Sosem jutottam volna hozzá
Martinák Jánosné A bárókert rabja című novellaregényéhez, ha nem tartozna Enikő
néni (igen, én így szoktam hívni) lelkes blogolvasóim táborába. Generációkon
átívelő barátság a mienk, mely az irodalom és az alkotás szeretetén alapszik.
Mai könyvünk is azért esett jól, mert barátságokról és egy elfeledett írónőről
szól, akiről sosem hallottam volna, ha nem találkozok ezzel a novellaregénnyel.
Czóbel Minka életének
epizódjait követi fiatalkorától egészen öregkoráig. A tehetséges bárókisasszony
világi nevelésének köszönhetően beszélt franciául, németül és angolul, ezekről rendszeresen
fordít oda-vissza, járt a Sorbonne-ra, irodalmi körökben is megfordult, de a
szülői ház mindig visszahúzta. Sosem ment férjhez, de két emberrel is szoros
barátságot ápolt, amolyan lelki társak voltak egymásnak. Munkásságával
megelőzte a Nyugatot, és pont a koraiság és a modernség miatt nem ismerték el a
kortársai.
Nagyon inspiráló volt a
számomra ez az életregény, ami ugyan nem önéletrajz, hisz regényes formában
tárja elénk a szerző az Minka életének egyes szakaszait, mégis elhittem róla,
hogy így történt. Eleve is szeretem a századforduló idején játszódó könyveket,
és ennél is élveztem a korbéli elhelyezkedést. Ugyan keveset említi a politikát
és az aktuális helyzetet, csak ott, ahol szükségét érzi. Meg hát egy eldugott
kis szabolcsi falu távol marad a fontos eseményektől. A történetünk helyszíne azonban
nem csak az anarcsi kúria, hanem járunk egy osztrák fürdőhelyen, a Lomnitzi
csúcsnál, Erdélyben, és még Párizsban is.