Tinédzserévek | Louisa May Alcott

Louisa May Alcott a tanmesék koronázatlan királynője, aki sokat merít a saját életéből, ami miatt nem egyszer éreztem azt, hogy személyesen ő szól ki nekünk a lapok közül. A Jo fiai a méltán híres Kiasszonyok sorozatának záróakkordja, amely a Fiatalurak kisebb mélyrepülése után képes volt enyhíteni az ejtett csorbát, és bár messze nem ér fel az első két részhez, mégis örültem, hogy ismét több időt tölthettem a számomra oly kedves szereplőkkel.

Eredeti megjelenés éve: 1886
Magyar megjelenés éve: 2006
Lazi Kiadó
klasszikus
három csillag

Hála az öreg Mr. Laurence örökségének, tíz évvel az alapítás után Plumfield főiskolává nőtte ki magát. A régi növendékek ifjakká, illetve bájos és törekvő fiatal hölgyekké serdültek, akik a maguk útját járják a nagyvilágban. Ám egy fiatalnak ugyanannyi a gondja-baja, mint egy gyereknek, és ilyenkor kiderül, hogy ők még mindig Jo „fiai”…

 

Előzetesen nem volt sok kedvem kézbe venni a kötetet, mert még élénken élt bennem a harmadik rész okozta megdöbbentő élmény. A motiváció hiánya miatt sokat tologattam, ami egyáltalán nem bizonyult hibás döntésnek, ugyanis további tíz év telt el az időben, és a megismert gyerekek immár a tinédzserkorukat tapossák. Ami viszont a leginkább jót tett a regénynek, hogy visszavette a gyerekektől a mesélés jogát, és többnyire Jo szemszögén keresztül látjuk az eseményeket. Ugyan a vége fele kezdett megint kicsúszni az elbeszélés a kezei közül, és kicsit összecsapottnak tűnt. Az elköszönés viszont igazán érzelmesre sikeredett.

 

A könyv leginkább találkozásokról és összeölelkezésekről szól, amelynek köszönhetően rengeteget beszélgetnek benne. Kalandok hiányában legtöbbször ezek a diskurzusok viszik előre a történet fonalát. Előkerül benne többek között a szerelem és az önmegvalósítás, de minden igazából arra hegyeződik ki, hogy mennyire is fontos a jó nevelés. Ugyan a cím Jo „fiaira” utal, de nem maradnak ki a női kérdések sem, mint a szavazati vagy épp a tanuláshoz való jog, de ugyanúgy előkerül az önállóság is.

 

Iskolaévek | Louisa May Alcott

Louisa May Alcott a Kisasszonyok történetét a szívembe zártam, melyet a Jó feleségekkel kiegészülve piedesztálra emeltem, emellett pedig 2019-es adaptációt is imádtam. Mindezen élményekkel a hátam mögött magas elvárásokkal vágtam neki a Fiataluraknak, amely ugyan kapcsolódik az előbb említett két regényhez, hiszen felbukkannak benne bizonyos szereplők, a fókusz mégsem rajtuk van. Ezt ugyan előre tudtam, de a mértékével nem voltam tisztában, és éppen emiatt csalódtam egy kicsit ebben a kötetben.

 

Eredeti megjelenés éve: 1871
Magyar megjelenés éve: 2006
Lazi Kiadó
klasszikus
három csillag

A March család kalandjai folytatódnak. Jo March nem is lehetne boldogabb: van két kisfia, ráadásul egy tucat tanítványa a plumfieldi rendhagyó iskolában, melyet férjével, Bhaer professzorral együtt vezet. Ám a fiúknak megvan az a tulajdonságuk, hogy örökké bajba keverednek, még akkor is, ha a jószívű, kedves Marchék viselnek gondot rájuk. Zűrzavar és kalandok kísérik a fiúk útját, amíg megtalálják helyüket Plumfield közösségében.

 

Ez sokkal inkább egy szabad történetfolyam, mintsem egy konkrét ívre felépített regény. Mindezt maga az írónő is beismeri egy ponton, de ettől még számomra összeszedetlennek hatott, és nehézkesen is olvastam. Mert ha előzetesen egy novellafüzérre számítok, akkor teljesen másképp állok hozzá.

 

Történetünk roppant egyszerűen bemutatható. Az egész Jo és férje koedukált iskolájában játszódik, ahova a saját és a rokongyerekek mellett szegény sorsú, de tehetséges ifjak is bekerülhetnek. Eme sereglet mindennapjait követjük végig, ahol a tanulás mellett természetesen a csintalanság sem maradhat el.

 

Ugyan ma már kevésbé aktuális a regény tanulsága, de akkori szemmel nagyon modern gondolatnak számított, hogy a fiúk és a lányok közösen tanulhattak. A felnőttek leginkább csak szóval nevelnek, és a verést mellőzik, ami szintén eléggé előrehaladott gondolat volt akkortájt. Az írónő emellett nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati oktatásra is, ugyanis a fiúk tarthatnak állatot és lehet saját veteményesük is, a lányok pedig egy kisméretű konyhában sajátíthatják el a főzés tudományát.

 

Tényleg minden révbe ér? | Louisa May Alcott

Vannak ilyen berögződéseim, hogy bizonyos könyveket bizonyos időszakokra tartogatok. Az egyik ilyen, hogy őszi és téli könyveket a kapcsolódó évszakokban vagyok hajlandó olvasni, ami azok mozgalmassága miatt lehet, hogy évekig csúsznak. A másik a hosszú könyvek helyzete, amelyeket szeretek nyugodt időszakomban olvasni, amikor nem csak napi 50-100 oldalt tudok olvasni. A harmadik viszont a teljesen indokolatlan, de mégis kötöm az ebet a karóhoz. Ez utóbbi kategóriába tartozik bele Louisa May Alcott Jó feleségek című regénye. A Kisasszonyokra 2021 nyarán kerítettem sort, az őszi Könyvhéten meg is vettem a folytatását, de kereken egy évet pihentettem a polcon, mert szintén a nyaralásunkra tartogattam. Megmagyarázható ez a viselkedés? Nem, hiszen nagyon szerettem az első részt, és logikusan bele kellett volna vetnem magam a folytatásba. De néha nem kell a logikát keresni.

 

Eredeti megjelenés éve: 1869
Magyar megjelenés éve: 1925
Lazi Könyvkiadó
klasszikus
öt csillag

Vidám sürgés-forgással kezdődik Louisa May Alcott lebilincselő meséje: esküvőre készül a család. Három év telt el a Kisasszonyok óta, felserdültek a March lányok, és nagy várakozásokkal tekintenek a jövőbe. Meg az új asszonyok gondtalan derűlátásával vág neki a házasságnak, de mikor rá kell jönnie, hogy a családi élet nem egy szakadatlan ünneplés, anyja szelíd, de határozott irányításával és kijózanító tapasztalatokkal felvértezve igyekszik elérni a családi és anyai boldogságot. Húga, Jo felölti a „tollnoki toalettet”, és ismét megostromolja az írói hivatás csúcsait, Amy, a kis „dáma”, a művészetnél is nagyobb értékekre bukkan rá külföldi utazásai közben. Csupán az alázatos kis Beth nem kívánkozik sehova a családi otthon falai közül, és bár az ő terhe a legnagyobb, végül ő is megtalálja a békét.

Ez a meglepetésekkel teli, megható és mulatságos könyv méltó betetőzése a kedves „kisasszonyok” történetének.

 

Nem tudom, hogy jól tettem-e, hogy nem a filmet néztem meg először. Volt egy pont, ahol nem értettem az írónő döntését, így maradt bennem egy keserű érzés a könyvvel kapcsolatban. Utólag azonban kezdem átértékelni az eseményeket, hiszen végülis minden jól alakult, és talán tényleg nem illettek annyira össze, mint azt én képzeltem róluk.

 

Történetünk…

három év elteltével veszi fel a fonalat, mikoris épp Meg esküvőjére készülődik a March család. A családfővel kiegészült sürgés-forgás után azonban ismét lecsendesedik az élet, Jo továbbra is ír, Amy nagyon élvezi, hogy March néni kedvében járhat, Beth pedig gyengén ugyan, de tesz-vesz odahaza. Mindenki fejlődik, tanul önmagáról és másokról, hibázik, ami ugyanúgy az élet rendje, mint a siker. Kiszakadva a megszokott környezetből világot is látnak, hogy hazatérve érett döntéseket tudjanak hozni. Vajon mindenki megtalálja a neki rendelt békét és boldogságot?

 

Mivel rengeteg érzés kavarog bennem egyes fordulatokkal kapcsolatban, így előre szólnék, hogy most nem kíméllek meg benneteket ezektől. Éppen emiatt saját felelősségre olvassátok tovább, ha esetleg vakon szeretnétek belemenni a regénybe.

 

Négy lány Ámerikában, avagy tanmese a szorgosságról és a szeretetről | Louisa May Alcott

Louisa May Alcott nevével először könyvmolyságom hajnalán, a Lazi Kiadós könyvek elején található megjelent köteteknél találkoztam, de valószínűleg sosem veszem kezembe, ha nem jött volna ki belőle 2019-ben egy könyvadaptáció. Az írónő még L. M. Montgomerynél is kevesebb figyelmet kap, pedig a Kiasszonyok van olyan jó, mint az Anne otthonra talál. Sőt nekem még jobban is tetszett ez a testvéri szeretetről, a szorgosságról és a szűkös körülmények elfogadásáról szóló tanmese.

Eredeti megjelenés éve: 1868
Magyar megjelenés éve: 1923
klasszikus, családregény
öt csillag

Louisa May Alcott bőségesen merített gyermekkorának emlékeiből, amikor megírta minden idők egyik legnépszerűbb romantikus regényét a négy March lányról, akik egy New-England-i kisvárosban élnek.

Meg, a legidősebb csinos, és igazi hölgy szeretne lenni; a tizenöt éves Jo, az esetlen lázadó, írói ambíciókat dédelget; az érzékeny, törékeny, tizenhárom éves Beth a muzsikát szereti; Amy tizenkét éves, szőke és gyönyörű.

Otthoni kalandjaik, igyekezetük, amellyel a család jövedelmét próbálják növelni, barátságuk a szomszéd Laurence családdal és későbbi szerelmeik ma is lebilincselik üdeségükkel, fordulatos és izgalmas történetükkel az olvasót.

 

Majd 100 évvel az első magyar megjelenés után vettem kezembe a Kisasszonyokat, amely 1923-ban még Négy leány címen jelent meg. Nagyon meglepődtem, hogy ennek ellenére kevésbé ismert ez a regény, amihez az amerikai polgárháborús helyszín közrejátszott. Viszont a Lazi 2004-ben felkarolta ezt a klasszikust, és azóta is érkeznek a kiadások belőle. Talán ezért is jutott el hozzám ilyen későn, hiszen a 19. századi regényekkel édesanyám ismertetett meg, aki azokat még fiatalkorában olvasta. A Kisasszonyok pedig teljes mértékben megbújt a Brontë és az Austen regények árnyékában.