A láthatatlan fény után
nagyon szerettem volna ismételten a látás és annak elvesztése témakörében
olvasni, így emeltem le a polcról Paola Peretti Én és a cseresznyefa című
regényét. Ez egy merőben más könyv, hiszen kortárs ifjúsági, és azon belül is a
kisiskolás korosztályt célozza meg. Viszont ez is egy nagyon kedves történet,
amely az elfogadásról és a barátságról szól.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2018 Magyar megjelenés éve: 2020 Maxim Könyvkiadó gyerek, fogyatékosság öt csillag |
Mafalda kilenc éves,
nagy, vastag, sárga keretes szemüveget visel, és
kívülről fújja Italo Calvino művét,
A fára mászó báró kalandjait. Elszökik a tanárai
elől, és felmászik az iskola bejáratánál
álló cseresznyefára Ottimóval, hűséges, tarka macskájával
együtt, aki mindenhová követi. Arról álmodozik, hogy egyszer majd felköltözik
erre a fára, ám néhány hónap múlva nem fogja már látni, mert a szeme fénye
napról napra kihunyóban van: lassacskán megvakul. Kíváncsi kislány, és
megrémíti az a gondolat, hogy sötétben fog maradni, ezért naplót vezet,
amelyben feljegyzi azokat a dolgokat, amelyeket már nem fog tudni többé
csinálni, mint például megszámolni a csillagokat vagy épp focizni Filippóval,
az iskola legrosszabb gyerekével, aki csak vele hajlandó szóba állni. A
családja és a barátai segítségével Mafalda megérti, hogy másképpen is
lehetséges látni. A virágok illatából megtanulja megmérni a távolságot, amely a
cseresznyefától elválasztja, és új lista írásába fog: feljegyzi azokat a
dolgokat, amelyek fontosak neki, és amelyeket továbbra is tud csinálni.
Ez a kis Mafalda
története, de egyúttal Paola Perettié is, a magával ragadó erővel bíró írónőé,
aki meg akarta írni az első regényét, amikor megtudta, hogy súlyos
szembetegsége van. Ez a könyv megtanít látni azt, ami még nincs, és harcolni az
álmainkért.
Ugyan általános
iskolásoknak íródott a kötet, felnőttként is ugyanúgy élveztem kihámozni a
rejtett utalásokból a történet mélyebb rétegeit. Az egyértelmű események
mellett, amelyeket a gyerekek is könnyen értelmeznek a szereplők cselekedetein
is el lehet gondolkodni. Egy bizonyos ponton főszereplőnk látásgyengesége miatt
sem veszi észre a változást, de olvasóként már tudjuk, hogy mi miatt is
következhetett be. És a végén pont emiatt üt akkorát az epilógus.