Az első próbálkozásaim után eléggé rákaptam a NetGalley-s képregények ízére, mert a hosszabb kötetek megengedik ezeket a kis kalandozásokat. Emellett pedig nagyon nehezen állok ellen egy megkapó borítójú könyvnek, főleg ha rövid. Viszont ekkora merítésnél elkerülhetetlen egy-egy kevésbé tetsző választás.
Mostanában lelassult a graphic novel lendületem, illetve eléggé vegyes tematikában olvasom őket, így nehéz egy kalap alá rendezni őket. Most viszont összegyűlt három olyan, ahol fiatalokról van szó, mint olyan sok másikban is, viszont itt mindegyik főszereplő kitűnik a többiek közül. A Crumbs-ban Rey a jövő helyett a jelent látja, a Be Prepared-ben Vera egy orosz gyökerekkel rendelkező amerikai tinédzser, a Tidesong Sophie-ja pedig varázsló.
Ha bárki ezek után
megkérdezné, hogy milyen könyvet ajánlanék a kettéosztott Németország
témájában, egyértelműen Nina Willner 40 ősze lesz a válaszom. Amit anno Anne C. Voorhoeve-nak nem sikerült megcselekednie a Lilly átmegy a falon című
regényében, azt ez a könyv maradéktalanul bepótolta. Dokumentarista, de mégis
érdekes és könnyen olvasható. Megismerjük a rendszert, a politikai helyzetet,
de emellett egy család sorsát is követjük.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2016 Magyar megjelenés éve: 2017 Maxim Könyvkiadó történelmi, memoár öt csillag |
Ez a memoárkötet egy keletnémet család megindító története: a világháborútól kezdve a vasfüggöny (és a berlini fal) leomlásáig kísérhetjük végig a sokgyerekes pedagóguscsalád viszontagságos sorsát. A mesélő nem akárki: egyrészt a család Nyugatra szökött gyermekének Amerikában született lánya, másrészt az első amerikai nő, akiből hírszerző tiszt lett Berlinben, aki átjárhatott a várost – meg a szovjet és az amerikai zónát – végzetesen megosztó határvonalon, ahol sok kétségbeesett menekülő lelte halálát.
A szerző német
precizitással feldolgozott dokumentumokra és személyes beszámolókra építi fel a
két szálon futó történetet. Az egyik szálon a népes keletnémet família
hányattatásait és megalkuvásait, sikereit és kudarcait, nehéz hétköznapjait
követhetjük nyomon, a másikon olyan mélységben ismerhetjük meg az egyre inkább
bezáruló és börtönként funkcionáló Német Demokratikus Köztársaság működését a
besúgói terrorhálózat kiépítésétől a hétvégi telkek éhínséget megelőző
kiosztásán át a komédiába fulladó végjátékig, amilyen mélységbe a szocializmus
idején nem volt módunk betekinteni nekünk, magyaroknak. Ezen felül még a
hidegháború globális kihatású eseményei is beleszövődnek ebbe az érdekfeszítő,
informatívan olvasmányos, fotókkal gazdagon illusztrált visszaemlékezésbe.
Kegyetlenség, terror,
nélkülözés, unalmas szürkeség, gerinctelen megalkuvás és rengeteg küzdelem a
mérleg egyik serpenyőjében – míg a másikban ott a szeretet, „Oma”
családfenntartó optimizmusa, a régi világból átmentett tisztessége és az egyes
családtagok többé-kevésbé becsületes túlélő taktikái, sőt: nyílt lázadása a
lelkeket nyomorító rendszer ellen. Sokáig nem fogjuk elfelejteni ezt a
csodálatos családtörténetet…
Carrie Fisher egy ikon. A
férfiak által uralt világban lett híres, ezáltal számos lánynak lett a
példaképe azzal, hogy nem a megmentésére vár, hanem maga is aktív alakítója az
eseményeknek. Sajnos azóta már nincs közöttünk, így még nagyobb jelentőséggel
bírt számomra A hercegnő naplója, amely a Csillagok háborújával kapcsolatos
élményeit, valamint a franchise életére gyakorolt hatását meséli el.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2016 Magyar megjelenés éve: 2017 Libri Kiadó memoár négy csillag |
A hercegnő naplója szellemes,
provokatív, őszinte, intelligens és szókimondó. Épp olyan, mint szerzője volt,
a napló megszületésekor mindössze 19 éves Carrie Fisher. A színésznő régi
újsághalmok között bukkant rá kézzel írott naplójára, és szembesült
tinédzserkori önmagával, azzal, hogy milyen is volt megélnie a Csillagok
háborújának forgatását vagy éppen „hosszúra nyúlt egyéjszakás kalandját”
színésztársával, Harrison Forddal. A hercegnő naplója ezekről az
intimitásokról is beszámol, igazán egyedivé azonban az időutazás teszi: az
idősebb Carrie Fisher találkozása a 19 évessel. A könyvben a hatvanéves
színésznő emlékei a stábról, a forgatásról, a szerelemről, a sikerről vagy
éppen a függőségekről izgalmasan keverednek, vetülnek a kézzel írott napló
szövegeivel, amelyek egy sokkal naivabb, sebezhetőbb nő képét mutatják. Carrie
Fisher utolsó kötete ékes bizonyíték rá, hogy nem csupán egy hollywoodi
szupersztárt, generációk ikonját, de egy kiváló írót is elveszítettünk a
személyében.
Ez egy közvetlen stílusban írt memoár kötet, melynek olvasása közben végig azt éreztem, mintha Carrie nekem mesélné el ezt a rengeteg történetet. Az eseményeket kendőzetlenül tárja elénk, egyaránt beszél a megélt érzésekről és nehézségekről. Mindezt humoros formában teszi, így végig mosolyogtam közben. Helyenként felnőttes megfogalmazásmódot alkalmaz, épp emiatt nem ajánlanám kiskamaszoknak, de ők amúgy se szoktak non-fictiont olvasni.
Egyre többet olvasok, amit
leginkább a jó időmenedzsmentnek köszönhetek, ám ezzel együtt kezdem
elfelejteni, hogy könyvek terén sincsenek véletlenek. Ezt mi sem bizonyítja
jobban, mint Vámos Miklós IGEN című kötete, amit ugyan láttam, de elolvasni
semmiképp sem terveztem. Aztán egy nap egy hiba folytán a Szerelmes Jane
helyett ez a könyv érkezett meg a kiadótól. Még semmit sem olvastam az írótól,
eddig az Anya csak egy van című regényét nézegettem.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2021 Athenaeum Kiadó memoár, írástechnika négy csillag |
Az én három fő
tevékenységem ebben az életemben: Élek. Olvasok. Írok. Ez valamiféle fontossági
sorrend is. Sok tapasztalatot, gondolatot, megfigyelést gyűjtöttem össze,
amióta az aranyérmes tevékenységet folytatom. Ezeket próbálom közreadni most.
Ugyanakkor tudhatni rólam, hogy soha nem veszem magam túl komolyan. Igyekszem
kevesebbet sírni, mint írni. Valamint lehetőleg soha nem félni, inkább élni.
Élni arany. Olvasni ezüst. Írni ötvözet.
Előzetesen csak annyit
tudtam erről a könyvről, hogy az írásról szól, és ennyi tudás bőven elegendő
ahhoz, hogy bárki belemerüljön a könyvbe. Nem kell ismerni hozzá az író műveit,
bár azoknak, akik mégis olvastak már tőle, pluszt fog adni. Valamint ők már
ismerik az írói stílust, és nem itt szembesülnek vele.
Nincs története, hiszen ez egy nonfiction kötet, amellyel meglepően gyorsan lehet haladni. Az elején nem rajongtam az elbeszélésmódjáért, mert úgy éreztem, hogy Vámos egy magas polcon ül, és onnan néz le a feltörekvő írókra. Valószínűleg a való életben sem kedvelném első látásra, de egy pár fejezettel beljebb már én is belesüppedtem a gondolatfolyamába. Onnantól kezdve pedig már vele elmélkedtem a témákon.
Evezzünk tovább a történelem vizein, hiszen az ilyen témájú könyvektől sokat tanulhatunk, függetlenül attól, hogy valós vagy épp kitalált eseményeket dolgoznak fel. A mostani csokorból kettő képregényre teljes mértékben véletlenül találtam rá barangolásaim során, és egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam. A harmadik viszont erőteljesen a perifériámon volt, és a balatoni nyaralás alatt szántam rá magam, hogy eme alapművel megismerkedjek.
Nagyon keveset tudunk
Észak-Koreáról. Kívülről a propaganda azt hirdeti, hogy minden rendben, az
átlagembereket viszont nem tudjuk megkérdezni, hogy tényleg így van-e, vagy ők
hogyan vélekednek róla. Egyedül az onnan elmenekültek beszámolóiból alkothatunk
képet, akik az életüket kockáztatva szöktek meg a Föld fekete lyukából. Isikava Maszadzsi is kijutott, és a Folyó a sötétben című memoárjában meséli el, hogy
milyen élete is volt azután, hogy a családja önként és dalolva költözött vissza
Japánból, nem tudva, mi vár rájuk.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2000 Magyar megjelenés éve: 2020 Könyvmolyképző Kiadó memoár öt csillag |
Szívbe markoló
igaz történet egy férfiról, aki megszökött Észak-Koreából, hogy hazatérhessen.
Félig koreai, félig japán
emberként Isikava Maszadzsi egész életében úgy érezte, egyik országhoz sem
tartozik. Ez az érzés akkor mélyült el benne igazán, mikor egy megtévesztés
hatására a családja Japánból Észak-Koreába költözött, és az akkor tizenhárom
éves Isikava a legalsó társadalmi kaszt tagjaként találta magát.
Ebben az életrajzi
könyvben őszintén beszámol viharos gyermekkoráról, az elnyomó, totalitárius
rezsimben eltöltött harminchat kegyetlen évről és arról, milyen nehézségekkel
kellett szembenéznie, hogy visszatérhessen szülőhazájába, Japánba, miután
sikerült megszöknie Észak-Koreából.
A Folyó a sötétben nemcsak
az országban zajló élet részletes rajza, hanem az emberi lélek
megingathatatlanságának és a méltóság megőrzésének testamentuma is.
Ez nem csak egy szökésiről szóló könyv, hiszen az csak az utolsó fejezetben kerül elő, és viszonylag gyorsan le is zajlik. Hatalmas szerencse is kellett hozzá, no meg segítőkész emberek, illetve szürke foltok. Ez azonban sosem családi mutatvány, hanem egyéni, így mindent hátra kellett hagynia.
A történelmet lehet tankönyvből tanulni, ám a személyes élményeket olvasva sokkal közelebb kerülhetünk az eseményekhez. Bepillanthatunk a színfalak mögé, hiszen az írásos anyagok a győztes szemszögéből íródnak, aminek köszönhetően kozmetikázáson esnek át. George Takei és Thi Bui memorájai háborús helyzetekbe kalauzolt el, előbbi az USAban élő japánok második világháborús internálásához, utóbbi pedig a vietnámak második világháborútól tartó helyzetébe.
A valóság is lehet olyan érdekes, mint a fantázia szüleménye. A mai két graphic novelem közül az egyik igaz történet alapján íródott, a másik pedig egy memoár. Bár témájukban eléggé különböznek, egyik sem nyert meg magának maradéktalanul.
Az idegen kultúrákat az ott élő embereken keresztül ismerhedet meg a legjobban. A különbségek azonosítása mellett arra is rádöbbenhetsz, hogy nem feltétlenül különbözünk oly nagyon, hisz rengeteg közös téma foglalkoztat minket. Marjane Satrapi a Persepolis után további képregényeket írt az iráni kultúra szélesebb körű megismertetéséhez, amihez ezúttal a rokonságából merít.
A graphic novel műfajjal való ismerkedésemet folytatva történelmibb vizekre eveztem. Sorra is vettem két (ha szigorúak vagyunk, akkor négy) híresebbet, a Maust és a Persepolist, és mindkettő hatalmas élmény volt számomra. Ezek már hosszabbak és a szórakoztatás mellett elgondolkodtattak, így lassabban haladtam velük.
Januárban én is csatlakoztam Réka (Bari olvas) tematikus hónapjához, ahol a holokausztot
dolgozta fel. Közösen olvastuk Leon Leyson A lehetetlen valóra vált című
memoárját, amelyet elbeszélései és jegyzetei alapján állítottak össze. Ebben a
rövidke kötetben a második világháborút megélő zsidók sorsa elevenedik meg egy
kisfiú szemszögén keresztül.
 |
| Eredeti megjelenés éve: 2013 Magyar megjelenés éve: 2015 Maxim Kiadó memoár öt csillag |
Még a legsötétebb időkben is – és főleg akkor – helye van az erőnek és a bátorságnak. Leon Leyson volt az egyik legfiatalabb, aki Oskar Schindler listájának köszönhetően élte túl a holokausztot. Leon Leyson (eredeti neve Leib Lejzon) csupán tízesztendős volt, amikor a nácik megszállták Lengyelországot, és családjával együtt be kellett költöznie a krakkói gettóba. Hihetetlen szerencsével, kitartással és ügyességgel Leyson túlélte a második világháborút, és elviselte az ördögien gonosz plaszówi lágerparancsnok, Amon Göth kegyetlenségét. Végül egy bátor és mindenre elszánt férfi, Oskar Schindler volt az, aki megmentette Leyson, valamint szülei és két testvére életét azzal, hogy az ő nevüket is felvette azoknak a munkásoknak a listájára, akiknek a gyárában kellett dolgozniuk. Ez a névsor vált Schindler-listájaként híressé.
Leon Leyson elbeszéléséből hiányzik a gyűlölet és a bosszúvágy. A visszaemlékezés tökéletesen megragadja annak a fiúnak az ártatlanságát, akinek hihetetlen borzalmakat kellett túlélnie. A méltóság és a remény könyve ez, mely regényes formában tárja az olvasó elé az elképzelhetetlent.
Ilyen regényeket kellene ajánlani történelemórán, mert ezekkel a személyes történetekkel sokkal többet lehet elérni, mint bármennyi magolással. Beleláthatunk az emberek gondolkodásába, hogy nem minden fekete és fehér, és a döntések meghozatala is csak utólag tűnik egyszerűnek. Fontos és jó non-fictionnek tartom, mert beszél a borzalmakról, de gyengébb gyomorral és idegrendszerrel is élvezhető. Nem mint a Maus, amit azért emésztenem kellett.
Szeretem magam elképzelni a történeteket, ezért is tartottam olyan sokáig magam távol a képregényektől. Ugyan van egy-két korai rémképem, mikor gyerekként arra vetemedtem, hogy ilyet fogjak kézbe, ám ez annyira elhalványult az évek során, hogy talán nem is igaz. Aztán egy szép napon azon gondolkoztam, hogy vajon mit is olvassak el először az ebook olvasómon. Év vége lévén nem akartam nagy fába vágni a fejszémet, így jöttek szóba a képregények, vagyis inkább graphic novelek, mert ez utóbbi elnevezést én jobban szeretem. Hihetetlen nagy lelkesedéssel vetettem bele magamat, és egymás után jöttek az újabbnál-újabb kötetek.
 |
| Magyar megjelenés éve: 2016 Athenaeum Kiadó memoár, igaz történet három csillag |
"Néha harcba szálltam egy-egy darabka lepényért is. Mindenki egyforma igyekezettel próbálta megkaparintani őket, így gyakorta félrelöktek, sőt meg is ütöttek. Mintha kóbor kutyák lettünk volna, akik egy csonton marakodnak."
"Fiatal felnőttként mindnyájan eljutunk arra a pontra, amikor feltesszük a kérdést, hogy mihez kezdjünk az életünkkel – de legalábbis milyen irányban induljunk tovább. A létfenntartáson túl arra is gondolnunk kell, mi a legfontosabb a számunkra. Nem meglepő módon arra jutottam, hogy nekem ez a család."
