2022. november 20., vasárnap

Moszkva harangjai | Katherine Arden

Oroszimádó lelkemet már A medve és a csalogány is megörvendeztette, de a Katherine Arden Az Északi erdő legendája sorozat második kötetével, A lány a toronnyal ugrotta meg igazán a mércémet. Nagyon élveztem minden elemét, a lassan építkező történetet, a fagyos helyszíneket, a jó és gonosz szereplőket egyaránt, valamint a mesebeli hangulatot. Ha esetleg még gondolkodsz azon, hogy folytatni szeretnéd, akkor ne habozz, mert ez nem szenved a középső kötetek átkában.

 

Eredeti megjelenés éve: 2017
Magyar megjelenés éve: 2019
Alexendra Kiadó
fantasy
öt csillag

A Medve és a Csalogány varázslatos története tovább folytatódik. A rettenthetetlen fiatal nővé serdült Vászját választás elé állítják: vagy férjhez megy, vagy kolostorba vonul. Ő azonban inkább megszökik otthonról ám hamarosan az ostrom alá kerülő Moszkva városának védelméhez kell segítséget nyújtania.

Vászja számára nincs túl sok lehetőség, miután árvaságra jutott, és faluja boszorkánynak kiáltotta ki: vagy zárdába vonul, vagy hagyja, hogy a nővére összeboronálja egy moszkvai herceggel. Bármelyiket is választja, egy toronyba zárva éli majd le az életét, elzárva a tágas világtól, melyet annyira szeretne felfedezni. Így hát a kalandot választja: fiúnak álcázva magát lóháton nekivág az erdőnek. Miután a falvakat rettegésben tartó útonállókkal folytatott küzdelemben kivívja magának a moszkvai nagyherceg elismerését, gondosan meg kell őriznie a titkát, hogy valójában lány, nehogy elveszítse az uralkodó jóindulatát – még akkor is, amikor rájön, hogy a nagyhercegséget olyan titokzatos erők fenyegetik, melyeket csak ő, Vászja tud megállítani.

 

Az egyetlen dolog, amit nem szeretek benne, az a fülszövege. Mert értem én, hogy Vászja a főszereplőnk, és az ő kalandjait emeli ki. A kötetet felcsapva azonban csalódásként érhet pár embert az, hogy az Első rész Oljáról és Szásáról szól, Vászocska pedig csak a hatvanadik oldal környékén jelenik meg először. Engem ez nem zavart, sőt én kifejezetten élveztem, de jó ezt tudni a kötet elkezdése előtt.

 

Történetünk…

Moszkvában játszódik, ahol Olga nagyasszonyhoz egyszer csak betoppan messzi földet megjárt testvére, Szása, aki rossz híreket közöl vele. Banditák dúlják a fel a falvakat, ölik meg az embereket és lányokat rabolnak el. A Nagyherceghez fordul, akivel felkerekednek, sikerük azonban a váratlanul felbukkanó Vászján múlik, aki fiúnak öltözve jár túl a rablók eszén. A városba visszatérve a tatárok is feltűnnek, akik az éves sarcot követelik, és a varázsvilágban is baljós árnyak tűnnek fel.

 

Már a felütésével megvett magának kilóra, teljes mértékben éreztem a ropogó havat a talpam alatt, holott odakinn eléggé tavaszias időjárás uralkodott, amikor olvastam. A figyelmet is ügyesen fókuszálja, vezeti a tekintetet, ami teljesen filmszerűvé tette nekem az élményt. Az előszó után az első kötethez hasonlóan egy mese következik, amely egy hóleányról, Sznyegurocskáról szól. Erről már korábban is hallottam, sőt Eowyn Iveynek van egy ilyen című regénye, amit legkésőbb a következő télen el kell olvasnom.

 

Forrás: Pinterest

 

Az első része amolyan felvezetés, vázolja az alapszituációt, ahova Vászja meg fog érkezni. Engem már ez is hangulatba hozott, főleg hogy többet kaphattam azokból a testvérekből, akik elég hamar elköltöztek otthonról. A nagytesók dilemmáznak azon, hogy mit tehettek volna jobban azért, hogy társadalomkompatibilissé tegyék Vászját, de aztán megbékélnek a helyzettel. Olga mit sem változott, legalábbis én teljesen ilyennek emlékeztem rá. A vallásba menekül, mert az ad neki mindenre magyarázatot, és az tartja távol a sarkokban megbúvó ördögöket. A későbbiek során azonban nagyot nőtt a szememben minden hibája és előítéletessége ellenére. Szása pedig az örök favorit, de nála is volt egy pont, amikor megráztam volna, hogy higgyél már a húgodnak, mert az igazat mondja. Bizalmatlankodása elszomorított, mert párosukat együtt és külön-külön is szeretem.

 

Imádtam Moszkvát, mint helyszínt, amely ugyan még messze nem az a város, amit én ismerek, de a Kreml az Kreml. Templomok, kolostorok, paloták, Moszkva folyó, és a legjobb, hogy épp a maszlenyica idejében vagyunk, ami egy hatalmas buli. Tudom, mert én is pont ekkor voltam kinn. Ez egy egyhetes télbúcsúztató ünnepség, ahol karneváli hangulat uralkodik. Ugyan hiányoltam a palacsintazabálást, de a többi aspektusa ott volt, és maguk az események szempontjából is tökéletes volt ennek behozatala.

 

Történelmi fantasyhoz híven már az elején vázolja a politikai helyzetet, hiszen a fővárosban ezt jobban lehet érezni, mint faluhelyen. A terület az Arany Horda fennhatósága alá tartozik, a rendszeres adózásról viszont már egy-két éve megfeledkeztek, mert a tatárok vezetőségében elég kaotikus a helyzet. Félévente új kán követeli a trónt, de a hadvezérek azonban változatlanul erősek. Városaik is messze nagyobbak Moszkvánál, ezért elég merész húzás volt ez az adómegtagadás. De kétségkívül elég kreatívnak bizonyultak, hiszen a tatárok hátán nőtte ki magát a Föld mai legnagyobb országa. Nagyon jó volt ezen hatalmi kérdés nyomonkövetése, hiszen feltűnik a színen egy tatár követség és a trón is veszélybe kerül.

 

Forrás: Pinterest

 

Szeretnék megemlékezni a kötetben található beszélő orosz nevekről és a csjertikről, akik kisebb számban, de itt is felbukkannak. Fakulásuk annak is köszönhető, hogy a városban már inkább a vallás az úr, de egy-két helyről még így sem űzték el őket a harangok. Vászjának végig segítenek, és felcsillan a szemem, mikor feltűnnek. A legaranyosabb pedig az integető domovoj volt, mikor hazakerültek az elrabolt lányok.

 

Az ismerős szereplők közül feltűnik a standardpapunk, Konstantin, akiről tudtam, hogy nem szabadulunk meg olyan könnyen. Szakállat növesztett és nem csak a Moszkvába vezető út viselte meg, hanem a falusi tartózkodás is nyomott hagyott rajta. Viszont én sokkal fiatalabbként emlékeztem rá, de lehet, hogy csak a szakáll teszi. Rossz hírek hozója, de így se mond el mindent. Eléggé meggyengült, most már inkább szántam, mintsem dühös voltam rá. Azt ezúttal másra irányítottam.


Kezdtem megérteni, hogy miért szeretik annyian a lovat. Ebben a részben Szolovej személyiséget kap, Vászja hű társaként mindentől is meg akarja védeni. Sokkkal jobban szereti az erdőt, mint a várost, de ott sem hagyja magára. Társaihoz képest egy benga nagy állat, de végtelenül kedves, no meg beles. És puha az orra. Nagyon sokat nevettem rajta, és hihetetlenül megkedveltem ez a helyenként szeleburdi lovat. Mellette még Morozkot is megkedveltem, bár a módszereivel nem mindig értek egyet. A túlélésre tanítja, de közben hagyja majdnem megfagyni. Vászja azonban makacsabb annál, hogy ilyen csipp-csupp dolgok miatt feladja, hiszen előtte a világ. Elkezdtem érezni a kettejük között lévő kapcsot, ami a télherceg fokozatos olvadásának köszönhető. Kevésbé volt meselény, sokkal inkább emberibb lett, de ezzel meg kellett küzdenie. Félti és szereti, de a random csókókon kívül, pali, azért léphetnél már valamit.

 

Forrás: Pinterest

 

A Nőstényoroszlán éneke után ismét egy jó crossdressing történetet olvastam. Vászja tökéletesen hajtja végre a fiúnak öltözést, és senki sem gyanakszik rá, hiszen bele sem gondolnak. A lányok nem lovagolnak, főleg nem harcolnak ilyen bátran. Jó volt látni, hogy elismerésekben részesül, de tudtam, hogy egyszer le fog lepleződni. De hogy így… Nagyon aljas húzás volt, mert sehogy sem nyert a fogadáson. Utána pedig dühítő volt látni, hogy nem számított semmit sem a szava, pedig még pár órával azelőtt együtt ünnepeltek.

 

Vászja továbbra is egy erős hősnő, aki nagyon jó úton jár, hogy piedesztálra kerüljön. Nem akar meghúzódni a sarokban, hanem helyette inkább lovat nyer és unokatesót lovagoltat. Már egyáltalán nem az a kislány, aki a faluban megismertünk. Helyén van a szíve, és nem fél kiállni az igazságért. Igazi példakép, amely magában a kötetben is megjelenik. Unokahúga, Mása is ugyanúgy látja a csjertiket, illetve inkább lenne fiú, mert így a szülei jobban örülnének neki. Aranyos volt kettejük kapcsolata, remélem, hogy a lányzó nem kerül parkolópályára a kövi részben sem.

 

Egy élmény visszaolvasni a kötet során írt jegyzeteimet, amiből egyértelműen látszik, hogy teljesen jelen voltam a fő konfliktusban. Sejtettem dolgokat előre, éreztem, hogy vaj van a füle mögött, de hogy egy ennyire számító díszpinty mozgassa a szálakat… A tatárokkal történő „kihaénnem” csak a kezdet volt. Egy idő után már rendesen elkezdtem cidrizni, és fogalmam sem volt, hogy mi lesz az utolsó 100 oldalon. Az meg hogy feltűnt egy kapocs a Marija Morevnához, csak külön emelte a tétet. A végkifejlet pedig odavágott. Instant szerelem ez a kötet.

 

Összességében

Az írónő ezzel a résszel rendesen feltette a lécet magának, mert egyáltalán nem volt kivetnivalóm vele. Imádtam olvasni, imádtam a helyszínt és a hangulatot, a történet pedig kellően izgalmas volt ahhoz, hogy végig izguljak a szeretett szereplőimért. Kedvenc lett, nem kérdés.


„– Miért fából faragsz tárgyakat – kérdezte –, mikor jégből is tudsz puszta kézzel?

Morozko felpillantott.

– Áldjon meg az Isten, Vaszilisza Petrovna – szólalt meg határozottan gúnyosan. – Vagy nem ezt kell mondani reggel? Azért faragok fából dolgokat, mert azok a dolgok, amikért erőfeszítéseket kell tennünk, sokkal valóságosabbak, mint azok, amik a puszta kívánságunk által jöttek létre. – A lány egy kicsit hallgatott, míg a hallottakon gondolkodott.

– Megmentetted az életem? – kérdezte végül. – Megint?

Pillanatnyi szünet.

– Meg. – Nem nézett fel a farigcsálásból.

– Miért?

Morozko ide-oda billentgette a faragott madarat.

– Miért ne? ”

~~~

„Amit te varázslatnak hívsz, az egyszerűen csak annyi, hogy nem hagyod, hogy a világ más legyen, mint amilyennek te akarod. ”

~~~

„– A szűk látókörűek számára – felelte nagyon kihúzva magát – minden tudás varázslatnak tűnhet. ”

 

A sorozat további részei:

A medve és a csalogány (#1)

A boszorkány éjszakája (#3)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése