A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 19. század. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 19. század. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. november 24., vasárnap

Ha Napóleon ajánlatát elfogadták volna | Baráth Katalin

Baráth Katalin munkásságával először akkor találkoztam, mikoris éppen az Ambrózy báró eseteihez hasonló regények után keresgéltem. Mivel azonban a Dávid Veron első részét a GABOs újrakiadáig szinte lehetetlen volt beszerezni, így a lelkesedésem hamar derékba tört még úgy is, hogy egy alkalommal az Agave standjánál lévő dobozból előbányásztam a harmadik és negyedik kötetet. Ezután viszont történt egy Aki gróf úr akar lenni, aki a Tulipános Fanfan pitchével, a Bridgerton hangulatú borítójával, és a Jane Austenos nyitányú fülszövegével kilóra megvett, és a regénytől ugyan inkább egy romantikával fűszerezett történelmi krimit kaptam, öröm volt a részleteiben elveszni.

 

Eredeti megjelenés éve: 2023
GABO Kiadó
alternatív történelem, krimi,
történelmi romantikus

négy csillag

Mialatt Angliában Jane Austen a legújabb regényét körmöli, addig Magyarországon egy balsorsú grófkisasszonyt csak a házasság menthet ki szorult helyzetéből.

Ám a kisasszony legalább olyan makrancos, mint amilyen ágrólszakadt.

A szomszéd kastély urának jobbkezét, egy fortélyos, közrendű férfit szintén csak a házasság segítheti hozzá, hogy följebb kapaszkodjon a ranglétrán.

Ám a férfi legalább olyan csapodár, mint amilyen becsvágyó.

Ők ketten talán megakadályozhatják a merényletet, amely végveszélybe sodorná az országot. Nincs visszaút: együtt kell menekülniük kémek, titkos társaságok és egyéb ármányok – no meg az esküvő fenyegetése elől.

Baráth Katalin nyolcadik regényében kaland, intrika és csipkelődő főhősök várnak minden olvasót, aki szívesen elmerülne egy színes és derűs történelmi mesében.

 

Szerintem révbe ért az írónő, mármint ami a kiadóválasztást illeti, amit a kötetmigráció is igazol. Mind történelmi, mind romantikus, mind krimi fronton megvan a GABOnál az az olvasói bázis, akiknek kezébe én magam is nagy lelkesedéssel nyomnám eme regényt. Emellett pedig már nagyon látszik a szerzőn, hogy gyakorlott tollforgató, így dinamikusságban sincsen hiány, valamint az események is finoman illeszkednek bele a történelmi kor szövetébe.

 

2024. július 19., péntek

(Fél)feleség kerestetik | Olivia Atwater – Read in English

Ha egy kis komfortra vágyom, akkor a régensség időszakába nyúlok vissza. Olivia Atwater Half a Soul című regényében mindez az alaphelyzet kapott még egy kis fantasy színezetet, ami igazi guilty pleasure-ré (bűnös élvezetté) tette számomra a kötetet. Végig nagyon élveztem ezt az aranyos történetet, amely nem akart nagy lenni, de mégis foglalkozik komolyabb témával amellett, hogy romantikus.

 

Eredeti megjelenés éve: 2020
történelmi romantikus fantasy
öt csillag

It’s difficult to find a husband in Regency England when you’re a young lady with only half a soul.

Ever since a faerie cursed her, Theodora Ettings has had no sense of fear, embarrassment, or even happiness—a condition which makes her sadly prone to accidental scandal. Dora’s only goal for the London Season this year is to stay quiet and avoid upsetting her cousin’s chances at a husband… but when the Lord Sorcier of England learns of her condition, she finds herself drawn ever more deeply into the tumultuous concerns of magicians and faeries.

Lord Elias Wilder is handsome, strange, and utterly uncouth—but gossip says that he regularly performs three impossible things before breakfast, and he is willing to help Dora restore her missing half. If Dora’s reputation can survive both her ongoing curse and her sudden connection with the least-liked man in all of high society, then she may yet reclaim her normal place in the world… but the longer Dora spends with Elias Wilder, the more she begins to suspect that one may indeed fall in love, even with only half a soul.

Pride and Prejudice meets Howl’s Moving Castle in this enthralling historical fantasy romance, where the only thing more meddlesome than faeries is a marriage-minded mama. Pick up Half a Soul, and be stolen away into debut author Olivia Atwater’s charming, magical version of Regency England!

 

Már számos regényt olvastam ebből az időszakból fantasztikum fronton, éppen emiatt merem állítani, hogy a „fantasy of manners” alműfajon belül ő az egyik kedvencem. Érzésben nekem nagyon hozta Mary Robinette Kowal Bűbájoló történet sorozatát, amit szintén szeretek. Emellett pedig Suzanna Clarke A Hollókirályából is tűntek fel benne elemek, a főszereplőnk pedig Gail Carriger Napernyő protektorátusát idézi.

 

2024. július 5., péntek

A kereskedelem székesegyháza | Émile Zola

Emlékszem, hogy angoltanulmányaim hajnalán találkoztam először a The Paradise című BBC sorozattal, amelyről csak később derült ki számomra, hogy Émile Zola a Hölgyek öröme című regényének adaptációja. Az általam látott egy rész alapján nagyon tetszett a hangulata, és a fejembe vettem, hogy nekem ezt mindenképp olvasnom kell, mielőtt belevetném magam ténylegesen a maratonozásba. Rengeteg idő telt el már azóta is, hogy a könyvet beszereztem – majdnem hét év, mialatt állandóan szem előtt volt, de klasszikus mivoltából adódóan eddig nem éreztem hozzá kellő bátorságot. Viszont most hatalmasat szólt.

 

Eredeti megjelenés éve: 1883
Magyar megjelenés éve: 1922
klasszikus
öt csillag

Zola társadalmi és biológiai vizsgálódásainak színhelye ezúttal egy hatalmas párizsi áruház, az Au Bonheur des Dames. Octave Mouret, a csinos és szemfüles dél-franciaországi kereskedősegéd érdekházassága révén előkelő üzlethez jut. A császárság talmi csillogásában, a párizsi újgazdagok eszeveszett pompaszeretetében azonnal meglátja a nagy lehetőséget: hideg módszerességgel elnyeli a kispénzű, „szolid” konkurrenciát, és a végsőkig kizsákmányolt elárusítónők hadával megteremti a divathölgyek tündérálmát, a káprázatos, csillogó „modern” áruházat. Arisztokrata nők, színésznők, könnyűvérű lányok, a párizsi élet ezer meg ezer fénybogara szédül bele az omló csipkék, a meleg fényű selymek, a lenge tüllök lobogásába…

 

Imádtam ezt a vérbeli közgazdászregényt. Egy ponton elgondolkodtam azon is, hogy akár lehetne belőle egy egyetemi beadandót is gyártani, hiszen részletesen bemutatja az áruház működését. Mindezt élvezhető stílusban teszi, így amennyire lassan haladtam vele, annyira vártam minden egyes alkalmat, mikor kézbe vehettem.

 

Történetünk…

középpontjában a Hölgyek Öröme nevű párizsi áruház áll, amely a maga korában úttörőként szolgált. Hatalmas kínálatával környékbeli kis boltokat fokozatosan elsorvasztja, miközben eddig nem látott méretű keresletet generál, amelynek hátterében egy tehetős özvegyember, Mouret áll. A hely szomszédságába érkezik meg vidékről Denise két öccsével, hogy szerencsét próbáljanak nagybátyja üzletében. Az áruház hatása viszont egyre inkább érződik, és egy ponton ő is átigazol a szemközti fényűzésbe. Valójában azonban minden karakter csak a mesélés eszközeként szolgál, mert az igazi főszereplő maga a kereskedelem székesegyházaként szolgáló Hölgyek Öröme.

 

2024. június 30., vasárnap

Tinédzserévek | Louisa May Alcott

Louisa May Alcott a tanmesék koronázatlan királynője, aki sokat merít a saját életéből, ami miatt nem egyszer éreztem azt, hogy személyesen ő szól ki nekünk a lapok közül. A Jo fiai a méltán híres Kiasszonyok sorozatának záróakkordja, amely a Fiatalurak kisebb mélyrepülése után képes volt enyhíteni az ejtett csorbát, és bár messze nem ér fel az első két részhez, mégis örültem, hogy ismét több időt tölthettem a számomra oly kedves szereplőkkel.


Eredeti megjelenés éve: 1886
Magyar megjelenés éve: 2006
Lazi Kiadó
klasszikus
három csillag

Hála az öreg Mr. Laurence örökségének, tíz évvel az alapítás után Plumfield főiskolává nőtte ki magát. A régi növendékek ifjakká, illetve bájos és törekvő fiatal hölgyekké serdültek, akik a maguk útját járják a nagyvilágban. Ám egy fiatalnak ugyanannyi a gondja-baja, mint egy gyereknek, és ilyenkor kiderül, hogy ők még mindig Jo „fiai”…

 

Előzetesen nem volt sok kedvem kézbe venni a kötetet, mert még élénken élt bennem a harmadik rész okozta megdöbbentő élmény. A motiváció hiánya miatt sokat tologattam, ami egyáltalán nem bizonyult hibás döntésnek, ugyanis további tíz év telt el az időben, és a megismert gyerekek immár a tinédzserkorukat tapossák. Ami viszont a leginkább jót tett a regénynek, hogy visszavette a gyerekektől a mesélés jogát, és többnyire Jo szemszögén keresztül látjuk az eseményeket. Ugyan a vége fele kezdett megint kicsúszni az elbeszélés a kezei közül, és kicsit összecsapottnak tűnt. Az elköszönés viszont igazán érzelmesre sikeredett.

 

A könyv leginkább találkozásokról és összeölelkezésekről szól, amelynek köszönhetően rengeteget beszélgetnek benne. Kalandok hiányában legtöbbször ezek a diskurzusok viszik előre a történet fonalát. Előkerül benne többek között a szerelem és az önmegvalósítás, de minden igazából arra hegyeződik ki, hogy mennyire is fontos a jó nevelés. Ugyan a cím Jo „fiaira” utal, de nem maradnak ki a női kérdések sem, mint a szavazati vagy épp a tanuláshoz való jog, de ugyanúgy előkerül az önállóság is.

 

2024. június 29., szombat

Iskolaévek | Louisa May Alcott

Louisa May Alcott a Kisasszonyok történetét a szívembe zártam, melyet a Jó feleségekkel kiegészülve piedesztálra emeltem, emellett pedig 2019-es adaptációt is imádtam. Mindezen élményekkel a hátam mögött magas elvárásokkal vágtam neki a Fiataluraknak, amely ugyan kapcsolódik az előbb említett két regényhez, hiszen felbukkannak benne bizonyos szereplők, a fókusz mégsem rajtuk van. Ezt ugyan előre tudtam, de a mértékével nem voltam tisztában, és éppen emiatt csalódtam egy kicsit ebben a kötetben.

 

Eredeti megjelenés éve: 1871
Magyar megjelenés éve: 2006
Lazi Kiadó
klasszikus
három csillag

A March család kalandjai folytatódnak. Jo March nem is lehetne boldogabb: van két kisfia, ráadásul egy tucat tanítványa a plumfieldi rendhagyó iskolában, melyet férjével, Bhaer professzorral együtt vezet. Ám a fiúknak megvan az a tulajdonságuk, hogy örökké bajba keverednek, még akkor is, ha a jószívű, kedves Marchék viselnek gondot rájuk. Zűrzavar és kalandok kísérik a fiúk útját, amíg megtalálják helyüket Plumfield közösségében.

 

Ez sokkal inkább egy szabad történetfolyam, mintsem egy konkrét ívre felépített regény. Mindezt maga az írónő is beismeri egy ponton, de ettől még számomra összeszedetlennek hatott, és nehézkesen is olvastam. Mert ha előzetesen egy novellafüzérre számítok, akkor teljesen másképp állok hozzá.

 

Történetünk roppant egyszerűen bemutatható. Az egész Jo és férje koedukált iskolájában játszódik, ahova a saját és a rokongyerekek mellett szegény sorsú, de tehetséges ifjak is bekerülhetnek. Eme sereglet mindennapjait követjük végig, ahol a tanulás mellett természetesen a csintalanság sem maradhat el.

 

Ugyan ma már kevésbé aktuális a regény tanulsága, de akkori szemmel nagyon modern gondolatnak számított, hogy a fiúk és a lányok közösen tanulhattak. A felnőttek leginkább csak szóval nevelnek, és a verést mellőzik, ami szintén eléggé előrehaladott gondolat volt akkortájt. Az írónő emellett nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati oktatásra is, ugyanis a fiúk tarthatnak állatot és lehet saját veteményesük is, a lányok pedig egy kisméretű konyhában sajátíthatják el a főzés tudományát.

 

2024. június 22., szombat

Tényleg minden révbe ér? | Louisa May Alcott

Vannak ilyen berögződéseim, hogy bizonyos könyveket bizonyos időszakokra tartogatok. Az egyik ilyen, hogy őszi és téli könyveket a kapcsolódó évszakokban vagyok hajlandó olvasni, ami azok mozgalmassága miatt lehet, hogy évekig csúsznak. A másik a hosszú könyvek helyzete, amelyeket szeretek nyugodt időszakomban olvasni, amikor nem csak napi 50-100 oldalt tudok olvasni. A harmadik viszont a teljesen indokolatlan, de mégis kötöm az ebet a karóhoz. Ez utóbbi kategóriába tartozik bele Louisa May Alcott Jó feleségek című regénye. A Kisasszonyokra 2021 nyarán kerítettem sort, az őszi Könyvhéten meg is vettem a folytatását, de kereken egy évet pihentettem a polcon, mert szintén a nyaralásunkra tartogattam. Megmagyarázható ez a viselkedés? Nem, hiszen nagyon szerettem az első részt, és logikusan bele kellett volna vetnem magam a folytatásba. De néha nem kell a logikát keresni.

 

Eredeti megjelenés éve: 1869
Magyar megjelenés éve: 1925
Lazi Könyvkiadó
klasszikus
öt csillag

Vidám sürgés-forgással kezdődik Louisa May Alcott lebilincselő meséje: esküvőre készül a család. Három év telt el a Kisasszonyok óta, felserdültek a March lányok, és nagy várakozásokkal tekintenek a jövőbe. Meg az új asszonyok gondtalan derűlátásával vág neki a házasságnak, de mikor rá kell jönnie, hogy a családi élet nem egy szakadatlan ünneplés, anyja szelíd, de határozott irányításával és kijózanító tapasztalatokkal felvértezve igyekszik elérni a családi és anyai boldogságot. Húga, Jo felölti a „tollnoki toalettet”, és ismét megostromolja az írói hivatás csúcsait, Amy, a kis „dáma”, a művészetnél is nagyobb értékekre bukkan rá külföldi utazásai közben. Csupán az alázatos kis Beth nem kívánkozik sehova a családi otthon falai közül, és bár az ő terhe a legnagyobb, végül ő is megtalálja a békét.

Ez a meglepetésekkel teli, megható és mulatságos könyv méltó betetőzése a kedves „kisasszonyok” történetének.

 

Nem tudom, hogy jól tettem-e, hogy nem a filmet néztem meg először. Volt egy pont, ahol nem értettem az írónő döntését, így maradt bennem egy keserű érzés a könyvvel kapcsolatban. Utólag azonban kezdem átértékelni az eseményeket, hiszen végülis minden jól alakult, és talán tényleg nem illettek annyira össze, mint azt én képzeltem róluk.

 

Történetünk…

három év elteltével veszi fel a fonalat, mikoris épp Meg esküvőjére készülődik a March család. A családfővel kiegészült sürgés-forgás után azonban ismét lecsendesedik az élet, Jo továbbra is ír, Amy nagyon élvezi, hogy March néni kedvében járhat, Beth pedig gyengén ugyan, de tesz-vesz odahaza. Mindenki fejlődik, tanul önmagáról és másokról, hibázik, ami ugyanúgy az élet rendje, mint a siker. Kiszakadva a megszokott környezetből világot is látnak, hogy hazatérve érett döntéseket tudjanak hozni. Vajon mindenki megtalálja a neki rendelt békét és boldogságot?

 

Mivel rengeteg érzés kavarog bennem egyes fordulatokkal kapcsolatban, így előre szólnék, hogy most nem kíméllek meg benneteket ezektől. Éppen emiatt saját felelősségre olvassátok tovább, ha esetleg vakon szeretnétek belemenni a regénybe.

 

2024. március 6., szerda

Hazugságon alapulhat-e szerelem? | Rachael Anderson – Read in Inglish

Számát sem tudom, hogy egy évben mennyi történelmi romantikus regény jelenik meg a külföldi piacon, amelyek közül Magyarországra egy előszűrt mennyiség érkezik. Így találkoztam Rachael Anderson Lord Drayson bukása (The Fall of Lord Drayson) című regényével, amelyen sajnos az sem segített, hogy eredetiben olvastam.

 

Eredeti megjelenés éve: 2016
Magyar megjelenés éve: 2020
Könyvmolyképző Kiadó
történelmi romantikus
két csillag

Amikor Colin Cavendish, Drayson újdonsült grófja tájékoztatja Lucy Beresfordot, hogy az édesanyjával együtt el kell hagyniuk a házat, amit az elmúlt két évben az otthonuknak tekintettek, Lucy rettentően felháborodik. Nincs se pénzük, se rokonaik, nincs senki, akihez segítségért fordulhatnának, és nincs hova menniük. Hogy meri a gróf minden lelkiismeretfurdalás nélkül felrúgni az apja Beresfordéknak tett ígéretét?

A végzet Lucy kezére játszik, amikor egy lovasbaleset után eszméletlen állapotban talál a grófra az út közepén. Amikor a férfi magához tér és nem emlékszik rá, hogy ki is ő valójában, Lucy megragadja az alkalmat, hogy leckét adjon alázatosságból a grófnak: elhiteti vele, hogy ő csupán egy egyszerű szolga, méghozzá Lucy szolgálatában.

És ezzel kezdetét veszi az elbűvölő mese egy nagyképű lordról és egy lobbanékony fiatal lányról, akik úgy belekavarodnak az események hálójába, hogy az is kérdésessé válik, kikeverednek-e belőle valaha.

 

Könnyen olvasható, és nagyjából ennyi pozitívumot tudok felsorolni a regényhez. Engem nagyon zavart a felépítése, egy ponton az alapszituációnk is el kezdett irritálni, és a szereplőket is végig esetlennek éreztem. Ugyan egy olyan sorozat nyitányáról beszélünk, ahol az egyes részek lazán kapcsolódnak egymáshoz, de az írónő további döntéseire nem vagyok kíváncsi.

 

2024. január 27., szombat

Szerelem vagy a gyermeki kötelesség? | Henry James

Még az Instragam oldal indulásának idejében ajánlották nekem Henry James Washington Square című regényét, amit ezúton is nagyon köszönök. Magamtól nem biztos, hogy kézbe vettem volna ezt a Lazi Könyvkiadó klasszikusai indulásakor megjelenő kötetet, mert elég nehezen beszerezhető. Ez esetben viszont egy jó olvasmányélménytől fosztottam volna meg magamat.


Eredeti megjelenés éve: 1880
Magyar megjelenés éve: 2003
Lazi Kiadó
klasszikus
négy csillag

A Washington Square magával ragadó dráma, egy apa és lánya elszánt küzdelme, mely tökéletes képet fest az 1850-es évek New York-i szalonjainak világáról Henry James egyik legnagyszerűbb művében. Dr. Sloper, a neves New York-i orvos családi élete nem mondható szerencsésnek: elveszti fiát, majd feleségét. Lányát, Catherine-t nem tudja igazán szeretni. A tapasztalatlan és könnyen elbűvölhető Catherine őszintén beleszeret egy jó fellépésű, csinos fiatalemberbe, Morris Townsendbe. A lány apja felismeri a hozományvadászt a férfiban, s ezért minden követ megmozgat, hogy megakadályozza a házasságot. Hiába azonban az apai tiltás, a lány nem enged. Nem így Morris, aki elunja a várást, és távozik…

 

Henry James leghíresebb alkotása A csavar fordul egyet című thriller, amelyből számos filmfeldolgozás készült, legutóbb A Bly-udvarház szelleme. Engem azonban sokkal inkább vonzott a Washington Square, amely a fülszövegéhez híven roppant olvasmányos. Minimális a cselekménye, mert egy szem bonyodalomra épít, mégis felüdülésként hatott, és roppant jót szórakoztam rajta, amit viszont egyáltalán nem vártam el tőle.

 

Történetünk…

Miss Catherine Sloperről szól, aki New Yorkban él orvos édesapjával. Már szinte vénkisasszonynak számít, amikor végre felbukkan egy kérő, akit azonban a papa nem néz jó szemmel. Számos akadályt gördít a fiatalok elé, míg a másik oldalon álló nagynéni folyamatosan támogatja a kapcsolatukat. Vajon erősebbnek bizonyul a szerelem a gyermeki kötelességnél?

 

2023. január 22., vasárnap

Magyarok királynéja | Dániel Anna – Betekintő #34

Gyerekként nagyon szerettem a Sissi hercegnő sorozatot, amelyet akkor még a Fox Kids és a Jetix sugározott. Csak jóval később láttam a Romy Schneider féle feldogozást, de azt is élveztem, viszont mindkettőről tudtam, hogy eléggé eltérnek a valóságtól. Éppen emiatt mindenképp szerettem volna a magyarok kedvelt királynéjáról olvasni, és többek között így bukkantam rá Dániel Anna Erzsébet királyné című regényére.

 

Eredeti megjelenés éve: 1940
életrajz
három csillag

A bajorországi Possenhofenben, szinte polgári körülmények között, ceremóniátlan, természetközeli környezetben nevelkedik a bakfiskorú Sissi. Senki sem szánja uralkodónak. Amikor Zsófia főhercegasszony menyjelöltválasztás a Habsburg-családnak erre az ágára esik, akkor sem Erzsébet, hanem a nővére, Helén a császárnak kiszemelt menyasszony. A közismert történetet, hogyan szeret belé első látásra az ifjú Ferenc József gyönyörű unokahúgába, Dániel Anna színesen és élvezettel meséli. A századunk 30-as éveiben megjelent nagy sikerű, több kiadásért megért életregény romantikakedvelő fiataloknak és idősebbeknek egyaránt ajánlható, vonzó olvasmány. Az új kiadás aktualitása: éppen száz éve, 1898-ban vetett véget a gyilkos merénylet Erzsébet királyné életének.

 

Ez nem egy regényes életrajz, sem egy történelmi regény, sokkal inkább egy kicsit lazábban megírt ismeretterjesztő könyv, amelyet magyar lányoknak szánták Sissi bemutatására. Végigkövetjük az életét attól a ponttól kezdve, hogy ellátogatnak az édesanyjával és nővérével a bécsi udvarba, amikor is Ferenc József szerelembe esik vele. A két fiatal története mellett azonban az aktuális történelmi eseményeket is felvázolja a szerző, és mindegyik magyar szemmel kommentálja. Előkerül Haynau vérengzése, de olyan kevésbé ismert tény is, mint hogy abban az időben egy Habsburg ült Mexikó trónján, vagy a perzsa sah látogatása (nem, nem a híres Ambrózys eset).

 

2022. december 11., vasárnap

Szerelmek és regények | Catherine Bell

Syrie James Jane Austen naplója akkora hatást gyakorolt rám kiskamaszként, hogy azóta is azt emlegetem, és az ahhoz hasonló élményt keresem. Az írónő életének már számos feldolgozását olvastam, amelyek közül Catherine Bell Jane Austen és a szavak művészete hasonlított leginkább a vágyott érzésre. Könnyed kikapcsolódást nyújtott, amiről nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni, de ez így is van rendjén.

 

Eredeti megjelenés éve: 2021
Magyar megjelenés éve: 2022
Kossuth Kiadó
regényes életrajz, női sors
öt csillag

Jane Austen, az egyszerű, sokgyerekes vidéki anglikán pap lánya nem számíthat sem hozományra, sem előnyös házasságra. A rossz kilátások ellenére nem közömbös a fiatalemberek iránt, és bár vagyon nem teszi csábítóvá a bálokon, a társasági összejöveteleken, életvidámsága és műveltsége kiemeli a férjkereső lányok sorából. Ám ambíciói túlmutatnak a házasságkötés társadalmi elvárásán: minden gondolatát erős és intelligens nőkről szőtt történetei foglalják le, melyeket lemoshatatlanul tintafoltos kézzel vet papírra. Majd újra meg újra átírja a regényei kéziratait, és sikertelenül keres könyvkiadót. Az írói sikerek és az egyenrangú felek közötti szerelem is sokáig elkerüli, éppúgy, mint okos és szenvedélyes hősnőit, Emmát, a Dashwood nővéreket, Elizabeth Bennetet…

 

Ismert tények és kitalált elemek keverednek ebben a fikciós regényben, amely véleményem szerint jól megragadta Jane karakterét. Emellett a szerelmek bemutatása is tetszett, valamint az Austen regényeket is roppant ügyesen fűzi bele az írónő. Gyorsan olvastam, de mindezt azért, mert annyira szerettem.

 

Történetünk…

Jane Austen életének 20 évét öleli fel kezdve a Tom Lefroy-jal való megismerkedésével egészen az Értelem és érzelem megjelenésééig. Kiemeli a főbb eseményeket, megélünk magasságokat és mélységeket, ám nem fél nagyobb lépéseket tenni az időben. Nagy utat járunk be vele, ám valahogy mindig visszalyukadunk a legfőbb szenvedélyéhez, az íráshoz, hiszen nagy álma, hogy abból éljen meg.

 

2022. november 11., péntek

Vajon tényleg megéri bolygatni a múltat? | Kathleen A. Flynn

Austen és időutazás? Rachel Giwney Szerelmes Jane című regényében nagyon bejött ez a párosítás, ám ott kedvenc írónőnk utazott a jelenünkbe. Kathleen A. Flynn viszont csavar egyet a történeten, és kutatókat küld a múltba egy nem túl távoli jövőből, de ez valahogy nem működött A Jane Austen-küldetésnél. Az egész leginkább a megvalósításon és az elbeszélőnkön múlt, mert az ötlet maga jó.

 

Eredeti megjelenés éve: 2017
Magyar megjelenés éve: 2022
Athenaeum Kiadó
történelmi fikció, időutazás
három csillag

A távoli jövőből azzal a megbízással küldenek két kutatót a múltba, hogy férkőzzenek Jane Austen, az akkor már híres írónő közelébe, és szerezzék meg tőle A Watson család története című kéziratát, amelyről azt feltételezik, hogy az írónő befejezte, de bizonyos okok miatt meg akarta semmisíteni.

Rachel Katzman és Liam Finucane a jövőből érkezik 1815-be, Angliába. Magukat vagyonos ültetvényesnek kiadva próbálják megtalálni a módját, hogyan ismerkedhetnének meg Jane Austennel. Rachel és Liam az írónő egyik testvérén, Henryn keresztül próbál Jane közelébe férkőzni. Ám amikor szembesülnek a korabeli viszonyokkal és Jane gyógyíthatatlan betegségével, azzal az etikai problémával állnak szemben, hogy van-e joguk megváltoztatni a múltat.

 

Nagyon azt éreztem olvasás közben, hogy az írónő nem tudta eldönteni, hogy végülis mit szeretne írni. Egyrészt történelmi fikciót, merthogy a régensség időszakába mennek vissza a főszereplőink, akik viszont ha kettesben maradnak, akkor sokat beszélgetnek a jelenükről, ami számunkra egy jövőkép. Emellett pedig az elbeszélőnk, Rachel önmagában is szokott elmerengeni az életéről, és ezek a részek nagyon kilöktek a sztoriból. Sokkal inkább szerettem azokat a részeket, amikor nem csak kettesben vannak Liammal.

 

2022. október 30., vasárnap

Merj az álmaidnak élni! | Susanna Leonard

Marie Curie számomra egy hatalmas példakép, hiszen lengyel nőként érvényesülni tudott a francia tudományos életben, és kitartásával olyan felfedezéseket tett, amivel kiérdemelte a legnagyobb tudományos elismerést jelentő Nobel-díjat. Susanna Leonard Madame Curie és a teremtő álmok című könyvében ezt a lányt, nőt és asszonyt ismerhettem meg, aki fittyet hányva társadalmi elvárásoknak az élmainak él. Ugyan számos fikciós elemet tartalmaz, mégis jó bevezetőnek tartom Marie életébe.

 

Eredeti megjelenés éve: 2020
Magyar megjelenés éve: 2022
Kossuth Kiadó
regényes életrajz, női sors
négy csillag

Párizs, 1891. Marie már gyermekkorában arról álmodozott, hogy egy nap megszökik az oroszok által uralt és szorongatott Lengyelországból. Aztán húsz évvel később ez az álom beteljesül: Marie a Sorbonne-on tanulhat. Keményen kellett harcolnia ezért, mert a tudomány világában nem szívesen láttak nőt. Marie azonban tudja, mit akar. Minden ellenérzés ellenére beleveti magát a kutatásba – és az életbe. Amikor találkozik a sármos fizikussal, Pierre Curie-vel, a boldogsága kiteljesedik. A férfi lesz a nagy szerelme, az a szerelem, amit keres. Pierre-rel úttörő sikereket ér el. Ezért azonban magas árat kell fizetnie, és Marie nem is sejti, milyen tragikus sorscsapásokat tartogat még számára az élet.

Egy rendkívüli tudós, lázadó és szerelmes nő története, aki megváltoztatta a világot.

 

Teljes meglepetésként ért a regény felütése, hiszen azt vártam, hogy kronologikusan kapjuk meg Marie életét, ehelyett férje sírjánál találkozunk vele. A fülszöveg sem ezt említi, aztán hamar magyarázatot kapunk mindenre. Az egész kötet egy visszaemlékezés, ami a jelenbe van ágyazva, és mindig azokat a részeket kapjuk meg, amik példaként szolgálhatnak az aktuális beszélgetőpartnereinek. Ez nagyon emlékeztett Gill Hornby Austen kisasszony című regényére.

 

2022. október 15., szombat

Kedves Naplóm... | Anna Elliott

Mindig hordok magammal könyvet, akárhova is megyek. De például orvoshoz várva nem a legjobb elővenni őket, mert a hirtelen szólítás akár kárt is tehet a kötetben. Anna Elliott Pride and Prejudice Chronicles című sorozatának első kötete éppen egy ilyen helyzetben kezdtem bele, mert a telefonomat könnyebben süllyesztem bele a táskámba, ha ugrani kell. Így tehát ennek a véletlennek köszönhetem, hogy megismerkedhettem ezzel a Büszkeség és balítélet folytatással, amit valószínűleg még évekig görgettem volna magam előtt és egy nagyszerű élménnyel lettem volna szegényebb.

 

Eredeti megjelenés éve: 2011
történelmi romantikus
négy csillag

#1 Georgiana Darcy's Diary


Mr. Darcy's younger sister searches for her own happily-ever-after

The year is 1814, and it's springtime at Pemberley. Elizabeth and Mr. Darcy have married. But now a new romance is in the air, along with high fashion, elegant manners, scandal, deception, and the wonderful hope of a true and lasting love.

Shy Georgiana Darcy has been content to remain unmarried, living with her brother and his new bride. But Elizabeth and Darcy's fairy-tale love reminds Georgiana daily that she has found no true love of her own. And perhaps never will, for she is convinced the one man she secretly cares for will never love her in return. Georgiana's domineering aunt, Lady Catherine de Bourgh, has determined that Georgiana shall marry, and has a list of eligible bachelors in mind. But which of the suitors are sincere, and which are merely interested in Georgiana's fortune? Georgiana must learn to trust her heart—and rely on her courage, for she also faces the return of the man who could ruin her reputation and spoil a happy ending, just when it finally lies within her grasp.

 

Az eredeti regényben több szál is elvarratlan, az egyik Georgiana sorsa, amit ez a könyv is megragad. Mivel a lányzó nemigen beszél az alapműben, így az írónő szabadjára engedhette a fantáziáját. Nagyon jól állt neki a naplóregény stílusa, amely élményben hasonlított az Elinor és Marianne-hez, csak sokkal jobban tetszett. Igazi guilty pleasure (bűnös élvezet) volt a számomra, amely lehetséges, hogy az eredeti nyelven való olvasásnak is volt köszönhető. Értékeltem a humorát és a behozott új szereplőket is.

 

2022. augusztus 28., vasárnap

A szerelem mindig utat tör magának | Bauer Barbara

A könyvek terápiás céllal születnek. Egyrészt írás közben érzéseket vihet bele a szerző, élményeket dolgozhat fel, másrészt pedig az olvasók magyarázatot kaphatnak az őket foglalkoztató gondolatokra. Bauer Barbara A szív szabadságharcosai című regénye is ilyen, hiszen egy szülő halála mellett egy társadalmilag kevésbé elfogadott szerelemmel is foglalkozik.

 

Eredeti megjelenés éve: 2022
Jaffa Kiadó
történelmi romantikus
négy csillag

Lili és Bálint története az 1848-as szabadságharc idején játszódik. De játszódhatna száz évvel korábban, vagy akár ma is. Mit érnek az érzéseink, ha nem éljük meg őket, a gondolataink, ha nem hallgatunk rájuk? Mit ér a szabadságunk, ha a lelkünkben rabok vagyunk?

Ahogy 1848 tavaszán szerte Európában a hangjukat hallatják a szabadságharcosok, úgy érti meg Lili is elfojtott vágyait.

 

"Bele akartam bújni egy szárnyait bontogató fiatal lány bőrébe. Érezni akartam, ahogyan felismeri, mit is jelent az igazi szabadság. Ott akartam lenni, amikor először megdobban a szíve, felpezsdül a vére, szóra nyílik a lelke. Ehhez nem is találhattam volna alkalmasabb színteret, mint a szabadságharcot, és benne egy forradalmárt, aki talán sokkal többet jelent a lány életében, mint önmagában a szerelem.

Imádtam írni, Lilivel együtt átélni a fiatalságot, szabadságot, kibontakozó szerelmet!"

Bauer Barbara

 

Előzetesen több történelmet vártam, a szereplők aktív bevonódását az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeibe, de ez csak díszletként szolgált, illetve lehetőséget adott akár a mai kort érintő kérdések feszegetésére is. Ez egy bimbózó szerelem krónikája, amelyhez a főszereplőnknek is fel kell nőnie.

2022. augusztus 19., péntek

A vonat nem vár… | Alessandro Baricco

Különös érzés, hogy Alessandro Bariccot kedvenc írómként tartom számon, mégsem tetszik minden regénye. Viszont mindegyikben benne van az a plusz, ami miatt összességében meg nagyon szeretem azt, ahogy a szavakkal varázsol. Életműve olvasásában a Harag-várakat vettem következőleg kézbe, ami nagyon ígéretesen indult, de a végére egy kicsit megborult.


Eredeti megjelenés éve: 1991
Magyar megjelenés éve: 2004
Helikon Kiadó
történelmi fikció
három csillag

A Selyem, a Tengeróceán, a Vértelenül és a Novecento után most a Harag-várak. Csupa „vaskos” mű – százötven-kétszáz oldalon. Bármily furcsa, a Baricco-regényeknek ez az egyik varázserejük. Földrészeket és évtizedeket fognak át, nagy emberi drámákat sűrítenek magukba – hihetetlenül tömören. Az író egyszer elmondta, hogyan készülnek: évekig töri a fejét hosszú és bonyolult történeteken, majd évekig töri a fejét azon, miként írhatná meg őket néhány tucatnyi oldalon. A Harag-várak? Van egy város, Quinnipak. Benne él a legszebb ajkú asszony, a titkát mélyen őrző Jun. A leghálásabb férj, Rail úr. Olyan hálás, hogy a feleségét megajándékozza Elisabeth-tel. Egy mozdonnyal. Itt él a legtalálékonyabb muzsikus, Pekisch úr, a humanofon feltalálója. Apja zakójában ott cseperedik Pehnt, míg egyszer csak hirtelen bele nem nő a zakóba. És idelátogat Hector Horeau, a kristálypalota megálmodója. Európának egy boldog századában vagyunk, az illúziókéban, amikor az emberek megmámorosodnak találmányaiktól, még nem tudják, hogy ezek milyen veszélyt hordoznak. Vannak szelíd tündérmesék, ilyen volt a Selyem, a Harag-várak viszont rakoncátlan, buja tündérmese.

 

Nem véletlen imádom a fehér alapú Helikonos kiadásokat, mert nagyon szimbolikusak. Elsőre a vonat tűnik fel, amely központi eleme a regény elejének, hiszen egy vonat kerül egy kisvárosba, ahova ezáltal be kell vezeti a síneket. Ez a gőzgép azonban meg van törve, ami az egyik szereplőnk üveggyárára utal. De még ezen kívül is észre lehet venni egy vasszerkezetet, amely az 1851-es londoni világkiállításra készült Crystal Palacet jeleníti meg. Ez utóbbi kicsit később derül ki a kötetben, de ezek a részletek teszik igazán különlegessé ezeket a borítókat.

 

2022. június 19., vasárnap

Semmi sem az, aminek látszik | Theodora Goss

A kiadók egy bizonyos oldalszám felett erősen gondolkodóba esnek, hogy megéri-e bevállalni egy féltéglát, vagy inkább szedjék szét két kötetre a könyvet. A Delta Vision már évek óta teljes lelki nyugalommal az utóbbi utat választja, de már láttam példát erre a Könyvmolyképzőnél is. A Metropolis Media Theodora Goss a Különleges hölgyek európai utazásánál szintén bevetette, ami még jól is jött, mert így nem közel 900 oldalas monstrumot cipeltem magammal mindenhova. Az osztás helyének meghatározásáért is külön pacsi jár, mert nem akárhol szelték ketté, hanem azon a ponton, ahol szereplőink Bécset elhagyják. De ne szaladjunk ennyire előre ebben a számomra oly kedves történetben, hanem vegyük sorjában azt, hogy mi miatt ért fel a neki előre odaígért potenciálhoz.


Eredeti megjelenés éve: 2018
Magyar megjelenés éve: 2021
Metropolis Media
történelmi fikció, fantasy, krimi
öt csillag

Az alkimista lányának különleges esete folytatásában Mary Jekyll, Beatrice Rappaccini, Catherine Moreau, Justine Frankenstein és Diana Hyde, miután segítettek Sherlock Holmesnak és dr. Watsonnak a Whitechapel-gyilkosságok megoldásában, békésen éldegélnek a londoni Jekyll-házban.

Ám amikor Mary táviratot kap arról, hogy Lucinda van Helsinget elrabolták, az Athéné Klubnak az Osztrák–Magyar Monarchiába kell utaznia, hogy megmentsenek egy újabb, rettenetes kísérlet alatt álló fiatal nőt.

Hol van Lucinda, és mit csinált Van Helsing professzor a lányával? Meg lehet még menteni őt időben? Marynek és barátainak új szövetségeseket kell találniuk, szembe kell nézniük régi ellenségeikkel, és meg kell akadályozniuk, hogy a titkos Alkimista Társaság megvalósíthassa terveit.

Itt az ideje, hogy a szörny-leányok legyőzzék a múltat, és kezükbe vegyék saját sorsukat.

 

Kevesebb a véres jelenet és sokkal inkább az a kalandokkal és izgalmakkal teli utazásra, illetve a nyomozásra került a hangsúly, amit én nagyon értékeltem. Hihetetlen Ambrózy báró esetei hangulatom volt az olvasás közben, amibe belekeveredett helyenként egy kis Poirot, hiszen szereplőinkkel az Orient Expresszel utazunk. Holmes most egy kicsit háttérbe szorul, de ezáltal nagyobb teret kap az első kötetben megismert csipet-csapat, akiket külön-külön is megkedveltem, hát még mikor összekerülnek.

2022. június 5., vasárnap

Elkerülhető-e a sors? | Kendall Kulper

Nem minden történet rendelkezik hívogató borítóval, ami befolyásolja a polcról való levételt. Kendall Kulper A mágikus tolvaj című könyvében is pont ezért nem bíztam, valamint A tenger boszorkánya olvasási emlékei is megkoptak, a sorozatot viszont mindenképp szerettem volna folytatni. Pozitívan kellett csalódnom a kötetben, mert élveztem a történetét, amely csak a helyszínben csatlakozik a korábbi részhez.


Eredeti megjelenés éve: 2015
Magyar megjelenés éve: 2017
Maxim Könyvkiadó
ifjúsági, misztikus
öt csillag

Mal világában a varázslat jelent mindent. Azonban ő maga mentes a mágiától, és fajtáját mindenki féli – még maga Mal is.

Így hát inkább elrejti valódi énjét, kivéve Essie Roe, a legjobb barátja elől, amikor azonban a lány kiteregeti a titkát, és Malt kitiltják az egyetlen helyről, amit ismert, ami az otthona volt, megtudja, milyen keserű az árulás.

Így hát Mal útra kel, és ritka, illegális, mágikus relikviákat keresve bejárja a világot. Amikor hall valamit egy legendás tőrről, amivel el lehet lopni egy boszorka erejét, tudja, hogy megtalálta a bosszú megfelelő formáját. A keresés során azonban Mal olyan titkokra bukkan, amiket épphogy kezd megérteni – eközben pedig a benne lakozó szörnyeteg éledezik, és kiutat keres.

 

Ezt a kötetet fel kellett dolgoznom, egyszerre nem is tudtam megírni a róla készült bejegyzést, akkora hatással volt rám. Ugyan ifjúsági történet, de az okosabbik kategóriába sorolható, ahol vannak tétek, és nem minden szál ér boldog véget, amitől sokkal életszerűbb lett az egész. És itt is sírtam, mint az első résznél, de a fiú szemszög teljesen mássá varázsolta az élményt.

2022. február 19., szombat

Nyomozás és szenvelgés | Hercz Júlia

Mostanában két Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes mű került a kezembe. Az egyiktől előzetes vélemények alapján kissé tartottam, de nekem kifejezetten tetszett, míg a másik műfajából és korszakából adódóan közelebb állt hozzám, és nagy elvárásaim voltak vele kapcsolatban. Ez utóbbi volt Hercz Júlia Arany és Ónix című kötete, amelynek szereplőiért egyáltalán nem izgultam és a történetét sem szerettem. Szerintem ennek a pötty is okozója, mert egyre inkább látom, hogy a new adult könyvek nem nekem valók.


Eredeti megjelenés éve: 2019
Könyvmolyképző Kiadó
felnőtt, fantasy, történelmi romantikus
két csillag

Mi vár az út végén? Szerelem vagy halál?

Különleges, veszélyes lények járják a 19. századi Angliát, akik a világokat elválasztó Fátyol résein szöknek át.

Asarella tizenöt éves volt, a külvilágiak a szeme láttára meggyilkolták a szüleit. Ő lett Anglia egyetlen életben maradt őrzője, a Fátyol őre, ám ezt mélységesen titkolja.

Hat évvel később Asarella úgy él, mint minden úri kisasszony, amikor különös levelet kap: halottnak hitt unokahúga életben maradt, és csak ő segíthet rajta.

De hogy induljon el egyedülálló nőként egy ilyen illetlen kalandra?

Szüksége van egy kísérőre.

Dhelward, a híres earl, immáron tíz éve él emberek között, de a világ nem tudja róla, hogy holdvérű, egy félelmetes külvilági. Kínszenvedés számára minden nap az emberek között. Ráadásul ahhoz, hogy megőrizze képességeit, egy undorító bort kell innia… vagy varázserejű emberek vérét.

Vajon miért lép kényszerházasságra a lánnyal? És ki küldte a titokzatos levelet?

Útjuk számtalan veszélyes kalandon át vezet, de ki tudja, talán a legtöbbet akkor veszthetik, ha túl közel kerülnek egymáshoz…

A lebilincselő és sodró lendületű regény a 19. századi Angliában játszódik, ahol az udvariasság és az életveszély kéz a kézben jár. Miközben a szereplők útra kelnek megmenteni valakit, szinte tapintható az érzéki feszültség, és számos izgalmas helyzetet szül.

 

Nehezen vettem rá magam az olvasásra, minden más sokkal érdekesebb volt, mint ez a regény. Nem kötött le, a „wow” érzés pedig messze elmaradt, így mindig csak pakolgattam arrébb, hogy majd legközelebb ebből olvasok. Pedig ezidőtájt sokat utaztam, és akkor sem jött hozzá meg a kedvem. Ez van, másokat biztos elvarázsol, de az nem én vagyok.