A Jane Austennal
kapcsolatos romantikus chick lit regények főhősnői általában oda-meg vissza
vannak az írónőtől és a regényeitől. Beth Pattillo azonban csavar ezen egyet és
a Mr. Darcy összetörte a szívemet című regényében egy rajongó nővérét követjük,
amint részt vesz egy Austen-szemináriumon. Ez egyfajta külső szemszög, amely enged
önmagunkra is reflektálni, és az elvakultságból kilépve gondolkodásra késztet.
Eredeti megjelenés éve: 2010 Magyar megjelenés éve: 2020 Lazi Könyvkiadó chick lit három csillag |
Melyik Jane Austen-rajongó
ne álmodott volna arról, hogy egyszer a kezei közé kaparinthasson egy eredeti,
mindeddig ismeretlen kéziratot a zseniális írónő tollából?
Az amerikai Claire
Prescottnak – aki tulajdonképpen nem is rajong túlságosan sem Jane Austenért,
sem úgy általában a romantikus regényekért vagy hősökért, csupán húgát
kénytelen helyettesíteni egy Büszkeség és balítélettel foglalkozó oxfordi
kurzuson – szinte az ölébe hullik ez a lehetőség egy bájos idős hölgy
jóvoltából. Ms. Dalrymple azt állítja, hogy birtokában van a Büszkeség és
balítélet korai változata, amely az Első benyomások címet viseli. Claire
lehetősége kap rá, hogy beleolvasson a kéziratba, aminek teljesen a hatása alá
kerül, és ami számtalan kérdést vet fel benne: Hogyan alakul Darcy és Elizabeth
kapcsolata ebben a változatban? Vajon valóban eredeti a kézirat? Ha igen, mihez
kezdjen ezzel a páratlan lehetőséggel? És mihez kezdjen a saját életével?
Oxfordi utazása során ugyanis rádöbben, hogy munkájával, húgával és párjával
kapcsolatban is fordulópontra jutott az élete.
A számvetést nem könnyíti
meg, hogy a kurzuson felbukkan egy Mr. Darcyra erősen emlékeztető férfi, akinek
vonzereje valósággal letaglózza Claire-t, és felébreszti benne az eddig titkon
ott szunnyadó romantikus hősnőt. Ráadásul az is hamar világossá válik, hogy a
kézirat létezéséről többen is tudnak, és vannak köztük olyanok, akik maguknak
akarják megszerezni…
Ez egy sorozat második része, de ezt igazán csak az tudja, aki utánanéz. Maguk a regények lazán kapcsolódnak egymáshoz, és bár mindkettőben szerepel a Jane Austen személyét védő társaság, itt nem a levelekről, hanem a Büszkeség és balítélet korai kéziratáról van szó.