2021. február 7., vasárnap

Az ismerkedés – Olvassunk graphic novelt #1


Szeretem magam elképzelni a történeteket, ezért is tartottam olyan sokáig magam távol a képregényektől. Ugyan van egy-két korai rémképem, mikor gyerekként arra vetemedtem, hogy ilyet fogjak kézbe, ám ez annyira elhalványult az évek során, hogy talán nem is igaz. Aztán egy szép napon azon gondolkoztam, hogy vajon mit is olvassak el először az ebook olvasómon. Év vége lévén nem akartam nagy fába vágni a fejszémet, így jöttek szóba a képregények, vagyis inkább graphic novelek, mert ez utóbbi elnevezést én jobban szeretem. Hihetetlen nagy lelkesedéssel vetettem bele magamat, és egymás után jöttek az újabbnál-újabb kötetek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Eredeti megjelenés éve: 2015
Magyar megjelenés éve: 2019
Ciceró Könyvstúdió
ifjúsági fantasy
öt csillag

Noelle Stevenson: Nimona [Nimona]


NIMONA gaztettekre fogékony, lobbanékony természetű, fiatal alakváltó.

LORD BALLISTER BITANGFŐ vendettára készülő gaztevő.

Nimona és Lord Bitangfő, a csatlós és a főgonosz komoly felfordulást tervez. Céljuk, hogy bebizonyítsák a királyság népének, hogy Sir Ambrosius Aranypőc és haverjai a Rendfenntartó és Lovagügyi Intézetben korántsem akkora hősök, mint azt az emberek hiszik.

BOSSZÚ!

SÁRKÁNYOK!

TUDOMÁNY!

SZIMBOLIZMUS!

De ahogy az apróbb csínytevések sorából kegyetlen összecsapás kerekedik, Lord Bitangfő ráébred, hogy Nimona képességei épp olyan homályosak és rejtélyesek, mint a lány múltja. Természetének kiszámíthatatlan, sötét oldala pedig veszélyesebb lehet, mint azt Bitangfő hajlandó beismerni.


Meglepően jó kezdésnek bizonyult a Nimona, mert egyszerűen faltam a lapokat. A képkockánkénti megjelenítés olyan érzést keltett, mintha egy rajzfilmet néznék. Jót szórakoztam az olvasása közben, sokat nevettem az egyes elszólalásokon. Emellett voltak szép gondolatai is, és annyira tetszett, hogy biztos újra fogom olvasni.


Maga a történet is magával ragadott, mert egy olyan világban játszódik, ahol hősök és gonoszok végeláthatatlanul egymással harcolnak. A kötet a főgonosz, Lord Ballister Blackheart [Lord Bitangfő] mesterkedéseit írja le, akit címszereplőnk, Nimona tesz jobb gonosszá, mert enyhén fogalmazva nem a legsikeresebb. Ez annak is köszönhető, hogy korábban lovagnak képezték ki, ám egy sérülés hatására már nem folytathatta ebbéli tanulmányait, és így vált gonosszá.


Leginkább Nimona energikus karakterét szerettem, aki folyamatosan nyaggatja valamivel megfáradt mesterét. Állandóan bajba kerül és a frászt hozza mindenkire. Nem szereti a szabályokat, főleg amely meggátolja őt a gonoszságban. Különleges képességek birtokában van, amely elengedhetetlennek bizonyul a küldetésük sikerességében. Mert hát a világot irányító intézetnél bűzlik valami.


Forrás: Pinterest


Elsősorban a fantasy és a mesefeldolgozások kedvelőinek ajánlom belépőkötetként ezt a kalandos és fordulatos történetet.

„You can’t just go around murdering people. There are RULES, Nimona.

~~~

„­– And now they’ve got you locked into a system where you can’t win. Doesn’t that make you mad?

– It’s not about winning. It’s about proving a point.

~~~

„– It’s not your responsibility to save everyone, you know.

– I know. I may even accept that. But right now… all I feel is that I killed my friend.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Eredeti megjelenés éve: 2003
Magyar megjelenés éve: 2018
Vad Virágok Könyvműhely
memoár, lélektani
három csillag

Craig Thompson: Blankets [Takarók]


A Blankets – Takarók egy fiú felnőtté válásáról és a kreativitása kifejezéséhez szükséges magabiztosság megleléséről szól. Craig Thompson megkapó képregényes emlékirata a középnyugati Amerika téli vidékén játszódik: szépen meghúzott vonásokból áll össze a kisvárosi élet, a szigorú, fundamentalista keresztény gyermekkor és a magányos, érzelmileg zavaros tinédzserkor portréja.

Craig és Raina egymásba szeretnek egy mindent elborító hótakaró alatt, egy felekezeti téli táborban, és megosztják egymással hitbeli kétségeiket és a valóság előli menekülésről szőtt álmaikat. Idővel azonban feltámadnak személyes démonaik, és kapcsolatuk összeomlik. Egyetemes történet ez, és Thompson eleven ecsetvonásainak és sajátos oldalkompozícióinak köszönhetően nem csak ismerős, hanem szívszorító is.


A BookTube Könyvklub egyik decemberi közös olvasmánya a Takarók, amely képregényként elég vaskos a maga 586 oldalával. Ezt még anno külföldi BookTubereknél is láttam, és annyit tudtam róla, hogy egy nagyon szép történet. Nekem viszont egyáltalán nem tetszett.


Ez egy memoár a felnőtté válásról, ahol a kisgyerekkori és a kamaszkori visszaemlékezések váltakoznak kezdetben. A címben szereplő takarók fontos összekötő elemet jelentenek az egyes részek között. Nyáron túl meleg, télen túl hideg. És A lány is készít neki egyet. Nem elég, hogy hősünket a suliban is piszkálják, odahaza sem foglalkoznak a lelki világával. Rajzolásba menekül, amelyet szintén nem néznek jó szemmel, mert ez nem dicséri úgy Istent, mint az éneklés.


A legfőbb bajom a fura vallásosságával volt, mert misztifikálta az amúgy természetes folyamatot. Főhősünk hittanszakkör szerűségre és hittantáborba jár, amit az anyja erőltet rá. Végül ott ismeri meg első szerelmét, ami mindenképpen jót hoz az életébe, de a vallás leginkább stresszt jelent neki. Megszállottan menekül a bibliába, ahonnan jeleneteket is kapunk. Engem inkább frusztráltak ezek a részek, és örültem, ha végre túljutottam rajtuk.


Forrás: Pinterest


A képregény fontos eleme a távkapcsolat, amelynek megoldása szintén nem tetszett. A közösen eltöltött két hét gyönyörű volt ugyan, de utána már nem működött a csaj miatt, aki nem akart még egy plusz terhet a vállára. Ne már… Ugyan a stílusa és a története szép, de ettől függetlenül nekem ez egy hatalmas NEM.


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Eredeti megjelenés éve: 2014
Magyar megjelenés éve: 2019
Fumax Kiadó
mágikus realizmus
három csillag

Bryan Lee O'Malley: Seconds [Repeta]


Katie sínen van: tehetséges fiatal konyhafőnökként már jól menő éttermet visz, és éppen a következő, még jobb hely nyitásán dolgozik. De az új éttermen mintha átok ülne, és Katie élete lassacskán romba dől.

De jó lenne ilyenkor egy második esély! Vagy több?

Katie szerencséjére egyik éjjel megjelenik egy rejtélyes lány, egyszerű utasításokkal, hogy miként is kezdheti újra a dolgokat:

1. Jegyezd fel a hibád

2. Egyél meg egy gombát

3. Feküdj le aludni

4. Kelj fel új emberként

Ennyi az egész! A rossz dolgok meg sem történtek, és Katie megpróbálhat szembemenni a jövővel, és helyrehozni, ami félrecsúszott.

Azonban egy nagy fióknyi varázsgomba birtokában ellenállhatatlan kísértést érez, hogy az életét ne csak jobbá, hanem egyenesen tökéletessé tegye. Csak hát ezt nem lenne szabad. Katie pedig hiába lázadozik a szabályok ellen, azok megsértése beláthatatlan következményekkel jár…


A Secondsnál rendesen begombázott a szerző, mert eszméletlenül elborult sztorit kaptunk, amelyről egyáltalán nem árulkodik a borító. Főhősnőnk sokkal idősebb, mint első ránézésre, ami egy kicsit zavart. Éttermet vezetett Seconds néven, de eladta, és jelenleg szakácsként dolgozik ott addig, míg meg nem nyitja a saját éttermét.


Azok a gombák… Az első próbálkozás még ártatlanra sikerült, utána viszont Kathie már élesen belenyúlt a múltba, ami az időfolyamnak se kifejezetten tetszik. A legviccesebb az egészben, hogy csak ő emlékezik arra, milyen volt korábban, a többiek már az módosított idővonalon vannak, amely elég vicces szituációkat eredményez.


A képregény a második esélyekről szól vegyítve a valóságot a mágiával. Csábító a múlt megváltoztatásának gondolata, de egyhamar bele lehet kavarodni. Emellett nem biztos, hogy előnyére sikerült fordítani az eseményeket. Katie nemegyszer áll lábra a nehézségek után. Nem is igazán tudom, mire számítottam, de erre nem az biztos. Nem talált meg egyáltalán, és ugyan örültem, hogy elolvashattam, de ennyi.


Forrás: Pinterest

2 megjegyzés:

  1. Nem is tudtam, hogy nem jött be neked annyira a Blankets és a Seconds! :0
    Nekem mindegyik listás, ennyivel nem tántorítasz el. 😀
    Az Avatar képregényeket ajánlom, ha láttad a sorozatot. Azt folytatják bennük, nagyon cuki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát egyik se tudta lepipálni a Nimonát. Nem voltak rosszak, csak egyszerűen nem az én eseteim. Nem hangoztattam, mert tudtam, hogy lesz hozzá majd bejegyzés. Jönnek itt a képregények majd rendesen ☺️
      Az Avatart sose láttam, így a képregényei sem izgatnak annyira. Ellenben a manga mint fogalom annál inkább ☺️

      Törlés