Az év feléhez érve
valamiért mindig összesűrűsödnek a dolgok, és már alig várom, hogy elmehessek
egy hét szabadságra. Idén sokkal inkább a pihenésre helyeztük a hangsúlyt, mint
a mozgalmasságra, hiszen kijut nekünk abból még a nyár hátralévő részében. A projektmentes
időszakot is kezdjük a hátunk mögött hagyni, és egyre több előkészítő
egyeztetést tartunk, így értékes napok esnek ki számomra bejegyzésírás
szempontjából, mert az olvasási tempóm töretlen.
Shannon Hale Austenland
történeteinek nyitánya, azaz a Vakáció Mr. Darcyval első olvasásra teljesen elrabolta a szívemet.
Másodjára azért már találtam benne hibákat, de azóta is nagyon jó élményként él
a szívemben, a belőle készült adaptáció pedig tökéletes guilty pleasure
számomra. Ezért sem volt kérdéses, hogy az angolom erősödésével a Midnight in Austenland-et is sorra
kerítem, ami csak a helyszínében kapcsolódik a korábbi kötethez, illetve néhány
bútordarabnak számító szereplő is felbukkan.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2012 chick lit három csillag |
When Charlotte Kinder treats
herself to a two-week vacation at Austenland, she happily leaves behind her
ex-husband and his delightful new wife, her ever-grateful children, and all the
rest of her real life in America. She dons a bonnet and stays at a country
manor house that provides an immersive Austen experience, complete with
gentleman actors who cater to the guests' Austen fantasies.
Everyone at Pembrook Park
is playing a role, but increasingly, Charlotte isn't sure where roles end and
reality begins. And as the parlor games turn a little bit menacing, she finds
she needs more than a good corset to keep herself safe. Is the brooding Mr.
Mallery as sinister as he seems? What is Miss Gardenside's mysterious ailment?
Was that an actual dead body in the secret attic room? And-perhaps of the most
lasting importance-could the stirrings in Charlotte's heart be a sign of
real-life love?
The follow-up to reader
favorite Austenland provides the same perfectly plotted pleasures, with a
feisty new heroine, plenty of fresh and frightening twists, and the possibility
of a romance that might just go beyond the proper bounds of Austen's world. How
could it not turn out right in the end?
Nem csodálom, hogy végül
nem jelent meg magyarul, mert ez a rész lényegesen gyengébb. Egyértelműen rájátszik A klastrom titkára, amelyet már a felütéssel megalapoz. Aztán emellett meglátogatunk
egy kolostort is, valamint egy kísértet után nyomoznak a szereplőink. Eléggé
rejtélyközpontú a történet, ami megöli a hely báját. Próbál íjesztő lenni, de
nagyon béna benne. Inkább foglalkozott volna a szerelmekkel, mert az az első
részben is működött.
Colm Tóibín a Brooklyn
című regénye a lehető legjobbkor talált meg, hiszen a főhőssel azonos
élethelyzetben voltunk, ezért is gondolok rá a mai napig kedvencemként. A Nora
Webster viszont már egy érettebb nő sorsát mutatja be, amihez úgy érzem, hogy
nem feltétlen nőttem még fel. Nagyon távol éreztem magamtól a problémáit,
viszont az író stílusát továbbra is szerettem. Idősebb és tapasztaltabb fejjel
mindenképp újra kell majd olvasnom, hogy teljes valójában értékelni tudjam.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2014 Magyar megjelenés éve: 2018 Park Kiadó női sors négy csillag |
Nora Webster a
közelmúltban özvegyült meg. A hirtelen veszteségtől és attól, hogy a gyerekeit
egyedül kell fölnevelnie, kicsúszik a lába alól a talaj. Olyan jövővel kell
szembenéznie, amelyre egyáltalán nem készült fel. De Norában nagy erő lakozik,
csöndes eltökéltség, hogy nem enged mások elvárásainak. A zene, valamint a
barátság adománya révén megtanulja, hogyan élhet tovább. Rátalál saját
világára, saját akaratára, és sikerül úrrá lennie a gyászán.
Az 1955-ben Írországban
született Colm Tóibín kilenc regény, köztük a rangos Man Booker-díjra
felterjesztett Mária testamentuma, a Blackwater világítótorony, valamint a
Costa-díjas Brooklyn szerzője. Két novelláskötete és számos ismeretterjesztő
műve is megjelent. Jelenleg Dublinban él.
Ugyan nem varázsolt el
annyira, mint a Brooklyn, mégis örülök, hogy elolvashattam. Azért viszont külön
pluszpont jár a regénynek, hogy egy univerzumban játszódik a másikkal.
Viszonylag a kötet elején tűnik fel Eilis családja, aki Noráék hétvégi házát
veszi meg. Kíváncsi vagyok, hogy A blackwateri világítóhajót hogyan fogja
belekötni, bár az a három közül a legkorábban megjelent regénye.
A második világháborús
történetek nagy fegyvere az érzelmi sík hangsúlyozása, amely az olvasók
bevonásának egyik legjobb eszköze. A láthatatlan fény után azt hittem, hogy
Anne C. Voorhoeve Liverpool Street című regénye is hasonlóan nagyot fog szólni –
magamnak fel is tettem a kérdést, hogy tényleg szeretném megint szétszakítani
lelkemet –, de aztán végül mégsem érintett meg annyira ez az amúgy megrázó
könyv, mint számítottam rá.
 |
| Eredeti megjelenésé éve: 2008 Magyar megejelnés éve: 2015 Könyvmolyképző Kiadó ifjúsági, történelmi három csillag |
1939 tele, Liverpool
Street vasútállomás, London. Egy tizenegy éves berlini kislány, Ziska Mangold
leszáll a vonatról. Nem akármilyen vonat ez, hanem egyike azoknak a
gyermektranszportoknak, amelyek közel tízezer fiút és lányt menekítettek ki a
náci Németországból. Ziska pontosan tudja, mit akar: amint lehet, ki kell
juttatnia a szüleit és legjobb barátnőjét, Bekkát is. Ám nem sok ideje marad, a
gyilkos háború már előreveti árnyékát. Ziskára egy idegen család, egy idegen
nyelv, honvágy és bizonytalanság vár – de egyúttal élete legnagyobb kalandja
is. Hét évvel később pedig meg kell hoznia egy nehéz döntést.
Anne C. Voorhoeve
izgalmas, lebilincselő regénye azokról a zsidó gyerekekről szól, akiket a náci
uralom alatt a szüleik nélkül „transzportáltak” Angliába, nevelőszülőkhöz. A
szerző rendkívüli beleérzéssel veti papírra Ziska Mangold történetét, aki eleinte
nem is tudja igazán felfogni, mit jelent zsidónak lenni.
Szokatlan látásmód,
megindító történet a megmenekült gyermekek sorsáról.
Ez már a második könyvem
az írónőtől, és olvasás közben nem egyszer eszembe jutott, hogy elsőre sem ment
minden zökkenőmentesen. Míg azonban a Lily átmegy a falon című regénynél nem
volt összehasonlítási alapom a téma miatt, itt a kötet egy egész hadseregnyi
élménnyel állt szemben. Az Arany Pöttyös besorolást ismét nem értettem, mert
szintén erősen ifjúsági könyvről beszélünk.
Az észak-európai irodalom
nehezen jut el hozzám, mert ha komorságra vágyom, akkor inkább a szláv világhoz
nyúlok. Linn Skåber kötetei azonban megvalósításuk miatt keltették fel az
érdeklődésemet, ugyanis fiktív monológokban mutat be az adott életkorra
jellemző helyzeteket passzoló illusztrációkkal kiegészítve. Teljesen véletlen
elsőként a felnőttekkel foglalkozó a Ma négykézláb akarok járni című könyv
került a kezembe, aminek nem feltétlen én vagyok a célcsoportja, viszont
hasznos betekintést nyújtott a gyerekkorunk óta hatalmas titoknak számító
időszakba.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2020 Magyar megjelenés éve: 2021 Scolar Kiadó novella, lélektani négy csillag |
„Szóval azt hitted, hogy
már felnőtt vagy? Adj nekem pár percet, és elbeszélgethetünk róla.”
Felnőttnek lenni azt
jelenti, hogy mentesülünk a fiatalkori káosztól, és megállunk a saját lábunkon.
De vajon tudjuk-e, kik vagyunk valójában, és sikerül-e megőriznünk az élet
iránti örömünket és kíváncsiságunkat?
Linn Skaber saját és mások
élményeit használta fel arra, hogy fiktív monológokat, rövid történeteket
írjon, amelyekben az élet e jelentős szakaszáról próbál mondani valamit.
Ír ráncokról és
edzéshisztériáról, magányról, szenvedélyről és vágyról, nagy és kis gondokról,
megszakadó kapcsolatokról, egymásra találásról, szerelemről és illatokról,
amelyeket sohasem felejtünk. A Szívem egy bezárt bódé című kötethez hasonlóan e
szövegek is könnyű tollal íródtak, ugyanakkor a már ismert Skaber-stílushoz
híven árad belőlük a komolyság.
Az elején nagyon megviselt,
nem is tudtam egyszerre sokat olvasni belőle, és ez a nyomasztó érzés végig
elkísért. Bizonyos szituációkat még ugyan tapasztalat hiányában nem értettem,
de mindvégig sajnáltam szereplőket. Nagyon ritkán volt szó boldog sorsról, de
ha mégis jó véget ért valami, akkor az oda vezető út volt rögös. Pont mint a
való élet. A mondanivalókat a csodaszép illusztrációk pedig csak még inkább megerősítették.