A következő címkéjű bejegyzések mutatása: társadalomkritika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: társadalomkritika. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. május 21., vasárnap

Útmutató egy diktatúra kiépítéséhez | George Orwell

Hangoskönyvként olvastam legelőször George Orwell Állatfarm című regényét. Már akkor is tetszett, de sokkal inkább a történetre koncentráltam, mintsem a részletekre. Újra kézbe véve azonban hatalmasat ütött, és repült a kedvencek közé.

 

Eredeti megjelenés éve: 1945
Magyar megjelenés éve: 1984
(Állati gazdaság címmel)
szatíra, társadalomkritika
öt csillag

MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL.

 

Orwell 1943-44-ben írott műve minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol major a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát. A maguk igazgatta farmon élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak az eszméi. A Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A szerző a „Tündérmese” alcímet adta regényének, mely eredetileg a sztálini korszak szatírája volt, de az emberek és az állatok minden diktátor alatt ugyanolyanok.

 

Művészi pontossággal mutatja be a diktatúrák kialakulásának modelljét, miközben olvasóként csak fogtam a fejemet. Ez egy szatíra, így mindent felnagyít, de elemeiben mégis felfedezhető a valóság, akár a jelen történései is. Állatokat szereplőként használva viszont kortalan tanmesévé teszi, így ameddig léteznek diktátorok, klasszikus mivolta mellett mindig aktuális lesz.

 

2020. december 12., szombat

Szemem fénye | A. M. Aranth

Már megjelenésekor kinéztem magamnak A. M. Aranth, azaz Holló-Vaskó Péter Oculus című regényét, ez azonban az idő múlásával a feledésbe merült. Azóta csak egyszer-kétszer találkoztam a nevével, de tavasszal elcsíptem egy Vivien Holloway élőt Instagramon, amiben ő volt a meghívott vendég, viszont továbbra sem sikerült döntenem, hogy melyik könyvével is kezdjem. Végül az adta meg a kezdő lökést, hogy a Fumaxnak írva ő válaszolt a leveleimre, és a levélváltás következményeként a recenziós könyv mellé ő is beugrott a csomagba. Majd kiugrottam a bőrömből, mikor megláttam, viszont pont emiatt az öröm miatt halogattam is az olvasását, mert mi van, ha nem tetszik? A BookTube Könyvklub sem segített sokat rajtam, mert ugyan ez volt az egyik novemberi közös könyvük, nem sikerült időben belekezdenem. Aztán megláttam, hogy nem jött be nekik, és féltem. De már megint miért?


Eredeti megjelenés éve: 2016
Főnix Könyműhely / Fumax Kiadó
ifjúsági, sci-fi
négy csillag

Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend. 


Feleslegesen tartottam a regénytől, de ez azért rányomta az elejére a bélyegét. A főhősnőnk azonban a vállán vitte a történetet, és ahogy fokozatosan kitárul elénk a világ, egyre inkább szerettem. Kíváncsi voltam az ok-okoztai összefüggésre, a háttéreseményekre, a földrajzra, a társadalomra, a morális kérdések feloldására, azaz mindenre. És emellett ha nem épp a világ elfoglalásával vagy az emberek manipulálásával foglalkozott, akkor még a stílusos párbeszédeit is szerettem.