Elérkezett ez is. Búcsút kell
mondanom egy jó történelmi romantikus sorozatnak, de megérte befejeznem. Még októberben
sikerült A halál szépséges szolgálólányai trilógia első és második részét
olvasnom, melyek nagyon tetszettek. Mindegyik a maga nemében különleges.
![]() |
Maxim Kiadó, 2015 fantasy, történelmi romantikus öt csillag |
Annith izgatottan várja, hogy
küldetést kapjon, hogy ő is Mortain istenség szolgálóleánya lehessen. Csendben
figyeli, ahogyan különleges képességű novíciatársnői elhagyják a kolostort, és
küldetésre indulnak a világba, hogy beteljesítsék a Halál istenének komor,
végzetes utasításait. Türelmesen vár, hogy mikor kerül rá a sor. Ám legsötétebb
félelmei válnak valóra, amikor rájön, hogy az apátasszony neki nem szán
feladatot, hanem azt akarja, ő legyen a zárda Látnoka, vagyis magányban és
szüzességben kell leélnie hátralévő életét a kolostor kőméhébe zárva. Annith
ezt elmondhatatlan árulásnak tekinti, hisz egész életében arra készült, hogy
orgyilkos lehessen. Ezért saját kezébe veszi sorsát. Ebben segítik a
hellequinek, a megváltásra vágyó elátkozott lelkek, valamint a nőket és
ártatlanokat védelmező Arduinna istennő papnői is. Annith megszökik a
kolostorból, a breton udvarba megy, ahol Anne hercegnő és hívei éppen a francia
invázió elleni stratégiáról tanácskoznak.
A kolostor meggondolhatta
magát, de ez nem jelenti azt, hogy ő belenyugszik.