On Sai Szivárgó sötétség
sorozata még koránt sem ért véget a harmadik kötetével, az Artúrral, amely
továbbfűzi a megkezdett történeteket, és a címből kifolyólag másra is helyezi a
hangsúlyt. A kevesebb Lucy jót tett a történetnek, bár továbbra sem ér fel az
első részhez. Maga az értékrendszere is egyre kuszább, szóval már egyáltalán
nem tudom, hogy mire számítsak a továbbiakban.
| Eredeti megjelenés éve: 2019 Könyvmolyképző Kiadó sci-fi, fantasy három csillag |
Javában dúl a háború.
A frontvonal lassan odaér
a Szürke szobákhoz, ahol Scar börtönben ül.
Kiderül, hogy valaki
elárulta a harctéren dolgozó ügynököket, így Őfelségének kell egy új csapat. De
vajon Scar hűséges még hozzá?
Lucy láthatatlan
ellenségként hálót sző, amin Chester fennakadhat.
Miközben a mentálok elől
is rejtőzködik, szívósan nyomoz a legnagyobb titok után, tudni akarja, miért
jelentek meg az entitások?
Don öntudatra ébred, de
olyan különös szemmel látja a létezést, mely mások számára felfoghatatlan.
Képes már érzékelni a
transzcendens csatázásait is.
Az emberiség vesztésre
áll.
Miközben világméretű
dolgok zajlanak, mindenki megfeledkezik a kisemberekről: a néma, láthatatlan
szerelőkről.
Artúr úgy dönt, ideje
cselekedni.
Nagy kihagyás után tért vissza az írónő szeretett karaktereihez, de ennek ellenére is elég rövidre sikeredett a regény. Jobban ki lehetett volna dolgozni mind a karakterek fejlődését, mind az eseményeket, mert nem éreztem a folyamatos harcolászáson kívül, hogy haladnánk valamerre. Természetesen megint ott volt a sejtelmes keret, aminek remélem majd teret fog adni valamikor On Sai, mert nem elég az, hogy a szereplőkért izgulunk, a jövő is érdekes csavarokat tartogat.