Táltosgulyás | Kálmán Áron

Szeretek igazi gyöngyszemekre bukkanni, amelyet most Pontosvessző Nikinek köszönhetek, ugyanis az ő kívánságlistáján láttam meg először Kálmán Áron Ördögpörkölt című képregényét. A kötet a gördülékeny címe mellett a fülszövegében felvázolt témával fogott meg. Utóbbiról egyszerre Virág Emília Sárkánycsalogatója jutott az eszembe, és habár itt egy múltbéli kalandozást kapunk, a népi mondavilág központi szerepet játszik benne.

 

Eredeti megjelenés éve: 2025
Empyreum Kiadó
fantasy
öt csillag

 

1728 nyara. Kora tavasz óta egy csepp csapadék sem esett a szegedi határban, óriási pusztítást okozva ezzel a kiszáradt földeken. Az éhezés miatt felgyülemlett feszültséget a város vezetése bűnbakfaragással próbálja enyhíteni, ártatlanok vádolásával tovább sanyargatva a szegény népet. Ebben a feltüzelt helyzetben csak egy lentről érkező hős vehetne elégtételt a kialakult igazságtalanságért.

Vajon melyik daliáról szólnak majd a dalok? A rongyos viseletű garabonciás diák lesz az, aki móresre tanítja a hatalmával visszaélő megyéspüspököt? Vagy netalán egy felelősséget kerülő, törvényen kívüli rakja helyre a mohó főbírót?

A két alkalmatlan hősjelöltet mesebeli hátasállatok vezetik természetfeletti elemekkel átszőtt kalandos útjukon, mielőtt fellobbannának a boszorkányégetés máglyái.

 

Az Ördögpörkölt eszenciálisan magában foglalja mindazt, amit szeretek egy könyvben. Kaptam egy izgalmas kalandot, amelynél ugyan sejted a végkifejletet, de a módját és az oda vezető utat nem, így megvan a felfedezés öröme. A mesékhez hasonlóan a szereplők végletesek, azaz vagy jók, vagy rosszak. E két oldal szembenállása illetve a konfliktusuk feloldása kerül a kötet középpontjába. Végül pedig az elmaradhatatlan elem a humor, amely a képregény egészét átitatta és sokat tudtam kuncogni rajta.

 

Történetünk…

a szárazságtól poros alföldi tájon játszódik, ahol a társadalmi feszültség ártatlan emberek boszorkánysággal való vádolásában csúcsosodik ki. Mindezen ingoványos terepen – már amennyire az esőmentesség ezt megengedi – két deli fiatalembert követünk, akik nem is különbözhetnének jobban egymástól, sorsuk azonban összefonódik. De vajon a garabonciás deák vagy a zsivány legény lesz az igazi hős a nap végén?

 

Saját képek a könyvből

 

Kezdjük legelőször a vizuális megvalósítással, hiszen egy képregény esetében ez egy döntő érv. Előzetesen nem is gondoltam volna, mennyi lehetőséget is ad a hosszanti tájolás – amiről egyszerre a szolfézskönyv jutott az eszembe. Mindennek köszönhetően a szerző rengeteget játszik különböző képkockák méretével és formájával, amely mindig passzolt az adott jelenethez, egyes helyeken pedig maga a hangutánzó szó betűje elevenedik meg. Egyes olvasóknak talán egy kicsit kaotikus lehet, de az én rendszer szerető lelkem egyáltalán nem akadt fenn rajta, és követnem sem volt nehéz a képek folyását.

 

A rajzstílus csak részben tükröződik a borítón, és nem gondolom feltétlen előnyös választásnak, ugyanis a szerző sokkal ügyesebben bánik a részletekkel, illetve a fény-árnyék ábrázolásával, mint a déli pusztasággal. Nagyon jól bánik a sötét képekkel, de számomra egyértelműen a napfelkelték vitték a prímet. A szereplők is egyedi vonásokkal rendelkeznek, így könnyen megkülönböztethetők.

 

A kötet hossza kimerítő, legalábbis befejezve nem jött a képregények nagy részére jellemző „olvasnám még” érzés. Bár az tény, hogy szívesen olvasnék még a világából, de magát a történetet kerek egésznek éreztem, és 180 oldalt rengeteg tartalommal töltötte meg a szerző. Az ívet is szépen építette fel, és természetesen nem maradhatott el az epikus csata sem.

 

A szereplők közül számomra egyértelműen Balogh Iván a favorit, aki egy nagydarab, önmagát kevésre tartó figura, a szíve viszont aranyból van. Igazi hősalkat, amely szerepbe bele kell nőnie. Egy ponton túl el kezdi élvezni a megváltozott helyzetet, amely egyébként jól is áll neki. De a lénye mélyén hű marad magához.

 

Saját képek a könyvből

 

A népi hiedelemvilág és a korszak nagyon szorosan csatlakozik egymáshoz, amelyet valós események ihlettek. Kapunk itt boszorkánypert, amelyet természetesen a helyi standardpap indítványoz. Megjelenik még a híres parazsat evő táltos is, amely hősünk szókimondó társául szegődik. Végül a dörgedelmes sárkány sem maradhatott ki az álomutazás mellett.

 

Az archaizáló nyelvezete igazi ízt szolgáltatott az olvasáshoz. Lelassított, hiszen eltér a megszokottól, így azonban képes voltam igazán elmerülni benne. Számos szófordulatnál csalt mosolyt az arcomra, hiszen már az Ambrózy báró esetei is megmutatták, hogy mennyire is élvezem a régies kifejezéseket és szólás-mondásokat.

 

Összességében

Népi hiedelmek keverednek hétköznapi hősökkel ezzel az igazán magyaros képregényben. Kellően hosszú, izgalmas és kalandos, amelyből a humor sem maradhatott ki. A hosszított formátumnak köszönhetően pedig a panelhasználata is sokszínű és dinamikus.

 

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az Empyreum Kiadónak!