A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Franciaország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Franciaország. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 20., péntek

A csodagyerek | Gáspár András Gáspár

Egy véletlennek köszönhetően találkoztam Gáspár András Gáspár Héjnélküli című regényével, amely a különleges hangulata mellett a mondanivalójával győzött meg arról, hogy több figyelmet szenteljek eme méltatlanul radar alatt lévő szerzőnek. A legújabb regényének megjelenéséről is csak a 2023-as Könyvfesztivál kiadói standjáról értesültem, és a dedikálásnak köszönhetően magával az íróval is sikerült találkoznom, ami még inkább csak megerősítette bennem a munkásságáról alkotott pozitív képet. A Tisztában tematikája miatt a felnőtt korosztályt szólítja meg, valamint az időben is sokat utazunk vissza, mégis ugyanúgy élveztem, mint a korábban olvasott könyvét.

 

Eredeti megjelenés éve: 2023
Trend Kiadó
történelmi fikció, thriller
négy csillag

A Frank Birodalom területén játszódó olvasmányos, sodró lendületű történelmi thriller főhőse, aki később plátói szerelmétől a Tiszta nevet kapja, nem kívánt gyermekként érkezik a világra. A fiúra hányattatott sors vár - már életben maradásáért is olyan súlyos árat kell fizetnie, amelynél súlyosabbat a legtöbb férfi el sem képzelhet. S amikor öntudatra ébredését követően megpróbálja kideríteni, kik lehettek a szülei, ördögi események, rituálisnak tűnő gyilkosságok forgatják fel szülőfaluja, Feu-Chapelle mindennapjait...

A Tiszta az ifjúsági regényeivel ismertté vált szerző első felnőtteknek szóló műve.

 

Sokat gondolkodtam a kötet borítójának jelentésén, amelynek végleges változatához – mint kiderült – nekem is közöm volt. A kereszt elég egyértelműen kiemelkedik, amely egyrészt utal a kötet vallásos helyszíneire, másrészt viszont az áldozatot is szimbolizálja. A regényt befejezve ért azonban a megvilágosodás, hogy valójában a keretes szerkezet jelenetének elemei dominálnak, viszont az első rész első fejezete annyira sejtelmes volt, hogy akkor még ez nem esett le.

 

2024. augusztus 20., kedd

Francia belháború, horrorutazás és a szekta fogsága – Olvassunk graphic novelt #36


Az első próbálkozásaim után eléggé rákaptam a NetGalley-s képregények ízére, mert a hosszabb kötetek megengedik ezeket a kis kalandozásokat. Emellett pedig nagyon nehezen állok ellen egy megkapó borítójú könyvnek, főleg ha rövid. Viszont ekkora merítésnél elkerülhetetlen egy-egy kevésbé tetsző választás.

2024. július 5., péntek

A kereskedelem székesegyháza | Émile Zola

Emlékszem, hogy angoltanulmányaim hajnalán találkoztam először a The Paradise című BBC sorozattal, amelyről csak később derült ki számomra, hogy Émile Zola a Hölgyek öröme című regényének adaptációja. Az általam látott egy rész alapján nagyon tetszett a hangulata, és a fejembe vettem, hogy nekem ezt mindenképp olvasnom kell, mielőtt belevetném magam ténylegesen a maratonozásba. Rengeteg idő telt el már azóta is, hogy a könyvet beszereztem – majdnem hét év, mialatt állandóan szem előtt volt, de klasszikus mivoltából adódóan eddig nem éreztem hozzá kellő bátorságot. Viszont most hatalmasat szólt.

 

Eredeti megjelenés éve: 1883
Magyar megjelenés éve: 1922
klasszikus
öt csillag

Zola társadalmi és biológiai vizsgálódásainak színhelye ezúttal egy hatalmas párizsi áruház, az Au Bonheur des Dames. Octave Mouret, a csinos és szemfüles dél-franciaországi kereskedősegéd érdekházassága révén előkelő üzlethez jut. A császárság talmi csillogásában, a párizsi újgazdagok eszeveszett pompaszeretetében azonnal meglátja a nagy lehetőséget: hideg módszerességgel elnyeli a kispénzű, „szolid” konkurrenciát, és a végsőkig kizsákmányolt elárusítónők hadával megteremti a divathölgyek tündérálmát, a káprázatos, csillogó „modern” áruházat. Arisztokrata nők, színésznők, könnyűvérű lányok, a párizsi élet ezer meg ezer fénybogara szédül bele az omló csipkék, a meleg fényű selymek, a lenge tüllök lobogásába…

 

Imádtam ezt a vérbeli közgazdászregényt. Egy ponton elgondolkodtam azon is, hogy akár lehetne belőle egy egyetemi beadandót is gyártani, hiszen részletesen bemutatja az áruház működését. Mindezt élvezhető stílusban teszi, így amennyire lassan haladtam vele, annyira vártam minden egyes alkalmat, mikor kézbe vehettem.

 

Történetünk…

középpontjában a Hölgyek Öröme nevű párizsi áruház áll, amely a maga korában úttörőként szolgált. Hatalmas kínálatával környékbeli kis boltokat fokozatosan elsorvasztja, miközben eddig nem látott méretű keresletet generál, amelynek hátterében egy tehetős özvegyember, Mouret áll. A hely szomszédságába érkezik meg vidékről Denise két öccsével, hogy szerencsét próbáljanak nagybátyja üzletében. Az áruház hatása viszont egyre inkább érződik, és egy ponton ő is átigazol a szemközti fényűzésbe. Valójában azonban minden karakter csak a mesélés eszközeként szolgál, mert az igazi főszereplő maga a kereskedelem székesegyházaként szolgáló Hölgyek Öröme.

 

2023. május 14., vasárnap

A marseilles-i ellenállás | Meg Waite Clayton

Meg Waite Clayton történelmi regényeiben a valóságot alapul véve dolgoz fel fontos eseményeket. Míg Az utolsó vonat Londonba című könyve zsidó gyerekek megszállt területről történő kimentéséről szól, addig A párizsi postamesternő a Vichy-kormány által uralt francia országrász embercsempészetébe és fogolytáboraiba enged betekinteni. A történet főhősét egy amerikai örökösnőről, Mary Jayne Goldról mintázta, akinek a munkásságáról a Transatlantic című Netflix sorozat is szól. 

 

Eredeti megjelenés éve: 2021
Magyar megjelenés éve: 2022
21. Század Kiadó
történelmi fikció
három csillag

Franciaország a német megszállás kezdeti napjaiban. Európát a háború szakítja ketté, és egy ifjú amerikai örökösnő siet a nácik által üldözött művészek segítségére.

A szép és vagyonos Nanée kalandvágyó szellemnek született. Hogy szabadságvágyát kiélje, meg akar tanulni repülni. Amikor a német tankok átlépik az országhatárt és bevonulnak Párizsba, ez a csupaszív nő, akinek van egy kutyája, csatlakozik az ellenálláshoz. Postamesternő néven emlegetik, mert információkkal látja el a bujkálókat. Naneé bájait és fortélyait állítja szolgálatába, hogy az üldözötteket elszállásolja, majd biztonságos helyre kísérje.

Edouard Moss fotográfus. Kislányával elmenekült Németországból, de azután Franciaországban internálják, munkatáborba kerül. Élete találkozik Nanée-éval, és a veszélyek közepette a magánéletben és a politikában egyaránt tetőfokukra hágnak a szenvedélyek.

Mag Waite Clayton története valós eseményekre épül. Főhősét Mary Jayne Gold chicagói örökösnőről mintázta, aki művészeket és értelmiségiket csempészett ki a megszállt Franciaországból.

 

Kezdjük a kötet félrevezető és számomra legidegesítőbb elemével, a címmel. Itt a magyar egy 1:1-hez fordítás, így az eredeti címadónak szól igazából ez a morgásom. Mert kéremszépen Párizs nem egyenlő Franciaországgal. A regény első 60 oldala játszódik a fővárosban, utána pedig az egész szereplőgárda átköltözik Marseilles-be, és a lényegi események ott zajlanak. Azt sem lehet mondani, hogy a főszereplőnk származása miatt esett erre a választás, hiszen Nanée amerikai állampolgár. Igazából az írónőre is mérges vagyok, hogy nem vétózta meg ezt a hülyeséget, mert olyan megérzésem van, mintha csak az elejébe olvastak volna bele, a borítótervező pedig igazából csak ment az árral. A hamis elvárások miatt nálam nagyot hasalt a kötet.

 

2023. február 18., szombat

A rádió hullámainak tengerén | Anthony Doerr

Vannak olyan könyvek, amelyekről előzetesen tudod, hogy tetszeni fognak, mégis a végtelenségig halogatod az elolvasásukat. Anthony Doerr A láthatatlan fény című regénye is erre a sorsra jutott volna a hossza miatt, ám a könyvklubunk pont ezt választotta az augusztusi fordulóra, így nem volt menekvésem. De nem is értem, hogy miért is menekültem eddig, hiszen mintha nekem írták volna.

 

Eredeti megjelenés éve: 2014
Magyar megjelenés éve: 2015
Alexandra Kiadó
történelmi fikció, 2. világháború
öt csillag

Marie-Laure LeBlanc, a Természettudományi Múzeumban dolgozó zseniális lakatosmester lánya hatéves korában megvakul. Az apja elkészíti számára Párizs tökéletes makettjét, hogy a lány tájékozódni tudjon a fények városában. Ám mire elkészül a miniatűr várossal, a nácik lerohanják Franciaországot és megszállják Párizst…

Werner Pfennig egy német árvaházban él és különös képességgel bír: mindenféle rádiót képes megjavítani és megszólaltatni. Tehetségére hamar felfigyelnek, s Werner egy náci katonai iskolában találja magát, ahol kénytelen szembesülni a rendszer embertelenségével…

A náci invázió elől Marie-Laure apjával egy távoli, tengerparti kisvárosba menekül, nagyapja egykori házába, nem utolsósorban azzal a megbízatással, hogy elrejtsék a Lángok Tengerének hívott és sötét legendákkal övezett gyémántot, amelyet a megszállók égre-földre keresnek. A háború azonban hamarosan utoléri őket, és Marie-Laure retteg a hírhedt gyémánt átkától…

Anthony Doerr lírai szépségű regénye két kamasz gyermek egymásba fonódó sorsán keresztül mutatja be a II. világháború embertelen poklát, a látható sötétséget, amelyből a szilánkokra tört, halványan pislogó humánum mutatja az egyedüli kiutat: a láthatatlan fényt.

 

Annyi mindent szeretnék írni, mégis nehezen találom a szavakat, ami nem is meglepő, hiszen egy kifejezetten okos könyvről van szó. Az író aprólékossággal, precizitással és tudással felszerelkezve építette fel a regényét, nem spórolva ki belőle az érzelmi síkot sem. Teljesen megértem, hogy miért kapott Pulitzer díjat. Ugyan a 2. világháború, mint téma eleve egy Jolly Joker, de mégsem érzem elcsépeltnek, ami a stílusnak és a szereplőknek köszönhető.

 

2022. október 30., vasárnap

Merj az álmaidnak élni! | Susanna Leonard

Marie Curie számomra egy hatalmas példakép, hiszen lengyel nőként érvényesülni tudott a francia tudományos életben, és kitartásával olyan felfedezéseket tett, amivel kiérdemelte a legnagyobb tudományos elismerést jelentő Nobel-díjat. Susanna Leonard Madame Curie és a teremtő álmok című könyvében ezt a lányt, nőt és asszonyt ismerhettem meg, aki fittyet hányva társadalmi elvárásoknak az élmainak él. Ugyan számos fikciós elemet tartalmaz, mégis jó bevezetőnek tartom Marie életébe.

 

Eredeti megjelenés éve: 2020
Magyar megjelenés éve: 2022
Kossuth Kiadó
regényes életrajz, női sors
négy csillag

Párizs, 1891. Marie már gyermekkorában arról álmodozott, hogy egy nap megszökik az oroszok által uralt és szorongatott Lengyelországból. Aztán húsz évvel később ez az álom beteljesül: Marie a Sorbonne-on tanulhat. Keményen kellett harcolnia ezért, mert a tudomány világában nem szívesen láttak nőt. Marie azonban tudja, mit akar. Minden ellenérzés ellenére beleveti magát a kutatásba – és az életbe. Amikor találkozik a sármos fizikussal, Pierre Curie-vel, a boldogsága kiteljesedik. A férfi lesz a nagy szerelme, az a szerelem, amit keres. Pierre-rel úttörő sikereket ér el. Ezért azonban magas árat kell fizetnie, és Marie nem is sejti, milyen tragikus sorscsapásokat tartogat még számára az élet.

Egy rendkívüli tudós, lázadó és szerelmes nő története, aki megváltoztatta a világot.

 

Teljes meglepetésként ért a regény felütése, hiszen azt vártam, hogy kronologikusan kapjuk meg Marie életét, ehelyett férje sírjánál találkozunk vele. A fülszöveg sem ezt említi, aztán hamar magyarázatot kapunk mindenre. Az egész kötet egy visszaemlékezés, ami a jelenbe van ágyazva, és mindig azokat a részeket kapjuk meg, amik példaként szolgálhatnak az aktuális beszélgetőpartnereinek. Ez nagyon emlékeztett Gill Hornby Austen kisasszony című regényére.

 

2022. április 10., vasárnap

Integráció és elfogadás, avagy a fogyatékosság miatt nem vagy kevesebb | Séverine Vidal & Manu Causse

A többségi társadalomról, mint kifejezésről nem hallasz addig, míg nem találkozol a kisebbséggel, azaz azokkal az emberekkel, akik szellemi vagy testi módon eltérnek az átlagostól. De miért ne lehetne őket teljesen normálisnak kezelni? Hiszen ők is emberek, és nekik is ugyanolyan céljaik vannak. Az ehhez szükséges érzékenyítést már gyerekkorban el kell kezdeni, amelyet Séverine Vidal és Manu Causse kétkezes regénye, a Bicebóca szívek is hangsúlyoz. Ez egy nagyon szép regény az elfogadásról és az álmok korlátok nélküli megvalósításáról, amely előkelő helyet foglal el a szívemben.


Eredeti megjelenés éve: 2017
Magyar megjelenés éve: 2018
Könyvmolyképző Kiadó
ifjúsági
öt csillag

Vlad új srác a suliban. Ha ül, csak gyönyörű szemét látja az ember, a szemébe lógó huncut tincsét, elbűvölő mosolyát.

De ha feláll és elindul, a térdei összekoccannak, a mozgása rendezetlen, egyensúlya ingatag: születésétől fogva mozgássérült. A jópofa, érzékeny és szókimondó fiú gyorsan barátokra tesz szert, akik szívvel-lélekkel mellé állnak, hogy megvalósíthassa álmát.

Lou, a szép szőke Lou is ott van közöttük, csakhogy vele kapcsolatban Vlad többre vágyik, mint egyszerű barátságra…

Egy friss hangú, szívmelengető történet szerelemről, barátságról, másságról, elfogadásról, amely bebizonyítja, hogy még ha két lábbal is (alig) áll az ember a földön, attól még elérheti a csillagokat.

 

Első meglepődésem a kötettel kapcsolatban, hogy milyen rövid, és ezen belül is több szemszögből tárja elénk az eseményeket. Ezzel azonban egyáltalán nem aprózta el az eseményeket, hanem inkább segített abban, hogy egy-egy problémán elmerengjünk. A formátum emellett elősegíti az iskolai óra keretein belüli feldolgozást, amire szerintem teljes mértékben alkalmas a regény. Egységenként jól körbejár egy-egy problémát, amit utána ki lehet vesézni. Szóval kedves osztályfőnökök és magyartanárok: érdemes ezzel a könyvvel foglalkozni.

 

Történetünk…

egy francia középiskolában játszódik, ahol az új tanévvel megjelenik az integrált oktatás. Létrehoznak egy külön osztályt a fogyatékosok számára, akik viszont mind egyedi kihívást jelentenek. Főszereplőnk, a remegő lábú Vlad bottal jár suliba, és elég határozott véleménnyel bír. Már a tanévnyitón bajba kerül, de katalizátorként is működik a személye. Egy tanévet követünk végig, amelyet Lou, a kiszemelt lány karaktere és a filmfesztiválra forgatott film sző át, de közben a többi szereplő is elfogadást tanul önmaga és a környezete iránt.

2021. augusztus 12., csütörtök

Cukorhab, hiszen nem minden szól a szenvedésről | Alice Oseman – Olvassunk graphic novelt #12

Eredeti megjelenés éve: 2019 - 2019 - 2020
Magyar megjelenés éve: 2022 - 2022
ifjúsági, romantikus, LMBTQ
öt csillag


Alice Oseman nevét – mint utólag kiderült – régebb óta ismerem, de a Heartstopper graphic novel-jével tavaly találkoztam először a magyar könyves Instagramon. Aztán Eszti, a booksflyingaround csatornáról is térítést indított a sorozattal kapcsolatban, így mindenképp a radaromon volt. A témája miatt azonban nem voltam biztos benne, hogy nekem való lesz-e, hisz eddig csak mellékszálként volt jelen az olvasmányaimban az LMBTQ szál. Itt viszont teljesen erre fókuszál a történet.

2021. május 8., szombat

LMBTQ történetek egy kis csavarral – Olvassunk graphic novelt #7


Még eléggé ismerkedem az LMBTQ történetekkel, amelyek mostanában lettek felkapottak. Ennél is, mint a különböző nemzetek irodalmával való ismerkedésnél, sokat segít, ha a magszokott témákban olvas az ember. Ezért is esett a választásom egy fantasyre és egy történelmi fikcióra, amelynél kevésbé tudok mellélőni.

2020. július 25., szombat

A sors fintora | Bauer Barbara


Ha már egy írótól a harmadik könyvet olvasod a hónapban, az mutat valamit. A leggazdagabb árvával Bauer Barbara meggyőzött arról, hogy további köteteket vegyek kézbe tőle, de A fényfestő tette fel az i-re a pontot. Mesterien ért ahhoz, hogy megindító történeteket tálaljon az olvasója elé, és egyáltalán nem kérdéses számomra, hogy minél több regényét át szeretném élni. Mert ezek inkább élmények, mint sem egy újabb pipák a várólistán.

Megjelenés éve: 2020
Jaffa Kiadó
történelmi, romantikus
négy csillag
Cecil Le Blanc Párizsban végzi művészeti tanulmányait. A fiatal nőt tehetséges festőnek tartják, mestere éppúgy büszke rá, mint a nevelőnője, akit anyjaként szeret. Minden adott ahhoz, hogy sikeres művészi pályát fusson be, és a magánéletében is boldog legyen. Már eddig is részese lehetett a francia főváros szellemi pezsgésének, elismerte és befogadta a művészvilág. Ám Cecil mégis úgy érzi, valami hiányzik az életéből, ami nélkül nem tud kiteljesedni sem a festészetben, sem a szerelemben.
„Légy türelmes. Meg fogod találni azt a helyet, azt a pillanatot, ahová be tudsz lépni magad is, és nem azt fested meg, ami előtted van, hanem amiben te is benne vagy. Ekkor leszel készen.” Cecilt a mestere ezekkel a szavakkal bocsátja útjára. És bár az egész világ nyitva áll előtte, az útja mégis Budapestre vezeti őt. Talán ez lenne a hely, amelyről a mestere beszélt? És az a bizonyos pillanat, az vajon mikor érkezik el?
Amikor Cecil az ’56-os forradalom utáni években megérkezik a magyar fővárosba, az élete különös fordulatot vesz. Lassan valósággá válik mindaz, amiről addig azt gondolta, hogy csak a fantáziájában és az álmaiban létezett. Felsejlik, majd kibomlik előtte egy különös történet, amely mintha réges-régen esett volna meg vele, és amelynek a szereplőit mintha csak az ő képzelete teremtette volna meg. Mégis ők voltak azok, akik átsegítették a legnehezebb pillanatokon, akik érte jöttek, ha rátört a magány, akik között békére lelt, ha harcok dúltak körülötte. Akik megmentették a lelkét attól, amit kisgyermekként nem élt volna túl.
Apránként rátalál mindarra, amire egész életében várt. Megismerkedik Endrével, a magyar építésszel, akihez sokkal több szál fűzi, mint hitte volna. Megérti, miért vonzotta annyira Magyarország. Az ország, ahol utoljára kisgyermek korában járt, és amelyre szinte már nem is emlékezett. És ahol végre felragyog az a fény, amelyben megláthatja önmagát. A saját történetét.

Szerettem elmerülni a lapokban, és bár az elején kicsit túlgondoltam a párhuzamos történetet, ami által hamar rájöttem bizonyos fordulatokra, mégis kíváncsi voltam, mit hoz ki belőle az írónő. Tetszetős lett, megindító, és szívet melengető regényt kaptunk a csodaszép külsőn belül. 

2019. augusztus 24., szombat

Hogyan találd meg önmagad | Kimberley Freeman


Szóval hol is kezdjem. Talán a találkozásunk történetével. Az jó bevezető lesz, hiszen minden ott kezdődött. Egy döntés, amelyet futtában hoztam meg. Már jó ideje nem néztem meg a leveleimet, főleg nem a kiadóktól jövőt. Minek, hisz úgyis lefoglal az egyetem. Ezer meg egy más dolgom van, nem hogy olvassak. Vagyis nem olyat, amit puszta szórakozásból tennék. De egy nap – nem is emlékszem, talán a nosztalgiától vezérelve – úgy határoztam, megnyitom mégis azt az elfeledett fület. Rendet rakok, gondoltam, nem árthat. A régiek között válogatva láttam, hogy nem maradtam le sok mindenről. Viszont nem szerettem volna egybe kitörölni az egészet. És aztán – már az újaknál nézelődve – rábukkantam Kimberley Freeman Csillagok az óceán felett című regényére. Nem is tudom, mi fogott meg benne először, a borítója vagy a fülszövege, melyek ugyan – véleményem szerint – nem illenek egymáshoz, mégis elérték azt, hogy kézbe vegyem. És milyen helyesen is tettem, hisz egy csodálatos utazással lettem volna szegényebb, vagyis inkább két egybefonódóval, anya és lánya életével.


Magyar megjelenés éve: 2019
Atheneum Kiadó
női sors, romantikus
négy csillag
1874-ben a vadóc és akaratos Agnes Resolute végleg elhagyja az észak-angliai lelencházat, ahol felnőtt. Távozása előtt tudja meg: édesanyja apró emléktárgyat, egy egyszarvú képét ábrázoló gombot hagyott hátra neki. Agnes abban a tudatban élt, hogy az anyja nem tudta eltartani, és ezért került lelencházba, csakhogy felismeri a gombot: a fenséges és gyönyörű Genevieve Breckby, egy helybeli nemesi család lányának kabátkájáról való. Agnes ugyan csak egyszer látta őt, de soha nem tudta elfelejteni. Kideríti, hogy Genevieve Londonban van. Agnes követi, és London nyomornegyedében tengődik, amíg megtudja, hogy Genevieve továbbutazott Párizsba. Agnes követi édesanyját, de egyre több mindenben kell csalódnia, mire végül Melbourne-ben rátalál Genevieve-re. De képes-e a nő olyan anya lenni, amilyennek Agnes szeretné?

~~~

Kezdetben nemigen értettem meg a történet logikáját. A változó szemszögek, különböző idősíkon történő cselekmények kusza egyvelege viszont a végére megvilágosodott minden. A jelenben játszódó cselekményszálat ugyan nem éreztem a jogosnak, a végén sem. Egyszerűen számomra felesleges volt a történész professzorasszony és főleg lánya életének ismerete. Annyit nem adott hozzá magához a fő történethez sem. Értem én, hogy keresik a levéltöredékeket, de azoknak tálalása másképp is megoldható lett volna. Így a történetük idegennek tűnt. Külön könyvben lett volna a helye.
A negatívum után – melyből nálam csak ez szúrt szemet – következzenek azok a részek, amelyek megfogtak, és előre vittek az úton. Először is maga a történet, hisz aszerint…

2017. december 10., vasárnap

Langdon professzor színre lép - Betekintő #15 | Dan Brown

Nem tudok ellenállni a régi könyveknek, mert ad egy:  befogadásra várnak. Ki az aki nem könyörül meg egy doboz leselejtezésre váró regényen. És ad kettő: olcsóbbak mintha boltban venném meg. Bár lehet, hogy kinézetre viharvertebbek, mint újonnan nyomott társaik, de a beltartalmuk ugyanaz, ami a regényeknél a legfontosabb dolog.
Már megértem, hogy miért kavart Dan Brown A Da Vinci-kód című regénye akkora port a maga idejében. Nem is annyira a könyv megjelenésekor, hanem a filmadaptáció elkészültekor. Mert van min elhűlni rajta, az biztos.

Magyar megjelenés éve: 2003
GABO Kiadó
thriller
négy csillag
A tanulmányi úton Párizsban tartózkodó Robert Langdon szimbólumkutatót telefonon riasztják egy késő esti órán. A Louvre idős kurátorát meggyilkolták a múzeumban, és érthetetlen kódot találtak a holtteste mellett. Miközben Langdon és Sophie Neveu, a tehetséges francia titkosírás-szakértő a rejtvény megoldásán dolgozik, elképedten fedezik fel a rejtett utalások nyomát Leonardo da Vinci műveiben – noha ezeket az utalásokat mindenki láthatja, a festő zseniálisan álcázta őket. A hagyományos thrillerregények kliséiből A Da Vinci-kód egyszerre villámgyors, intelligens és többrétegű; részletek sokasága és alapos kutatások hitelesítik. Az első oldalaktól a váratlan és elképesztő végkifejletig Dan Brown bestsellerszerző már megint mesterien bonyolítja a történetet.

Egyházi témához nyúl, valós alapot és létező és létező szervezetek vázol fel. Hipotézist állít be valóságként, mert nem lehet igaz. Ugye? Hitmegrengető megállapításokat tesz. Elgondolkodtatott, és megkérdőjelezett bennem dolgokat. Mert azt tudom, hogy Nyugat-Európában volt már történelemmódosítás, miért ne lehetne ez az egyházaknál is. Ameddig nem tudunk az időben utazni, addig ki ellenőrzi le, hogy vajon mi történt 2000 évvel ezelőtt.

2017. november 4., szombat

A Rosignol nővérek | Kristin Hannah

Az érzelmekkel teli könyvek nem biztos, hogy megfelelőek egy érzelmektől labilis időszakban. Éppen elég az embernek a maga baja, nem kell még itten a másét is a nyakába vennie. Talán ezért is olvastam olyan sokáig Kristin Hannah Fülemüle című regényét. Heves reakciókat váltott ki belőlem ez a csodálatos könyv. Valami ilyet vártam volna el a Veritytől.

Magyar megjelenés éve: 2016
Park Kiadó
történelmi fikció, női sors
öt csillag
Franciaország, 1939
Carriveau csendes kis falujában Vianne Mauriac férjétől, a frontra induló Antoine-tól búcsúzik. Nem hiszi, hogy a nácik megszállhatják Franciaországot, ám ez mégis bekövetkezik: menekülő franciák hordái érkeznek, teherautó-konvojok, tankok, az égboltot elsötétítik a repülőgépek, és bombák hullanak az ártatlan áldozatokra. Amikor egy német parancsnok rekvirálja a házát, Vianne a kislányával együtt rákényszerül, hogy egy fedél alatt éljen az ellenséggel. Élelem, pénz és remény nélkül, az egyre növekvő veszélyek közepette kénytelen egyik nehéz döntést hozni a másik után.
Vianne húga, Isabelle lázadó tizennyolc éves, aki az ifjúság nyughatatlan szenvedélyével keres értelmet az életének. Miközben párizsiak ezrei menetelnek a háború ismeretlen borzalmai elől, Isabelle találkozik a partizán Gaëtannal aki hisz abban, hogy a franciák az országhatárokon belül szembeszállhatnak a nácikkal, és szenvedélyesen egymásba habarodnak. Ám amikor a fiú elárulja, Isabelle csatlakozik az Ellenálláshoz, és többé hátra se néz: újra és újra az életét kockáztatja mások megmentéséért.
Kristin Hannah érzékenyen tárja elénk hogyan harcoltak a második világháborúban a nők. A Fülemüle két nővér története, akiket tapasztalataik, ideáljaik, vérmérsékletük és körülményeik elválasztanak egymástól, és mindketten saját veszélyes útjukon indulnak el a túlélés, a szerelem és a szabadság felé a németek által megszállt, háborútól szétszabdalt Franciaországban. E szívszorító regény a lélek erejének és a nők állhatatosságának dicsérete. Olyan könyv, amely mindenkihez szól, és egy életre szóló élményt nyújt.

~~~

Egy bő és részletes fülszöveg bevágása után nem tudnám olyan jól összefoglalni a cselekményt, mert annyi minden történik benne, hogy az megérne egy külön misét. Meg félek, hogy kihagynék belőle valamit vagy túl sokat árulnék el. Kísérőtöknek viszont szívesen jelentkezem a második világháborús hátországi túrán. Mert nem csak a fronton történnek borzalmak, mint azt A könyvolvajból és az Árnyalatnyi reményből már megtanultuk.
„Ha e hosszú élet során megtanultam valamit, az így szól: a szerelemben felfedezzük azt, akivé válni akarunk, a háborúban felfedezzük azt, akik vagyunk.”

2017. szeptember 30., szombat

Pikáns századelő | Octave Mirbeau

Miért adják ki újra a régen írt könyveket? Mi vezeti a kiadókat erre a döntésre? Legtöbbször a filmadaptáció, de szerintem témájának aktualitása is fontos. Octave Mirbeau Egy szobalány naplója című regény meglepett. Tudtam, hogy „régi”, azt viszont nem gondoltam volna, hogy kertelés nélkül sarkítja ki a korabeli gazda-cseléd viszonyt. És még a fordítás sem új, csak a csomagolás.

Magyar megjelenés éve: 1901
Kossuth Kiadó
női sors, társadalomrajz
négy csillag
Történetünk…
Céline szolgálólány életét írja le. Legújabb munkahelyén naplót kezd el vezetni, mert annyira unalmas az élete. Felidézi előző munkahelyeit, viszonyait és közben élné a mindennapjait, ami vidéken kevésbé mozgalmas. Egy helyen sem maradt hosszabban, nem szereti a kötöttségeket és az emberek is hamar az agyára mennek. Sosincs szerencséje vagy csak a világszemlélete ilyen. Sikerült vajon megállapodnia vagy pletykás cselédközvetítő válik belőle?

~~~

Nagyon jól szórakoztam olvasás közben. Teljesen új szemszögből mutatta be számomra a századelőt. Mert nem minden olyan tiszta és állhatatos. A felszín alá csak a cselédség láthat, akik ismerik uraik és űrnőik szeszélyeit. És micsoda szeszélyek léteznek. Volt olyan Monsieurje, aki mániákusan pucolta a cipőket, vagy egész nap rendezte a kertet, de mindegyikben ott volt a csábító.

2017. július 8., szombat

Elferdített igazság | Elisabeth Wein

Emlékezetembe vésődött Elisabeth Wein Fedőneve Verity borítója. Nem is annyira a rajta található motívumok miatt, hanem ez volt az első könyvek egyike, melynél megtapasztaltam, mi is az a blogturné. Aztán ez elraktározódott bennem. Olvastam én történelmi fikciókat a II. világháborúról, bár nem sokat. Azok azonban nagyon is tetszettek, és gondoltam, a Verity is közéjük fog tartozni.

Magyar megjelenés éve: 2015
Könyvmolyképző Kiadó
történelmi fikció, ifjúsági
három csillag
1943. október 11. Egy brit kémrepülőgép kényszerleszállást végez a náci megszállás alatt álló Franciaországban. A pilóta és utasa a legjobb barátnők. Egyikük megpróbálja túlélni. A másik már akkor elvesztette a játszmát, amikor még el sem kezdődött.
Gyönyörűen megírt, szívszorító regény egy felejthetetlen barátságról, amely a végtelen gonoszságnak is ellenáll.

Szeretem A könyvtolvajt maró humoráért, az Árnyalatnyi remény szívbe markoló igazságát, de a Verity tárgyilagossága távolságtartásra késztetett. Az érzelmek teljes hiánya nem indított el az együttérzés útján, és amikor szükségem lett volna rá, elhidegültem. Sokkolódni, sokkolódtam, de ennyi. Nem kapott meg magának.

2016. február 22., hétfő

A titokzatos Ashmole 782 | Deborah Harkness

Mindig is voltak összeesküvés elméletek, olyan emberek, akik hittek a mágiában és a sötétség teremtményeiben, vagy legalább álmodoztak róluk. A legtöbbjüket kinevették, őrültnek tituláltak, de rosszabb esetben máglyán égették el. Mi van azonban akkor, ha mindez nem csak kitaláció, hanem maga a valóság? A Mindenszentek trilógia első részében éppen egy ilyen világ tárulkozik ki előttünk megannyi csodájával és veszélyével.

Carthaphilius Könyvkiadó, 2011
urban fantasy
négy csillag
Diana Bishop, az alkímia történetével foglalkozó fiatal történész - aki akarata ellenére lett boszorkány, és azért választotta a tudományos pályát, mert így kíván megszabadulni e terhes örökségtől - az oxfordi Bodley könyvtárban ráakad egy titokzatos, elveszettnek vélt könyvre, az Ashmole 782 névre hallgató kéziratra.
Rajta kívül azonban más túlvilági lények, démonok és vámpírok is ott nyüzsögnek a könyvtárban, és az ő érdeklődésüket is felkelti az eltűnt kötet, mert olyan titkokat sejtenek benne, amelyek meghatározóak lehetnek a teremtmények - azaz a nem-emberek - sorsára nézve. Azt is meg szeretnék tudni továbbá, hogy a boszorkány-történésznő miként bukkanhatott rá erre a kivételes ritkaságra.
A Diana körül gyülekező túlvilági teremtmények központi figurája egy ezerötszáz éves vámpír, Matthew Clairmont, aki mellesleg az oxfordi egyetem professzora és az Angol Tudományos Akadémia tagja. Ők ketten elhatározzák, hogy megfejtik az eltűnt kézirat titkát. Deborah Harkness regénye ennek az izgalmas vállalkozásnak és kettőjük kapcsolatának története.

Ez a könyv jó mintapéldája annak, hogyan keverjük össze a mágiát a tudománnyal úgy, hogy nem egy tepsinyi sületlenséget kapunk eredményként, hanem igenis realitás közeli megoldásokat. 

2015. december 15., kedd

Orgyilkos novíciák #3 - Annith ártatlansága

Elérkezett ez is. Búcsút kell mondanom egy jó történelmi romantikus sorozatnak, de megérte befejeznem. Még októberben sikerült A halál szépséges szolgálólányai trilógia első és második részét olvasnom, melyek nagyon tetszettek. Mindegyik a maga nemében különleges.

Maxim Kiadó, 2015
fantasy, történelmi romantikus
öt csillag
Annith izgatottan várja, hogy küldetést kapjon, hogy ő is Mortain istenség szolgálóleánya lehessen. Csendben figyeli, ahogyan különleges képességű novíciatársnői elhagyják a kolostort, és küldetésre indulnak a világba, hogy beteljesítsék a Halál istenének komor, végzetes utasításait. Türelmesen vár, hogy mikor kerül rá a sor. Ám legsötétebb félelmei válnak valóra, amikor rájön, hogy az apátasszony neki nem szán feladatot, hanem azt akarja, ő legyen a zárda Látnoka, vagyis magányban és szüzességben kell leélnie hátralévő életét a kolostor kőméhébe zárva. Annith ezt elmondhatatlan árulásnak tekinti, hisz egész életében arra készült, hogy orgyilkos lehessen. Ezért saját kezébe veszi sorsát. Ebben segítik a hellequinek, a megváltásra vágyó elátkozott lelkek, valamint a nőket és ártatlanokat védelmező Arduinna istennő papnői is. Annith megszökik a kolostorból, a breton udvarba megy, ahol Anne hercegnő és hívei éppen a francia invázió elleni stratégiáról tanácskoznak.
A kolostor meggondolhatta magát, de ez nem jelenti azt, hogy ő belenyugszik.

2015. október 29., csütörtök

Orgyilkos novíciák #2 – Sybella szenvedélye

Nagyon nehéz bizonytalan környezetben felnőni. Nem elég mindent megtanulni a világból, még a saját testi épségünkért is aggódnunk kell. Mai könyvem, a Sötét diadal Robin LaFeverstől, főhősnője is nehéz cipőben jár, amely kihat egész életére, de nem menekülhet el előle.

A XV. századi Franciaországban Sybella az elkeseredéstől és a gyásztól félig eszét vesztve érkezik a halál titkos kolostorába. A halál szolgálólányai készségesen menedéket adnak neki. A segítségnek azonban ára van…
Sybellát, akinek természetes tehetsége van a halál és a csábítás művészetében, a kolostor legveszélyesebb fegyverei között tartják számon. Ám ezek az orgyilkos képességek nemigen vigasztalják, amikor újra vissza kell térnie abba az életbe, amely kis híján megőrjítette. És miközben Sybella maga a halál istene által kovácsolt fegyver, a cél érdekében az istenség kénytelen lehetetlennek tűnő küldetésre indítani a lányt. Amikor a halál szolgálólánya a várbörtönben váratlan szövetségest talál, vajon a bosszún kívül talál magának mást is, amiért érdemes élni?

2015. október 26., hétfő

Orgyilkos novíciák #1 - Ismerkedés Ismaevel

Franciaországról mindig az ármánykodás, az intrikák és a hatalmi harcok jutnak eszembe. Mai történetem, a Gyilkos kegyelem Robin LaFeverstől bár jóval az ország egyesítése és Richelieu bíboros cselszövése előtt játszódik, mégis ugyanaz az érzés kerülgetett.

A késő tizenötödik században Mortain, a halál istene, kiválasztja a fiatal Ismae-t, hogy legyen a szolgálója és orgyilkosa. Egy távoli szigeten álló kolostorban a többi hozzá hasonló lánnyal együtt megtanulja a ravasz hadviselés és nőies művészetek minden fortélyát, így semmi nem akadályozhatja abban, hogy teljesítse küldetését, és végrehajtsa a halál istenének parancsait.
A kolostor a válsággal küzdő bretagne-i udvarba rendeli a lányt, ahol a gyanakvó nemes, Gavriel Duval szeretőjének szerepét kell eljátszania. Ismae-nek itt meg kell tapasztalnia, hogy nincs felkészülve nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a szívét fenyegető új érzelmekre sem. Képes lesz elhárítani a hercegségre leselkedő veszélyt? Fel tudja deríteni az árulónak hitt Duval valódi szándékait? Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét?