2021. július 3., szombat

Fantasztikus gyerekek és felnőttek – Olvassunk graphic novelt #9

Kezd egyre inkább elismert lenni a fantasztikus irodalom kishazánkban. Épp egy könyvesbolti betérőm alkalmával döbbentem rá, hogy mekkora választékot is tartanak, holott régebbi emlékeim szerint nem voltak ilyen kiemelkedő helyen. Rájöttek, hogy a gyerekek mellett a felnőtteknek is szólnak ezek a történetek. A képregények területén is egyre inkább nyitnak a fantasztikum felé, de számos érdekes cím nem került még lefordításra.

Eredeti megjelenés éve: 2009
ifjúsági, fantasy
négy csillag

Joe Kelly: I Kill Giants


Barbara Thorson, a girl battling monsters both real and imagined, kicks butt, takes names, and faces her greatest fear in this bittersweet, coming-of-age story called "Best Indy Book of 2008" by IGN.

 

Ezt a képregényt Esztinél láttam először, majd Zsófinál, aki Esztitől kapta kölcsön. Már az első említésnél felkeltette a figyelmemet, mert a történelmi témák mellett a fantasyt is előszeretettel keresem a graphic novelekbe. Ugyan nem szerettem az elején lévő durvaságát, de a későbbi történet mindenért kárpótolt, és a vége…


Hősnőnket furcsasága miatt előszeretettel piszkálják és terrorizálják az iskolában, így kénytelen keménynek mutatkozni, de ezáltal barátai sincsenek nagyon, pedig rájuk szüksége lenne. A nővére neveli őt az öccsével egy olyan házban, aminek az emeletén szörnyek lakoznak. Sokáig nem is találkozunk az óriásokkal, akik a címben is szerepelnek, de Barbara állandóan emlegeti őket. Készül a támadásukra, mert tudja, hogy csak ő győzheti le őket. Rossz gyerek a suliban, ezért iskolapszichológushoz jár, aki sokat segít neki, már ha hagyja neki.


A nyelvezete nehezebb, mint az általam korábban olvasott graphic novelek, de egyáltalán nem az a kiszótározhatatlan fajta, és igazából ez is mutatja, hogy milyen igényes a történet. A képi világával már meggyűlt a bajom, mert a szövegbuborékok sorrendje nem mindig volt egyértelmű a számomra.


Nagyon hatott az érzelmeimre már az olvasás közben is, de a végén elfacsarodott a szívem. Annyira szomorú volt, de egyben szép is. Az óriások metaforája is zseniális húzás volt, és ha többet mondanék róla, akkor elrontanám az élményeteket. Nagyszerű könyv volt, és ugyan az eleje kicsit rontott a dolgom, de mindenképp ajánlom nektek nagy szeretettel.


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Eredeti megjelenés éve: 2013
fantasy, történelmi fikció
három csillag

Antoine Ozanam: Temujin


The night Temujin was born, the old shaman Özbeg was late. When he arrived on the scene the members of the tribe were very agitated. It was too late to save the mother and dark events surrounded the child's conception. But all that, the shaman already knew it. He had been contacted by the spirits to help this little being, so he could live and give free rein to his fabulous destiny! Between History and Fiction: The writer Antoine Ozanam offers a personal variation on the youth of Genghis Khan; a fiction, a „revival” of the life of this great Mongol leader.

 

Melléje egy teljesen más graphic novelt választottam, amely ugyan a fantasy vonalon kapcsolódik, de ez egy történelmi fikció Dzsingisz kán felemelkedéséről. A gyerek Temujin egy lány és egy szellem gyermeke, aki sámántanoncnak áll, és a mesterével a vidéket járja. Egy idő után azonban egyedül marad, s társául a fa szelleme szegődik, akivel álmában közelebbi viszonyba is kerülnek egymáshoz. Történjén bármilyen kegyetlenség vele, ott békét lel. 


Számomra kissé véres volt, és a zombis jelenettől is felállta szőr a hátamon, de örültem, hogy rátaláltam. A rajzolása is elég sötét hangulatúra sikerült, ezért és a tartalma miatt inkább a felnőtt kategóriába sorolnám. Mivel ez egy francia szerzőpáros műve inkább fikciós mint valóságos. Ezután szívesen elolvasnék egy mongol változatot is, hiszen a helyiek mindig többet tudnak adni a történethez és a hangulatot is jobban megjelenítik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése