmas, nekem mégis megmelengette a szívemet.

 

2022. december 23., péntek

Az élet túl rövid, hogy… | Bauer Barbara

A Réka névvel az életben elég gyakran találkozok, néha túl gyakran, ám a könyvekben elég ritkán botlok beléjük. Bauer Barbara azonban a Vakrepülésben pont egy Rékát emel ki főszereplőjének, ami miatt nem lehetek elég hálás neki. A kötet azóta már megérte az átdolgozását, és Fény a dombok mögött címmel is megjelent, amely változatot magam is olvastam. Teljesen elvarázsolt, és nem egyszer úgy éreztem, mintha nekem szólna ki a lapok közül.

 

Eredeti megjelenés éve: 2015/2022
Jaffa Kiadó
romantikus
öt csillag

A Fény a dombok mögött sokak előtt már ismert történet. A rendkívül tehetséges vak zongorista, az olasz Julietta és a patikus családba született, önmagával vívódó magyar lány, Réka története 2015-ben jelent meg Vakrepülés címmel. A két lány élete összefonódik, a kapocs pedig a múltban keresendő. Az eredeti regényben az ő sorsuk alakulását követheti nyomon az olvasó, miközben a múltban még kisfiúként, a jelenben már érett férfiként megjelenik Federico.

Juliettát a vaksága, Rékát a családi hagyomány szorítja korlátok közé. De vajon a sorsfeladatunk beteljesülése valóban másoktól, élethelyzetektől, vagy csak és kizárólag önmaguktól függ? A regény erre keresi a választ a két lány történetén keresztül, az ő szemszögükből.

Az új, bővített kiadásban Federico már nem csak egy szereplő, hanem kibontakozik az ő története is, az ő szemén keresztül is láthatjuk az összefonódó életek alakulását.

 

Nem minden témát lehet akármilyen íróra bízni, mert kell hozzá egy bizonyos fokú érzékenység. A vakság esetében Anthony Doerr finom ábrázolása után Bauer Barbara is bebizonyította a tehetségét. Nem korlátozza az írásban, hanem más aspektusait emeli ki a valóságérzékelésnek, ezáltal felnyitja az olvasók szemét. A hangok mellett nagy szerepet kaptak az illatok és az ízek, amelyek Julietta esetében egy másfajta „látást” eredményeznek.

 

2022. augusztus 28., vasárnap

A szerelem mindig utat tör magának | Bauer Barbara

A könyvek terápiás céllal születnek. Egyrészt írás közben érzéseket vihet bele a szerző, élményeket dolgozhat fel, másrészt pedig az olvasók magyarázatot kaphatnak az őket foglalkoztató gondolatokra. Bauer Barbara A szív szabadságharcosai című regénye is ilyen, hiszen egy szülő halála mellett egy társadalmilag kevésbé elfogadott szerelemmel is foglalkozik.

 

Eredeti megjelenés éve: 2022
Jaffa Kiadó
történelmi romantikus
négy csillag

Lili és Bálint története az 1848-as szabadságharc idején játszódik. De játszódhatna száz évvel korábban, vagy akár ma is. Mit érnek az érzéseink, ha nem éljük meg őket, a gondolataink, ha nem hallgatunk rájuk? Mit ér a szabadságunk, ha a lelkünkben rabok vagyunk?

Ahogy 1848 tavaszán szerte Európában a hangjukat hallatják a szabadságharcosok, úgy érti meg Lili is elfojtott vágyait.

 

"Bele akartam bújni egy szárnyait bontogató fiatal lány bőrébe. Érezni akartam, ahogyan felismeri, mit is jelent az igazi szabadság. Ott akartam lenni, amikor először megdobban a szíve, felpezsdül a vére, szóra nyílik a lelke. Ehhez nem is találhattam volna alkalmasabb színteret, mint a szabadságharcot, és benne egy forradalmárt, aki talán sokkal többet jelent a lány életében, mint önmagában a szerelem.

Imádtam írni, Lilivel együtt átélni a fiatalságot, szabadságot, kibontakozó szerelmet!"

Bauer Barbara

 

Előzetesen több történelmet vártam, a szereplők aktív bevonódását az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeibe, de ez csak díszletként szolgált, illetve lehetőséget adott akár a mai kort érintő kérdések feszegetésére is. Ez egy bimbózó szerelem krónikája, amelyhez a főszereplőnknek is fel kell nőnie.

2022. május 6., péntek

Az otthonod ott van, ahol megteremted | Bauer Barbara

Bauer Barbara hihetetlen sebességgel ontja magából a regényeit, amelyet némely szerző igazán eltanulhatna tőle. Mindezen mennyiség azonban nem megy a minőség rovására, hiszen átgondolt finomsággal jelenít meg sorsokat, és fűzi bele a történelem vad eseményeinek hátterébe. A messziről jött fiúról is tudtam, hogy különleges lesz, de a párhuzamos idősíkok miatt állandóan kiestem a történetből, viszont ennek ellenére szerettem. A végén egy ponton még el is érzékenyültem.

 

Eredeti megjelenés éve: 2021
Jaffa Kiadó
családregény
négy csillag

Vannak emberek, akiknek a története jóval azt megelőzően kezdődik, hogy megszületnének. Sándor története sem indul másként, mint sokaké a II. világháború idején. A szerelemben fogant kisfiút csupán egyszer tarthatta a kezében az édesapja, egyszer emelhette büszkén a magasba, mielőtt életét veszítette a fronton. A félárva fiú nemcsak az édesapját, de később az otthonát is elveszíti, és útra kel az édesanyjával és annak családjával egy új élet reményében.

Katalin két özvegyember házasságába érkezik első közös gyermekként, és él boldog, önfeledt gyerekkort a Kárpátok gerincén, Székelyföld határvonalán mindaddig, amíg a család elhagyni nem kényszerül az otthonát 1916 nyarán. A tizenegy éves kislány élete egyetlen éjszaka leforgása alatt megváltozik, és már sosem lesz a régi. Sorra veszíti el mindazt, ami egykor a biztonságot jelentette: az otthonát, az édesapját, az erdő hangját, a gyerekkorát.

Teréz születésekor hatalmas vihar vonul át a Kárpátok fölött, de mintha csak az égiek tudnák, hogy új élet érkezik, szétnyílnak a sötét felhők, utat engedve a csillagok fényének. A kislánynak és az édesanyjának szüksége is van minden erőre, jöjjön az az égből vagy bárhonnan. Teréz ott nő fel, ahol a fák őrt állnak a Kárpátok vonalán, azon a földön, amelyet soha elhagyni nem akar, amely mindent jelent neki, ahol úton – útfélen az ősei nyomára lel, még akkor is, ha születésekor ez a föld már egy másik országhoz tartozik. Talán éppen ezért ragaszkodik hozzá, mégis menni kényszerül, és az élet néhány nap alatt, egy vagon sötét mélyén megváltozik.

A sors ismétli önmagát.

 

Az az igazán mesteri író, aki sorozatok nélkül is képes univerzumot teremteni. Aki apró részletek segítségével fűzi össze a különálló történeteit, így csemegét szolgáltatva a lelkes olvasók számára. Etyek rengeteg titkot rejt, ami köré történetet kerítve egy élő, ám mégis kitalált települést kapunk. Borsózott a hátam az ismerős helyzetek és szereplők feltűnésénél. Megjelenik benne a bábaság (Kétszáz éves szerelem), a székelyek menekülése Erdélyországból (Porlik mint a szikla), valamint a második világháború frontján meghalt nagypapa (Elsuttogom százszor). Az ismerős motívumok mellett a regényben feltűnik A fekete rózsa egyik szereplője is, ami egy külön réteggel látta el a könyvet. Hihetetlenül érzelmes pillanat volt az a jelenet számomra.

2021. július 25., vasárnap

Lecsap a tűzmadár | Bauer Barbara

Máté Pétert csak névről ismerem, illetve egy-két számát hallottam már, de nálunk odahaza nem ez szólt a kazettákról. Egy kicsit félve Bauer Barbara Most élsz című regényéhez, amely az ő életéről szól, mert nem vagyok részese a rajongásnak, ám rendesen meglepődtem magamon. Teljesen magával ragadott a művész életmódja és a zenei tematika, emellett még külön élveztem az epizodikusságát, hogy részletekből rakhattam össze a legenda életét és emberi kapcsolatait.


Eredeti megjelenés éve: 2021
Jaffa Kiadó
életregény
öt csillag

Ellentmondások és rejtélyek. Talán ez a két szó jellemzi leginkább a hatvanas évek ikonikus és legendás zenészének, Máté Péternek a személyiségét, életét és halálát. Összetéveszthetetlen, mély, rekedtesen búgó hangján felcsendülő örökzöld dalaiban ott lüktet minden fájdalma és öröme, ott rezonálnak vívódásai és kétségei, ábrándjai és illúziói, vágyai és csalódásai, mégis mind a napig titkok övezik alakját. Ezeket a titkokat próbálja megfejteni új regényében Bauer Barbara, életre keltve a halhatatlanná lett művészt és az esendő embert.

A zárkózott, tornából felmentett, szemüveges kisfiút, aki egy Krisztina körúti lakásban, egy egész állatsereglet, sünök, baglyok, kutyák társaságában, szülei óvó-féltő gondoskodása közepette, valóságos burokban nő fel, és már kisiskolás korában is szívesebben ül a zongoránál, mint hogy a barátaival focizzon az udvaron. A hihetetlen zenei tehetséggel megáldott, öntörvényű fiút, aki veleszületett rendellenességgel, szívében egy időzített bombával indul neki az életnek és a pályájának egy olyan korban, amely alkalmazkodást és megalkuvást követel. Az álmok és elvárások szorításában vergődő, éjszakáit füstös bárokban töltő, idollá lett fiatal zenészt, aki őrült szenvedéllyel két végéről égeti a gyertyát. A szerelmes férfit, aki rózsacsokorral és bonbonnal várja kedvesét, élete asszonyát a Mátyás-templom előtt. Két tündéri kislány imádott, mindig mókázó édesapját, akinek a család jelenti az egyetlen biztos pontot és menedéket.

De vajon a szeretet képes-e megmenteni az önmarcangoló kétségbeeséstől, a lebírhatatlan magánytól azt, akinek egész élete versenyfutás az idővel? Vajon erősebb lehet-e a múlhatatlan szerelem a halálnál?

Bauer Barbara archív anyagokból, családtagok, ismerősök, egykori zenésztársak visszaemlékezéseiből és mindenekelőtt magukból a Máté Péter-dalokból építkező fikciós regénye egy fájdalmasan rövid életút és egy, az öröklétbe vezető művészi pálya egyszerre megrázó és felemelő története.

 

Ez egy életregény, amelynek nem célja az események pontos dokumentálása, hanem sokkal inkább a kutatási anyagok összefűzése, és a valóság kitalált fordulatokkal való megfűszerezése. Így aki egy életrajzot keresne a regényben, ne tegye, mert csalódni fog. Sokkal inkább érzéseket és élményeket ad át az írónő, egyfajta festményt készít Máté Péterről, amely emléket állít neki.

2021. június 4., péntek

A kovász összeköt | Bauer Barbara

Nagyon szeretek olyan helyekről olvasni, ahol magam is jártam már, és így volt ez Bauer Barbara Porlik, mint a szikla című regényével is, amely Székelyföldön játszódik. Ismét csak azt tudom mondani róla, hogy nagyon szerettem olvasni, pont mint az írónőtől eddig olvasott könyveket. Kifejezetten szerettem benne az erős női szereplőket és a családi fókuszt. Ez is nagy kedvencem lett.


Eredeti megjelenés éve: 2017
Jaffa Kiadó
történelmi fikció, családregény
öt csillag

Ilont és két testvérét egészen a magyar fővárosig menekíti Székelyföldről az édesapjuk. Talán az emlékek elől, hogy feledni tudják a borzalom éjszakáját, hogy végre elhallgattassák az ablakba újra és újra leszálló, halálhírt hozó kuvik hangját. Az ország gyásznapját követő hajnalon, a félrevert harangok zúgása közepette hagyják el az ezeréves „szülőhazát”. De nemcsak ellehetetlenített életük roncsait viszik magukkal a szekéren, hanem egy súlyos családi titkot is a szívükben.

Ilon mélyre, nagyon mélyre temeti a titkot és a múltat, évtizedekig nem beszél róla. Sem a lányának, sem az unokájának, Amandának. Akit egyébként nem is érdekel a család története, nem akar tudni a múltról, lázad a hagyományok ellen. Sikeres, jól kereső közgazdászként csak a jelenben, s csak a pillanatnak él. Aztán a városszéli villa mellett lakópark nő ki a földből, új emberek érkeznek, új ismeretségek kötődnek, új barátságok szövődnek, kizökkentve Amandát megszokott, uniformizált életéből. Egy napon rádöbben, milyen keveset tud Ilon mamáról, a családjáról és önmagáról is. Most már kész meghallgatni nagyanyja történetét. És akkor Ilon mama mesélni kezd. Feltámad a múlt, megelevenednek az emlékek, amelyeknek a nyomába eredve Amanda nemcsak a család békéjéhez nélkülözhetetlen igazságot, hanem a szerelmet és saját jövőjét is megtalálja.

Sorsfordító történelmi események, legendák, hagyományok, egy család több generációjának évszázadon átívelő megindító és elgondolkodtató históriája.

 

Bauer Barbara korai regényeiben még nemigen mert teljesen a múltban játszódó történeteket alkotni, hanem egy jelenbeli karakter segítségével ismerjük meg a párhuzamos eseményeket. Ennél a történetnél ez kifejezetten jól is jött ki, mert a múltbéli titkoknak kihatásuk van a jelenre, és mindkét szálra ugyanannyira kíváncsi is voltam.

2021. február 12., péntek

Boszorkányok krónikája | Bauer Barbara

A Kétszáz éves szerelemmel kezdődött minden. Megjelenésekor tele volt vele az internet, és így jutott el hozzám az Bauer Barbara neve. Végül nem ez lett az első olvasmányom az írónőtől, de egyáltalán nem bánom. Sokkal romantikusabb, és misztikusabb, mint vártam, és simán beleillik a fantasy zsánerébe. Kevesebb benne a történelem, inkább az Elsuttogom százszorhoz hasonlítanám.


Eredeti megjelenés éve: 2019
Jaffa Kiadó
történelmi romantikus, fantasy
négy csillag

Szentirmai Róza egy isten háta mögötti faluban él fiával, a tizenegy éves Janóval. Családjában a bábamesterség anyáról lányára szálló tudomány – őt is szívesen hívják, ha gyermek érkezik a házhoz. De ismer gyógyírt a női test és lélek minden bajára, kezében van a csábítás és a testi örömök fokozására szolgáló csodaszerek titka, ahogy az összetört szívek balzsama is, férfinak, nőnek egyaránt. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy tudása nem e világi: felmenői között boszorkány is akadt. Úgy látszik, csak a saját életét nem tudja egyenesbe hozni, az egyetlen férfi, akit valaha szeretett, gyűlöli.

Egy napon Rózát furcsa, valóságosnak tűnő álomból ébresztik. Míg álmában máglyára vetették, a valóságban a háza ég le. Bár fiával sértetlenül megmenekülnek, hamuvá és porrá lett életükből semmi más nem marad, csak egy bordó, bőrkötéses könyv – egy hosszú évszázadokat átfogó napló, mely a semmiből került elő, benne egy üzenettel. Róza késztetést érez, hogy beleírjon egy kérdést a bordó könyvbe, melyre megdöbbentő módon válasz érkezik. Válasz – kétszáz évvel korábbról. Róza kíváncsian ered útnak, hogy megtudja, ki írhatta a sorokat. Miközben az árvíz után újjászülető Szeged utcáit járja a könyvvel a kezében, egyre többet tud meg egy olyan világról, amelynek már a nyomai is csak az emlékezetben élnek. A könyv sorai az egykori Boszorkányszigetre vezetik, ahol a fák és gyomok között meghallja a múlt suttogását, a talpa alatt pedig megérzi az egykori máglyák hamujának perzselő érintését.

Bauer Barbara új regénye egy évszázadokon átívelő, mágikus szerelem története, melyben párhuzamosan elevenedik meg a híres szegedi boszorkányperek sötét időszaka és a két világháború közötti Magyarország falusi valósága. A nagy kérdések – hogy mit jelent nőnek lenni, mi kell a boldogsághoz, mi vezet az igaz szerelemhez – talán minden korban ugyanazok. Egy azonban biztos: férfi kell hozzá, mégpedig az igazi!

 

Ez egy ízig-vérig szerelmes regény némi történelemmel megfűszerezve. Nem hasonlít a kedvenc köteteimhez, de a fantasy miatt kevésbé rökönyödtem meg miatta, hisz érdekelnek a boszorkányos történetek. Emellett szintén érződik a kutatómunka, illetőleg a személyes indíttatás, ami mindig egy pluszt ad az írónő könyveinek.

2021. január 22., péntek

Pilóták sakkmestere | Bauer Barbara

Ebben az évben folytatom a tavaly megkezdett „olvassuk el Bauer Barbara összes történelmi regényét”-projektemet, melynek következő állomása a Még látlak odafenn. Ez egy második világháborús pilótáról, az ő sakkal való kapcsolatáról és a felvidéki magyarok helyzetéről szól. Már olvastam számomra kedvesebb történetet az írónőtől, de ez a könyve is tetszett. Süt róla az írónő repülés iránti szeretete, illetve a tőle megszokott alapos kutatómunka.


Eredeti megjelenés éve: 2018
Jaffa Kiadó
történelemi, családregény
négy csillag

Kojnok Ferenc álma, hogy pilóta lehessen, megvalósíthatatlannak tűnik. Véget ér az első világháború és a trianoni békeszerződés megszüntette a magyar légierőt, ezáltal a pilótaképzést is. Ráadásul Ferenc édesanyja hallani sem akar arról, hogy a fia valaha is egyenruhát öltsön magára. Az elcsatolt kis csallóközi faluban, Vágfalván nevelkedő fiú azonban kitart elhatározása mellett, még ha a megvalósításának, úgy tűnik, esélye sincsen. Örömét és sikereit a sakkozásban találja meg, mígnem találkozik Ágnessel, a legbájosabb lánnyal, akit valaha látott. Ferenc a lány által visszakapja önmagába vetett hitét, majd sikerül végre valóra váltania álmát. Kisfiuk, Kojnok Misi még egészen kicsi, amikor 1942-ben el kell köszönnie az édesapjától. Az elválás napja egy életre meghatározza a gyerek életét. E napon Ferenc kézzel faragott sakk-készlettel lepi meg a fiát, mellyel el is kezdenek játszani, de a játszma félbemarad, és Ferenc után csak egy ígéret marad. Az ezt követő esztendők Misi számára a reménytelen várakozás jegyében telnek.

A doni katasztrófa után az itt maradottak élete fenekestül felfordul. „Eltűnt” – olvassák a frontról érkező hivatalos értesítésen, majd „Felszólítom, hogy hagyja el az otthonát!” – áll a kitelepítésről szóló fehér lapon.

Szinte minden remény elveszett. A történelem családokat szakított szét, az ország ismét csonkává lett. Elérkezett az idő, amikor már csak a hit segített, a dédelgetett emlékek, melyek újra és újra erőt adtak. Amikor már nem volt mibe kapaszkodni, csak egy elkezdett sakkjátszmába és egy ígéretbe.

BAUER BARBARA új regényének hőseit a történelem formálja, sorsukat hatalmak harca határozza meg, lelküket pedig a hit és a szeretet menti meg.

 

Váltakozó rövid és hosszú fejezetek - mindegyiknek megvan a maga jelentősége, mégis ez egy kicsit megnehezítette az olvasás dinamikusságát. Kénytelen voltam fejezet közben is letenni, amit annyira nem szeretek. A cselekmény azonban vitt magával, mert kíváncsi voltam, hova fog kifutni. A végső csavarra számítottam, de részleteiben meg tudott lepni.


2020. november 28., szombat

Magyarnak lenni | Bauer Barbara

Csodálatos. Évek munkája ért be Bauer Barbara legújabb regényében, A fekete rózsában, amelyről nyíltan merem állítani, hogy az egyik, hanem az eddigi legjobb története. Már a felütésénél azonnal elkapott a hangulata, és ezt csak fokozta a továbbiakban. Érződik a személyes történetek varázsa, melyeket kitartással fűzött össze. Ilyenből még többet.


Eredeti megjelenés éve: 2020
Jaffa Kiadó
romantikus, női sors
öt csillag

Azt mondják, fekete rózsa nem létezik. Színe csupán fények játéka, árnyalatok keltette látszat. Sommer Anna azonban nap mint nap ott látja a szőlőben, a sorok végébe ültetve. Vajon egyszer megtudja majd, milyen is a színe valójában?

Anna, vagy ahogy a családban hívják, Annus, Etyeken nő fel, ezen a szőlődombok övezte, magyarok, svábok, zsidók lakta településen. Alig tizennégy éves, amikor kitör a második világháború, és nemcsak bevonuló édesapja és két ikerbátyja sorsa miatt kell aggódnia, hanem a nála két évvel idősebb Andrisért is, akihez már nem csupán ártatlan, gyerekes vonzalom fűzi.

Andris felmenői – szíjgyártók és borászok – a török kiűzése után messzi bajor földről érkeztek Etyekre. A faluban azt beszélik, hogy Andris nagyapja, a szőlőhegyen remeteéletet élő Vénember, különleges bort tud készíteni. Olyan bort, amelyben nemcsak az van benne, aki készítette, de az is, aki issza. Talán még a jövendőt is meglátja, aki kortyol belőle. Egyszer Annus is megkóstolta. Lehet, hogy ezért tűnik fel előtte újra meg újra egy fekete márványlap, belevésett nevekkel, köztük azéval, akit mindenkinél jobban szeret?

A háború, az utána következő politikai változások, a kitelepítések a falu és Annus életét is fenekestül felforgatják. Az egyedül maradt lány felköltözik a szőlőhegyre, a Vénemberhez, abban reménykedve, hogy Andris visszatér. Ám szerelme helyett valaki más érkezik, és Annust minden korábbinál nagyobb próbatétel várja. Vajon lesz elég ereje és bátorsága legyőzni a kishitűséget, a reménytelenséget, sőt még a halált is? Megőrizni a szerelmet, megfejteni a fekete rózsa és a Vénember különleges borának a titkát?

Bauer Barbara legújabb, személyes élmények és érzések ihlette, mélyen átélt regénye egy sorsfordító, családokat szétszakító, fájdalmas történelmi korszak, egy sorozatos tragédiákat elszenvedő, de élni akaró falu és egy igaz szerelem hiteles, megrendítő története.


Mondták, hogy tetszeni fog, és tudtam, hogy így lesz. De hogy ennyire? Idén A leggazdagabb árva és Az élet hangja után ez már a harmadik olyan kötet az írónőtől olvasott hatos fogatból, amely teljesen magával ragadott. Annyira élő volt, és annyira valós, hogy akár ez bárkinek a családjával megtörténhetett volna. És amellett hogy a múltban játszódik, a mai kor emberének is szép számmal szolgál tanulsággal.

2020. szeptember 19., szombat

A Szent Korona őre | Bauer Barbara


A sokszínűség előny egy írónál, és Bauer Barbara Az aranyműves fiával megmutatta, hogy a kemény kutatómunka mellett komoly regényt is tud írni. Az eddig olvasott könyvei közül ez volt a leginkább történelmi, hisz a Szent Korona mellett az emberi kapcsolatok háttérbe szorulnak. Viszont ha engedi őket szerepelni, akkor is komoly témákkal foglalkozik, mint a gyász és az újrakezdés.

Megjelenés éve: 2019
Jaffa Kiadó
történelmi
négy csillag
Dalnok Erika szerkesztőként dolgozik egy könyvkiadóban. Férjét néhány hónapja veszítette el, és most a munkájába menekül. Egy nap különös kéziratra bukkan, amely azonnal megragadja a képzeletét, s némi fáradsággal sikerül is kiderítenie az álnéven beküldött írás szerzőjének kilétét. A neves történész azonban már nem él, így Erika az özvegyét és a fiát keresi fel, hogy engedélyt kérjen a kiadásra. Ám a mű nem teljes: a messzi múltban játszódó, különös, sejtelmes mesének csak az első része készült el. Hiányzik a mese vége, a magyar Szent Korona elkészítésével megbízott aranyműves fiának története.
Amikor Erika megtudja, hogy a szerző fia, Szentesi Zoltán a jogi diploma megszerzése után kitanulta az ötvösmesterséget is, megpróbálja rávenni, hogy írja meg a fiú történetét. Fejezze be ő azt a mesét, amelyet annak idején az édesapja mondott esténként az ötéves Zolikának. Ám a férfi, aki még mindig úgy érzi, fiatalon elhunyt apja cserben hagyta és elárulta őt, nem akar kötélnek állni. Pedig ő maga is éppen azzal a tűzzománc képpel vesződik, amelyikkel apja meséjének hőse a világtól elzárt kolostorban. És úgy is él, akár egy szerzetes. Ideje nagy részét a munkaasztalánál tölti, megszállottan dolgozik, ám Szent Bertalan portréja minden igyekezete és mesterségbeli tudása ellenére csak nem készül el.
Vajon Zoltán a csalódottságon, haragon túllépve, a megbocsátás és a szerelem erejével képes lesz befejezni a szent portréját, és megírni a mese végét? Visszatalálhat-e az édesapjához úgy, ahogyan az 1500 évvel ezelőtti történet kisfiú hőse? És vajon Erika el tudja engedni a múlt fájóan szép, bénító emlékeit, hogy újrakezdhesse az életét másvalakinek az oldalán?
BAUER BARBARA misztikus elemekkel gazdagított, finoman hangolt új regénye apa és fia története a jelenben, illetve a mesék, legendák ködébe vesző távoli múltban. Négy, keresztutakkal és tévelygésekkel sújtott élet históriája, amely az elszakadásról és az újbóli egymásra találásról szól. A folytonosságról, az apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre hagyományozott örökségről: a hit, erő, szeretet hármas parancsáról, amelynél nincs nagyobb hatalom.

Már a borító szín és képi világáról sejthető, hogy nem egy könnyed regénnyel lesz dolgunk. A korona egyértelmű volt, a templom és a liliom szerepe szintén hamar kiderül, viszont itt még a fekete keret is jelentőséggel bír. Ezt már azért nem gondoltam volna. Kevésbé figyelemfelhívó, de az ördög, vagyis ez esetben az Isten a részletekben búvik meg.