Kisbogár | Bauer Barbara

Az élet rendjén nem tudunk változtatni, és előbb vagy utóbb érnek minket veszteségek. Bauer Barbara Az átutazó című kisregényében édesapja halála utáni gyászát vetette lapokra, amelyből süt az őszinte fájdalom, de ugyanúgy a gyógyulásként is használja. Egy nagyon fontos könyv, amelybe teljességében nem tudtam magam belehelyezni, viszont éppen emiatt vagyok szerencsés. Ha eljön az az idő, akkor viszont tudni fogom, hova nyúljak.

 

Eredeti megjelenés éve: 2023
Jaffa Kiadó
lélektani, gyászfeldolgozás
öt csillag

Születés és halál. A kezdet és a vég. Valóban e két pont között élünk? Vagy éppen ezt írja át egy különös találkozás?

Élet. Két állomás – a születés, amikor a világ készen áll a változásra, amit létezésünkkel magunkkal hozunk, és a halál utolsó sóhaja – közötti pillanatok sora.

Az átutazó mesélője, aki az emlékei között bolyong, válaszokat akar. Miért? Miért akkor, miért úgy, miért őt? Választ akar a kérdésekre, noha tudja, hogy az egyetlen, aki meg tudná felelni őket, már nem teheti, hiszen halott. Így a maga mögött hagyott életben keresi a válaszokat.

Új és új kérdések között őrlődik, amelyeket a távolodó idő diktál. Meg akarja változtatni a megváltoztathatatlant. Le akarja győzni, el akarja üldözni, meg akarja ölni… a halált. Az átutazót. Aki jön, megkeseríti a mindennapokat, majd távozik, elragadva, ami kell neki, és onnantól az élet része lesz. Ott van minden fotón, ünnepnapon, régi bútorok között, az utcán, a temetőben, egykori facsemetékben, kopott emlékekben, lezárt és nyitva maradt történetekben, hangokban, ízekben… a zsigerekben. Éjszaka. És nappal. Két mosoly között. Elsírt és elfojtott könnyek között. De sosem fedi fel magát igazán

Mígnem eljön egy váratlan pillanat. Egy különös beszélgetés kezdete.

BAUER BARBARA négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző misztikus belső utazásra hívja az olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle.

 

A felnőttkor kezdetén számomra még távolinak tűnik a szülők elvesztése, de ha már csak belegondolok, mély szomorúság uralkodik el rajtam. Ugyanezt éreztem a kötet olvasása közben, hiszen akarva-akaratlanul is belehelyeztem magam. Nem sírtam, de lettek volna helyek, amik indokolták volna. Emellett azonban vannak a könyvnek boldog pillanatai is, mert a jó dolgokra érdemes visszaemlékezni.

 

Elmélkedések az öregségről és a menekültekről | Fredrick Backman és Janne Teller – Betekintő #39

2022 év végével két rövidebb könyvet kerestem, amivel egyrészt lekerekíthetem az olvasmányok számát, másrészt pedig tanulhatok belőlük. Így esett a választásom Frederick Backman A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb kisregényére és Janne Teller Ha háború lenne nálunk című esszéjének német nyelvű változatára, a Kriegre. Mindkettőt megérintve fejeztem be, hiszen nem a történet hosszától függ az, hogy mennyire értékes a könyv.

Eredeti megjelené éve: 2015
Magyar megjelenés éve: 2017
Animus Kiadó
lélektani
öt csillag

Frederick Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

 

„Inkább lennék öreg, semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek.”

Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel. Nagyapó már rettentően öreg. Olyan öreg, hogy a dolgok kezdenek elmosódni a fejében. Szeretett számjegyei, remek ötletei, egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó emléke. Mindezek gyönyörűséges, szívszorító képekben kavarognak agyának egyre fáradó tekervényeiben. Olyan, mint egy kihunyóban lévő csillag. Vagy egy különleges táj, amely lassan eltűnik a vastag hótakaró alatt.

Ez a kötet az emlékekről és az elengedésről szól. Azért született, hogy az írója megértsen bizonyos dolgokat. És mi, az olvasói is megérthetünk általa valamit. Valami fontosat a búcsúzásról. Mert ez a könyv búcsú és találkozás egyszerre.

 

Elég kemény olvasmány, ami nem csak a kötetet kézbe vevőknek szól, hanem maga Backman is szerette volna magából kiírni a félelmeit. Ugyan korábban még nem olvastam tőle, de itt egy nagyon emberi oldalát ismertem meg, aki a kreativitásának hála szabadul fel.

 

A valóság tükre | Linn Skåber – Betekintő #38

Az észak-európai irodalom nehezen jut el hozzám, mert ha komorságra vágyom, akkor inkább a szláv világhoz nyúlok. Linn Skåber kötetei azonban megvalósításuk miatt keltették fel az érdeklődésemet, ugyanis fiktív monológokban mutat be az adott életkorra jellemző helyzeteket passzoló illusztrációkkal kiegészítve. Teljesen véletlen elsőként a felnőttekkel foglalkozó a Ma négykézláb akarok járni című könyv került a kezembe, aminek nem feltétlen én vagyok a célcsoportja, viszont hasznos betekintést nyújtott a gyerekkorunk óta hatalmas titoknak számító időszakba.

 

Eredeti megjelenés éve: 2020
Magyar megjelenés éve: 2021
Scolar Kiadó
novella, lélektani
négy csillag

„Szóval azt hitted, hogy már felnőtt vagy? Adj nekem pár percet, és elbeszélgethetünk róla.”

Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy mentesülünk a fiatalkori káosztól, és megállunk a saját lábunkon. De vajon tudjuk-e, kik vagyunk valójában, és sikerül-e megőriznünk az élet iránti örömünket és kíváncsiságunkat?

Linn Skaber saját és mások élményeit használta fel arra, hogy fiktív monológokat, rövid történeteket írjon, amelyekben az élet e jelentős szakaszáról próbál mondani valamit.

Ír ráncokról és edzéshisztériáról, magányról, szenvedélyről és vágyról, nagy és kis gondokról, megszakadó kapcsolatokról, egymásra találásról, szerelemről és illatokról, amelyeket sohasem felejtünk. A Szívem egy bezárt bódé című kötethez hasonlóan e szövegek is könnyű tollal íródtak, ugyanakkor a már ismert Skaber-stílushoz híven árad belőlük a komolyság.

 

Az elején nagyon megviselt, nem is tudtam egyszerre sokat olvasni belőle, és ez a nyomasztó érzés végig elkísért. Bizonyos szituációkat még ugyan tapasztalat hiányában nem értettem, de mindvégig sajnáltam szereplőket. Nagyon ritkán volt szó boldog sorsról, de ha mégis jó véget ért valami, akkor az oda vezető út volt rögös. Pont mint a való élet. A mondanivalókat a csodaszép illusztrációk pedig csak még inkább megerősítették.

 

Hippik egyik kultregénye | Hermann Hesse – Olvassunk „auf Deutsch”

Ugyan az középiskola után inkább a szórakoztató és az ifjúsági irodalom felé fordultam, de időközönként a klasszikusok is bekopogtatnak. Így esett meg az, hogy a Nevenincs Könyvklubunk hatására sorra kerítettem Herman Hesse Der Steppenwolf [A pusztai farkas] című regényét eredeti nyelven. Mielőtt elkezdtem volna, nem értettem, hogy német irodalom órán miért nem olvastunk vagy tanultunk róla, de közben rájöttem, hogy nem akartak minket ilyennel terhelni.

Eredeti megjelenés éve: 1927
Magyar megjelenés éve: 1992
mágikus realizmus, lélektani
két csillag

A pusztai farkas Hesse világszerte talán legismertebb és legvitatottabb könyve. Nyilván nem véletlen, hogy épp a beatnemzedék körében arathatott óriási sikert. Introvertált, önmaguk útját járó, önmagukat kereső hősei elsősorban a politikától megcsömörlött, meg nem értett, szubkultúrába menekült, lázadó ifjúsághoz szóltak – legalábbis az Egyesült Államokban, ahol ez a generáció azért ugyancsak a maga képére formálta-ferdítette a 20-as évek Németországának ötvenéves, outsider értelmiségi hősét. De említsünk meg egy másik példát, hogy lássuk, a kábítószer apostolának kikiáltott Hesse sokkal többet, pontosabban merőben mást is jelenthet a világ más tájain: az Új Ember 1978. november 19-i számában Pilinszky János ismertette a Der Steppenwolfot: Harry Hallerben a kóros bűntudattól szenvedő, depressziós, önmegvető embert látta, aki – nem dogmatikus értelemben – közel jár a megtéréshez és a kegyelemhez.

Ez egy elborult regény, amihez nagy adag kitartás kell, főleg ha az ember lánya németül áll neki. A végeláthatatlan barokkos körmondatok Fontane-i minőségűek voltak, ami jelentősen megnehezítette az olvasást. Főleg amiatt is, hogy mindezen mondatok csapongó gondolatokat mutattak be, amik ettől függetlenül is nehezen követhetők.

Vajon tényleg bűnös-e a bűnös? | Hannah Kent

Izlandról mindig a gejzírek és a hosszú éjszakák jutnak az eszembe. Ezen hideg országban azonban mégis nagyon boldog emberek élnek, ami a természetnek is köszönhető. Hannah Kent Rekviem egy gyilkos asszonyért című regényének zord időjárása azonban a 19. század nehézségeit és elszigeteltségét mutatja be egy gyilkosságon keresztül.

 

Eredeti megjelenés éve: 2013
Magyar megjelenés éve: 2016
Könyvmolyképző Kiadó
történelmi, krimi, lélektani
négy csillag

Izland rideg északi partvidékén járunk, 1829-ben.

Agnes Magnúsdóttir megöli a szeretőjét, ezért halálra ítélik és a kivégzésig egy család gondjaira bízzák. Lelkészt is rendelnek mellé, hogy feloldozza bűnei alól.

Az elítélt lassan megnyílik a tisztelendőnek, elmeséli neki az életét és a gyilkosság előzményeit. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy semmi sem az, aminek látszik, de az idő vészesen fogy – közeleg a tél, és vele a kivégzés napja.

Egyedül Agnes tudhatja a teljes igazságot. Ez az ő története.

 

A könyv hátulja nem árul el sokmindent, csak az alaphelyzetet, és ez így is van rendjén. Érdemes szinte vakon belemenni a kötetbe, hiszen a szemünk előtt nyílnak ki a karakterek és magyarázódnak meg az események. Krimihez híven senki sem szeretné előre tudni a csattanót, így én is igyekszem a legminimálisabb tartalmi említés mellett sokkal inkább az érzelmekre fókuszálni.

 

Történetünk…

a 19. századi Izlandon játszódik, ahol kettős gyilkosság, gyújtogatás és lopás vádjával három embert halálra ítélnek. Érdekesség, hogy ketten az egyik áldozat szolgái voltak. A kivégzésre várva Agnest egy családhoz szállásolják el, és egy pap is jár hozzá a bűnbocsánat gyakorlásáért. Nekik mesélik el az életét, és hogy hogyan is került abba a helyzetbe, hogy a munkaadója életére törjön. De tényleg ő az igazi gyilkos?

Teázó a halál peremén | T. J. Klune

A legtöbbünket már értek veszteségek, de ez mégsem kerül elő a baráti beszélgetések során, pedig ennek feldolgozásánál is tudunk másoktól tanulni. T. J. Klune a komfortzónából kilépve, érzékenységgel és kedvességgel nyúlt a halál témájához A suttogó ajtón túl című regényében, ami viszont ettől a vonásától eltekintve nemigen hasonlít az általam korábban olvasott könyvéhez. Nem szabad ugyanazt várni, mint a Ház az égszínkék tengertől, de ez nem baj, hiszen mindegyik egyedi alkotás. 

 

Eredeti megjelenés éve: 2021
Magyar megjelenés éve: 2022
Metropolis Media
fantasy, lélektani
négy csillag

Wallace Price éppen a saját temetésén vesz részt, nagyon furcsán érzi magát, és amikor találkozik a kaszással, gyanítani kezdi, hogy valóban meghalt. De ahelyett, hogy egyenesen a túlvilágra vezetnék, egy különös teaházban találja magát, a hegyek között. A tulajdonosa egy Hugo nevű férfi, aki teával és süteménnyel várja az élőket, valamint révészként szolgálja a lelkeket, hogy megkönnyítse számukra az átkelést.

A sikeres és céltudatos ügyvéd azonban nem akarja feladni addigi életét, mindenáron vissza akar térni megszokott világába, csakhogy nem hagyhatja el a teaházat. Szerencsére annak furcsa és titokzatos lakói támogatást nyújtanak neki, hogy elfogadja a helyzetét, és felfedezzen olyan dolgokat, amik addig ismeretlenek voltak a számára. Aztán, amikor eljön a teázóba a menedzser, és egy hetet ad neki a túlvilágra való átkelés előtt, Wallace megpróbálja bepótolni mindazt, ami kimaradt az életéből.

A Ház az égszínkék tengernél című könyv szerzőjének új regénye magával ragadó történet életről és halálról, gyászról és reményről. Hol szívszorító, hol szívmelengető kortárs fantasy, aminek két főszereplője egy szellem és egy révész, és azt is megtudjuk belőle, hogy a kaszások élete sem könnyű…

 

Mindeme felvezető után be kell valljam nektek, hogy engem egyáltalán nem kapott el annyira, mint a Ház. Az elején hasonló mód unszimpatikus karakterrel indít, de ez sokkal inkább egy személyiségfejlődésre koncentráló lélektani dráma, mint egy eseménydús cselekményű regény. Ez a lassúság nagyrészt az egy szem helyszínünknek, illetve a kisszámú szereplőgárdának köszönhető. Témája miatt is nehezen olvastam, mert egy nehéz időszakomban talált meg, de a végkifejlete, valamint a regény során felbukkanó szép gondolatok kárpótoltak.

Atyai elvárások | Khaled Hosseini

Ha Afganisztán, akkor háború, legalábbis nekem ez jut elsőre az eszembe, mivel gyerekkorom óta csak ezzel kapcsolatban kerülnek be a híradásba. A Persepolis után viszont el kezdett furdalni a kíváncsiság, hogy további közel-keleti országokat ismerjek meg első kézből, hiszen az ott élő emberek másképp élik meg a helyzeteket, mint azt mi kívülről látjuk. Ugyan az Khaled Hosseini Egyezer tündöklő nap című regénye már régebb óta a polcomon van, mégis a Papírsárkányoknak álltam neki korábban, ami az író méltán híres első könyve. Egy fiú sorsán keresztül ismerhettem meg a kultúrát és az életmódot, minden boldog és szomorú pillanattal együtt.

Eredeti megjelenés éve: 2003
Magyar megjelenés éve: 2005
Libri Kiadó
lélektani, családregény
négy csillag

Felejthetetlen és megható történet egy nem mindennapi barátságról, amely egy tehetős család gyermeke és a szolgálójuk fia közt szövődik a pusztulásra ítélt Afganisztán végnapjaiban. A közös élmények és kedves időtöltésük, a sárkányfutás már-már elszakíthatatlanul fűzi őket egymáshoz. Azonban egy szörnyű esemény örökre megváltoztatja az életüket. Amir cserben-hagyja a barátját, Haszant, és ezzel véget ér számukra a gondtalan gyermekkor. Amir a hazájától távol, az Egyesült Államokban kezdi felnőtt életét, de nem tud szabadulni a bűntudattól. Visszatér a tálibok uralta háborús Afganisztánba. Az ország romjain végre jóváteheti mindazt, amit elrontott, és megszabadulhat lelkiismerete terhétől.

 

Nehezen veszem rá magam ezen bejegyzés megírására, mert annyi mindent szeretnék mesélni a könyvről, de nagyon nehezen tudom szavakba önteni. Ez egy jó regény, témája miatt viszont nehezebben olvasható. Tökéletesen megfelel az idegen kultúra megismerése célnak, de emellett férfiak sorsával foglalkozik, akik életük során barátok, gyerekek, férjek és apák.

 

Történetünk…

a békés Afganisztánban indul, ahol Amir és édesapja olyannyira tehetősek, hogy szolgákat is tartanak. Az egyikkel és annak fiával nagyon jó barátságot ápolnak, a kisfiúk szinte testvérként nőttek fel egymás mellett. Az egyik évente megrendezett sárkányeregető verseny éket ver közéjük, így nagyon hamar külön válnak útjaik. Emellett a háború is beköszön az országba, ahonnan Amir édesapjával menekülni kényszerül. Az USA-ban kötnek ki, ahol új életet kezdenek. Évek múltán apja régi barátja levelet ír Amirnak, és visszahívja a tálibok által uralt Afganisztánba, ahol számos titokra fény derül.

 

Érdekes volt bepillantást nyerni Afganisztánba, ebbe a tőlünk oly messze lévő, titokzatos országba, amely akkoriban egy Iránhoz képest elmaradott volt. Nem is sejtettem, hogy ekkora ellentét van az ott élő többség, a pastuk és az ország egyik legnagyobb kisebbsége, a hazarák közt. Nem csak abban különböznek, hogy a muzulmán vallás más ágát követik – a pastuk a szunnitát, a hazarák a siítát –, hanem kinézetben is eltérnek egymástól. A hazarák szerepe alárendelt, Haszan és édesapja nem véletlenül szolgálók. Az iszlám egy országra kényszerített vallás, nem véletlen, hogy Amir édesapja ferde szemmel néz a hit oktatóira. Szerinte csak egy bűn létezik: a lopás.

Borúra gyógyír az E-A-G-L-E-S! | Matthew Quick

A sárga színre repülök, mint muslinca az érett gyümölcsre. Talán így talált rám először Matthew Quick Napos oldal című regénye, de az biztos, hogy akkor még nem volt nekem való. Határaim feszegetése érdekében viszont szerettem volna így, évek múltán egy próbát adni neki, valamint megnéztem a belőle készült film előzetesét, és az is meghozta hozzá a kedvemet.

 

Eredeti megjelenés éve: 2008
Magyar megjelenés éve: 2013
Könyvmolyképző Kiadó
lélektani, kortárs fikció, felnőtt
négy csillag

A regényből nyolc Oscar-díjra jelölt film készült Bradley Cooper, Jennifer Lawrence és Robert De Niro főszereplésével.

Patnek van egy elmélete, miszerint az élete egy film. Egy film, amelynek nemcsak főszereplője, de nézője is egyben, és amelynek rendezői székéből maga Isten dirigál. Egy film, amelynek csak és kizárólag akkor várja hepiend a végén, ha kiállja a maga elé állított próbatételeket. Ezek után talán nem meglepő, hogy Pat frissen szabadult egy elmegyógyintézetből. És az sem, hogy egyik leküzdendő akadállyal szembesül a másik után: senki sem hajlandó beszélni vele a nagy Ő-ről, aki jelenleg ex, kedvenc csapata vereséget vereségre halmoz, a talán még nála is furcsább Tiffany folyton ott liheg a nyakában, az új pszichiátere pedig mintha házasságtörésre biztatná, hogy elősegítse a gyógyulását. És ha ez még nem lenne elég, egy világhírű szaxofonos kísérti!

A regény elbűvölő utazásra invitál Pat elméjébe, ahonnan ugyan kissé torz, ugyanakkor szívszorongató és végtelenül szórakoztató is a kilátás. Ahonnan mi is nézői lehetünk Pat filmjének, amely néha szomorú, néha vidám, mint maga az élet.

 

Mennyiségi olvasás mellett az ember sokkal kritikusabb, és nehezebb kilendíteni az betűfalás fázisból az élmény felé. A Napos oldalnak viszont helyenként sikerült ezt elérnie, sőt egy részen még el is érzékenyültem, amire egyáltalán nem számítottam. Nem lett a kedvencem több ok miatt is, de ettől még egy értékes könyvnek tartom, amit a film által szerencsére sokan meg is ismerhettek.

Az ismerkedés – Olvassunk graphic novelt #1

Szeretem magam elképzelni a történeteket, ezért is tartottam olyan sokáig magam távol a képregényektől. Ugyan van egy-két korai rémképem, mikor gyerekként arra vetemedtem, hogy ilyet fogjak kézbe, ám ez annyira elhalványult az évek során, hogy talán nem is igaz. Aztán egy szép napon azon gondolkoztam, hogy vajon mit is olvassak el először az ebook olvasómon. Év vége lévén nem akartam nagy fába vágni a fejszémet, így jöttek szóba a képregények, vagyis inkább graphic novelek, mert ez utóbbi elnevezést én jobban szeretem. Hihetetlen nagy lelkesedéssel vetettem bele magamat, és egymás után jöttek az újabbnál-újabb kötetek.

Magas elvárások | Charles Dickens

Egy eszménykép élt bennem Charles Dickens Szép remények című regényével kapcsolatban. Tudat alatt már felső polcra raktam, mert a filmet látva az tetszett és a Szent Johanna Gimiben olvasta Reni, ami eleve plusz pontot adott neki. Viszont amióta megkaptam, nem akartam belekezdeni. Talán a méret riasztott vissza vagy, hogy ismertem a történetet. Ezt már sosem tudom meg.

Első magyar megjelenés éve: 1959
Általam olvasott példány kiadója:
Kairosz Könykiadó
realizmus, lélektani
három csillag

Történetünket nagyon nehéz röviden összefoglalni, mert annyi esemény sorakozik egymás mellett, mint a Fertőben a nád. Főhősünk Philip Pirrip, amit mindenki csak Pipnek hív, szülei halála után nénjéhez és annak férjéhez, a helyi kovácshoz kerül. A szigorú asszony kemény nevelésben részesíti mindkettőjüket.

Egy nap Pip a lápon barangolva egy szökevénnyel találkozik, aki fenyegetve ugyan, de segítséget kér tőle. A fiú nagy bűntudattal teljesíti a kérést, viszont szeretné ezt minél hamarabb elfelejteni. Nem sokkal később a város hírhedt matrónája, Havisham kisasszony kéreti magához, hogy szórakoztató társaságot nyújtson neki. Rendszeres látogatásai alatt megismerkedik az ifjú Estellával, akiből a kisasszony nevelésének hatására egy jégszívű férfilélektipró lesz. 

Ahogy telik-múlik az idő, Pip beáll tanoncnak az otthoni kovácsműhelybe, de titokban elvágyik onnan. Ezért is jön jókor hirtelen meggazdagodása. Hatalmas vagyont hagyott rá jótevője, amiből Londonba költözik és kifinomult úrember válik belőle. De vajon elég ez céljai eléréséhez?