A rádió hullámainak tengerén | Anthony Doerr

Vannak olyan könyvek, amelyekről előzetesen tudod, hogy tetszeni fognak, mégis a végtelenségig halogatod az elolvasásukat. Anthony Doerr A láthatatlan fény című regénye is erre a sorsra jutott volna a hossza miatt, ám a könyvklubunk pont ezt választotta az augusztusi fordulóra, így nem volt menekvésem. De nem is értem, hogy miért is menekültem eddig, hiszen mintha nekem írták volna.

 

Eredeti megjelenés éve: 2014
Magyar megjelenés éve: 2015
Alexandra Kiadó
történelmi fikció, 2. világháború
öt csillag

Marie-Laure LeBlanc, a Természettudományi Múzeumban dolgozó zseniális lakatosmester lánya hatéves korában megvakul. Az apja elkészíti számára Párizs tökéletes makettjét, hogy a lány tájékozódni tudjon a fények városában. Ám mire elkészül a miniatűr várossal, a nácik lerohanják Franciaországot és megszállják Párizst…

Werner Pfennig egy német árvaházban él és különös képességgel bír: mindenféle rádiót képes megjavítani és megszólaltatni. Tehetségére hamar felfigyelnek, s Werner egy náci katonai iskolában találja magát, ahol kénytelen szembesülni a rendszer embertelenségével…

A náci invázió elől Marie-Laure apjával egy távoli, tengerparti kisvárosba menekül, nagyapja egykori házába, nem utolsósorban azzal a megbízatással, hogy elrejtsék a Lángok Tengerének hívott és sötét legendákkal övezett gyémántot, amelyet a megszállók égre-földre keresnek. A háború azonban hamarosan utoléri őket, és Marie-Laure retteg a hírhedt gyémánt átkától…

Anthony Doerr lírai szépségű regénye két kamasz gyermek egymásba fonódó sorsán keresztül mutatja be a II. világháború embertelen poklát, a látható sötétséget, amelyből a szilánkokra tört, halványan pislogó humánum mutatja az egyedüli kiutat: a láthatatlan fényt.

 

Annyi mindent szeretnék írni, mégis nehezen találom a szavakat, ami nem is meglepő, hiszen egy kifejezetten okos könyvről van szó. Az író aprólékossággal, precizitással és tudással felszerelkezve építette fel a regényét, nem spórolva ki belőle az érzelmi síkot sem. Teljesen megértem, hogy miért kapott Pulitzer díjat. Ugyan a 2. világháború, mint téma eleve egy Jolly Joker, de mégsem érzem elcsépeltnek, ami a stílusnak és a szereplőknek köszönhető.

 

Történetünk…

két fő szálon fut két idősíkon, amelyek közül mindegyik összeér egy Saint Malo nevű kisvárosban, amelyet a normandiai partraszállás után bombáznak az amerikaiak. Itt lakik egy vak kislány, Marie-Laure, aki édesapjával Párizsból menekült el az ország német megszállásának kezdetén. Nagyapja testvérénél húzzák meg magukat, aki azonban az előző háború borzalmainak hatására nem hajlandó elhagyni a házat. Lakik még velük egy idősebb hölgy is, aki egy idő után a helyi ellenállás egyik szervezőjévé válik. Ennek lekapcsolása miatt érkezik a városba Werner, aki a német hadsereg egyik rádiós felderítője. Árva gyerekként tudása miatt nagy szerencsében részesült, ám emberségét nem sikerült kinevelniük belőle. Kettejük sorsát átszövi még egy titokzatos gyémánt utáni hajsza, amely elméletileg balszerencsével sújtja tulajdonosát. Vajon mit hoz magával a találkozásokuk?

 

Szerettem az információadagolás ütemezését, bár az elején sokkal inkább lekötöttek a múltbéli események, amelyek során kibontakozik Marie-Laure és Werner személyisége. Különböző háttérrel rendelkeznek, a tudásvágyukban viszont nagyon hasonlítanak. Egy idő után az olvasó számára kiderül, hogy egy titokzatos rádióadás is összeköti őket, amit a fiú hallgatott a húgával még az árvaházban, mert a jel a lány nagybátyának a házából érkezett, aki a bátyja, azaz Marie-Laure nagypapája régi felvételeit játszotta le. Sokáig tényleg csak párhuzamos történeteket olvasunk, viszont az ilyen apróságok fokozatosan összefűzték őket.

 

Forrás: Pinterest

 

Két teljesen más világot ismerünk meg a lapokon. Egyrészről Werneren keresztül a német iparváros, Essen rajzolódik ki előttünk, ahol gyakoriak a bánya katasztrófák – az ő édesapjuk is így halt meg. Kemény életet élnek, még nagyon érződik a nagy világválság hatása, ami miatt egyáltalán nem meglepő az extrém gondolatok térnyerése. Az árvaház ugyan védőburokként szolgál, ahova a náci eszmék csak nagyon lassan szivárognak be, de tudása miatt Werner lehetőséget kap. Ha már mindenképp dolgoznia kell, akkor nem mindegy, hogy az eszével vagy véres verejtékkel. A katonai akadémiára való felvételnek a fiú húga nem örül, ahol viszont Werner mechanikai érzékével kitűnik. Különórákat kap és lehetőséget a fejlődésre, a tudományt azonban beárnyékolja a diktatúra.

 

A másik oldalon a francia valóságot érzékeljük, ám nem a megszokott módon. Mivel Marie-Laure vak, így az ő részeinél hangok, szagok és tapintások alapján rakjuk össze a teret. Édesapja mindent megtesz érte, folyamatosan fejleszti. Titkos zárt tartalmazó dobozokat, valamint Párizsról, majd később Saint Maloról maketteket készít neki – utóbbiak a lány tájékozódását segítik. Hihetetlen volt olvasni, hogy milyen részletekre figyel, mit érzékel a világból. Kíváncsi lány, aki az egész napját apja munkahelyén, a Természettudományi Múzeumban tölti, és szivacsként szívja magába a tudást az állatokról. Hamar megtanulja a Braille írást is, és Vernétől a Nemo kapitányt olvassa nagy lelkesedéssel, ami végigkíséri őt az egész köteten keresztül. Az édesapja szemén keresztül továbbra is látja a világot, de fennáll az esély a torzításra, ám ezzel a férfi csak védi a lányát.

 

Félelmetes volt a németeket látni, ahogy átnevelik a fiatalokat. Gondolkodás nélkül engedelmeskednek és rostálják ki maguk közül a gyengéket. A zsidó kérdés kevésbé központi téma, mert hát a tudomány nem valláshoz kötött. Vagy mégis? Mindenről le kell mondani a Führer javára, mert ilyen egy jó katona. A diktatúra a kötetben található leveleken is érzékelteti hatását. A csempészett üzenetek hiánytalanul jutnak el az átvevőhöz, míg a hivatalos úton érkezőket erősen cenzúrázzák. A külvilágból csak a kemény munkáról, a kiképzőtáborokból pedig csak a jó dolgokról adhatnak hírt. Kapunk háborús eseményeket is, mert Wernerék partizánokra vadásznak a frontvonalon.

 

Forrás: Pinterest

 

A második mellett megjelenik az első világháború is, ugyanis Etienne bácsi a frontról egy nagy adag PTSD-t hozott haza magával. Emellett a nyitott terekben pánikroham kerülgeti, így a napjait a szobájába kucorodva tölti. Misztikus személyként van beállítva, de mint kiderül, egy végtelenül kedves ember. Rendszeresen olvas fel Marie Laure-nak, illetve a képzelet szárnyán bejárják a világot a repülő rekamiéjukon. Szeret zenét hallgatni a rádióján, amit sajnos egy idő után be kellett szolgáltatnia, ám a padláson senki nem kutakodott, így a titkos rádióállomásával segíteni tud a helyi ellenállásnak, amit a számomra oly kedves, csupaszív Madame Manec szervez. Lelkes hölgyek néma ellenállásukkal nehezíti meg a megszállók életét, amellett hogy értékes információkat csempésznek ki az ellenségnek.

 

A két főszereplő mellett egy német úriember, von Rumpelt is szemszögkarakter, de viszonylag ritkán kap szót. Ő kutat vadul a titokzatos drágakő után, felforgatva Párizst, majd a szélrózsa irányait. Megszállottan keresi, holott tudja, hogy élete a végéhez közeledik, ugyanis nyirokdaganata van. Kellemetlen figura, nem is szerettem a részeit. Emellett pedig egy ponton féltettem tőle Marie-Lauret, hiszen minden Saint Maloban fut össze. Sokkal inkább a szívembe zártam Friedrichet, aki szemüveges fiúként csalással jutott a kiképzőtáborba, mert a szülei akarták, hogy csinálja. Szenvedélyes madarász, ám a kedvenc madaras könyvét rejtegetnie kell, mert nem német írta. Nagyon jó barátságba kerülnek Wernerrel, még el is viszi magával a hazalátogatása alkalmával. Látása miatt azonban piszkálni kezdik, így igyekszik minden kapcsolatot megszakítani a fiúval. Egy ponton annyira meg is verik, hogy soha nem térhet vissza a táborba.

 

A múlt és a jelen összeérésénél pattanásig feszült voltam, mert féltettem a szereplőket. Addig már számos veszteség érte már őket, mert az író egyáltalán nem kímélte őket. Különleges élmény volt Marie-Lauret először kívülről látni, mert ugyan 400 oldal alatt rendesen megismertük a személyét, ám tükörbe sosem tekintett, de nem is az volt a fontos. Werner sokat változott azóta, hogy először megismertük, már egyáltalán nem az az ártatlan rádiószerelő kisfiú, de az emberséget mégsem sikerült kinevelniük belőle. Szép jelenetek ezek, de nem tartanak sokáig.

 

Forrás: Pinterest

 

A regény lezárása meghatódások sorát hozta magával, ugyanis a történet nem áll meg a háborúnál, hanem elmeséli a szereplők sorsát. Ebbe nem mennék bele részletesen, hogy teljes legyen az élmény, de Marie-Laure-ra voltam a legbüszkébb. És a legelképesztőbb az egészben az, hogy még itt is olyan kérdésekkel foglalkozik, mint hogy németként hogyan viszonyulnak hozzád Franciaországban, vagy hogy hogyan is dolgozod fel a háború utóhatásait.

 

Végezetül szeretném még kiemelni, hogy mennyire okos is ez a könyv. Rendszeresen tartalmaz német és francia mondatokat, valamint matematikai összefüggések mellett sok természettudományi érdekességet oszt meg velünk. Megtudhattam, hogy a varjak olyan intelligensek, hogy a kocsikkal töretik fel a kemény diók héját, és hogy a békát hideg vízben kell odatenni főni, különben kiugrik. Szó kerül még a szén születéséről, a színekről és az agy fényérzékeléséről is. Emellett pedig olyan kérdések is felmerülnek, hogy a vakok látják-e Istent a mennyországban? Sokat lehet az előkerülő témákon gondolkodni, de ez is csak jobbá tette a könyvet és az olvasmányélményemet.

 

Összességében

Sokkal több, mint egy második világháborús történet, amely ugyan alakítja a sorsokat, de mégis inkább az emberségre fókuszál. Marie-Laure-on keresztül átélhetjük, hogy milyen is lehet vakként a világra rácsodálkozni, miközben az forrong körülötte. Sokat tanulhatunk olvasás közben, az agyam reál beállítottságú fele ujjongott örömében. Mindemellett viszont megmarad magas minőségű irodalmi alkotásnak, aminek felvetett kérdései olvasás után is elkísérnek.

 

Forrás: Pinterest

 

„Marie-Laure többé semmit sem fog látni. Az egykor ismerős helyek – a négyszobás lakás, ahol az apjával él, a fákkal szegélyezett kis tér az utcájuk végében – mind veszélyekkel teli, tüskés labirintussá változik át. A vécé tátongó mélység. A vizespohár túl közel vagy túl messze van; az ujjai túl hosszúak, mindig túl hosszúak.

Mi a vakság? Ahol egy falnak kellene lennie, ott az ujjai semmit sem találnak. Ahol semminek nem kellene lennie, egy asztalláb sebzi fel a sípcsontját.”

~~~

„A gyerekek, akikkel találkozik, tele vannak kérdésekkel. Fáj? Te becsukod a szemed alvás közben? Honnét tudod, hogy mennyi az idő?

Nem fáj, magyarázza nekik. És sötétség sincsen, az a fajta nincs, amit ők elképzelnek. Minden hálókból és rácsokból és hangokból és textúrák keveredéséből áll össze.”

~~~

„Szín – ez a másik, amikre az emberek nem számítanak. A képzeletében, az álmaiban minden színes. A múzeum épületei bézs, gesztenye, mogyorószínűek. A tudósok lilák, citromsárgák és rókavörösek benne. Zongoraakkordok hullámzanak a rádióból a biztonsági őrök szobájában, mélyfeketéket és bonyolult kékeket lövellnek végig a folyosón a kulcsterem felé. A templomi harangok bronzszínű ívei lepattannak az ablaküvegről. A méhek ezüstösek, a galambok vörösek, rőtek és időnként aranyszínűek. A hatalmas ciprusok, amelyek mellett reggel elsétálnak az apjával, remegő kaleidoszkópok, minden egyes tűlevelük a fény sokszöge.”

~~~

„Az agy természetesen teljes sötétségbe van bezárva, gyerekek – mondja a hang. – Áttetsző folyadékban lebeg a koponyaűrben, sosem találkozik a fénnyel. Túlcsordul a színektől, a mozgástól. Akkor hát, gyerekek, hogyan képes az agy, amelyhez egy szikra fény sem jut el, egy csupa fény világot felépíteni számunkra?”

~~~

„Végül a tőzeg kiszáradt, olyan lett, mint a kő, valaki kiásta, egy szenesember pedig elhozta a házatokba, lehet, hogy ti magatok vittétek oda a tűzhelyhez, és most ez a napfény – ez a százmillió éves napfény – melegíti az otthonotokat ma este…”

 

Forrás: Pinterest

 

„Annyiszor elolvasta a Nyolcvan nap alatt a föld körül-t, hogy a Braille-betűk megpuhultak és megrepedeztek; az idei születésnapjára pedig az apja egy még vaskosabb könyvet vett neki: A három testőrt Dumas-tól.”

~~~

„Hogy nevezzük a látható fényt? Színnek. De az elektromágneses spektrum az egyik irányban a nulláig terjed, a másik irányban pedig a végtelenségig, tehát valójában, gyerekek, matematikai értelemben a fény egészében láthatatlan.”

~~~

„– Ez egy zsidó könyv? – kérdi Herribert Pomsel. – Zsidó könyv, igaz?

Frau Elena mintha szólni készülne, de azután meggondolja magát.

– Hertz Hamburgban született – mondja Werner.”

~~~

„– Szinte minden faj, amely valaha élt, már kihalt, Laurette. Semmi okunk feltételezni, hogy mi, emberek különbözünk tőlük!”

~~~

„Rádió: milliónyi fület kapcsol össze egyetlen szájjal.”

~~~

„Eddig nem azt hitte, hogy élete hátralévő részét az apjával éli majd le Párizsban? Hogy délutánonként mindig dr. Geffard-nál üldögél? Hogy a születésnapján az apjától minden évben újabb titkos dobozt és újabb regényt kap ajándékba, ő pedig elolvassa Jules Verne és Dumas összes művét, és talán még Balzacot és Proustot is? Hogy az apja mindig dudorászik majd, miközben esténként a kis házait faragja, ő pedig mindig tudni fogja, hány lépés a kaputól a pékség (negyven), még hány a vendéglő (harminckettő), és mindig lesz cukor, amit a kávéjába kanalazhat reggelente?

Bonjour, bonjour.

A krumpli hat óránál van, Marie. A gomba három óránál.

És most? Most mi lesz?”

~~~

„– Tudod, mi a történelem legnagyobb tanulsága? Az, hogy a történelem az, aminek a győztesek mondják.”

~~~

„A világban csak a véletlen létezik, a véletlen és a fizika.”

 

Forrás: Pinterest

 

„– Helyes dolog megtenni valamit – teszi fel a kérdést Jutta –, csak mert mindenki más megteszi?”

~~~

„Miért csinálunk bármit, ha nem azért, hogy azzá legyünk, amivé lenni akarunk?”

~~~

„– Nektek van eszetek – (…). – De az észben nem szabad megbízni. Az ész folyton a kétértelműség felé tendál, pedig az embernek valójában bizonyosságra van szüksége. Célra. Tisztánlátásra. Ne bízzatok az eszetekben.”

~~~

„– Ha nem tesz semmit, azzal nem csinál bajt?

– Aki nem tesz semmit, az nem tesz semmit.

– Aki nem tesz semmit, az olyan mint egy kollaboráns.”

~~~

„– Talán most már valaki másnak képzeled magad? Valaki fontosnak?

Werner a sapkáját szorítja a háta mögött, hogy ne remegjen a válla.

– Nem, uram.

Hauptmann összehajtogatja a szalvétáját.

– Te egy árvagyerek vagy, Pfennig, akinek nincsenek barátai. Azt csinálok belőled, amit akarok. Bejkeverőt, bűnözőt, felnőttet. Kiküldhetlek a frontra, és elintézhetem, hogy addig kuporogj egy jeges lövészárokban, amíg az oroszok le nem vágják a kezedet és meg nem etetik veled!”

~~~

„…ezek csak szavak, de mi egyéb a szó, mint hangok sora, amit ezek az emberek a leheletükből formáznak, súlytalan pára, ami szertefoszlik és elhal a konyha levegőjében.”

~~~

„— Tudja, mi történik, Étienne – szólal meg Madame Manec a konyha túlsó feléből –, ha egy békát egy fazék forró vízbe dobnak?

— Biztos vagyok benne, hogy mindjárt megtudjuk magától.

— Kiugrik belőle. De tudja, mi történik akkor, ha a békát egy fazék hideg vízbe teszik, és lassan forralják fel? Tudja, mi történik akkor?

Marie-Laure vár. A krumpli gőzölög.

Madame Manec azt mondja:

— A béka megfő.”

 

Forrás: Pinterest

 

„– Maga úgy gondolja, Madame, hogy a mennyországban tényleg szemtől szembe látjuk majd Istent?

– Lehetséges.

– És ha az illető vak?

– Én úgy gondolom, ha Isten azt akarja, hogy lássunk valamit, akkor azt látni fogjuk.”

~~~

„– Maga szerint mit esznek a mennyországban?

– Nem tudom, esznek-e egyáltalán a mennyországban.

– Nem esznek? Akkor magának nem igazán tetszene az a hely, ugye?”

~~~

„– Foglyok.

Werner igyekszik kivenni az egyes arcokat, miközben a kocsik elrobognak előttük: egy beesett arc, egy váll, egy csillogó szem. Egyenruhát viselnek? Sokan a zsákoknak dőlnek a kocsik elején: madáríjesztőnek tűnnek, akiket nyugatra szállítanak, hogy egy szörnyű kertben állítsák fel őket. Werner látja, hogy akadnak foglyok, akik alszanak.

Egy arc villan fel előtte, sápadt és viaszos, az egyik fülét a kocsi padlójához szorítja.

Werner pislog. Ezek nem zsákok. Ez nem alvás. Minden egyes kocsi elején hullákból raktak halmokat.”

~~~

„Bármely rendszer entrópiája, mondta dr. Hauptmann, kizárólag akkor csökken, ha egy másik rendszer entrópiája növekszik. A természet megköveteli a szimmetriát. Ordnung muss sein.”

~~~

„Minek a zene, ha a csend és a szél sokkal erősebb? Minek lámpát gyújtani, ha a sötétség elkerülhetetlenül kioltja?”

~~~

„Az idő sikamlós dolog: ha egyszer kicsúszik az ember kezéből, lehet, hogy örökre elveszítjük a fonalat.”

~~~

„Néha azon kapom magam, hogy a tengert bámulom, és megfeledkezem a feladataimról. Olyan nagynak tűnik, mintha beleférne minden, amit az összes ember valaha érzett.”

~~~

„Mit tett a háború az álmodozókkal.”