2021. február 28., vasárnap

Havi zárás – Február 2021


Ugyan az időjárás így hó végén eléggé tavasziasra fordult, mégis telet írunk még, mikor eme bejegyzést megírom. Szeretem a hideget, mert olyankor be lehet kuckózni, de a meleg is jó, mert akkor nem kell a fűtéssel bajlódni.

Nem indult könnyen a hónapom, bár nem volt olyan sűrű munka szempontjából, másfelől nagyobb terhek zuhantak rám. Aztán elkezdődött a kerti munka is egy hete, ami az egyetemmel karöltve teljesen kiteszik a napjaimat. Más egyéb nemigen történt velem, szabadidőmben leginkább olvastam, mondhatjuk hogy egyfajta menekülésként.



Februári olvasmányaim (4518 oldal + ~13 óra)


Ezt a hónapot a Fantasy Február Bingónak szenteltem, ami Zsófi olvasós kihívás volt erre a hónapra. Igyekeztem csak fantasyt olvasni, de a vége felé, mikor már láttam, hogy meglesz a mesterbingó-tábla is, mást is kézbe vettem. Illetve nem szerettem volna szüneteltetni a Kerstin Gier maratonomat sem, mert annyira megörültem, hogy fenn vannak a regényei Spotifyon. Így legalább lesz esélyem arra, hogy elolvassam az összeset.

Kettő kivételével női szerzőktől olvastam februárban, illetve sok közülük díjnyertes alkotás, ami azért valamilyen szinten jellemzi a könyvek minőségét. Erősen belehúztam a graphic novelekbe is, de jól esnek egy-egy hosszabb regény közepette. Illetve a Kindle mennyiségi hatással is van rám, hisz gyakorlatilag végtelen számú könyv lehet rajta.

Hosszú idő óta volt egy újraolvasásom is, mégpedig Austen A klastrom titka című regénye, amelyet Andi hatására olvastam el, és nagyon hangulatba hozott az írónő további regényeihez is. Jó hatással van rám a BookTube, egész sokmindent olvasok miattuk, és egyáltalán nem bánom.



A hónap kedvence: The Tea Dragon Society, Seafire – Lángoló tenger

A hónap csalódása: A tiltott álmok városa

A hónap meglepetése: Az alkimista lányának különleges esete, I Kill Giants, Az ötödik évszak



Könyvbeszerzések


Míg januárban tartottam magam a terveimhez, februárban elszaladt velem a ló a messzi alföldi pusztaságba. Először is az elhatározással voltak problémáim és a lejáró kihagyhatatlan akciókkal, másrészről pedig az önmegtartóztatással. Legközelebb egy polcot kell beszereznem, mert elég válságos a helyzet.


  • Margot Lee Shetterly: A számolás joga

Eszti és Zsófi még januárban beszélt a sokszínűségről egy live keretein belül, és ott került elő A számolás joga, amelyből a filmet már láttam, ami zseniális. A könyvet is kerülgetem egy ideje, de most végre rászántam magam arra, hogy be is szerezzem egy kedves molytól. A diverzivitás mellett a non-fiction tervembe is beleillik, így A kódjátszma mellett egy újabb fontos regény került a polcomra.


Szintén molytól szereztem be ezt a könyvet is, amelyet mikor megtaláltam, sem lehetett már kapni. Akkor még az elérhető példányok is limitálva voltak, de A medve és a csalogány után annyira vágyakoztam az orosz dolgok iránt (ami erősem meglátszódik az ehavi vásárlásaimon), hogy ő is jött. Ez egy népmesefeldolgozás, ami még a Fantasy Februárhoz is passzolt volna, de végül nem ő lett a retelling befutó.

 

A Moobius-on karácsony előtti hatalmas akciót meghosszabbították január végéig, és annyira bepánikoltam, hogy nem fogják meghosszabbítani (és totál igazam is lett), így rendelnem kellett.



Leginkább ez a regény motivált a gomb lenyomásában, mert mire karácsonyra odaértem, hogy rendeljek, elfogyott. Nagyon morogtam magamban, de csak nem fogyhatott el ilyen hamar. Ez egy vámpíros-boszorkányos sorozat harmadik része, amiből az első kettő is tetszett, de évek teltek el az olvasás óta. Sőt, anno még az sem volt biztos, hogy folytatják a kiadását.


A másik húzónév ez a Pulitzer díjas regény volt, amelyet anno a külföldi BookTube-on láttam először. Aztán a feledés homályába merült addig, míg el nem kezdtem külön molyos polcon vezetni az angol nyelvű kívánságlistámat, és szúrópróbaszerűen megnézegettem, hogy nem jelentek-e meg magyarul. Nagyon megörültem, de aztán ez annyiban maradt, és folyton csak magam előtt toltam ezt a második világháborús regényt, amely szerintem tetszeni fog, de hát érti a fene.


A medve és a csalogányt is a BookTube miatt olvastam el. Szintén külföldön láttam először, de a magyarok vettek rá, no meg Réka, hogy ténylegesen is elolvassam. Tetszett és bár a végével nem voltam maradéktalanul megelégedve, mégis nagyon szerettem volna minél hamarabb tovább olvasni, aminek már semmi sem szabhat határt.



  • Simon Sebag Montefiore: Szásenyka (Moszkva trilógia #1)
  • Lara Prescott: Titkos útjaink

Orosz lázban égve rendeltem meg ezt a két könyvet, amiről annyit tudok, hogy Oroszországban/Szovjetúnióban játszódik, és nekem ennyi elég is volt róla. Elég vaskos példányok, így nem tudom mikor fogok rájuk sort keríteni. Lehet hogy egy tematikus hónap keretei közt, ki tudja…


  • Rebecca Ann Collins: Pemberley asszonyai (Pemberley krónikák #2)
  • Rebecca Ann Collins: Visszatérés Netherfield Parkba (Pemberley krónikák #3)
  • Rebecca Ann Collins: A longbourni hölgyek (Pemberley krónikák #4)
  • Rebecca Ann Collins: Mr. Darcy lánya (Pemberley krónikák #5)
  • Rebecca Ann Collins: Caroline kuzin (Pemberley krónikák #6)
  • Rebecca Ann Collins: Utóirat Pemberley-ből (Pemberley krónikák #7)

Még gimnazista koromban olvastam a Pemberley krónikát, de emlékszem rá, hogy nem tetszett, mégis aktívan figyeltem a sorozat többi részének megjelenését. Már tavaly is akciózta őket a Könyvtündér, de nem az összeset, így úgy voltam vele, hogy majd meglesz egyszer, valamikor. Aztán idén bekattant nálam az Austen láz, és az akciót meglátva nem tudtam ellenállni nekik. Még azzal a tudattal sem, hogy nem fognak tetszeni. Bár ki tudja, lehet hogy az újabb szereplőkhöz már más lesz a viszonyom.



  • Marina Fiorato: A muránói üvegfúvó
  • Marina Fiorato: Kit
  • Belinda Alexandra: Zafír égbolt
  • Freda Lightfoot: A borostyán őrzője

A Könyvtündéren tovább böngészve találtam ezeket a regényeket, amelyek szintén a molyos kívánságlistámon vannak hosszabb-rövidebb ideje. És ha már rendelnem kellett a Pemberley sorozat miatt, akkor kevésbé fájt még több könyvet beletenni a postaköltség elkerülése végett. Csak utólag esett le, hogy ebből kettőnek azonos az írója. Illetve ezen is érződik az orosz hatás.


A hónap utolsó rendelését szintén Esztinek köszönhetem, aki volt olyan kedves, és felhívta a Discordos csoportban a figyelmünket a Libri akciójára, amit már egy ideje tudatosan kerülök. Számos BookTube ajánlott könyvet százalékoltak le, és ha már ott voltam, akkor körülnéztem magam is. Bár ne tettem volna, mert további kettő könyvet sikerült még választanom, amelyeket még anno molyos értékelések alapján néztem ki. Legalább rövidek, így hamar végzek velük. De úgy érzem, hogy lőttek az „el kell olvasnod minden idén vett könyvet”, mert ilyen mennyiséget nem lehet tartani.


2 megjegyzés:

  1. Húha! Eseménydús hónapot tudhatsz magad mögött minden szempontból! :D

    Engem kimondottan felvidít ez a tavaszias időjárás. Szívesebben mozdulok ki, és csinálok valami produktívat a szabadban, viszont amikor szólít a kötelesség, az egyetem, akkor kínszenvedés bent ülni a szobában, miközben hívogat a természet és a napsütés.
    Gratu a plecsni megszerzéséhez! A fantasy tényleg tök jó menekülési stratégia, én is általában ezt alkalmazom. :') Nem is tudtam, hogy Kerstin Gier könyvei fent vannak hangoskönyvként, na így nekem is lesz időm a Silber-trilógiára! :D (Finally, arról nem is beszélve, hogy gatyába rázzuk ismét a németemet!)

    Hasonlóan termékeny márciust kívánok neked, na meg egy új könyvespolcot! :D

    Millió puszi:
    Barby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Barbi 😘
      A könyvespolc valószínűleg egy álom marad, majd ha elköltözök itthonról, akkor talán lesz végre elegendő helyem rá 😅
      Már nem te vagy az első ember, akinek segítettem Gierrel kapcsolatban. Jó is az a német, nekem is hiányzik már, de mostanában valahogy hanyagoltam, mert már nem tanulok azon a nyelven. És a személyes megbeszélések hiánya miatt sem használom olyan gyakran. Amúgy Neil Gaimanok is vannak fenn, az írónő után én annak fogok nekiállni. No meg a Momonak Endétől 😊
      Én is szeretem a tavaszt, de az nálunk egyet jelent a kerti munka elkezdésével. És a több száz almafa azért tud munkát okozni 😅 a szőlőről meg ne is beszéljünk, mert az egész éven át szórakoztat. De már én is várom azt, hogy kiülhessek a tetőre és olvashassak odakinn délutánonként 😊

      Törlés