Sokáig csak ide-oda
tologattam Jane Stubbs Thornfield Hall lángokban című regényét, amely Charlotte
Brontë Jane Eyre történetének színfalak mögötti változata. Az alapmű se lett
anno kedvencem, tetszett ugyan, de nem varázsolt el. Ezért sem siettem ennek a könyvnek az elolvasással.
Aztán Jasper Fforde A Jane Eyre-esete meghozta a kedvemet hozzá, és végül
nekiálltam eme régóta porosodó könyvem olvasásának. Kellemesen csalódtam benne,
érdekes volt bepillantani a híres helyszín kulisszáiba, és nem mellesleg
megismerhettem az őrült Mrs. Rochester sorsát is, akit már eddig is inkább
áldozatnak tartottam, mint bűnösnek.
![]() |
| Magyar megjelenés éve: 2015 Lazi Könyvkiadó romantikus három csillag |
Charlotte Brontë Jane Eyre
című regényének lelkes olvasói minden bizonnyal jól emlékeznek a porig égett
épületre, a halálba ugró tébolyult nőre, és az őt megmenteni igyekvő, közben
súlyosan megsebesülő Mr. Rochesterre – de fel tudják-e vajon idézni az idős
házvezetőnő alakját?
Az angol írónő, Jane
Stubbs Mrs. Fairfaxet teszi meg narrátornak – az ő szemszögéből élhetjük át
újra a sötét titkokkal teli regényt. Biztos, hogy minden úgy történt, ahogy a
fiatal és a világ dolgaiban járatlan Jane leírta? Nem lehet, hogy az orránál
fogva vezették – és nem csak azt titkolták el előle, hogy a ház urának már van
felesége?
Továbbá: biztosan annyira
elvadult és bomlott elméjű az emeletre zárt első feleség, Bertha, mint a
Brontë-szöveg alapján hisszük? És ha igen, vajon mi juttatta őt ebbe az
állapotba? Mr. Rochester valóban ártatlan áldozat – vagy csak a naiv és fülig
szerelmes nevelőnő hiszi annak? És tényleg úgy gyulladt ki az épület, ahogyan a
lódító kocsmáros a meggazdagodva visszatérő Jane-nek elmesélte?
E könyvből választ
kaphatunk mindezen kérdésekre, egyben kiderül, hogy a házvezetőnő mégsem olyan
együgyű és jelentéktelen, ahogyan a Jane Eyre alapján tűnt, és az emeletre zárt
asszony rejtélyes gondozójával, Grace Poole-lal szövetkezve sokkal nagyobb
szerepet játszott a kibontakozó eseményekben, mint ahogyan azt elsőre
gondoltuk.
Érdekes volt, vitt magával
a cselekmény, ami ugyan nagyrészt leírásokból tárul elénk, ám ezt elég
olvasmányosan teszi. Mrs. Fairfax visszaemlékezéseit követhetjük, aki maga lesz
a könyv narrátora. Az epizodikus történet lehetővé teszi, hogy főbb pontokon
keresztül ismerhessük meg a szereplőket, és láthatjuk rajtuk, hogy az idő
mennyit is változtat rajuk. Ezek a betekintések idővel sűrűsödnek, viszont a
könyv így is tizenkét évet ölel fel.
