Bárcsak ilyen lett volna az első rész… Shannon Winslow Visszatérés
Longbournba című regénye a Titkok és szenvedélyek folytatása, amely sokkal
jobba tetszett. A szereplőkkel is jobban bánik, illetve a történet is
érdekesebb, hiszen a hajadon Bennet lányokra és a longbourni birtok öröklésére
fókuszál.
Eredeti megjelenés éve: 2013 Magyar megjelenés éve: 2019 Lazi Könyvkiadó történelmi romantikus négy csillag |
Mi lesz
a Bennet család nőtagjaival most, hogy Mr. Bennet
meghalt? Mr. Tristan Collins úton van Amerikából, hogy birtokba vegye a
tulajdonát képező ingatlant, Mrs. Bennet pedig
tervet sző. Longbourn örökösének egyszerűen feleségül kell vennie az egyik lányát.
Nincs más megoldás. Vajon Maryt, avagy Kittyt szemelik ki erre a kétséges
megtiszteltetésre? Amikor a szóban forgó úrról kiderül, hogy valójában jó
parti, versengés kezdődik a testvérek között. Ki lesz Longbourn következő
úrnője?
Darcy, Elizabeth, valamint a Büszkeség és balítélet többi szereplője
visszatér, ugyanis a társadalmilag mellőzött Mary kilép az árnyékból, hogy
központi helyet foglaljon el Shannon Winslow nagy sikerű, Titkok és
szenvedélyek című regényének régóta várt folytatásában.
Már a Titkok és szenvedélyek olvasás közben rájöttem, hogy mennyire
fontos Longbourn az alapregényben, és hogy mennyit ad a folytatáshoz, ha inkább
az ottani életre fókuszálunk, és nem a pemberley-i idillre. Ugyan Büszkeség és balítélet folytatás, de olyan érzésem volt, mintha belekeverte volna az írónő a
Jane Eyre-t is, csak épp egy austeni csavarral.
Történetünk…
Mr. Bennet halálával indul. Az új örökös egészen Amerikából érkezik, és Mrs. Bennet el is határozza, hogy hozzáadja Kittyt, merthogy csak nőtlen lehet. Kitty azonban hallani sem akar az új Mr. Collinsról, aki valószínűleg hasonlít a bátyjára, így Pemberleybe menekül. Ennélfogva Maryre marad a jövevény fogadása, aki sokkal kedvesebb lesz a számára, mint szeretné. Mivel nevelőnőként dolgozik Netherfield új uránál, így nemigen találkoznak. A lány életét munkaadója sem könnyíti meg, pedig nagyon szeret a gyerekeivel foglalkozni. Vajon révbe érnek a hajadon Bennet lányok?