2022. január 31., hétfő

Havi zárás – Január 2022

 

Már csak három és fél hónap. Egy dátum tartja bennem a lelket, mert eléggé megviselt az évkezdés. Mivel hamar letudtam a vizsgáimat, így nagyüzemi szakdolgozatgyártásba fogtam, ami gyakorlatilag elrabolja azt az időmet, amit alapból a feltöltődésre kellene szánnom. Ezt és a havi olvasmányaimról szóló bejegyzéseket is lelkifurdalás mellett írtam meg, viszont tudom azt, hogy ennyi kikapcsolódás nekem sem árt.

2022. január 30., vasárnap

A flopilemez titka | Mörk Leonóra

Mörk Leonórával Törött tulipánok kapcsán kezdtem meg az ismerkedést, holott nem ezt a könyvet láttam tőle először, és nem is ez szólított meg igazán. A fránya borítóesztéta szemem akkor győzedelmeskedett, ám most a megérzéseimre hallgattam inkább. A herceg és a lányka című regényének története már előzetesem is sokkal közelebb állt hozzám, mert a zenét helyezik a középpontba, és ezt elolvasása után meg tudom erősíteni. Az írásmódja azonban kevésbé érzelemdús, a bevonódás élménye elmaradt, de mégis szerettem olvasni.


Eredeti megjelenés éve: 2020
Jaffa Kiadó
női sors, történelmi romantikus,
romantikus

négy csillag

2019, Budapest. Nóri, a fiatal gitárművész különös ajándékot kap a tizennyolcadik születésnapjára az édesanyjától: egy régi flopilemezt, amit meg sem tud nyitni. A lány mindent elkövet, hogy megtudja, mit rejt a lemez, mert ez az egyetlen lehetősége arra, hogy rátaláljon az apjára, akivel soha életében nem találkozott, és akiről jóformán semmit nem tud. Hamarosan kiderül, hogy az adathordozón egy regény kézirata található, egy Beethoven korabeli szerelem története, amelynek két szereplőjét a muzsikus zenéje hozta össze. Nóri merész elhatározásra jut, de ahhoz, hogy a tervei megvalósulhassanak, Berlinbe kell utaznia.

1800, Poroszország. Frieda, a jómódú berlini hugenotta család lánya vidéken nyaralva ismeri meg a szomszédos kastélyban vendégeskedő porosz királyi herceget, aki egyszerre hadvezér, zeneszerző és zongoraművész. Frieda életét szintén a zene határozza meg, ám hiába rendkívül tehetséges, lány lévén még csak nem is álmodhat arról, hogy zongoraművész legyen. Amikor rádöbben, hogy a javíthatatlan szoknyavadász hírében álló herceg, aki olyan elérhetetlennek látszott számára, mintha a holdon élne, viszonozza az érdeklődését, hiába tudja, hogy nem lehet helye a férfi életében, igent mond erre a logikátlan, jövőtlen, de annál szenvedélyesebb szerelemre. Kettejük nevét mindössze egy Beethoven-darab köti össze, és a titok, amelyet a herceg magával visz, amikor a porosz seregek élén harcba indul Napóleon ellen.

MÖRK LEONÓRA részben napjainkban játszódó, részben a múltba kalandozó, váratlan fordulatokban és zenetörténeti érdekességekben bővelkedő új regénye két megkapó szerelem sokszólamú története, amelyben Beethoven muzsikája játssza a főszerepet.

 

Múlt és jelen összefonódása ez a kötet, amely hasonló sorsokat mutat be. Ezeket teljesen párhuzamosan viszi az írónő, így sejthetjük, hogy mi is fog történni múltban vagy a jelenben. Ez azonban nem zavaró, mert a múltbéli szál csak eszköze annak, ahova el szeretnénk jutni a jelenben.

2022. január 29., szombat

Könyv Kemping Readathon 2022 tél – Élménybeszámoló

Forrás: moly.hu


Már kész hagyománnyá vált a magyar BookTube közösségen belül a Könyv Kemping megszervezése. A többi tematikus hónapra és Readathonra kevésbé lelkesedtem be, mint erre, hiszen ez egy hatalmas online rendezvény, ahol élettel telik meg a könyves Discord felület, és a közös olvasás örömében lehet részünk.

2022. január 23., vasárnap

Online megoldások – Olvassunk graphic novelt #17


Már az ebook olvasómmal is hatalmas előrelépést tettem a hagyományos könyveken túli nyitás érdekében, viszont az előnyére mondható könyvszerű olvasás a színes megjelenítést már nem pártolja. A képek így monokrómban jelennek meg, illetve az alkalmazásokban megjelenő graphic noveleket sem tudom áttranszportálni. Pedig a Tapas és a Webtoon igazi kincseket rejtenek. Előbbiről a Fangs, utóbbiról a Heartstopper került eddig terítékre, de keresgéltem, és további gyöngyszemekre bukkantam.

2022. január 21., péntek

Nonfiction, avagy az iskolán kívüli tanulás – kalandjaim fákkal és teákkal

Képek forrása: Pinterest


Szakkönyvek. Leginkább ez jut eszembe akkor, mikor a fikciós irodalmon túli könyves világra tekintek. De minek is olvasnak az emberek szabadidőben ilyeneket?

 

Sokáig én sem értettem, hiszen iskolásként rengeteg tudást szippantottam magamba nap mint nap, és utána sokkal jobban esett elmerülni a fantázia birodalmába. Az idők változnak, és kezdem magamon észrevenni, hogy már nemigen emlékszem azokra a dolgokra, amik gimnazistaként érdekeltek, hiszen azóta nem foglalkoztam velük. És akkor döbbentem rá, hogy miért is olvasnak a felnőttek ilyen könyveket. Így tudják leginkább kielégíteni a tudásvágyukat és a kíváncsiságukat, hiszen ők már nem ülnek be az iskolapadba.

 

De hol is kezdjem? Mit is olvassak? A témák száma végtelen, nem is beszélve a könyvekről. Nem lesz unalmas? Hogyan olvassam, egybe vagy szakaszosan? Meg tudom én egyáltalán jegyezni ezt a rengeteg információt egyszerre, vagy időnként vissza kell térnem frissítés céljából.

2022. január 16., vasárnap

Párhuzamos sorsok az időn át | Csendes Nóra

Könyvmolyképzős könyveket általában akkor olvasok, ha szeretnék gyorsan haladni. Szedésük miatt elég könnyen pörgetem a lapokat, illetve mivel őket követem a legrégebb óta, így rendesen felhalmozódtak a náluk található címek. A listámról most Csendes Nóra Zápor utca című regénye került sorra, amiről előzetesen azt hallottam az egyik barátnőmtől, hogy neki nem tetszett. Engem viszont teljesen berántott a múltbéli szál, kompenzálni tudta a néhol döcögős jelenbéli elbeszélőnket.


Eredeti megjelenés éve: 2016
Könyvmolyképző Kiadó
ifjúsági, romantikus
négy csillag

Kockáztatnál a szerelemért?

Két történet – két tizennyolc éves lányról.

Ötven év választja el őket egymástól, és az életük nem is lehetne különbözőbb, mégis összeköti őket valami.


Bogi félénk gimnazista, Gergő pedig igazi vagány, aki több lányt bolondított már magába, mint amennyit meg tudna számolni. De mikor a szülők baráti nyaralása egy fedél alá kényszeríti őket, Bogi meglátja a kemény külső mögött az érzékeny művészt, aki a színpadra lépve álomszerű játékával önti dallamokba a benne lakozó fájdalmat.

Vajon lehet szerelem ennyire különböző emberek között?

Gergő különleges ajánlatot kap, és Boginak döntenie kell.


Egy kemény korszak sötét éveiben, az alföldi táj varázslatos ege alatt egymásra talál két fiatal. Amikor mindkettőjüket Budapestre küldi a családja, a lány azt hiszi, végre boldogok lehetnek együtt. De a fiú többre vágyik, kiútra… és a lány kegyetlen válaszút elé kerül.

Ki ez a lány, és hogyan fonódik össze a sorsa Bogi életével?

 

A regény a IV. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes műve. Az író a tizennyolc évével a kiadó legfiatalabb szerzője.

Megfordulhat az élet egyetlen pillanaton?

Kövesd a szíved! 

 

Ez egy erőteljesen ifjúsági regény már a témája miatt is, amit a szereplőkhöz korban közel álló író csak erősít. Bár ennek megvan az árnyoldala is, hiszen tapasztalat hiányában a két lány főszereplő elég naivra sikerült. Azt azonban nem mondom, hogy nem hasonlítottam rájuk ennyi idősen. Ha gimnazistaként vagy friss egyetemistaként olvasom, akkor jobban megszólított volna, de így is megmelengette a szívemet. Viszont helyenként nagyon látszottak a műfaj jellemzői, amiből már kinőttem. Felnőtt lehetek?

2022. január 15., szombat

Gondolatok egy írótól íróknak | Vámos Miklós

Egyre többet olvasok, amit leginkább a jó időmenedzsmentnek köszönhetek, ám ezzel együtt kezdem elfelejteni, hogy könyvek terén sincsenek véletlenek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Vámos Miklós IGEN című kötete, amit ugyan láttam, de elolvasni semmiképp sem terveztem. Aztán egy nap egy hiba folytán a Szerelmes Jane helyett ez a könyv érkezett meg a kiadótól. Még semmit sem olvastam az írótól, eddig az Anya csak egy van című regényét nézegettem.


Eredeti megjelenés éve: 2021
Athenaeum Kiadó
memoár, írástechnika
négy csillag

Az én három fő tevékenységem ebben az életemben: Élek. Olvasok. Írok. Ez valamiféle fontossági sorrend is. Sok tapasztalatot, gondolatot, megfigyelést gyűjtöttem össze, amióta az aranyérmes tevékenységet folytatom. Ezeket próbálom közreadni most. Ugyanakkor tudhatni rólam, hogy soha nem veszem magam túl komolyan. Igyekszem kevesebbet sírni, mint írni. Valamint lehetőleg soha nem félni, inkább élni. Élni arany. Olvasni ezüst. Írni ötvözet.

 

Előzetesen csak annyit tudtam erről a könyvről, hogy az írásról szól, és ennyi tudás bőven elegendő ahhoz, hogy bárki belemerüljön a könyvbe. Nem kell ismerni hozzá az író műveit, bár azoknak, akik mégis olvastak már tőle, pluszt fog adni. Valamint ők már ismerik az írói stílust, és nem itt szembesülnek vele.

 

Nincs története, hiszen ez egy nonfiction kötet, amellyel meglepően gyorsan lehet haladni. Az elején nem rajongtam az elbeszélésmódjáért, mert úgy éreztem, hogy Vámos egy magas polcon ül, és onnan néz le a feltörekvő írókra. Valószínűleg a való életben sem kedvelném első látásra, de egy pár fejezettel beljebb már én is belesüppedtem a gondolatfolyamába. Onnantól kezdve pedig már vele elmélkedtem a témákon.

2022. január 8., szombat

Elégtétel és előkészítés | Cassandra Clare & Co. – Betekintő #24

Cassandra Clare Árnyvadász köteteibe már egy ideje vakon megyek bele, nem is szeretném tudni, hogy miről szólnak, egyedül csak annyit, hogy melyik mikor olvasható a teljes élmény értelmében. Van a megjelenés szerinti, illetőleg a kronologikus, amelyek közül – tapasztalataim szerint – az első változat a jobb, mert az így táguló világban nem fut bele az ember spoilerekbe. Az árnypiac kísértetei a legújabb novellagyűjtemény, amely a Gonosz fortélyok alatt megismert Árnypiacot, mint intézményt helyezi a középpontba. Az eddig megjelent novellagyűjtemények közül eddig ez tetszett a legjobban, holott semmit nem vártam tőle. És talán így is volt jól.


Eredeti megjelené éve: 2019
Magyar megjelenés éve: 2019
Könyvmolyképző Kiadó
ifjúsági, urban fantasy
négy csillag

Az árnypiac tündérek, vérfarkasok, boszorkánymesterek és vámpírok találkozóhelye.

Az alvilágiak mágikus tárgyakat adnak-vesznek, sötét üzleteket kötnek, és a nephilimek elől gondosan rejtegetett titkokat rebesgetnek. Két évszázadon át rendszeresen megfordult itt más is – egy vendég a Csontvárosból, az árnyvadászok világának szívéből. Néma testvérként Zakariás a nephilimek törvényeire megtartására esküdött fel. Valaha azonban Jem Carstairs néven árnyvadász volt, örök szerelme pedig egy boszorkánymester, Tessa Gray. Jem az évek hosszú során számos város árnypiacán keres egy relikviát a múltból.

Kövesd Jemet, és miközben az eseményekhez az árnypiacokon zajló sötét ügyletek szolgáltatják a hátteret, olvashatsz Anna Lightwood kudarcra ítélt szerelméről, Matthew Fairchild nagy bűnéről és Tessa Gray tetteiről a világháborúban.

Valentine Morgenstern vásárol egy lelket a piacon, az ifjú Jace Wayland pedig szerető otthonra lel.

Valahol, valamelyik piacon lapul egy elveszett örökös, de találkozhatunk egy hőn szeretett kísérlettel is, és kiderül, hogy senki nem mentheti már meg azt, aki eladta a szívét. Még Zakariás testvér sem.

Mélyedj el a Árnyvadász Akadámiában megismert szereplők személyes történetében!

 

Mielőtt még belemennék az egyes történetekbe, szeretnék a kötet összességéről is beszélni. Szerintem sokkal kerekebb, mint a Bane és tetszetősebb, mint az Akadémia. Kevésbé éreztem az különböző segédírók jelenlétét, amit lehet a magyar fordítás számlájára is írni.

2022. január 7., péntek

Könyv Kemping Readathon 2022 tél

Forrás: moly.hu


Hatalmas lelkesedéssel csapok bele ezen bejegyzés megírásába, mert ismét közeleg a várva-várt Könyv Kemping, amelynek harmadik felvonása 2022. január 10. és 16. között kerül megrendezésre. Tűkön ültem az előző után és titkon reménykedtem benne, hogy nem az volt az utolsó, de megérte kitartani, mert idén is kitettek magukért a lányok.

2022. január 2., vasárnap

Évnyitó 2022 - Összegzés és kitekintés


Sokkal stresszesebb, ámde sokkal boldogabb Réka ült most le a gép elé (természetesen több ütemben), hogy visszatekintve a 2021. esztendőre összegezze az elmúlt év könyves és nemkönyves történéseit, valamint terveket kovácsoljon a jövő évre nézve.