Eddig még sosem vettem
kezembe egy könyvet sem a General Press Romantikus regények sorozatából, pedig
stílusában még illenének is hozzám. Valamiért azonban ennek a sorozatnak az
olvasóközönsége a fejemben negyven feletti anyukák gyülekezeteként élt, akik
ábrándokba menekülve szeretnének romantikát átélni. Tudom, ez elég mély előítéletet
sugall, viszont én is változok a korral. Jelenleg három ilyen kötet csücsül a
polcomon, melyek közül először Elisabeth Camden Túl az álmokon című regényét
olvastam el.
![]() |
Magyar megjelenés éve: 2016 General Press Kiadó romantikus, történelmi fikció három csillag |
Luke Callahan az egyik
legbefolyásosabb és legtehetségesebb politikus a képviselőházban, ám
forrófejűsége miatt egyik napról a másikra kegyvesztetté válik. Mindenáron
tönkre akarja tenni az ellene tevékenykedő házelnököt, ezért Anna segítségét
kéri, hogy minél több információt gyűjthessen össze a férfiról.
A két fiatal együtt
igyekszik felvenni a harcot az őket fenyegető erőkkel szemben, és kisvártatva
kiderül: több bennük a közös vonás, mint ahogy azt kezdetben hitték. Ámor nyila
megsebzi a szívüket, de maguk sem tudhatják, hogy múltbéli sérelmeik, illetve a
titok, amelyet megfejteni kívánnak, engedi-e beteljesülni az álmaikat…
Nem is tudtam, mit várjak
el a regénytől. Eredetileg a fülszövege fogott meg, hiszen a főhősnőnk egy
könyvtárban dolgozik, amely titokban (vagy épp nyíltan) minden könyvmoly álma. Még
a korszakkal se voltam tisztában, nemhogy az országgal. Washington D. C. –
1897. Századfordulós Amerika. Nem is olyan rossz, hisz ebben a korban játszódnak
az Ambrózy kötetek is, csak a helyszín más. Így azért lettek elvárásaim.