Mit csinál az író, miután sikeres lesz? Ír. De mit csinál előtte? Túlél – környezetet, társadalmat, mindent –, és csak kevesebb százalékban ír. Házal, mert szeretné, ha olvasnák a műveit, és csak a szerencsén múlik, hogy ezt elérje. Vagy mégsem?
Még decemberben hallgattam meg egy Böszörményi Gyulával készült interjút, amely közben született az az elhatározásom, hogy az évet mindenképp kedvenc íróimmal szeretném zárni, többek között vele. Arra viszont nem számítottam, hogy megvisel majd a birtokomban lévő még olvasatlan könyve, a Kucó és más életszilánkok.
 |
| Kiadás megjelenének éve: 2019 Könyvmolyképző Kiadó önéletrajz, novella négy csillag |
Böszörményi Gyula József Attila-díjas író 1964-ben született. Aztán valamicskét élt családban, de leginkább kórházakban, egészségügyi intézetekben, szociális otthonokban múlatta az időt. És közben írt. Megírta, amit látott, hallott, tapintott, érzett. Mi pedig most csokorba szedtük önéletrajzi írásait – íme.
A könyv hét írást tartalmaz, hat novellát és a címben is megemlített kisregényt, mely ugyan már megjelent kétszer is, mégis nagyon nehezen lehetett megszerezni. Ezért is örültem, mikor kiderült, hogy kiadják ismételten. Hisz már híres, most már biztos meg fogják venni és el fogják olvasni.
Mindegyik írást életében megtörtént események ihlettek, amiről informálódva teljesen más szögben tűnnem k fel emberek és helyzetek. Például a Pöttyös-ben a hírhedt apjával játszik, aki később otthagyta őt és az édesanyját. A nagyapját és Olgi nénit kifejezetten kedveltem. Mindketten pozitív személyiségként tűnnek fel, az egyik mint a sajnos korán meghalt szövetséges, a másik meg mint képzeletének fejlesztője. Szerintem Olgi néni is közrejátszott abban, hogy ilyen élénk képzelőereje lett a kis Gyulának. Ezek a családi képek nem árasztanak magukról idillt, de mindenképpen jobb helyzetben volt így, mint utána.
Az elmegyógyintézetes történek a Kucóban teljesednek ki, de már előtte is kaphatunk bepillantást ebben a teljesen elzárt világba. Kitűnt a többi közül, hiszen ő „csak” járni nem tudott, míg a többieknél nagyobb volt a baj. Nyomasztó légkör lepi el a lapokat, ezért is kellett idő, mire megemésztettem. A Kucóban ugyan nem Ő a történet főhőse, mégis mintha megtaláltam volna az ottani intézet lakói közt.
A kisregény nyelvezete egyszerű, tanulatlan jelleget mutat. Főhősünk, Tamás az intézet egyik lakója, aki nem hüje, mert az udvar rendbetartása a munkája, és csak azért alszik benn, mert árva. Ez csak részben igaz, mert kiderül ő is ugyanolyan jogon tartózkodik benn, mint a többiek, talán kicsit kevésbé problémás. Távcsövet ad nekünk, kik a Nagy Életben vagyunk, hogy milyen lehet az ő kis világuk. Elképesztő volt olvasni, hogy mennyire rossz körülmények között élnek, hogy mennyire nem figyelnek rájuk nem csak a nővérek, hanem a saját családjuk. Határozottan türelem, kedvesség és jó szív kell hozzájuk, melyet Feri bá birtokol a leginkább.
Tetszett a címben szereplő hely gondolata, hisz volt egy hely, ahol Tamás gondolkodhatott. A történet elbeszélése is érdekes, hiszen a „fejezetek” között jegyzetek is találhatók, amik tisztábbá teszik a képet. Ezeket a feljegyzéseket az a pszichológus készíti a siralmas helyzetről, akivel Tamás rendszeresen beszél.
Tovább nem is csűröm a szót. Engem megviselt, hiszen magas szintű empátiával rendelkezem, de ettől függetlenül teljes mértékben megérte elolvasni. Legalább a sok habos-babos történet mellett kaptam egy pofont is a való életből.
 |
| Saját fotó a borító belsejéről |
Zárásként pedig következzen pár kedvcsináló idézet a könyvből:
„Vajon érti-e mit akarnak tőle? Vajon a béna láb párosul-e kóros hülyeséggel?”
~~~
„– Boldog ember lehet – mondja aztán.
– Nem tudom – vonom a vállam. – Inkább boldogtalan.– Nincs különbség – legyintett Johann.”
~~~
„– Haggyad mán, tejjesen hüjének néz minket.– Ez nem igaz, fijúk! – mongya a főjorvos úr.– De az – gyön a Gúszi –, mer maga is tuggya, hogy gyíkosság az, mikó épelméjű mozgássérűtteket hüjék közé csuknak.”
~~~
„Én ijenkó sajnálom a hüjéket, me nem tehetnek arró, hogy hüjék, me őket így csináták.”
~~~
„Azé nem túl jó ez a gyemekotthon. Csak az apának meg az anyának jó, akik tuggyák hova berakni a hüje gyereküket. És jó a Nagy Életbe a sok nómális fejű embenek, akik nem is akarják látni, hogy vannak hüjék, meg nagyfijúk a tolókocsiba is.”
~~~
„Amikó kédesztem a rohangálást, akkó is így beszét, me asztet monta, hogy ebbe az óságba az embeek mán régen megszogták, hogy rohangáni, meg a fejüket fogni, hogy „hú, de nagyon rossz nekünk”, asztat mindig könnyebb, mint dógozni.”
~~~
„Me a gyemekek csak azé csúfónak, me még kicsik és buták. Meg még főleg azé is, me azok a hüje annyuk meg aptyuk nem magyarázták meg nekijek, hogy nem mindenki egyfóma, de azé ha másmijen a fómája, attól még nem biztos, hogy hüje.”
~~~
„Integrálható-e az abnormitás a normális társadalomba?
Normális társadalom? Vicc” Illúzió!”
