Traumák feldolgozása és a döntések szabadsága a nők életében | Bauer Barbara

Bauer Barbara nagyrészt fikciós köteteket ír, de akaratlanul is belerak önmagából egy szeletet a történeteibe, amellyel sokkal mélyebbé és magával ragadóbbá varázsolja őket. Az eddig megjelent műveire visszatekintve engem is ezek váltak nagy kedvencé. A Vörös posztó című regénye is csatlakozott ehhez a körhöz, amelyben a Találkozások kisregények után ismét egy lelki utazásra invitál minket, ahol több nő sorsán keresztül követhetjük a traumák feldolgozását. 

Eredeti megjelenés éve: 2023
Jaffa Kiadó
családregény, női sors
öt csillag

Körösi Laura háromgyermekes, boldog házasságban élő ötvenes nő. Az élete ugyan izgalmaktól mentes, de talán éppen ezért gondolja úgy, hogy ennél többet nem is kívánhatna magának. Férje sikeres építész, a három fia közül az egyik egyetemre jár, a másik nősülni készül, a harmadik lázadó kamaszévei előtt áll. Laurának nincs más dolga, mint egyengetni a gyerekei útját, és segíteni férje munkáját. Nagy ritkán mégis rátör egy sosem élt élet utáni nosztalgikus vágy. Ilyenkor elmegy a nagyanyjához, és szétnéz a dédnagymama festményei között a padláson.

Laura gyermekkorát a dédnagymamája, nagymamája és édesanyja hármasában töltötte, a három nő hallgatással teli, feszült kapcsolata között egyensúlyozott, miközben fogalma sem volt, mi okozza az örvényt a felszín alatt. Legjobban a dédnagymamájához kötődött, a bohém, ifjúkorában színésznőnek készülő, később minden örömét a festésben kiélő asszonyhoz.

Hosszú évek teltek el, mire Laura teljesítette egykori ígéretét, és a dédnagymama festményeiből kiállítást szervezett. Arra azonban nem számított, hogy minden egyes kép a saját múltjának egy darabja, minden egyes szín egy emléktöredék, a képekhez tartozó elbeszélések pedig lassan kibontakozni engednek egy évtizedekre hallgatásba burkolódzott történetet.

Titkok, elhallgatás. Vajon mi okoz nagyobb lelki terhet: a kíméletes csend, vagy a kimondott, olykor kegyetlen valóság?

Bauer Barbara új regénye a négy asszony történetén keresztül egy generációkon átörökített, mélyen elzárt trauma útját követi végig a tragédia pillanatától a felismerés napjáig, a II. világháború végjátékától napjainkig.

 

Megindító, magával ragadó és roppant tanulságos. Bár korban még elég távolt álltam főszereplőnktől, Laurától, mégis mintha együtt éltem át volna vele a nehézségeit. Ehhez hozzájátszott a katalizátor szerepe is, hiszen általa ismerhetjük meg háromgenerációnyi nő sorsát, akikkel viszont életük különböző pontjain találkozunk. Mindegyiküknek másképp volt nehéz, de a kihívásaikból Laura erőt tud meríteni, ha már nem mindegyiküknek volt ehhez elég bátorsága.

 

Történetünk…

egy nap eseményeit öleli fel, amikor is Laura dédnagymamája kiállítását látogatja meg még a megnyitója előtt. A képek által rég elfeledett családi titkokra derül fény, a galéria vezetőjének, Ádámnak a segítségével pedig a saját életében vet számot. Vajon egy édesanya viselkedése mennyiben befolyásolja a lánya sorsát? Vajon egy nő tényleg csak a családja szolgálatának él vagy lehetnek saját vágyai?

 

Forrás: Pinterest

 

Már az első fejezet alapján tudtam, hogy ez egy érzelmes utazás lesz. Gondolatok segítségével építi fel az alapszituációt, és csak lassan emeli be a szereplők neveit és a párbeszédet. Ez a sejtelmesség a múltbéli szálon végig megmarad kiegészülve képek és színek kavalkádjával, amely a jegyzeteimben is megannyiszor felbukkant.

 

Az írónő már a Fényfestőben is foglalkozott a festészettel, de abban a regényében annyire nem fogott meg az a szál. Emiatt egy kicsit tartottam tőle, de aztán kiderült Lauráról, hogy hozzám hasonlóan ő sem bánik jól a ecsettel, bár nála ennek inkább az anyja az oka. Ennek köszönhetően együtt fedezhettük fel a dédnagymamája festményeit, amelyhez a regény végén még egy jegyzék is található. Emellett pedig kapunk egy örömfestős jelenetet, amely teljesen felszabadulttá teszi a hangulatot.

 

A kötetben nagy szerepet kap az anyaság és annak lelki vetülete. Laura teljesen belesüppedt a mindenkit kiszolgáló édesanya szerepébe, aki még a karrierjét is képes volt feladni a családjáért. A gyerekeinek él, hiszen eleve nehezen fogantak meg, valamint a vetélés miatt örökbe is fogadtak. Mindig talál mentséget, hogy miért épp nem magával foglalkozik. Leginkább azonban az őszinteség és a bátorság hiányzik belőle, amelyet szépen lassan felépít ebben a regényben.

 

Az önfelfedezésben Laura legnagyobb segítsége Ádám, aki tükröt tart neki. Úriemberünk képes nagyon beletrafálni a dolgokba, de közben végig tapintatos marad. Sorsuk több szálon is összekapcsolódik, és a nő által Ádám is próbálja a saját múltját feldolgozni azzal, illetve a segítségnyújtás egyfajta vezeklés is számára. Nagyon szerettem a finomságát és a vonzerejét, igazi gáláns lovag, akivel ugyan lesz egy kis szikra, de mindez sokkal inkább csak rádöbbentés erővel bír Laura számára.

 

Forrás: Pinterest

 

Fontos szerepet játszanak a regényben az életkori változások. Laura élete felénél jár, és nehéz elfogadnia a teste változásait. A szemüveget igyekszik kerülni, le-föl veszi állandóan, bár igazából csak azzal lát rendesen. Hőhullámokkal is küzd, és nehezen találja a helyét. Ugyan magam még nem tartok ebben az életszakaszban, de el tudom képzelni, hogy mennyire tud a könyv testszeretettel foglalkozó része segíteni az érintetteknek.

 

Olvasás közben nem egyszer eszembe jutott a Mothballs című képregény, amely szintén nagy hatást gyakorolt rám. Mindkét kötetben a múltbéli családi traumák jelenre gyakorolt hatását látjuk, de a Vörös posztóban sokkal inkább csak felsejlik a háttérben. A dédi alakjától indul el az egész lavina, de ő lesz a generációkon átívelő kapocs is. Van itt énekesnő, a háború elől vidékre menekülő édesanya, a szovjet megszállás alatt megerőszakolt lány és a nem várt gyermek, akik férfi támasz nélkül mind-mind önmaguk voltak kénytelenek boldogulni. Látszik, hogy az írónő elmélyült ebben a témában, és mindezen tudását élvezetesen tudta átadni.

 

Bauer Barbara regényeiben vannak bizonyos visszatérő elemek, amelyek egyfajta easter eggként is felfoghatók. Egyrészt ilyen a vidéki falu, amelyről nekem egyszerre A feketerózsa hangulata jutott az eszembe. A másik Olaszország, amely a Fény a dombok mögött-ben játszott fontos szerepet. Végül pedig mindenképpen meg kell említenem Karády Katalint, aki az Elsuttogom százszor után itt is megjelent.

 

Zárásként pedig szeretném megemlíteni az Utószót, amely van annyira megható, mint maga a regény. Az írónő itt őszintén beszél arról, amelyet ugyan már megpedzegetett a közösségi média felületein, de ennek a könyvnek köszönhetően ki is írhatta magából. Úgy gondolom, hogy neki minden könyvével egy küldetése van, és itt sem volt ez másképp.

 

Összességében

Fikciós történet, mégis van személyes vetülete, és talán ezért is képes mélységekbe belerántania az olvasót. Egy lelki utazásra invitál minket, ahol festményeken keresztül generációs traumákat dolgozunk fel. Központi témája a nőiesség és az anyaság, beszél a döntések és hozzáállások jövőre gyakorolt hatásairól, valamint önmagunk vágyainak felvállalásáról.

 

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget a Jaffa Kiadónak!

 

„Azt is tudom, hogyan kell minden rendben nézni, hogy mosoly hiteles legyen. Mert a kettő csak együtt működik. Fontos, hogy a szem is mosolyogjon. Akkor jó, amikor azt mondják, csillog a szeme. És a hangnak is mosolyognia kell. Máshol kell képezni a vidám hangot, máshol a szomorút. A rémületet is.”

~~~

„Mély levegőt veszek, de úgy, hogy észre ne vegye a küzdelmemet. Van benne rutinom, vagy inkább csak, nos igen, vele ellentétben én azt mondhatom, nálunk férfiuralom van, három fiúval és a férjemmel, ők pedig nem arról híresek, hogy minden sóhajomat értelmeznék. Talán észre sem veszik. Férfiak. Ha bajom van, mondanom kell, nem sóhajtoznom. De jobb, ha nincs bajom, mert azzal nem tudnak mit kezdeni. Persze nem azért, mert érzéketlenek, csak hát… férfiak.”

~~~

„Az ember néha meggondolatlanul mond dolgokat, és látja, egy kedvességnek szánt fél mondat is mennyire mellémehet.”

~~~

„Anya otthon van, anya ráér, anya megcsinálja… Hát persze. Így alakítottuk ki, és az alakításnál én is ott voltam. Ezt Zoli szokta mondani, amikor nagy ritkán kiborulok, mert nem érem magam utol, miközben csak az ő dolgaikkal foglalkozom, és mire odáig jutnék, hogy a magam örömére is tegyek valamit, már késő este van. Na, ilyenkor mondja, hogy lehetne másként is, ha másként akartam volna. És igaza van. Lehetne másként is.”

~~~

„Ne állj be a sorba, ha látszódni akarsz!”

~~~

„– Nekem is meg akart felelni. Görcsösen. Persze, akart ő is gyereket, ez nem kérdés, de fontosabb volt neki, hogy engem megajándékozzon vele, mint hogy… - elhallgat. Rám néz. – Akkor ott döbbentem rá, hogy nem vágyódik igazán. Nem a saját vágyai erősek, és nem azért, mert nincsenek, hanem mert erősebb benne a késztetés, hogy az én vágyaimat teljesítse be. Teljesen háttérbe szorította a nőiséget, az anyaságát, csak hogy engem boldognak lásson, miközben észre sem vette saját magát.”

~~~

„Azt kértem, legyen önmaga és csak utána anya, feleség, ügyvéd, barát… Az ember így egyedi. Mégpedig egyedinek kell lennünk, különben olyanok volnánk, mint akik egy kaptafára készültek. Mindössze hét-nyolc szerep, köztük az anyaság, az apaság, és mind ugyanúgy csinálnánk. De nem így van (…).”

~~~

„Nem kell zene a tánchoz, színpad a játékhoz. Nem kell ezüst evőeszköz a jó falathoz, és nem kell szó a szerelemhez. Elég érezni, emlékezni, teremteni, és hirtelen minden megváltozik.”

~~~

„– A lányom még mindig kicsi volt, vendégségben voltunk, tüneményesen viselkedett, aztán amikor hazaértünk, olyan hisztit vágott le, hogy attól féltünk, összefut a szomszédság. Amikor megnyugodott, megkérdeztem tőle, hogy mivel érdemeltük ki ezt a viselkedést, amikor láthatóan egész nap angyalka tudott lenni. Képzelje, a maga ötéves bölcsességével azt mondta, hogy mert itthon és előttünk bármit megtehet. El sem tudom mondani, mennyire örültem, hogy ezt mondta. Az ötéves lányom előttünk mindenestül vállalta önmagát. Nem akart folyton megfelelni, nem fojtotta el az érzéseit. Összenéztünk a feleségemmel, és azt gondoltuk, talán nem is csináljuk olyan rosszul.”

~~~

„– Miért érzi magát felelősnek értük?

– Miért, talán maga nem érez felelősséget a családja iránt?

– Laura, én nem a felelősségről beszélek! A kettő között óriási a különbség (…).”

~~~

„– Az nem menti meg az életét, ha őket akarja megkímélni. Az nem menti meg az életét, ha folyton mások boldogságát tartja szem előtt. Az életben maradáshoz becsülje meg a saját életét, különben az élet lemond magáról.”

~~~

„– A dédi egy alkalommal azt mondta, hogy kimondatlan kívánságokat nehéz teljesíteni.

– Bölcs asszony – állapítja meg Ádám.

– Különösen, hogy azt is hozzátette, hogy ha még magadnak sem fogalmazod meg, hogy mit szeretnél igazán, akkor különösen nehéz teljesíteni.”

~~~

„Mindenki azért jön a világra, hogy változtasson rajta. Mindenki. Bárhol és bármikor. Bármilyen testtel. Bármilyen családba. És ekkor még mindenki egyetlen érzést ismer. A szeretet érzését. Nem képes mást adni, és ez az egyetlen, amire vágyódik.„

~~~

„Hamar megtanulta, hogy a csend a legbiztonságosabb. Az sosem mond mást, mint amit hallani akar. Az úgy veszi körbe, hogy közben soha nem változik. Az olyan, mint a sötét. Abban sem lehet csalódni. Nem vet más árnyékot az idő múlásával. Mert nincs árnyéka, sem elnyújtott, sem tömzsi, sem valós, sem csalfa. A sötétben egyszerűen csak látszik vagy megbújik, ami ott van. Akárcsak a csendben a hang, jelen van, de nem hallatszik.”

~~~

„– A múlt nem mentség, csak magyarázat.”