Van egy olyan rossz
tulajdonságom, hogy nem hagyok félbe könyvet, pedig bizisten ezt kellett volna
tennem Karen Akins Időhurok című regényével. Vagy csak egyszerűen jegelnem kéne
az időutazós történeteket, mert amennyire szeretem a témát, annyira kritikusan
állok hozzájuk, és éppen emiatt rengetegszer csalódok bennük.
![]() |
| Eredeti megjelenés éve: 2014 Magyar megjelenés éve: 2015 GABO Kiadó ifjúsági, sci-fi egy csillag |
A tizenhat éves Bree
Bennis olyan iskolába jár, ahol az időutazás kötelező tantárgy, és szó szerint
veszik a történelmi kirándulásokat. Miután háromszor is kudarcot vall a XXI.
századba tett félévi küldetésén, mert véletlenül túszul ejt egy fiút, már az
ösztöndíja forog kockán.
Amikor visszaszökik a
múltba, hogy hallgatásra bírja a fiút, nem megy elég messzire: Finn közben
három évvel idősebb lett, ráadásul meg van róla győződve, hogy szerelmesek
egymásba Bree-vel, vagyis a lány jövőbeli énjével, aki közel sem tartja olyan
elviselhetetlennek. Még tovább bonyolódik a helyzet, amikor Bree akaratán kívül
magával viszi Finnt a XXIII. századba, majd rájön, hogy valaki üldözi, aki nem
csak őt akarja tönkretenni, hanem a múltat, a jelent és a jövőt is.
A kötet több sebből vérzik,
amelynek még a rövidség sem áll jól. Az időutazáshoz sajnos összeszedettség és
átgondoltság szükséges, amelyet mintha teljesen mellőzött volna az írónő.
Leginkább a béna és a kaotikus jelzők jutnak róla eszembe, és értetlenül álltok
a tény előtt, hogy valakinek tetszik a regény.
Történetünk…
Breeről szól, aki egy
félresikerült csempészésnek köszönhetően hatalmas bajba keveredik. A hibát
próbálja orvosolni, ám azzal, hogy véletlenül magával hoz a múltból egy fiút, csak
még nagyobb problémát idéz elő. Eközben pedig édesanyja balesetével
kapcsolatban is különös részletek derülnek ki, és az időutazásról alkotott kép
is töredezni látszik.
