A titkok megkeserítik a kapcsolatokat,
mikor kiderülnek. Addig azonban a tudatlanok teljes nyugalmával éli az ember az
életét. Ugyan feltűnnek neki a furcsaságok, de nem tulajdonít nekik nagy
jelentőséget. Jessie Burton Die Magie der kleinen Dinge [magyar címe: A babaház
úrnője] című regényével is valahogy így voltam. Szerettem olvasni, érdekelt is
a története, de aztán egyre több minden derült ki, és egyre inkább kezdtem
ferde szemmel nézni a regényre.
![]() |
| Eredeti megjelenés éve: 2014 Magyar megjelenés éve: 2015 misztikus, történelmi három csillag |
Mindazt, amit látsz,
játéknak veszed.
Amszterdam, 1686. A
tizennyolc éves Petronella Oortman a városba érkezését követően elfoglalja
helyét dúsgazdag kereskedő férje, Johannes Brandt oldalán. Hamarosan rá kell
azonban ébrednie, hogy az élete nem pontosan olyan lesz, mint amilyennek
elképzelte, és hogy a Brandt-ház szívfacsaró titkokat rejteget.
Miközben kétségbeesetten
igyekszik eligazodni a bonyolult viszonyok között, felbukkan egy titokzatos
személy, egy miniatűrkészítő, aki rejtélyes küldeményeivel mintha csak az ő
sorsát igyekezne egyengetni.
Jessie Burton a női sors
és a szabadságvágy örök témáit járja körül, miközben regényének lapjain
megelevenednek a tizenhetedik század végi Amszterdam hétköznapjai.
Olvasás közben olyan érzésem volt, mintha fátylon keresztül
látnám a világot. Megvezetett engem is rendesen, viszont volt olyan is, amire a
lepel lehullása előtt rájöttem. Viszont valami hiányzott ebből az amúgy izgalmas
sztoriból.
