A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dániel Anna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dániel Anna. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. január 22., vasárnap

Magyarok királynéja | Dániel Anna – Betekintő #34

Gyerekként nagyon szerettem a Sissi hercegnő sorozatot, amelyet akkor még a Fox Kids és a Jetix sugározott. Csak jóval később láttam a Romy Schneider féle feldogozást, de azt is élveztem, viszont mindkettőről tudtam, hogy eléggé eltérnek a valóságtól. Éppen emiatt mindenképp szerettem volna a magyarok kedvelt királynéjáról olvasni, és többek között így bukkantam rá Dániel Anna Erzsébet királyné című regényére.

 

Eredeti megjelenés éve: 1940
életrajz
három csillag

A bajorországi Possenhofenben, szinte polgári körülmények között, ceremóniátlan, természetközeli környezetben nevelkedik a bakfiskorú Sissi. Senki sem szánja uralkodónak. Amikor Zsófia főhercegasszony menyjelöltválasztás a Habsburg-családnak erre az ágára esik, akkor sem Erzsébet, hanem a nővére, Helén a császárnak kiszemelt menyasszony. A közismert történetet, hogyan szeret belé első látásra az ifjú Ferenc József gyönyörű unokahúgába, Dániel Anna színesen és élvezettel meséli. A századunk 30-as éveiben megjelent nagy sikerű, több kiadásért megért életregény romantikakedvelő fiataloknak és idősebbeknek egyaránt ajánlható, vonzó olvasmány. Az új kiadás aktualitása: éppen száz éve, 1898-ban vetett véget a gyilkos merénylet Erzsébet királyné életének.

 

Ez nem egy regényes életrajz, sem egy történelmi regény, sokkal inkább egy kicsit lazábban megírt ismeretterjesztő könyv, amelyet magyar lányoknak szánták Sissi bemutatására. Végigkövetjük az életét attól a ponttól kezdve, hogy ellátogatnak az édesanyjával és nővérével a bécsi udvarba, amikor is Ferenc József szerelembe esik vele. A két fiatal története mellett azonban az aktuális történelmi eseményeket is felvázolja a szerző, és mindegyik magyar szemmel kommentálja. Előkerül Haynau vérengzése, de olyan kevésbé ismert tény is, mint hogy abban az időben egy Habsburg ült Mexikó trónján, vagy a perzsa sah látogatása (nem, nem a híres Ambrózys eset).