Festékkel fedett múlt | Mörk Leonóra

Mörk Leonóra regényeivel időről időre megpróbálkozok, de a siker eddig háromból kétszer elmaradt. Hiába meseszép kívülről A Hellinger-Madonna új kiadása, a beltartalma kevésbé nyűgözött le. Ugyan bővített az eredeti szövegen az írónő, amelynek pozitív hatása mellett nem lehet szótlanul elmenni, de témakörében számomra eléggé összecsengett Bauer Barbara Vörös posztójával, ami lényegesen jobb élményként maradt meg bennem.

Eredeti megjelenés éve: 2014
Jaffa Kiadó
romantikus
három csillag

Kata, az elegáns pesti galéria művészettörténésze a szakmájában sikeres, a szerelemben kevésbé. Egy fájdalmas csalódást követően úgy dönt, kipróbálja a Hellinger-féle családállítást, ahol bebizonyosodik, magánélete kudarcaira a múltban kell keresnie a magyarázatot. Élményei akkor nyernek értelmet, amikor egy eltűnt családi örökség, egy Madonna-kép után kutatva Németországba utazik és megismerkedik a mű új tulajdonosával. Johannes, a weimari ügyvéd nem hajlandó megválni a képtől, ám meglepő ajánlatot tesz a lánynak. Kata igent mond a férfinak, és közösen igyekeznek felderíteni a festményt övező rejtélyt.

Nyomozómunkájuk az 1500-as évek Wittenbergjébe vezeti őket, ahol egy nap titokzatos fiatal nő érkezik a szász választófejedelem udvari festőjének, Lucas Cranachnak a házába. Matthiast, a festő legkedvesebb növendékét elbűvöli a különös idegen, és amikor a mester megbízza a lány portréjának megfestésével, a fiú olyan üzenetet rejt el a képen, amelyből a figyelmes szemlélő megrázó történetet olvashat ki.

Két fiatal nő, akiket ötszáz év választ el egymástól. De mi köti össze őket?

MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. A Hellinger-Madonna az eredetileg 2014-ben megjelent regény bővített, átdolgozott kiadása.

 

Leginkább a távolságtartás jut eszembe Mörk Leonóra regényeivel kapcsolatban. Ugyan szeretem az események mögötti szorgos kutatómunkát, de a bevonódás hiánya rányomja a bélyegét az olvasmányélményemre. Az átdolgozás hatása és az írói fejlődés is érezhető, de nem állította a feje tetejére a kötetet, emiatt elég kétélű lenyomatot hagyott.

 

Történetünk…

Katáról szól, aki restaurátorként dolgozik egy budapesti galériában. Egy nap rábukkan a családja egyik rég elveszett festményére, amelynek hatására Németországba utazik, hogy a festmény mellett a titkok nyomába eredjen. Mindehhez a kép aktuális tulajdonosa is asszisztál, akivel az együtt töltött idő során hősnőnk eléggé összemelegedik. Vajon a múlt elegendő magyarázattal szolgál?

 

A kötet három része három különböző módon hatott rám. Az elején leginkább hősnőnk viselkedés frusztrált. Eléggé magának való, nyers a stílusa, és minden családi trauma egyedüli hordozója, ami felvezetés hiányában eléggé lógott a levegőben. Egyes elmélkedései is feleslegesnek hatottak, pont mint néhány helyszínhez kapcsolódó random részlet. A márkák állandó felsorolgatását sem tudtam megérteni, valamint a Németország irányában érzett hirtelen támadt mágikus vonzást sem. Már kezdtem azon gondolkodni, hogy félbehagyom, mert annyira idegesített.

 

Forrás: Pinterest

 

A második egységben a 16. századi Wittenbergbe látogatunk el, amely múltbéli rész sokkal jobban állt az írónőnek. Már maga a szöveg is természetesebbnek hatott azzal, hogy sokkal érzelmesebb, lágyabb és megindítóbb. A szereplők sorsa is jobban érdekelt, illetve tetszett a lutheri reformáció élő megjelenítése. Bárcsak az egész regény róluk szólna, mert eskü jobb lett volna.

 

Az utolsó rész leginkább romantikus enyelgésből állt, és főszereplő hölgyeményünk viselkedése drasztikusan megváltozik. Sajnos a festészet tematika is háttérbe került, és sokkal inkább a cukorhabos maszlagként maradt meg a fejemben. A kapcsolatuk alakulását is inkább nyálasnak és erőltettnek éreztem, a családállítás pedig másodjára is roppant feleslegesnek tűnt.

 

A regény restaurálós vonala érdekes volt, szívesen láttam volna belőle többet. De ugyanúgy megjelenik benne a zene is, ugyanis Katának mindenről egy klasszikus mű jut az eszébe. A magasztos előadás vs. élő és dúdolható dallamok elmélkedés kifejezetten tetszett. A művészetek közül az irodalom sem maradhatott ki, akiket a Grimm fivérek mellett az Ida regénye és számos Goethe idézet is képvisel.

 

Összességében

Egyedül a múltbéli történetszál tetszett, a jelenbeli keret az elején túl nyers, utána pedig túl cukorhabos volt. A festészet megjelenése érdekes volt, szívesen láttam volna még belőle többet. A generációs traumák feldolgozása tematikában pedig már olvastam jobbat.

 

Köszönöm szépen a lehetőséget a Jaffa Kiadónak!