A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lisa Jane Smith. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lisa Jane Smith. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 30., kedd

Vámpírnaplók könyvmaraton - összességében


Az elején lassan indul be, főleg a szerelmi vívódás áll a középpontban. Azonban a harmadik és a negyedik rész már igazán pörgősre sikerült a maga értelmében.

A főszereplők képesek fejlődni. Ezalatt én Elenát és Damont értem. A mással alig törődő libából igazi hőssé válik, aki még a szerelmet is képe feláldozni másokért. Damon pedig az ösztönvámpírból a sötét oldalával tisztában lévő ám ember közeli lett. A nőcsábász jellemvonását végig megtartotta, amely levett a lábamról.

Stefan végig konstans személyiség apróbb kilengésekkel. A hűség példaképe, bár egy kicsit néha túlzásba viszi, de amúgy aranyosan szerethető.
A mellékszereplők még az elején nem teljesen kidolgozottak, de a részek alatt nem mélyen rétegesek, hanem inkább sokszínűek. Van közöttük jószívű expasi, szeleburdi és komoly barátnő, tahó évfolyamtárs, irigy rivális és még sokan mások.

A rendesen kidolgozott gonoszok megfelelő háttértörténettel, és elegendő bosszúvággyal vannak megáldva, hogy szívtelen gyilkosokká váljanak. Kettőjük közül Klaus volt az erősebb a hosszab élet és a tapasztalat miatt, de Katherine sem marad el nagyon utána.

Nekem tetszett a hibáival együtt és nem bántam meg, hogy újraolvastam őket. Az ideális vámpírok nálam soha sem a csillámló Twilight-széria szereplői lesznek, hanem a Salvatore tesók a maguk erősségükkel és gyengeségükkel.


Hogy kinek ajánlom?
Nem tudnám megmondani, hogy kinek tetszene, és kinek nem. A könyv hátulján lévő korhatárt én sem tartottam be, hiszen 14 évesen olvastam először, és nem éreztem magam fiatalnak hozzá.
Aki szereti a vámpíros könyveket, melyek egy kis középiskolai élettel vannak fűszerezve az nyugodtan vegye a kezébe, és ne tegye le az első hajtépésnél.


Ezennel is hivatalosan véget ért az első könyvmaratonom. Remélem érdekesnek találtátok.
Most átállok végre nyári olvasó/író üzemmódba. Majd jelentkezem.
Addig is maradok,
Babó Buca

Vámpírnaplók könyvmaraton #4

a történet, mely előbb létezett, mint a Twilight, mégis utána lett híres


Tudom, hogy mostanában nem a vámpírok azok, akikről a legtöbbet olvasunk. Az ő státuszukat átvették az angyalok és a disztópiák szüleményei. Bevallom, hogy én sem vettem volna a kezembe a könyvet, hiszen sok könyv áll a várólistámon olvasatlanul, de a polcom pakolása közben ráakadtam az eredeti sorozat 4 kötetére, és felbuzdulva nekiálltam.



IV. rész – Sötét szövetség

Elena halála után a Salvatore tesók elhagyták Fell’s Churchöt, ahol az emberek élete visszatért a régi kerékvágásba. Ezen azonban a Meredith születésnapján elkövetett gyilkosság változtat. Újabb sötét érő érkezik a városba, aki könyörtelenebb még Katherinenél is. Bonnie, a most már talpraesettebb boszorkány visszahívja a Salvatore fiúkat, hogy együtt szálljanak szembe vele.

2015. június 29., hétfő

Vámpírnaplók könyvmaraton #3

a történet, mely előbb létezett, mint a Twilight, mégis utána lett híres


Tudom, hogy mostanában nem a vámpírok azok, akikről a legtöbbet olvasunk. Az ő státuszukat átvették az angyalok és a disztópiák szüleményei. Bevallom, hogy én sem vettem volna a kezembe a könyvet, hiszen sok könyv áll a várólistámon olvasatlanul, de a polcom pakolása közben ráakadtam az eredeti sorozat 4 kötetére, és felbuzdulva nekiálltam.



III. rész – Tombolás / Harag

Elena egy autóbaleset, meg némi vámpírvér segítségével átváltozott. A kezdeti vérszomjában és zavartságában nem tudja eldönteni, hogy ki a barát és ki az ellenség. Ezért megtámadja Stefan, miközben Damont menti. De a helyzet rendeződik egy kiadós alvás segítségével, és minden visszatér a rendes kerékvágásba. Látszólag.
A városban egyre több furcsaság történik, melyeknek nem az eddig gyanús Damon az elkövetője. Az oknyomozó csapat, Stefan, Elena, Meredith, Bonnie és Damon, megfigyelés alatt tartják a kétes egyéneket, azonban sajnos ez nem volt elég, és bekövetkezik a legrosszabb.

2015. június 28., vasárnap

Vámpírnaplók - könyvmaraton #2

a történet, mely előbb létezett, mint a Twilight, mégis utána lett híres


Tudom, hogy mostanában nem a vámpírok azok, akikről a legtöbbet olvasunk. Az ő státuszukat átvették az angyalok és a disztópiák szüleményei. Bevallom, hogy én sem vettem volna a kezembe a könyvet, hiszen sok könyv áll a várólistámon olvasatlanul, de a polcom pakolása közben ráakadtam az eredeti sorozat 4 kötetére, és felbuzdulva nekiálltam.



2. rész - Küzdelem

Az ördögi Damon Salvatore bosszút forral öccse ellen, mivel neki is szemet szúrt a hasonlóság régi szerelmük és Elena között. Legyengíti Stefant, hogy ne tudja használni az Erőt, így szabadon vadászik Elenára. Bár a lány segíteni próbál a vérével, mégsem használ neki sokat, mert az a lány halálát jelentené.

Emellett új európai történelemtanár kerül az iskolába a meggyilkolt Tanner helyére, Alaric Salzman, aki mindenki számára egy kicsit gyanús. Bár nem derül ki, hogy természetfeletti dolgokra vadászik, mégis kikérdezi a kísértetházi gyilkosság szemtanúit.

Damon, hogy jobban végre tudja hajtani tervét, már mutatkozik az emberek előtt is. Átlagos huszonévesnek adja ki magát. Összebarátkozik a helyiekkel természetesen eközben az erejét használva, és még Elenáék házába is bejut. A fenyegetések miatt Elena kénytelen megadni magát, mert nem akarja, hogy a családjának bántódása essen, és aztán…

2015. június 26., péntek

Vámpírnaplók – könyvmaraton #1

a történet, mely előbb létezett, mint a Twilight, mégis utána lett híres


Tudom, hogy mostanában nem a vámpírok azok, akikről a legtöbbet olvasunk. Az ő státuszukat átvették az angyalok és a disztópiák szüleményei. 
Bevallom, hogy én sem vettem volna a kezembe, hiszen sok könyv áll a várólistámon olvasatlanul, de a polcom pakolása közben ráakadtam az eredeti sorozat 4 kötetére, és nekiálltam ismételtem.
Régen imádtam, de az emberek változnak...



1. rész - Ébredés

Elena Gilbert 3 éve veszítette el a szüleit, de a hiányuk még mindig fáj neki. Fell’s Churchben, egy Virginiai kisvárosban él nagynénjével, Judith-tal és húgával, Margarettel.
A történet kezdetén belecsöppenünk egy végzős gimnazista mindennapjaiba, aki nem mellesleg az iskola legnépszerűbb diákja.

- Újraolvasásnál már az elején utálni kezdtem Elenát, holott előtte imádtam, és ehhez még a viselkedése is hozzátett –

Az első napon megpillantja a titokzatos új fiút, Stefan Salvatoret, aki nem mellesleg vámpír. Olaszországból költözött ide, hogy új életet kezdjen. Ki akar lépni a sötétségből, ezért csak állatokat eszik, de ennek hátrányát is tapasztalja.
Elena először képtelen felfogni, hogy a fiú levegőnek nézi, ezért több tervet is kieszel a becserkészésről, ámde nem jár sikerrel. Az évnyitó bálon a csalódástól fűtve inkább Tylerrel, az iskola tahójával lép le, de bajba keverednek a temetőben, mire Stefan megmenti a lányt.

- Csöpög. Á, nem bírom… -

Párhuzamosan olvashatunk emlékeket Stefan múltjából. Felidézi a reneszánsz Firenzét, ahol született. Itt ismerkedett meg, Kathrine von Schwarzschilddel, aki mindkét Salvatore ifjúba szerelmes volt, így mindkettőjüknek adott a véréből. De ez nem csökkentette a kettejük közötti ellenségeskedést, aminek következtében Kathrine halála után leszúrták egymást, majd átváltozva éledtek újra. Stefan soha sem tudta megbocsátani magának ezekért.

Damon Salvatore ezután dőzsölő életmódot folytat, aminek következtében megerősödik. Követi az öccsét mindenhova, és meg akarja keseríteni az életét. Többször megjelenik Elenának is hol varjú, hol ember formájában. El akarja csábítani, de a lány képes ellenállni neki, még…

Elena és Stefan kapcsolata sem felhőtlen. A fiú próbálja kizárni az életéből, falat emel titka köré, azonban a lány, talán Katherinnel való hasonlóság miatt, képes bejutni a védőbástyák mögé.