Matrjoskák vonzásában | Carolina Schutti és Dora Csehova

Női sorsokkal eddig kortárs vonatkozásban keveset foglalkoztam, mert jobban szeretek a történelem folyamában elmerülni. Azonban ha már más kontinensen vagy csak más országban járunk, akkor már jobban felcsigázza a fantáziámat. Mai két könyvem a Noran Libro Kiadó Európa női szemmel kiadói sorozatának két kötete lesz, amelyek közül az egyikre biztos egy molyos értékelés alapján találtam meg, a másiknak viszont biztosan a borítója fogott meg. Mert aki még nem tudná, oda vagyok a matrjoska babákért, és tavaly óta már én is büszkélkedek eggyel.

Eredeti megjelenés éve: 2012
Magyar megjelenés éve: 2018
Noran Libro Kiadó
női sors
négy csillag

Carolina Schutti: Mezítláb a selymes fűben

A kertben csak menta, kamilla, snidling és kapor termett. A fű szurkálta a meztelen talpunkat, de puha füvet el se tudtam volna képzelni. Már nem. Kiskoromban biztosan futkároztam puha füvön, legalább egyszer, mert évekkel később kaptam a nagynénémtől egy fotót, amin az anyámmal állunk egy parkban. Rövid, fehér, hímzett virágos ruha van rajtam, a gallérja kézzel beszegve. Az anyám fogta a kezemet, a kamerába mosolygott, és nem bírt egy helyben maradni a fotó kedvéért, a karja életlen lett, akárcsak az arca. Mezítláb álltunk a füvön, bizonytalannak látszottam, a szemem tágra nyílt, a számat eltátottam.

 

Az elején kuszának tűnt, amit a párbeszédek hiánya csak még inkább erősített. Ugyan beszélnek a kisregényben, de ez egy csendesen csordogáló történetfolyam. Nem érződik rajta, hogy annyira osztrák lenne, bár a helyszínek feltehetően az Alpokban helyezkednek el. Sokkal inkább volt szláv, amire a borítón feltűnő matrjoska baba is utalt.

Hősnőnk, Maja a nagynénjénél nevelkedik, mert szülei korán meghaltak. Végig az identitását keresi, sokat mereng a „mi lett volna ha” kérdéskörön, és sehol sem találja a helyét. A férfi példakép hiánya is meglátszik rajta, bár a szomszéd lengyel bácsival, Marekkel egész jól megvan. Ő volt a kedvenc karakterem a maga visszahúzódó nyugalmával. Megjárta a munkatábort és favágóként dolgozott, de vénségére teljesen egyedül maradt. Szereti a kis Maját, és állandóan málnaszörpöt ad neki, amivel azt akarja elérni, hogy azzal azonosítsa, és ha később már nem lesz az élők sorában, akkor is emlékezzen rá.

Rajta kívül Fini, Maja barátnője érdekelt, akiről lassan kiderül, hogy beteg, de a pontos diagnózisát nem ismerjük. A regény erre nem fektet elég hangsúlyt, pedig kíváncsi lettem volna rá. A bátyja, Erich eléggé vegyes érzéseket keltett bennem, mert gyerekként íjesztőnek tűnik a nőügyeivel, fiatal felnőttként viszont a kalandot szimbolizálja. Maja elmegy vele a városba, amely teljesen nosztalgikus hangulatba hozott. Olyan érzésem volt, mintha Freiburgban lennék, ahova nagyon szép emlékek fűznek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Eredeti megjelenés éve: 2012
Magyar megjelenés éve: 2017
Noran Libro Kiadó
női sors
négy csillag

Dora Csehova: Nem akartam Lenin lenni

A Nem akartam Lenin lenni című kötet a nagy irodalmakból ismert módon hozza el nekünk a posztszovjet Oroszországot. A Vörös téren, a Karamisevo rakpart luxus felhőkarcolóiban, a Metro 2 aknáiban, a zagorszkói dácsán – Dora Csehova mindenütt megtalálja azokat, akiknek az élete másként alakult, mint ahogyan tervezték. Csendes bánat, humor, könnyű nosztalgia hatja át írásait. A nagy orosz irodalmi hagyomány folytatója cseh nyelven a mai világban mutatja meg, milyen az orosz asszony a találkán.

 

Elöljáróban nem tudtam róla, hogy egy novelláskötet, így rendesen meglepődtem. Ez azonban megengedte azt a szabadságot az írónőnek, hogy több különböző sorsot is bemutasson, amelyben közös pont az orosz mindennapok voltak. Látszólag függetlenek a történetek egymástól, de a második felében már vannak visszatérő szereplők és helyszínek is.

Erősen nyit a könyv, de ez a novellafüzérek sajátossága, a végére viszont az írónő mellett az olvasó is elfárad. Vagy lehet, hogy egyszerűen megcsömörlöttem az orosz valóságtól. Bár ha három hetet kibírtam a nagytestvérnél, akkor 170 oldalnak meg sem kéne kottyannia.

Átlagemberek átlagproblémáival foglalkozik, akik csak a saját életüket szeretnék jobbá tenni. Ez azonban állandóan konfliktusokat szül, amelyek megoldásának mindig van egy keserű szájíze. Sokat foglalkozik a szerelemmel, a háborúval, a hontalansággal és a háborúval. Kis helyszínen kis cselekménnyel dolgozik, megmarad a maga egyszerűségében, és épp ezért fogtak meg ezek a novellák.

Nagyon szerettem a kötet címadó novelláját, a Nem akartam Lenin lennit, mert teljesen elkapott a nosztalgia hangulat. Nem csak a moszkvai helyszínek miatt, hanem a lakás ábrázolása és a Leninhez zarándokló oroszok is annyira tipikusan voltak ábrázolva, hogy magam előtt láttam őket. De honnan is jön a címbe Lenin? Főszereplőnk Lenin imitátor a Vörös téren, de édesanyja úgy tudja, hogy rendes munkája van a messzi Moszkávban. Egy nap azonban a néni fellátogat a fővárosba, ahol az elmaszkírozás miatt nem ismeri fel a fiát, hanem csak a meghalt vezért látja benne.

Forrás: Pinterest

A másik kedvencem A dácsán volt, amely egy kihűlt házasságot mutat be. A házaspár lánya biológusként Amerikába költözik, és ezáltal felbomlik a látszólagos rend. Papa ottmarad Moszkvában, míg mama leköltözik a dácsájukba, azaz a nyaralójukba. Átéljük vele az igazi orosz telet, megtapasztaljuk a kicsi pénzből való megélést, és a jó idő beálltával kertészkedünk is. Ennek sincs boldog vége, de egy orosz műtől ezt várja el az ember.

Ezek mellett még a Novogyevicsit szerettem, amelynek középpontjában a híres Novogyevicsi temető újranyitása áll. Ugyan nekem nem sikerült eljutnom oda, de igazi kulthelynek számít. Főszereplőnk egy siket utcaseprő, aki egész életében a háborúban megismert nő után sóvárgott. Rajta kívül szerepel még benne egy titokzatos külföldi hölgy és egy mufurc portásnő, akik szintén fontos szerepet játszanak. Olyan oroszosan szól a szerelemről, mert nem mindenkinek jár a boldog befejezés. A Metro 2-nek azonban más a véleménye erről. Ez egy öngyilkossági kísérletből lett szerelmi történet, amely évek múltán teljesedik ki.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 

Mindkét kötet tetszett, utóbbi orosz mentalitása miatt talán jobban. De mindenképp örülök, hogy nyitottam feléjük, mert egy másfajta olvasási élményt nyújtottak a sok szórakoztató irodalom után. Rendesen nosztalgia hangulatba kerültem a bejegyzés megírása közben is, mert eszembe jutottak a gimnáziumi német irodalom órák is, amelynek elemzési tudása nélkül ma nem lennék az, aki. Egy értő és értékelő olvasó.

„A városokat nem embereknek építik. A por összeragasztja a szád, az aszfalt égeti a lábad a cipőtalpon keresztül is, a beton összenyom, hogy nem kapsz levegőt.”

~~~

„Vándorolt, és arra gondolt, mennyire hasonlít egy háború egy természeti katasztrófához. Elveszítik egymást az emberek. Beengedik a káoszt a máskor átlátható világba. Az emberek véletlenszerűen halnak meg, az addigi életüktől függetlenül, az élőkben pedig sebek maradnak, amelyek olyan oda nem illően hatnak, hogy már sohasem sikerül az életet visszafordítani a természetes okok és okozatok medrébe.”

~~~

„– Ha meghúzzuk a határokat, az emberek lényegébe jók. 

– Még fiatal vagy – vágott vissza Pantyelej. – Az emberek nem jók, hanem számítók (…).”