De mitől lesz valaki igazán zsidó? | Anne C. Voorhoeve

A második világháborús történetek nagy fegyvere az érzelmi sík hangsúlyozása, amely az olvasók bevonásának egyik legjobb eszköze. A láthatatlan fény után azt hittem, hogy Anne C. Voorhoeve Liverpool Street című regénye is hasonlóan nagyot fog szólni – magamnak fel is tettem a kérdést, hogy tényleg szeretném megint szétszakítani lelkemet –, de aztán végül mégsem érintett meg annyira ez az amúgy megrázó könyv, mint számítottam rá.

 

Eredeti megjelenésé éve: 2008
Magyar megejelnés éve: 2015
Könyvmolyképző Kiadó
ifjúsági, történelmi
három csillag

1939 tele, Liverpool Street vasútállomás, London. Egy tizenegy éves berlini kislány, Ziska Mangold leszáll a vonatról. Nem akármilyen vonat ez, hanem egyike azoknak a gyermektranszportoknak, amelyek közel tízezer fiút és lányt menekítettek ki a náci Németországból. Ziska pontosan tudja, mit akar: amint lehet, ki kell juttatnia a szüleit és legjobb barátnőjét, Bekkát is. Ám nem sok ideje marad, a gyilkos háború már előreveti árnyékát. Ziskára egy idegen család, egy idegen nyelv, honvágy és bizonytalanság vár – de egyúttal élete legnagyobb kalandja is. Hét évvel később pedig meg kell hoznia egy nehéz döntést.

Anne C. Voorhoeve izgalmas, lebilincselő regénye azokról a zsidó gyerekekről szól, akiket a náci uralom alatt a szüleik nélkül „transzportáltak” Angliába, nevelőszülőkhöz. A szerző rendkívüli beleérzéssel veti papírra Ziska Mangold történetét, aki eleinte nem is tudja igazán felfogni, mit jelent zsidónak lenni.

Szokatlan látásmód, megindító történet a megmenekült gyermekek sorsáról.

 

Ez már a második könyvem az írónőtől, és olvasás közben nem egyszer eszembe jutott, hogy elsőre sem ment minden zökkenőmentesen. Míg azonban a Lily átmegy a falon című regénynél nem volt összehasonlítási alapom a téma miatt, itt a kötet egy egész hadseregnyi élménnyel állt szemben. Az Arany Pöttyös besorolást ismét nem értettem, mert szintén erősen ifjúsági könyvről beszélünk.

 

A hársfaágak csendes árnyán | Anne C. Voorhoeve

Gimnázium alatt elég komolyan foglalkoztam a német nyelvvel, ezáltal a kultúrájukkal és a történelemükkel is, de ezidáig könyvben csak a második világháborúról olvastam. Aztán megláttam Anne C. Voorhoeve Lilly átmegy a falon című regényét, és tudtam, hogy a kettészakított Németország a másik olyan téma, amiről nagyon szívesen olvasnék. Bár a regény ifjúságibb volt, mint amire a besorolásából sejtetni lehetett, mégis hitelesen adta át, milyen is lehetett a kettészakított Németország.

Eredeti megjelenés éve: 2004
Magyar megjelenés éve: 2017
Könyvmolyképző Kiadó
ifjúsági, történelmi
három csillag

1988. A tizenhárom éves Lilly bepakolja a hátizsákját. Jénába készül, az NDK-ba. Ott él ugyanis csodálatos nénikéje, Lena a férjével és a gyermekeivel – csak ők maradtak Lillynek, miután édesanyja meghalt.

Ám annyira azért nem egyszerű dolog Nyugatról Keletre költözni. Nemcsak a bürokrácia emelte falakat kell lerombolnia, hanem a keletnémet rokonok életét beárnyékoló múlttal is meg kell küzdenie. Lilly azonban nem hagyja magát elijeszteni, és egy új világot sikerül meghódítania magának.

 

Többet vártam volna tőle, mégis a hatása alá kerültem. Olvasás közben végig a Das Leben der Anderen (A mások élete) című Oscar-díjas film járt a fejemben, amelyet földrajzórán néztünk még meg, és szintén hasonló időszakban játszódik. Több témával is foglalkozik, mint például a szülők elvesztése, az árvaság feldolgozása vagy a család fontossága, de leginkább az NDK és az NSZK közti ellentét feszül végig a könyvön.

 

Történetünk…

egy retrospektív elbeszélés, amelynek igazából csak az előszóban és az epilógusban van jelentősége. Főhősnőnk, Lilly egy bentlakásos iskolába kényszerül, mert édesanyának kiújul a rákos betegsége, és nem sokkal később bele is hal. A temetésre azonban ellátogat a nagynénje is Jénából, aki az egyetlen élő rokona, de egy fal választja el őket egymástól, így nem fogadhatja örökbe. Lilly azonban ebbe nem akar beletörődni, és megszervezi a szökését egy nem megszokott útvonalon, hiszen ő az NSZK-ból az NDK-ba akar eljutni, amely szintén nem egy könnyű dolog. Ám csak a karácsonyt tudják együtt tölteni, mert csak rövid időre kap vízumot. A történelem azonban az ő malmukra hajtja a vizet.