A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kisregény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kisregény. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. július 25., péntek

Nick és Charlie kapcsolatának zsengéje | Alice Oseman

Nick és Charlie a Heartstopper ikonikus párosa, akik a képregények lapjain már közel kerültek hozzám. A pályafutásukat azonban sokkal hamarabb megkezdték, ugyanis mellékszereplőként már Alice Oseman Solitaire – Pasziánsz című regényében is felbukkannak. Ehhez a könyvhöz két kiegészítő kötet is készült, amelyek közül a Nick és Charlie üt el leginkább a jól ismert sorozattól. De a felszín mögé tekintve már én is sokkal megértőbb vagyok vele.

 

Eredeti megjelenés éve: 2015
Magyar megjelenés éve: 2023
Könyvmolyképző Kiadó
romantikus
három csillag

A hiánytól jobban szeret a szív, igaz?

Mindenki tudja, hogy Nick és Charlie a tökéletes pár, és elválaszthatatlanok. De Nick most egyetemre megy, Charlie pedig végzősként a suliban marad. Ahogy közeledik a búcsú ideje, mindkét fiúban felmerül a kérdés: vajon elég erős a szerelmük ahhoz, hogy túléljék a különválást? Elvégre az első szerelem ritkán tart örökké…

 

Ez egy hat fejezetből álló kisregény, amelyben felválta kapunk részeket Nick és Charlie szemszögéből. Számomra Nick továbbra is megmaradt, mint egy nagy és ölelni való plüssmedve, aki roppant lelkes attól, hogy egyetemre mehet. Mindezt mindenki tudtára is adja, és ugyan néha sok, de az izgatottsága teljesen megérthető, hiszen egy új élethelyzetbe fog kerülni, és az ezzel járó feszültséget így vezeti le. Egyedül a durcázásával nem tudtam egyetérteni, de ezzel is igazából csak emberibbé vált, hiszen mindenki hibázik.

 

Charlien már sokkal inkább bosszankodtam, aki egy igazi drámakirálynőként viselkedik. Teljesen feleslegesen problémázik olyan dolgokon, amiket meg lehetne beszélni, de nem, neki ezt a Tumblr-ön kell kibeszélnie vadidegen emberekkel. Ezek főként a távkapcsolati nehézségekben merülnek ki, de Charlie önbizalomhiánya abban is megmutatkozik, hogy tehernek gondolja magát a mentális problémáival. Olyan érzésem volt, hogy hiába játszódik időben a Heartstopper után, mégis ugyanazokkal a problémákkal foglalkozik, amiket ott már sokkal jobban megoldott. Ez is azt mutatja, hogy mennyit is fejlődött a szerző.

 

2024. december 29., vasárnap

Charlie és a karácsony | Alice Oseman

Karácsonykor nemigen szoktam a témába vágó köteteket olvasni, mert engem sokkal inkább a téli könyvek érdekelnek. Tavaly azonban megesett az, hogy a véletlen folytán kettő ilyen is sorra került. Az egyik Alice Oseman This Winter – Az idei tél című kötete volt, amely a Pasziánsz sorozatához tartozó, közvetlenül a fő történet előtti karácsonykor játszódó kisregény.

 

Eredeti megjelenés éve: 2015
Magyar megjelenés éve: 2023
Könyvmolyképző Kiadó
ifjúsági
négy csillag

Az idei tél kemény Tori, Charlie és Oliver Spring számára. Mindannyian igyekeznek a lehető legkevesebb drámával átvészelni a karácsony napját. Olivernek ez azt jelenti, hogy Mario Kart-ozik a bátyjával és a nővérével, Tori és Charlie számára pedig azt, hogy maguk mögött hagyják az elmúlt néhány hónapot.

Vajon ez a karácsony szétszakítja a Spring családot, vagy elkezdi összekovácsolni őket?

Érzékeny látkép a 21. századi diszfunkcionális családokról, akik szeretik egymást, de fogalmuk sincs, miként fejezzék ezt ki.

 

Hangulatában a Heartstopper és a Pasziánsz között helyezkedik el, ezért is esett jobban, mint az utóbbi. Mivel folyószövegről van szó a képregénypanelek helyett, így Charlie magába fordulásai is látványosabbak. Viszont rájöttem arra, hogy ugyan érdekelnek Springék, de nálam egyértelműen Nick viszi a prímet, aki feltűnésével mindent bearanyoz.

 

Az írónő három szemszög segítségével meséli el az ominózus karácsonyt. Torival kezd, aki önmagát hibáztatja Charlie érkezési zavara miatt. Aztán egy ponton Charliera váltunk át, mikor elege lesz a családjából, és inkább elmenekül otthonról. Lezárásként pedig a kis Oliver szösszenetét olvashatjuk, aki gyermeki ártatlanságával csodálkozik rá a világra, ami a legcukibb dolog az egész könyvben. Jó, azért a mopszkölyökkel egyetemben.

 

2024. június 2., vasárnap

A múlt kétszer csenget | Gabriella Eld

Most már mindent értek, legalábbis ami a Legendák a Bagolyvárosból sorozat körüli rajongást érinti. Gabriella Eld mindegyik kötettel újabb és újabb aspektusát hozza be az általa kitalált neonfénnyel teli világból, és mindehhez pedig a szereplői repertoárt is mesterien bővíti. Ugyan már a Húsevők ketrecét is élveztem, de számomra már egy hangyabokányit túlment a brutalitási küszöbömön, A lányok titkos élete viszont minden szempontból is tökéletes volt.


Eredeti megjelenés éve: 2020
Főnix Könyvműhely
disztópia, urban fantasy
négy csillag

#3 Húsevők ketrece

 

Alaska Jones sosem hitte, hogy ez vele is megtörténhet.

Most meg itt ül megkötözve egy Adottságkereskedő lakásán, és várja, hogy eladják, mint egy darab húst.

London és Oliver Green veszélyesek; Igornál és Kasjánál ezt senki se tudja jobban az egész Impériumban. Az adottságuk ellen mit sem ér egy élő tükrökép vagy egy másodpercnyi jövőbe látás, ráadásul a törvény keze közül is mindig kicsúsznak.

Amikor az Adottságkereskedők betoppannak a tetoválószalonba, és elviszik Alaskát, Igor tudja, hogy még az életénél is többet kockáztat, ha ki akarja szabadítani őt. Meg kell küzdenie a nővérével, a régi szerelmével, azokkal a veszélyes titkokkal, amiket sose mondott el senkinek, és egy olyan Adottsághasználóval, aki mellett labdába se rúghat.

Még mielőtt az egyetlen barátját pénzzé tennék a negyvenegyes kerület legmélyén.

 

Ez egy roppant lendületes kötet, ahol az események mellett a szemszögeket is gyakran váltogatta az írónő, így nagyon résen kellett lennem, nehogy lemaradjak valamiről. Maga a bonyodalom Alaska elrablásából áll, de a történet sokkal inkább a Blankenschift és Green testvérek összecsapásáról szól. A konfliktusuk a múltban gyökerezik, ahol elég sok verekedésről mesél, illetve a jelenben sem mentes a brutalitástól. Viszont mikor azt hiszed, hogy nem lehet durvább, midig tud meglepetést okozni.

 

2024. május 31., péntek

Báránybőr és pesztonka | Gabriella Eld

Vannak azok a könyvek, amelyeket magadtól csak nézegetnél, de valószínűleg sosem jutnál el oda, hogy ténylegesen el is olvasd, ha nem lenne egy barátod, aki az arcodba nyomja, hogy ez márpedig jó lesz. Gabriella Eld Legendák a Bagolyvárosból sorozata is ilyen a számomra, amelyet Rékától kaptam kölcsön, aki szintén személyes ajánlásra kezdett bele, szóval ő is csak folytatta a hagyományt.


Eredeti megjelenés éve: 2018
Főnix Könyvműhely
disztópia, urban fantasy
négy csillag

#1 Talpig feketében

 

Az Impérium legfőbb alapszabálya: az Adottsághasználókat el kell távolítani a társadalomból.

Amikor Igor Blankenschwiftet a katonai rendőrök elkapják az utcán, bilincsbe verik és megkínozzák, tudja, hogy óriási bajban van. Akár a rábízott, titkos küldemény, akár az addig sikeresen rejtegetett adottsága az ok, menekülnie kell, erre pedig az egyetlen esélye egy öngyilkos akció.

Alaska Jones tizennégy napja ki sem lépett a lakásából, amikor egy feketébe öltözött idegen beesik az ablakán. Egyvalamit biztosan tud: ha a katonai rendőrség utoléri, Igor halott ember lesz, és őt is gondolkodás nélkül magával rántja.

Mindezek tetejébe érkezik a fenyegetés, amely rengeteg ember pusztulását ígéri, és veszélyesebb, mint ahogy azt a két Adottsághasználó fiú a legmerészebb álmaiban gondolta volna…

 

Rövidségéből kifolyólag nem teketóriázik sokat a könyv, és már a nulladik fejezettel berántott. Pörgőssége miatt olyan érzésem volt, mintha akciófilmet néznék. A figyelmemet pedig sikerült végig fenntartania amellett, hogy remekül szórakoztam rajta. Bírom az írónő stílusát.

 

2024. május 26., vasárnap

Ember és gép barátsága | Martha Wells

Sajnos magyar viszonylatban kevésbé népszerűek a kisregények, pedig nem kell feltétlen 300+ oldal ahhoz, hogy valami maradandót alkosson az ember. Éppen emiatt jelent meg Martha Wells Az Öldöklő-naplók sorozatának harmadik és negyedik része egy gyűjteményes kötetben. Ezt az összevonást egyébként bölcs döntésnek tartom, ugyanis a Trójai protokoll számomra kicsit gyengébbre sikerült, amit viszont a Kilépési stratégiának sikerült ezt ellensúlyoznia.

 

Eredeti megjelenés éve: 2018
Magyar megjelenés éve: 2022
Fumax Kiadó
sci-fi
négy csillag

„KI HINNÉ, HOGY ENNYI ERKÖLCSI DILEMMÁVAL JÁR EGYÜTT, HA VALAKI SZÍVTELEN GYILKOLÓGÉP?”

Mindenki kedvenc embergyűlölő BiztEgysége nem pihen a babérjain. Szinte üldözik a veszélyes helyzetek, pedig ő csak annyira vágyik, hogy hagyják békén, hadd legyen minél messzebb az emberektől és maradjon minél több szabadideje. Azok a sorozatok nem nézik meg magukat, ugyebár…

A Trójai protokollban a SzürKrisz cég elleni per elakadt. A hatóságok csak a sötétben tapogatódznak a túlságosan is hatalmasra nőtt vállalat ügyében, így Öldöklő eldönti: segít a hiányzó bizonyíték megszerzésében még akkor is, ha ezért egy univerzum háta mögötti terraformáló állomásra kell utaznia.

A ciklus negyedik történetében, a Kilépési stratégiában Öldöklő megpróbálja rendezni bonyolult kapcsolatát dr. Menszával, ám a független rendszerhez tartozó Megóvás vezetője úgy tűnik, nem elérhető, sőt, valószínűleg egyáltalán nincs biztonságban… BiztEgységünknek vissza kell merészkednie a Céges Perem veszélyes világába, hogy megmentse az egyetlen embert, akit talán a barátjának nevezhet.

Martha Wells az összes nagy sci-fi díjat elnyerte már fergeteges humorú, egyben a science fiction legnagyobb kérdéseire választ kereső sorozatával. Ez a kötet, amely a harmadik és negyedik részt egyben tartalmazza, fergeteges lezárást nyújt az Öldöklő-naplók ciklusnak.

 

2023. szeptember 9., szombat

Kisbogár | Bauer Barbara

Az élet rendjén nem tudunk változtatni, és előbb vagy utóbb érnek minket veszteségek. Bauer Barbara Az átutazó című kisregényében édesapja halála utáni gyászát vetette lapokra, amelyből süt az őszinte fájdalom, de ugyanúgy a gyógyulásként is használja. Egy nagyon fontos könyv, amelybe teljességében nem tudtam magam belehelyezni, viszont éppen emiatt vagyok szerencsés. Ha eljön az az idő, akkor viszont tudni fogom, hova nyúljak.

 

Eredeti megjelenés éve: 2023
Jaffa Kiadó
lélektani, gyászfeldolgozás
öt csillag

Születés és halál. A kezdet és a vég. Valóban e két pont között élünk? Vagy éppen ezt írja át egy különös találkozás?

Élet. Két állomás – a születés, amikor a világ készen áll a változásra, amit létezésünkkel magunkkal hozunk, és a halál utolsó sóhaja – közötti pillanatok sora.

Az átutazó mesélője, aki az emlékei között bolyong, válaszokat akar. Miért? Miért akkor, miért úgy, miért őt? Választ akar a kérdésekre, noha tudja, hogy az egyetlen, aki meg tudná felelni őket, már nem teheti, hiszen halott. Így a maga mögött hagyott életben keresi a válaszokat.

Új és új kérdések között őrlődik, amelyeket a távolodó idő diktál. Meg akarja változtatni a megváltoztathatatlant. Le akarja győzni, el akarja üldözni, meg akarja ölni… a halált. Az átutazót. Aki jön, megkeseríti a mindennapokat, majd távozik, elragadva, ami kell neki, és onnantól az élet része lesz. Ott van minden fotón, ünnepnapon, régi bútorok között, az utcán, a temetőben, egykori facsemetékben, kopott emlékekben, lezárt és nyitva maradt történetekben, hangokban, ízekben… a zsigerekben. Éjszaka. És nappal. Két mosoly között. Elsírt és elfojtott könnyek között. De sosem fedi fel magát igazán

Mígnem eljön egy váratlan pillanat. Egy különös beszélgetés kezdete.

BAUER BARBARA négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző misztikus belső utazásra hívja az olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle.

 

A felnőttkor kezdetén számomra még távolinak tűnik a szülők elvesztése, de ha már csak belegondolok, mély szomorúság uralkodik el rajtam. Ugyanezt éreztem a kötet olvasása közben, hiszen akarva-akaratlanul is belehelyeztem magam. Nem sírtam, de lettek volna helyek, amik indokolták volna. Emellett azonban vannak a könyvnek boldog pillanatai is, mert a jó dolgokra érdemes visszaemlékezni.

 

2023. augusztus 6., vasárnap

Egy óvó-droid kalandjai | Martha Wells

A sci-fi számomra a kísérletezések színtere, hiszen a keményvonalas irányzatát mozgókép formájában inkább fogyasztom, minthogy olvasnék róla. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs meg bennem a vágy, mert a képzelőerőm mindig örül egy kis tornának. Martha Wells Az Öldöklő-naplók sorozata pedig tökéletes bemelegítésnek számít, hiszen kisregényekkel indít, ami kevésbé megterhelő, valamint rövid időn belül el lehet dönteni azt is, hogy szeretnénk-e tovább kísérletezni.

 

Eredeti megjelenés éve: 2017
Magyar megjelenés éve: 2018
Fumax Kiadó
sci-fi, thriller
négy csillag

#1 Kritikus rendszerhiba

 

A jövő emberisége felett nagyvállalatok uralkodnak, minden egyes bolygóközi küldetést csak a cég szerelhet fel, és csak ők hagyhatják jóvá. A felfedező csapatok saját biztonságuk szavatolása érdekében mindig a cég által delegált biztonsági androidok társaságában utaznak.

Sajnos egy olyan társadalomban, ahol a szerződéseket rendszerint az nyeri el, aki a legalacsonyabb összegért bármit elvállal, a biztonság nem éppen elsődleges tényező.

Mint például azon a távoli bolygón, ahol egy csapat tudós éppen felszíni vizsgálatokat végez a céges biztonsági droid felügyelete alatt. Ez a BiztEgység azonban már korábban feltörte saját vezérmodulját, és öntudatra ébredt. Magára csak Az Öldöklőként gondol – bár ezt azért nem hangoztatná, ha megkérdeznék.

Az embereket viszont mélyen lenézi, és csak arra vágyik, hogy legalább addig mindenki békén hagyja, amíg rájön, kicsoda is ő valójában. Azonban amikor egy másik, bolygójukhoz közeli küldetés tagjaival megszakad a kapcsolat, a tudósokra és Az Öldöklőre hárul a feladat, hogy kiderítsék, mi történt velük.

 

Előzetesen leginkább az alapszituáció fogott meg, azaz hogy van egy droidunk, aki feltörte a biztonsági rendszerét, és ahelyett, hogy mindenkit megölne, arra használja, hogy szabadidejében sorozatokat nézzen. Ez már önmagában elég arra, hogy felkeltse az érdeklődésemet, de emellett azt is hallottam róla, hogy humoros, így egy könnyed kikapcsolódásra számítottam tőle. Ugyan kevésbé volt vicces, mint amire számítottam, de idővel Öldöklőnk is fejlődik benne.

 

2023. május 21., vasárnap

Útmutató egy diktatúra kiépítéséhez | George Orwell

Hangoskönyvként olvastam legelőször George Orwell Állatfarm című regényét. Már akkor is tetszett, de sokkal inkább a történetre koncentráltam, mintsem a részletekre. Újra kézbe véve azonban hatalmasat ütött, és repült a kedvencek közé.

 

Eredeti megjelenés éve: 1945
Magyar megjelenés éve: 1984
(Állati gazdaság címmel)
szatíra, társadalomkritika
öt csillag

MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL.

 

Orwell 1943-44-ben írott műve minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol major a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát. A maguk igazgatta farmon élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak az eszméi. A Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A szerző a „Tündérmese” alcímet adta regényének, mely eredetileg a sztálini korszak szatírája volt, de az emberek és az állatok minden diktátor alatt ugyanolyanok.

 

Művészi pontossággal mutatja be a diktatúrák kialakulásának modelljét, miközben olvasóként csak fogtam a fejemet. Ez egy szatíra, így mindent felnagyít, de elemeiben mégis felfedezhető a valóság, akár a jelen történései is. Állatokat szereplőként használva viszont kortalan tanmesévé teszi, így ameddig léteznek diktátorok, klasszikus mivolta mellett mindig aktuális lesz.

 

2023. április 10., hétfő

Az Újszövetség színfalai mögött | Colm Tóibín

Az Újszövetség főbb történései – vallásoktól függetlenül – a köztudatban élnek. A leírtakról azt tartják, hogy valós eseményeket mutatnak be, de azért be kell látnunk, hogy a könyvek szerzői biztosan éltek az írói szabadsággal. Colm Tóibín Mária testamentuma című kisregénye Jézus édesanyjának monológja, ahol a fontos mozzanatok mellett Szűz Mária gondolatait is megismerhetjük.

 

Eredeti megjelenés éve: 2012
Magyar megjelenés éve: 2015
Park Kiadó
történelmi fikció
négy csillag

Ismerd meg Máriát. Az anyát, akitől elvették a fiát, és elveszejtették. Az asszonyt, aki száműzötten él, aki után olyanok leselkednek, akik szentként őriznék fia emlékét. De ő másképp emlékszik. Miközben a legendák falat emelnek, ő a fejébe veszi, hogy elmondja a világnak az igazságot, amelyhez görcsösen ragaszkodik. Ismerd meg Máriát, aki fölkavaró, bátor monológjában nem szégyelli megmutatni esendő emberségét.

 

Első körben szeretném leszögezni, hogy ez egy fikciós mű, aminek nem tiszte a vallási kérdésekbe firtatása. Sokkal inkább az adott korszakra és az ismert jelenetek hátterére fókuszál. Kell hozzá egy bizonyos fokú nyitottság, hiszen az író által megformált karakterek nem mind a jól megszokott jellemvonásokat kapták. Én történelmi aspektusból fogtam meg az egészet, és nagyon érdekesnek találtam a színfalak mögötti rész megismerését.

 

Történetünket…

az idős Mária meséli el, akit fia halála teljesen összetört. Ketten vigyáznak rá öregségében, akik kihasználják az asszony ismereteit saját könyveik megírásában. Édesanyja szemszögéből követjük végig Jézus felnövekedését és tevékenységét, aki leginkább csak megfigyelője az egésznek. Próbálná megmenteni, de a Megváltó nem kerülhette el a sorsát, mert sem a zsidó vallási vezetők, sem a Római helytartóság nem nézte jó szemmel a munkálkodását.

 

2023. január 14., szombat

A nagybetűs Döntés | Bauer Barbara

Mindenki találkozott már azokkal a motivációs könyvekkel, amik az életed jobbátételét célozzák meg, ám ezek a kötetek helyenként kissé töményen próbálják lenyomni az ember torkán az okosságokat. Mi van azonban, ha mindezt irodalmi köntösbe csomagolja az ember? Bauer Barbara Az idegen című kisregényével kilépett az általa megszokott formátumból, és olyat alkotott, amelyet akár egy nehezebb napon is elő tudok venni, hogy a benne feldolgozott témákon elmerengjek.

 

Eredeti megjelenés éve: 2022
Jaffa Kiadó
misztikus
öt csillag

Hol kezdődik az élet, és meddig tart? Miért éppen ott vagyunk, ahol élünk? Miért éppen azokkal találkozunk, akik aztán meghatározzák az életünket? Mi tervezünk, vagy egy terv részei vagyunk?

Vannak kérdések, amelyekre nincsenek válaszok – talán nem is keressük őket. A hétköznapok monotonitásában élünk, beletörődve a sorsunkba, bizonygatva önmagunknak, hogy boldogok vagyunk. De a szavak mögött feltörnek a könnyek, és szabad estéink magányában a sorsunkat kísértő apró játszmákban leljük örömünket. Az idegen mesélőjével azonban megtörténik az, ami kevesekkel. Éppen hazafelé tart egy átlagos nap után, amikor hirtelen különleges társaságban találja magát.

Négyen várják, hogy megmutassanak neki valamit, és közben döntés elé állítják. Négyük közül az egyik előlép, és felfedi magát, de felfed egy utat is, amely életeket szel át, születéseket és a halálokat köt össze, miközben rámutat a lényegre – ami nem más, mint a szerelem.

Szerelem, halál, születés és sors. Körforgás. Spirál, amely egyre feljebb és feljebb visz a beteljesülés felé. Le nem tett életek, porrá zúzott emlékek sora, amelyek újabb és újabb kihívások elé állítanak minket.

Bauer Barbara négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző ezúttal misztikus belső utazásra hívja olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle.

 

Ez egy kicsi könyv. Nem csak a terjedelmét tekintve, hanem a mérete is elüt az általam olvasott korábbi Jaffás kiadványoktól. Ez egy kísérletezés. Az írónő ugyanis egy különleges kisregénysorozat nyitott meg vele, amelynek középpontjában a találkozások állnak. Ez egy belső út. Mondhatni, hogy unalmas, mert nem történik benne semmi izgalmas, nekem mégis megmelengette a szívemet.

 

2022. december 30., péntek

Tökéletes ismerkedés | Moskát Anita

A novellák rövidségükből adódóan tökéletes betekintést nyújtanak az író stílusába, amely alapján el tudod dönteni, hogy szeretnél-e más műveivel is megismerkedni vagy sem. Moskát Anitát egy ideje kerülgetem, pedig a Horgonyhely már itt ül a polcomon, de féltem belevágni. Instagramon aktívan követem az írónőt, ahol meg szokta osztani a megjelenő novelláit. Ezek közül már párat olvastam, és ezért is örültem meg A hazugság tézisei megjelenésének, amely kilenc novella mellett egy kisregényt is tartalmaz.

 

Eredeti megjelenés éve: 2022
Gabo Kiadó
fantasy, sci-fi
öt csillag

Mi történik, ha belenézel a fekete monitorba? Hogyan őrzik meg a hátországban maradó családtagjaikat a háborúba vonuló katonák? Milyen, ha a halott apa tudata az okosház rendszerébe költözik? Hazugságokból felépülő életek és világok jelennek meg ebben a novelláskötetben: fizikai törvényeket szerződésekkel manipuláló jogászok, fénylő istengyereket váró leányanyák, áldozatot követelő tavak és hazugságokból városokat emelő építészek. Moskát Anita olyan, mint a kötet kisregényének szerződéskötője: pontosan ismeri a valóságot, hogy aztán a paraméterek átírásával új valóságokat hozzon létre. Első regénye 2014-ben jelent meg, és az eltelt évek alatt a magyar fantasztikus irodalom egyik legeredetibb és legizgalmasabb írójává vált. A Horgonyhely, majd a Zsoldos Péter-díjat nyert Irha és bőr c. regényei mellett számos novellája jelent meg antológiákban, zsáner- és szépirodalmi magazinokban. A hazugság tézisei ezek legjobbjaiból és új írásokból válogat.

 

Nagy kedvencem lett a kötet, ahol mindegyik novella odaszegezett a lapokhoz. Egyedül a Rügyeid okozott nehézséget, de szerintem újraolvasásnál másképp fognak majd hatni a történetek. Tetszettek a világok, amelynek keretei között érdekes témákat jár körbe, görbe tükröt tartva a társadalmi problémáknak. Általánosságban nyugodt szituációkból indulunk, de mindig eljön egy pont a cselekményben, ahol megborítja a harmóniát. Szájtátva csodálkoztam a húzásain, amely a kisregényben még inkább megérintettek.

 

2022. december 26., hétfő

Karácsony a gázlámpák fényénél | Mimi Matthews – Olvassunk "in English"

Eddig még sosem kötöttem össze magamban a karácsonyt és a 19. században játszódó kosztümös drámákat, bár anno a Büszkeség és balítélet 1995-ös BBC adaptációját is két ünnep között láttam. Jelenleg Mimi Matthews A Holiday by Gaslight című kisregénye elindított egy olyan úton, hogy én márpedig kisasszonyos szívmelengető történeteket akarok olvasni.

 

Eredeti megjelenés éve: 2018
történelmi romantikus
öt csillag

A Courtship of Convenience


Sophie Appersett is quite willing to marry outside of her class to ensure the survival of her family. But the darkly handsome Mr. Edward Sharpe is no run-of-the-mill London merchant. He's grim and silent. A man of little emotion--or perhaps no emotion at all. After two months of courtship, she's ready to put an end to things.


A Last Chance for Love


But severing ties with her taciturn suitor isn't as straightforward as Sophie envisioned. Her parents are outraged. And then there's Charles Darwin, Prince Albert, and that dratted gaslight. What's a girl to do except invite Mr. Sharpe to Appersett House for Christmas and give him one last chance to win her? Only this time there'll be no false formality. This time they'll get to know each other for who they really are.

 

Végtelenül aranyos és bájos ez a történet, amire Avilda hívta fel a figyelmemet. Maga a cselekménye nem bonyolult. Adott egy férfiú, aki udvarol egy lánynak, aki azonban két hónap után kiadja az útját, mert ezidő alatt nem tudta rendesen megismerni. Végül adnak egymásnak még egy esélyt, hiszen úriemberünk hivatalos a hölgyemény családjának vidéki karácsonyozására, amelynek végén mindkettőjüknek dűlőre kell jutnia a másikkal kapcsolatban.