Baráth Katalin
munkásságával először akkor találkoztam, mikoris éppen az Ambrózy báró eseteihez hasonló regények után keresgéltem. Mivel azonban a Dávid Veron első
részét a GABOs újrakiadáig szinte lehetetlen volt beszerezni, így a
lelkesedésem hamar derékba tört még úgy is, hogy egy alkalommal az Agave
standjánál lévő dobozból előbányásztam a harmadik és negyedik kötetet. Ezután
viszont történt egy Aki gróf úr akar lenni, aki a Tulipános Fanfan pitchével, a
Bridgerton hangulatú borítójával, és a Jane Austenos nyitányú fülszövegével
kilóra megvett, és a regénytől ugyan inkább egy romantikával fűszerezett
történelmi krimit kaptam, öröm volt a részleteiben elveszni.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2023 GABO Kiadó alternatív történelem, krimi, történelmi romantikus négy csillag |
Mialatt Angliában Jane
Austen a legújabb regényét körmöli, addig Magyarországon egy balsorsú
grófkisasszonyt csak a házasság menthet ki szorult helyzetéből.
Ám a kisasszony legalább
olyan makrancos, mint amilyen ágrólszakadt.
A szomszéd kastély urának
jobbkezét, egy fortélyos, közrendű férfit szintén csak a házasság segítheti
hozzá, hogy följebb kapaszkodjon a ranglétrán.
Ám a férfi legalább olyan
csapodár, mint amilyen becsvágyó.
Ők ketten talán
megakadályozhatják a merényletet, amely végveszélybe sodorná az országot. Nincs
visszaút: együtt kell menekülniük kémek, titkos társaságok és egyéb ármányok –
no meg az esküvő fenyegetése elől.
Baráth Katalin nyolcadik
regényében kaland, intrika és csipkelődő főhősök várnak minden olvasót, aki
szívesen elmerülne egy színes és derűs történelmi mesében.
Szerintem révbe ért az
írónő, mármint ami a kiadóválasztást illeti, amit a kötetmigráció is igazol.
Mind történelmi, mind romantikus, mind krimi fronton megvan a GABOnál az az
olvasói bázis, akiknek kezébe én magam is nagy lelkesedéssel nyomnám eme regényt.
Emellett pedig már nagyon látszik a szerzőn, hogy gyakorlott tollforgató, így
dinamikusságban sincsen hiány, valamint az események is finoman illeszkednek
bele a történelmi kor szövetébe.
Történetünk…
a napoleoni Magyarországon
játszódik, mikoris egy legatyásodott grófkisasszony – édesanyja legnagyobb
bánatára – mindent jobban szeretne, mint férjhez menni. Egy családi barát pesti
rezidenciájára látogatva azonban a véletlen összesodorja többször is egy
úriemberrel, akivel akarva-akaratlanul összefonódik a sorsa. Míg az egyik
pillanatban még kellemesen táncolnak, a másikban egy összeesküvés kellős
közepén találják magukat, ahol Magyarország jövője forog kockán. Mindeközben
pedig egy titokzatos maszkos jótevő is feltűnik, aki mintha nekik dolgozna.
Ez a váratlan
felbukkanások regénye, amelynek köszönhetően újabb és újabb meglepetéseket
tartogat olvasás közben. Emellett a szereplők viselkedését sem lehetett mindig
kiszámítani, valamint a két főszereplőn kívül a hovatartozásuk is kétséges
volt. Tetszett a mozgalmas írásmódja is, amely végig izgalomban tartott.
Nagyon szerettem a
könyvben a valóság fikcióba történő beágyazódását. Mindezt a történelmi kor
finom kézzel történő ábrázolásán keresztül éri el az írónő – legyen ez akár a
Habsburgoktól leválni készülő Magyarország ténye vagy akár egy gondolatok
között elejtett név. Elsőként Haydn mestert említi, de szintén szerepet kapnak
az Eszterházyak, akik a szülőhelyem miatt már gyerekkorom óta elég fontosak a
számomra. De ugyanígy felbukkannak a Széchenyi fiúk is, akik közül a lányokat
egész este táncoltató István gróf igazán nagy szoknyapecérként kerül
bemutatásra. Szó esik még itt Wesselényiről, a Habsburgokról, a Festeticsekről és
természetesen Napóleonnal kapcsolatban a társadalmi egyenjogúságról is.
 |
| Forrás: Pinterest |
Helén és Vince már az első megjelenésükkor megnyertek maguknak, pedig akkor még nem is egyszerre szerepeltek a porondon. Örültem neki, hogy Helén talpraesett hősnőként nem fél attól, hogy esetleg vénlányként milyen sors vár rá, hanem próbálja feltalálni magát. Már az első fejezetben megcsillant az esze, szerencsére azonban nem jellemző rá a nemesek intellektuális felsőbbségérzete. Jól képes színészkedni, illetve nem esik kétségbe az éles szituációkban sem.
Vince is hasonlóan
talpraesett, akinek a részei az elején direkt sejtelmes hangulatot árasztottak.
A női keblek szerelmese, de leginkább a gyengébbik nem áldozatának tekinti
önmagát, aki sodródik az árral. Kém, küldönc, belső tanácsocs, és mindezt
alacsony származása miatt maga harcolta ki. Roppant élvezetesek voltak az első
közös jeleneteik, amikor még egyik sem ismerte a másik identitását, így
önmagukat adták. Ezért is koppant leginkább Vince hatalmasat, aki legbelül
talpig úriember. Csipkelődéseiket is éltem, amivel mindig az illendőség
határain belül maradnak, de azért rendesen feszegetik őket.
Bár krimikről elég nehéz a
csavarok titokban tartása mellett bőven beszélni, de azért néhány dolgot
szeretnék egy csokorban, kontextus nélkül megemlíteni, hátha nem lövök le
senkinek semmit. Kertkedvelőként jó volt látni az esztergomi érsek nemesített
növényeit. Egmont viselkedése egyáltalán nem lepett meg, de a bajkeverő kiléte
annál inkább. Mindig legyen gyanús, ha valaki ánizsos cukorkát eszik. A maszkos
kilétét pedig leginkább magamnak spoilereztem le, bár erre leginkább csak
utólag jöttem rá.
Összességében
Üdítő regény, amely
egyszerre romantikus, (alternatív) történelmi és krimi jegyekkel bír. Tetszett
a jelenetek dinamikája, valamint a kor kifinomult ábrázolása, amely az írónő
gyakorlottságát tükrözi. A bonyodalom felgöngyölítése is izgalmas volt, amelyet
a két főszereplő csipkelődése csak még élvezetesebbé tett. Nagyon jól esett
számomra elményedni benne, bár a kötet sértetlensége érdekében az olvasás kész
ujjgyakorlat volt. De minden percét megérte.
„Helén kapott az alkalmon, és gyermekkori emlékeibe merült. Akkor még kedve szerint mászhatott fára habos rózsaszín ruhájában, míg a felnőttek odabent, a kastélyban az öreg Haydn mester művészetét csodálták.”
~~~
„– Tudtad, hogy ezernyolcszáztizenkettőben már csak az asszonyok púderezik magukat? – kérdezte Egmontot. – A Széchenyi fiúk szerint legalábbis. Márpedig, ha valaki, ők tudják, mi fán terem a divat.
Egmont önkéntelenül is megérintette az arcát.
– Ó, a Széchenyi fiúk! – nevetett föl élesen. – Azok vademberek! Csak a lovak érdeklik őket. Meg a bányák és a gépek.”
~~~
„– Istenem… - pityeredett el. – Bárcsak betoppanna most édesanyád, hogy így láthasson!
„Ha betoppanna, én kiugranék az ablakon, elkötnék egy dunai csónakot, és minden erőmmel lefelé eveznék”, gondolta Helén.”
~~~
„…sipított (…), akár egy furulya, amelybe három lyukkal többet vágtak a kelleténél.”
~~~
„– Inkább a lábam fáradjon el, mint hogy a vastag bőrömön keresztül párologtassam ki magamból a vacsorát – válaszolt foghegyről.”
~~~
„– Hölgyem – mondta nyájasan a férfi. – Kegyed látott abban a kádban úgy, ahogy a mi Urunk megteremtett. És ezek után még idegennek tart? Vajon mi kell ahhoz, hogy ismerősök legyünk, netán barátok?
– Tyúkot is láttam már toll nélkül, uram, de nem állíthatom, hogy azóta bizalmas levelezést folytatunk.”
~~~
„– Soha nem hagyom el – szakított félbe bojtár. – Mert nem az arcához ragaszkodom. Sem a rangjához. Hanem őhozzá magához.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése